Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-18 / 138. szám
4 Néplap 1990. SZEPTEMBER 1 Apáczai Csere János Alapítvány A maradók méltósága Gyönyörű könyvet lapozgatok. Nemcsak páratlan szellemi kaland, ritka esztétikai élmény is. A szerzőpáros a Kalotaszeg című két pompás kötetért nemrég Székesfehérváron, a könyvtárosok nyári nemzetközi vándorgyűlésén vette át a Fitz Jó- zsef-díjat. Lackovits Emőkétől, a Bakony Múzeum osztályvezetőjétől tudom: Borbély Anikó és Várady Pál számtalan nehézséget legyűrve, az éberséget kijátszva örökítették meg, hozták magukkal a kalotaszegiek üzeneteit, gazdátlan és keserves bizodalmukat. A Körös és Kalota vize által közrefogott háromszög alakú tájegység negyvenegy, többségében magyarok lakta falujában szinte páratlan kultúrát őriznek. Kalotaszeg művészeti fogalom. Gazdag folklórja eleven, teremtő szellemiségű népről vall. A tájegység első tudományos néprajzi monográfiáját Jankó János írta a múlt század végén. így jellemezte az ott élőket: "jó gazda, szorgalmas munkás, aki idejét kitűnően tudja beosztani... mozgékony eszű, eleven vérű, nem röghöz tapadt. Hagyományaihoz való szívós ragaszkodásával távol tart magától minden idegen befolyást... nyugodt, mérsékelt gondolkodású, tiszta, erőteljes, egészséges és szép faj". Nehéz a hegyet járni A szerzők nem véletlenül választották kiindulási pontnak Kós Károly Régi Kalotaszeg című, 1911-ben fogalmazott vallomását: "Valamikor nem régen még többen járták ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz a hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt, és hosszú esztendőkön át körülfújt fagyos szél és perzselt a nap... De lesznek, akik utánam jönnek, az én " Nehéz a hegyet járni" maradékaim. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hímek, dicsfénynek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok..."- Kós Károly mostani maradékai erőtlenek, elesettek, segítségért kiáltanak. Munkájukkal kiket támogatnak? - kérdezem a Várady Pál -Borbély Aftikó Kalotaszeg című album egyik szerzőjétől, Borbély Anikótól.- Létrehoztuk az Apáczai Csere János Alapítványt a romániai magyar közoktatás támogatására, hogy segítséget nyújtsunk a szülőföldön maradó, ott helytálló pedagógusoknak. Az Országos Pedagógiai Intézet kuratóriuma gondozza az alapítványt, amelynek száma: 41.157-2 számú csekkszámla, MNB 218- 98055. Cím: 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 9-11. Az alapítvány postacíme, ahol meg lehet rendelni a két kötetet: Várady Pál, 8220 Balatonalmádi, FT.: 504. Szabadságukat is kockáztatták A Magyar Néprajzi Társaság alapításának 100. évfordulójára készült reprezentatív album munkájában lektorként és szakmai tanácsadóként dr. Kresz Mária is részt vett. Az idén megjelent második kötetet már nélküle készítette Lackovits Emőke. Jeles néprajzkutatónk már csak az égi páholyból szemlélhette a könyv sikerét. Várady Pál és társa nem mulasztja el, hogy köszönetét mondjon a Zrínyi Nyomda munkatársainak, akik szívügyüknek tekintették ezt a munkát, minden lapjáról sugárzik az odaadás, az ügyszeretet.- Köszönettel tartozunk Kalotaszeg református lelkészeinek és minden adatközlőnek, akik gyűjtéseink során sokszor személyes szabadságukat kockáztatva, értékes információkkal segítették munkánkat. Több éves gyűjtésünkben állandó támaszunk volt Korpos Albert és családja, Bakó László és Kismihály Erzsébet pedig kalotaszentki- rályi felvételekkel járult hozzá könyvünkhöz, mivel a helyi hatóságok félbeszakították ottani gyűjtésünket - készített gyors leltárt Várady Pál, aki 1985-től napjainkig fotózott, gyűjtötte társával a népélet dokumentumait az év minden napjában, évszakjában. Majdnem teljes leltárt készítettek az ott élők tárgyi kultúrájáról, hagyományaikról, balladás