Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. AUGUSZTUS 3. SZOMBAT: Moszkvában nagyszabású ünnepséggel megkezdődik a XII. világifjúsági és Diák Találkozó, amelyen 150 országból érkezett küldöttek vesznek részt. A fesztivál megnyitóján felszólalt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is — A kenyai fővárosban záródokumentum elfogadásával befejezte munkáját a nők1 világkonferenciája. VASÁRNAP: A Biztonsági Tanács határozatban ítélte cl a dél-afrikai rendszer fajüldöző politikáját, bár a testület végül nem szavazott meg kötelező szankciókat. Pretóriából egész héten tüntetésekről, letartóztatásokról érkeztek Jelentések, Jelezve, hogy a bevezetett rendkívüli állapot sem tudott véget vetni a nyugtalanságnak. Peruban beiktatták az ország új elnökét, a szociáldemokrata Alan G arciát. HÉTFŐ: Moszkvában nyilván nosságra hozták, hogy a Szovjetunió augusztus 6-tól az év végéig egyoldalúan beszünteti atomfegyver-kísérleteit. Gorbacsov főtitkár felszólította a többi atomhatalmat is, hogy a nemzetközi biztonság megszilárdítása céljából kövessék a példát. KEDD: A finn fővárosban találkoztak 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok! és Kanada külügyminiszterei a helsinki záróokmány aláírásának 10. évfordulóján. A tanácskozás nyitónapján kerül sor mind a szovjet, mind az amerikai diplomácia vezetőjének felszólalására. SZERDA: Helsinkiben George Shultz amerikai és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter tárgyalt egymással — Növekszik a feszültség Nicaragua határterületein, hírek szerint Costa Rica a diplomáciai kapcsolatok megszakítására készül — Szöulban Ismét liáziőrizetbe kerül Kim De Dzsung, a dél-koreai politikai ellenzék egyik legnevesebb vezetője. CSÜTÖRTÖK: Befejeződött a finn fővárosban rendezett külügyminiszteri találkozó. A zárónapon szólalt fel várko- nyi Péter, hazánk külügyminisztere — Francia—brit kormányfői megbeszélések] Londonban. A napirenden a kétoldalú kapcsolatok mellett nemzetközi kérdések, többek között a dél-afrikai helyzet. PÉNTEK: Bolíviában a parlament megválasztotta az állam új elnökét, miután a Július közepén rendezett választásokon egyik Jelölt sem érte el a szükséges többséget. Nem az emlékezés, nem ünnepélyes aktusok, hanem a jövőbe tekintés, az enyhülési folyamat továbbviteli esélyeinek felmérése jellemezte a mostani hét vitán felül legfontosabb, világpolitikai jelentőségű eseményét, a 35 külügyminiszter részvételével rendezett helsinki tanácskozást. Igaz, a finn fővárosban tartott „diplomáciai nagyhétre” egy évforduló adott alkalmat, s ennyiből akár pi otokollárisra is sikeredhetett volna az eszmecsere: épp tíz esztendeje, hogy 1975. augusztus 1-én az európai biztonsági és együttműködési konferencián résztvevő 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada vezetői aláírták az enyhülési korszak csúcspontjának tekinthető záródokumentumot. Ám az eltelt iHeti világhiradó 1 tíz év igencsak lehűtötte az egykori reményeket, megváltoztak a feltételek, megnehezült a párbeszéd, számos kérdésben kiéleződtek az ellentétek — mindenekelőtt a két nagyhatalom ellentétei —, tárgyalási fórumok szakadtak meg vagy lassultak le — így érthetően világszerte feszült várakozás előzte meg, milyen eredménnyel jár a mostani helsinki diplomáciai „szuper-találkozó”. A párbeszéd fenntartása közös érdek Nos, az összegzés korántsem könnyű, a helsinki mérleget szinte minden megfigyelő más-más szemszögből vonja meg. Amiben mégis minden szakértő egyetérthet: már az sem lebecsülendő siker, hogy (az előzetes viták és bizonytalanság ellenére) mégis létrejött a külügyminiszteri találkozó. Senki nem várta — reálisan gondolkozva nem is várhatta —, hogy a helsinki szószékre