sorsukról. A bibói parancs Nehéz védeni magukat, szülőhelyüket, anyanyelvűket, menteni a szikrát a tűzből, a cseppet a folyóból, a töredékeket eltört mondatokból, megtépázott, megtiport hitekből. Mégis menteni, védeni kell a megmaradt keveset! A könyv szerzői, munkatársai, az alapítványban és körülötte buzgólkodók mintha Bibó István parancsát követnék: "aki olyan társadalomban akar élni, amely az ő és hozzátartozói emberi méltóságát minden sérelem ellen biztosítani tudja, annak legelső dolga az emberi méltóság mindenféle sérelmét a maga ügyévé tenni". Zágoni Erzsébet Hoztam egy kis görög tüzet (I. rész) Augusztus végén már asztali üveglapok alá kerültek a színes képeslapok, vagy kitűzték őket a munkahelyi faliújságokra. A hölgyek - a hámlást késleltetendő - arcukat kenték, mások jó vásárlásokról, szép emlékekről csevegtek, amikor én még csak készültem a tengerhez.- Na mesélj, milyen volt Görögországban? - kérdeztem egyik ismerősömet.- Gyönyörű - mondta. - Gyalog is visszamennék. Csevegtünk még egy darabig. Elbúcsúztunk, én meg elszaladtam a boltba venni még egy kis útravalót. Biztos, ami biztos. Az Ikarus 365-sel, a gyár egyik legújabb, légkondicionált járművével reggel kilenckor indultunk Szolnokról az Egei-tenger felé. Lelki szemeim előtt már láttam a rám váró sajtokat, salátákat, a tenger és a kopár dombok finom gyümölcseit, a görög italokat és a kék vizet. Majd egy napig tartó út után Szalonikit elhagyva értük el Chalkidikit. Észak-Görögország csodálatos félszigete mind a három "ujjával" csalogatja a turistákat. Oly boszorkányosán, hogy az utazni vágyók közül csak kevesen tudnak ellenállni e kísértésnek. Nem szirénének vonzza az embereket, hanem a félsziget viszonylagos közelsége, a változatos, több mint nyolcszáz kilométer hosszú tengerpart, és a számunkra is megfizethető árak. Görögországról - kék egével, rengeteg kis szigetével - sokunknak a rengeteg ókori műemlék jutott először eszünkbe, melyeket a tűző nap alatt egy magára valamit is adó turistának egytől- egyig végig kell járnia és lefényképeznie. Igen, ez Hellasz, és ez is turizmus - csak ez egy kicsit többe kerül -, ám amire harmin- cadmagammal nagyon sokáig szívesen emlékezünk, az a régen várt nyugalom - karóra, naptár és buszindulások nélkül - egy kis part menti faluban, ahol mi, a tenger nélkül maradt ország fiataljai végre kedvünkre úszhatunk, napozhatunk, szórakozhatunk az augusztus végi 35 fokban. Számos utazási iroda ajánl nyolc-tíznapos utakat, Chalkidi- ki három nagy földnyelvére: az ókori perzsa flotta hajóinak pusztulásáról a történelemből is ismert Athósz-félszigetre, a középső Szithóniába, és a mitologikus csengésű Kasszandra-félsziget- re. Az utóbbi volt úticélunk. Névadója nem a hiábavaló, de igaz jóslatairól, intelmeiről híres jósnő, hanem Nagy Sándor egyik hadvezére volt. Az idegenforgalmi cégek felejthetetlen nyár ígéretével szállítják ide a pihenni vágyókat. Rendkívül változatosak ajánlataik. Utószezonban személyenként félpanziós ellátással, 17 ezer forintért is hirdettek utakat, de volt olyan program, amelyért reggelivel csak 8 ezer forintot kértek. Saját tapasztalatomból tudom, hogy nyolc éjszakát reggeli nélkül meg lehet úszni 7 ezer forintból is. Nem mindegy az sem - böngészem a prospektusokat -, hány méterre van a panzió vagy a szálloda a tengertől. Ha tengerre néző szobát sikerül kifogni, az még nagyobb szerencse, ámbátor nekem olyan érzésem volt, hogy Görögországban minden ablak a tengerre nyílik. A Kasszandra-félszigeten végighúzódó jó minőségű főút mentén fekszik a kis Nea Fokea falu, ahol a jászberényi székhelyű Lehel Tourist bérelt szobákat. A tengertől ötven, a vegyesboltoktól - vagy ahogy itt nagyságra tekintet nélkül nevezik, a szupermarketektől - is csak