fellépő hozzászólók, a mögöttük álló évtized fejleményeit áttekintő, s a záróokmány megvalósulását vizsgáló diplomaták mindenben egyet fognak érteni. De az értekezlet ténye és magas szintje jelezte azért, hogy az egykori aláíró országok napjainkban is messzemenő figyelmet szentelnek a helsinki alapokmánynak. A mérleg egyik serpenyőjébe helyezhető tehát a felismerés, hogy a párbeszéd fenntartása kontinensünk minden országának közös érdeke. E nézeteket igazolta A helsinki záróokmány aláírásának 10. évfordulója alkalmából 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada külügyminiszterének részvételével ünnepi találkozó Színhelye volt a finn főváros az az általános szándék, hogy a néhány napot kihasználva a megjelent külügyminiszterek minél több kétoldalú eszmecserét folytassanak, áttekintve a bilaterális kapcsolatok fejlesztésének lehetséges módozatait, a világ- helyzet megítélésének azonos vagy éppen eltérő aspektusait. Nehéz lenne pontosan kiszámítani, hány ilyen kapcsolatfelvételre került sor a finn fővárosban, de mindenképp több százas nagyságrendről van szó, s ennyiben a mostani helsinki összejövetel mégis egyedülálló alkalmat teremtett a minél szélesebb körű kontaktusteremtésre és -ápolásra. Hazánk képviseletében Várko- nyi Péter nem kevesebb, mint 15 külföldi kollégájával folytatott megbeszéléseket, s fogadta őt a házigazda Finnország miniszterelnöke Oldottabb, enyhébb légkör A legnagyobb érdeklődés természetesen a szovjet és az amerikai külügyminiszter találkozóját kísérte. Több okból is: egyrészt ez volt az első alkalom személyes tárgyalásukra, másrészt a két politikus meglehetősen ellentétes hangvételű Finlandia- palotabeli felszólalása után nem kevés kétely merült fel a tekintetben, hogy mennyire sikerül áthidalniuk a felmerült nézeteltéréseket. Nem maradhatott ugyanis észrevétlen az az eltérés, ami a két diplomata beszédét jellemezte. Sevardnadze felszólalását a megfigyelők egybehangzóan higgadtnak, előremutatónak és mértéktartónak értékelték, míg Shultz beszéde inkább hasonlított egyfajta „számonkéréshez”. Igaz, tették hozzá sokan, Shultz felszólalásának érezhetően amerikai belpolitikai használatra szolgáló kitételei is voltak, összességében azonban tükrözte azt a washingtoni irányvonalat, amely az egész helsinki folyamatot bizonyos fokú gyanakvással, sőt elutasítással kíséri. A két tárgyalódelegáció szerdai három órás találkozóján szerencsére már nem ez az éles szembenállás dominált. Szósincs persze arról, hogy eltűntek volna azok a mély ellentétek, amelyek a Szovjetunió és az Egyesült Államok álláspontjában (elsősorban a fegyverkezés, katonai és biztonsági kérdések kapcsán) jelentkeztek, de a jelek szerint előtérbe került a Reagan—Gorbacsov csúcsot előkészítő hatékony munka, összességében tehát nem eltúlzott talán az optimizmus, ha a helsinki nagy- héttanácskozás légkörét ol- dottabbnak, enyhébbnek nevezzük, mint az 1975. óta tartott jónéhány úgynevezett „utókonferencia” bármelyikét. Túl rózsásra azért persze hiba lenne festeni a képei. Hiszen az is tény, hogy a találkozó végül is közös közlemény kiadása, vagy más együttesen elfogadott dokumentum aláírása nélkül ért vége: — s ez kétségtelenül a teljes konszenzus kialakulásának hiányára utal. Kiábrándító volt az a gyorsaság is, amellyel az amerikai fél1 (többek között épp a Helsinkiben jelenlévő Shultz külügyminiszter) visszautasította azt a hét elején nyilvánosságra hozott szovjet indítványt, hogy a nukleáris hatalmak szüntessék be teljesen atomfegyverkísérleteiket. Hazánk szerepe az enyhülési folyamatban A Moszkva által javasolt moratórium így egyelőre a jószándékot bizonyító és/ a nemzetközi légkör javítását szolgáló egyoldalú gesztus maradt, bár a világvisszhang arra utal. hogy számos ország, még Washington jónéhány szövetségese is azt várja, hogy nem a most elhangzott „nem” lesz az utolsó szó a Reagan-adminisztráció részéről. Látható tehát, hogy pozitív ég negatív tények, kedvező és elcsüggesztő fejlemények egyaránt jellemeztél; a helsinki találkozót, összességében a mérleg mutatója mégis talán inkább az óvatos bizakodás fele leng ki, s remélhetőleg a mostani tanácskozás e'lent- mondásaival együtt is új impulzust új lökést képes adni az európai együttműködés gyakorlatának segítve, hogy az enyhülés irányvonala újból erőre kapjon. Jóleső érzés, hogy ebben a folyamatban hazánk is fontos szerepet játszik: a köve: kező nagy esemény színhelye ugyanis épp a magyar főváros lesz, ahol ősszel rendezik meg a nagy érdeklődéssel várt európai kulturális fórumot. Szegő Gábor XII. VIT - Moszkva A békeszeretö fiatalok együttműködése Hámori Csaba nyilatkozata Moszkvába n bei élezéséhez közeledik a XII. Világ- ifjúsági és Diáktalálkozó. A tematikus villaközpontokban már összegzik az eszmecserék tapasztalatait. utolsó fellépéseiket tartják a művészek, — a fesztivál résztvevői búcsúzni készülődnek a szovjet fővárostól. Az MTI munkatársai arra kérték Hámori Csabái, a-/, MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a KISZ KB első titkárát, hogy összegezze a magyar küldöttség vezetőjeként szerzel! egyhetes tapasztalatait. — Mindenekelőtt: nehéz túlbecsülni annak jelentőségét, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, hétéves szünet után ismét találkozott a világ ifjúsága — kezdte fesztiválzárás előtti összegzését Hámori Csaba. — A VIT-rendezvények mással össze nem hasonlítható hangulata mindig nagy lendületet adott a haladó. békeszeretö fiatalok együttműködésének. — A fesztivál hatása mindig később jelentkezik, akkor, amikor a -küldöttek hazatérnek, s élményeiket megosztják otthon maradt társaikkal. A rendezvénysorozatot azonban már most sikeresnek értékelhetjük. Az egyébként gondosan előkészített megnyitóünnepség apró technikai hibája csak rövid ideig hátráltatta néhány küldöttség munkáját. A tematikus központokban néha kifejezetten élénk vua folyt, az utcák hangulatát pedig minden szónál beszédesebben örökítették ‘meg a film- és a fényképfelvételek. Tegnap újabb kétoldalú baráti találkozókon vett részt a magyar politikai delegáció egy-egv csoportja. Délelőtt a magyar nemzeti klubban az osztrák nemzeti küldöttség mintegy ötven képviselőjét látták vendégül a magyar fiatalok. Délután a magyar küldöttség tagjai a román, a finn, a koreai és a mongol nemzeti klubba látogattak. VIT-űrhajósok az ünneplő fiatalok gyűrűjében a szovjet klub bejáratánál, a kép közepén látható Farkas Bertalan (Telefotó — KS) Az SZVSZ nyilatkozata a szovjet moratóriomról (Folytatás az 7. oldalról.) sült Államok kormányzata nem reagált pozitívan a szovjet javaslatra, hanem ehelyett kitart a fegyverkezési verseny fokozására és annak a világűrre történő 'kiterjesztésére irányuló tervei mellett, akadályozva iiy- módon bármilyen előrelépést a genfi szovjet—-amerikai tárgyalásokon. ' A Szakszervezeti Világszövetség elítélte ezt az amerikai álláspontot és felszólította a világ dolgozóit es szakszervezeteit, hogy követeljék : valamennyi nagyhatalom haladéktalanul jelentsen be moratóriumot a nukleáris robbantásokra. A •nyilatkozatban felhívással fordult a világ szakszervezeteihez. hogy a hirosimai ésa Nagaszak-i atomtámadás negyvenedik évfordulójának napjaiban, valamint szép lemiber 1-én. a szakszervezetek béke- és leszerelési nem zetközi akciónapján fokozzak harcukat a háború vészé lye ellen. 