egy- kétszáz méterre van a szállás, de nincsenek messzebb a település leghangulatosabb tavernái, azaj kiskocsmái sem. A főúton méf lakott területen belül is normális nak számít az olyan sebesség mint amilyennel itthon az újdon sült nagymotor-tulajdonosol próbálják ámulatba ejteni a járó kelőket. Nem életbiztosítás í padkán sétálni. A jóval száz kilo méter fölött száguldó gépek mel lett idegborzoló még a pár szá; méteres gyaloglás is. Gyönyört leanderbokrok kísérik a hangula tos települések között kanyargc utat, ám a látvány értékét alapo san lerontja a járművekből kido bált irdatlan mennyiségű hulla dék. Mintha szándékosan csúfí tanák el a környéket. A látván; egy végtelen hosszúságban szét túrt szemétdombhoz hasonlít Mindez szöges ellentéte annak amit a félsziget kis városkáibar tapasztaltunk. A fehér házak kör nyéke tiszta. Nem csoda, his; egymást érik az üzletek, vendég lök, a kiadó házak és szobák. Rengeteg furgon fut az utakon Márkájuktól függetlenül igaz népautónak számít e gépkocsi fajta. Azt hinné az ember, hog; itt mindenki kistermelő. Lehet hogy nem is tévednénk nagyot A zöldséges ezen szállítja és adj. el terményeit, a boltos, a kocs máros így szerzi be az árut Majdnem bizonyos vagyok ben ne, hogy ott kevesebb azoknak a. árfelhajtó áttételeknek a száma melyeken keresztül a termék í fogyasztóig eljut, mint nálunk (Folytatjuk) Szurmay Zoltár Egy középkori épületrom a Chalkidiki-félszigeten, Nea Fokeár Levelek a hazából a honba Átmenet ■■■HMM Árpádom, rövid látogatásod alatt jobbára otthoni dolgokról csevegtünk (te sokat, én többet), s ez valószínű az én hibám (ha az), mert mindegyre arra tereltem a szót. Pedig itt is történik egy és más, ami valószínű, téged is érdekelt, rémlik, hogy tettél néhány reménytelen kísérletet a "magyarországi helyzetfelmérésre"... Nos, azt mondják, rendszerváltás van, becézik békésnek, vértelennek, csodásnak, kiábrándítónak, várva vártnak s egyébnek. Erről majd akkor írok, ha megtörtént. Szerintem egyelőre átmenet van valamiből valamibe. Már a "valamiből" sem egykönnyen meghatározható, már itt tartózkodtam, a helyszínen volt olyan érzésem, hogy az a bizonyos váltás ténylegesen megtörtént még a formai előtt. Meglehet, a kemény diktatúrához szokott lényem felfogó-csatomáiban keletkezett érzéki csalódás csupán, hogy már vagy két éve született egy fura ötletem: hogy csak "kifele" meg viccből hívják ezt a keretet szocialistának, hogy csak heccből teszünk úgy, mintha a "keleti táborhoz" tartoznánk. Elsőként, elég rég és elég nyilvánvalóan "kilógtunk" a csapatból, erre számos bizonyíték akad a szabad utazástól a vasfüggöny lebontásáig, a kelet-európai lavina elindításáig. A "valamibe" is homályos, mert ha ebből a szemszögből nézzük, bár a váltás jó ideje formailag is megtörtént, az új állapotok a kisember világában nehezen érzékelhetőek, még a messzi láthatáron sem körvonalazódik a "mennyeknek országa", mondják is sokan, hogy minden a régi, csak az árak nőnek, no meg az állampolgár dühe. Látványos javulást várni illúzió, mondom én, hisz nincs még rendszerváltozás "igazándiból", csak átmenet van, ami kacifántos tud ám lenni. Odafenn például, új vezérek új eszméket harsogva gyomrozzák egymást (lásd: földtörvény-cirkusz, külügymi- niszter-lemondatási botrány és egyebek). Természetes, mondják, hiszen csak most tanulják a demokráciát, eddig ki voltak szorítva, nincs tapasztalatuk. Igen, most a kiszorítottak, eddig semmibe vettek, a sokáig elnyomottak vezényelnének. Csakhogy közöttük is sokféle, de legalább kétféle ember van: 1. tehetséges, aki valóban csak elvei miatt maradt a háttérben és 2. a tehetségtelen, aki amúgy is képtelen lett volna az érvényesülésre, s most egy ideig "abból él", hogy nem volt párttag. Nyilván, eltart bizonyos ideig, míg ez utóbbiak "kiszűre ttetnek". "Lenn" még bonyolultabbnak tűnik a helyzet, és azt hiszem, az a remény sem egészen reális, hogy most, a helyhatósági választások után minden egy csapásra leegyszerűsödik. Az alacsonyabb régiókban (is) még idejében jól összebogo- zódott minden, nemigen lehet tudni, hogy ki kicsoda, tisztelet a kivételnek. Egy jó esztendeje tapasztalom, mire képesek az emberek, hogy ebben a nagy riadalomban megőrizhessék székeiket (akiknek még megadatik erre a lehetőség), hogy hitüket feladva, színüket megváltoztatva új hadállásokat építsenek ki maguknak. Bizony, bajban vannak a székükbe kapaszkodók, hisz eddig csak egy irányba kellett figyelniük, egy Isten előtt kellett "jó fiúnak" lenniük, most meg kapkodhatják a fejüket, hogy ezt se, azt se sértsék, ide is, oda is mosolyogjanak, hisz a fene tudja, kitől függ majd "pozícióban maradásuk". Azt mondják, se szeri, se száma azoknak a kisebb-nagyobb vezetőknek, akik bíznak az emberi emlékezet kihagyásaiban. Magam is ismerek egy-két olyan igazgatót, aki - maga is kommunista párttag lévén - két éve még naponta látogatta önszántából a megyei pártházat, most meg (Istenem, milyen nagy lehet a fizetése!) fölöttébb harsány antikommunis- ta. No, nem a kommunistákat sajnálom én komám, hanem azt, ki ilyen hirtelen "jött rá", hogy rossz gazdánál szolgált. Sőt, a megyei apparátus egyik tagját napok alatt támadta meg a kóros amnézia (vagy újult ki alapvető gerincbántal- ma), új munkahelyén sokunk füle hallatára karcsikámozott meg möszömöpö- zött, ülepét mutogatva addigi hittársainak és tegnapi önmagának. S még azt mondják némelyek, hogy itt lent, földközelben hemzseg a határ a volt rendszer híveitől! Én alig találkozom olyannal, aki most is híve lenne. Olyanokkal igen, akik a múltban a régi rendszert szidták, ma meg a mostanit; ezek az örök-ellenzékiek, akikből sohasem lesz senki (ha a "valakin" az érvényesülni képest értjük). Ha az eddigieket sikerült megemésztened, komám, akkor a következőt próbáld megrágni: bombahírként emlegetik a tömegtájékoztatás napszámosai, hogy X településen közös jelöltet támogatnak a parlamentben ellenzékben, illetve kormányzáson lévő pártok. Mit kell ezen csodálkozni? Hát nem ott "legfelül" mutattak erre példát a köztársasági elnök kiválasztásakor? Az már érdekesebb összefonódás, hogy valahol a helyhatósági választáson közös emberre (jelöltre) bukkant az SZDSZ és az MSZMP (nem tévedés, ez utóbbi "parlamenten -kívüli" párt), más pártokkal együtt. Ne hidd Árpádom, hogy ez a hőn áhítot megbékélés jele, talán közelebb járunl az igazsághoz, ha azt feltételezzük, ez í jelölt egy igazán képlékeny, sokolda lúan fejlett személy, ha már ennyire ki békíthetetlen erők rokonszenvét mag. mögött tudhatja. Tegyük fel, lesz új, rátermett polgár mester, lesz becsületes, tiszta lappal in dúló önkormányzat. Mi lesz a munka helyi főnökökkel, főnököcskékkel' Azokkal, akik a letűnt rendszer tehené fejték zavartalanul, és az átmenetiség zűrzavarában is gátlástalanul harácsol tak össze vagyonokat... Nem vak és nen idióta ez a nép, mondják úton-útfélen még nekem is, hogy egyelőre a váltó zásból ők annyit érzékeltek, hogy a gaz dagok még gazdagabbak lettek, a szegé nyék még szegényebbek. Tehát: nincse nek újgazdagok. Ergo: nincs még rend szerváltás. Átmenet van... Hajói emlékszem, valamelyik franci, híresség állapította meg bölcsen: semm sem tart oly soká, mint az átmeneti álla pót. Ez itt a kérdés, mennyi az a soká' És mekkora döccenőkkel fog megtör ténni? Nem vagyok ellendrukker, sze retném, hogy minél kisebb megrázkód tatásokkal járjon, minél rövidebb id< alatt sikerüljön átkelni. És nem vágyói pesszimista: remélem, az ötéves fián megéli. Mert a ránk váró Kánaán élve zetéhez már öreg a te komád, Lajo