40 éve történt H!RO?H"3P* Negyven évvel ezelőtt, 1945. augu6&>- tus 6-én Trunpan, az Egyesült Államok elnöke parancsára ledobták az első atombombát. A célpont: Hirosima volt A múlt évben az Atombomba Áldozatainak OSAKA Egyesülése füzetet adott ki'. A címe: ,,Naoki. live Again!” (..Naoki. térj vissza az életbe!”) A szerzőt, Sacsuki Mikamit az egyesülés elnöke, Sbizuko Takagi így jellemzi: „O volt egyesülésünk első elnöke. Nyolc évig töltötte be ezt a funkciót. 1975-ben történt visszalépéséig. 1984-ben, 77 éves korában, amikor a japán Hagyományok szerint a Hosszú élet kezdődik, közreadta élettörténetét. Az olvasó megértheti, ebből. Hogy ,.a háború minden boldogságot elrabol” — ahogy ezt Mik ami asszony kifejezi. A férje katona volt. meghalt a Csen des-óceáni csatában, 12 éves fia, Naoki az első atombomba füzében égett el Hirosimában. Mély benyomást kelt. Hogy ez az asszony, annyi szenvedés után, élete Hátralevő részét a békének, az emberiség jólétének szenteli”. (írásunk az anya naplójának részr- leteit közli.) 1945-ben alig múlt el nap, hogy Japán valamely részében nem rendeltek el légiriadót. Érdekes módon Hirosimát mindezideig nem támadták. Mindössze egyetlen bomba esett a városra, márciusban. Emlékszem, éppen ágyban feküdtem betegen. Abban az időben kettesben éltem a fiammal, Naokival, a lányomat tanáraival és osztálytársaival együtt evakuálták. A n éves Naoki megható módon ragaszkodott hozzám. Augusztus 6-án kora reggel egyetlen íelhőcske sem volt az égen. Naoki, mint mindig, elindult, az. iskolába. De rövid idő múlva ismét a szobájában találtam. A .szekrényében rakodott. „Menj már!” — mondtam a fiamnak. Később, amikor újra beléptem, a szoba már üres volt. Milyen szomorú, hogy ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket egy anya a fiához intézett. Röviddel 8 óra előtt felbúgtak a légiveszélyt jelző szirénák. Én nem siettem az óvóhelyre, és hamarosan le is fújták a riadót. Naokinak másnap egyhetes nyári szabadsága kezdődött volna. Tekintve a helyzetet, nem sokat várt a szabadságtól, így arra kért, készítsek valami finom ennivalót. Abban reménykedtem, hogy a szomszédos kereskedőtől sikerül néhány tojást szereznem. Ütközben találkoztam egy szomszédunkkal és beszélgettünk. Ebben a pillanatban vakító villám cikázott, majd kiszúrta a szemem. Ezt tompa dörgés követte. Rohanni kezdtem, s arra gondoltam, hogy a közeli domb alatti alagút- ban védelmet találok. De egyszeresük betemetett valami — valószínűleg egy ledőlt ház romjai. Nem tudom, meddig feküdtem eszméletlenül. Amikor magamhoz tértem, fénysugár hatolt be a/, engem körülvevő sötétségbe. Megpróbáltam a deszka- és fadaraboktól megszabadulni. Hallottam, hogy néhány szomszédom a nevemet kiáltozta. Az ő segítségükkel végül kijutottam. A hegyek felé indultam. Az úton élő kísértetek menetével találkoztam. Egyes emberek olyan iszonyatosan kikészültek, hogy a férfiakat nem Lehetett a nőktől megkülönböztetni. Néhánynak csak ruhafoszlányok fedték a testét. Botorkáltak, előrenyújtott kézzel vonszolták magukat. A jelenet egy gyermekkoromban látott oo-klot ábrázoló képre emlékeztetett. HazaszaLadtam, hátha Naoki visszajött már az. iskolából. A ház előtti bozótban több ember leküdt. Valamennyi szörnyen megégett, soknak szénné vált bőrdarabok lógtak a testéről. Megkerültem a házat és hátulról mentem be az udvarra. Ott három felfúvódott arcú embert találtam. Kettő közülük rettentő erőíeszítésAz amerikaiak 1945. augusztus 6-án dobták le az els. atombombát Hirosimára, , képen: a sokezer ember hu lálát okozó szörnyű robbanás gombaíelhő.je sei — arcát a vízbe merítve — ivott a szökökitból. A harmadik tehetetlen /olt: merítőkanálban vizet nyújtottam neki. El akarta vrn- ni, de közben beállt a haiü: Megkövültem a látványtól g. i(Folytatjuk.)
