Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-26 / 148. szám

1985. JÚNIUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bronzérem úszásban A Kaposváron, megrende­zett úttörőolimpia országos döntőjében szép sikert értek el a szolnoki úszóik. A Szol­noki Vízügy SE szakosztá­lyainak egyik bázisiskolája, a Költőd úti leánycsapata a nemzetközi hírnevet szerzett dunaújvárosiak, valamint a győriek mögött a harmadik helyet szerezték meg. Az ugyancsak koltóis fiúcsapat a 21 együttes közül a 12. lett. Az ország legjobb álta­lános iskolás korú úszóver­Veszprémiben rendezték meg az asztaldteniszezők 1985. évii Balaton-bajnoksá. gát, amely egyben II. osztá­lyú ranglistaverseny volt. A rangos eseményen 47 egyesü­let száznegyvenöt férfi- és száztíz női versenyzője állt asztalihoz. Nagy várakozás előzte meg a rajtot, mert az 1—S', helyezettek résztvevői meiben 50 m-es gyorsúszás­ban Ritzinger Ágota 28,81 mp-as eredménnyel az 5., 50 m-es hátúszásiban Kádár Krisztina 34,2 mp-cel 8. lett. A fiúknál a még csak hete­dik osztályos Rácz Ferenc hátúszásban 10., gyorsúszás­ban pedig 15. lett. Képünkön a bronzérmes leánycsapat. Állnak balról: Kádár Krisztina, Kassai Zi­ta. Tóth Erika, guggolnak báliról: Kolenicska Lotti, Ko­vács Mariann Ritzinger Ágjota. lehetnek az 1985/86. bajnoki év I. osztályú versenyeinek. A Honvéd Killián FSE versenyzői közül a férfiak remekeltek, a döntőt szol­noki versenyzők, Nagy M.— Jancsa G. vívták. Rajtuk kí­vül Imre Zoltán is helytállt, az 5—8. helyen végzett. A nőknél Padiányi B., és Árkosi A., a legjobb 8 közé jutásért folyó mérkőzésen vereséget szenvedett. Tenisz Első helyen a MÁV MTE Véget ért a tenisz OB Ill- ban a tavaszi bajnoki idény. A Szolnoki MÁV MTE csa­pata Sziráki László edző irá­nyításával csoportjában hét csapat között 5 győzelemmel és egy vereséggel az első he­lyen zárta a tavaszt. Az au­gusztus közepén kezdődő őszi szezonban bizakodnak a bajnoki cím megszerzésében és az OP II-be jutásban. Labdarúgás Táblázatok Az 1984 85. évi körzeti labda­rugó-bajnokság Közép-csoport­jának végeredménye, felnőttek: 1. R.-újfalu 22 19 1 2 109-25 39 2. Túrkeve 22 18 3 1 92-24 39 3. Kengyel 22 11 4 7 53-39 26 4. Kőtelek 22 10 4 8 63-55 24 5. Kuncsorba 22 10 4 8 50-49 24 6. örményes 22 9 2 11 32-48 20 7. Nagykörű 22 7 5 10 47-61 19 8. Kétpó 22 8 2 12 43-72 18 9. Fegyvern. 22 5 6 11 40-68 16 10. T.-gyenda 22 4 6 12 35-65 14 11. T.-roff 22 6 1 15 36-70 13 12. T.-tenyo 22 5 2 15 25-49 12 Ifjúságiak: 1. Túrkeve 22 22 ------- 131-1» 44 2 . R.-Úiíalu 22 15 2 5 69-21 32 3. Kőtelek 22 13 2 7 51-32 28 4. N.-körü 22 13 2 7 47-31 28 5. Kengyel 22 12 3 7 50-29 27 6. Fegyvern. 22 8 3 11 47-46 19 7. örményes 22 8 3 11 28-49 19 8. T.-tenyő 22 7 1 14 26-56 15 9. Kuncsorba 22 6 2 14 31-65 14 10. Tiszaroíf 22 6 2 14 29-67 14 11. Kétpó 22 6 — 16 47-96 12 12. T.-gyenda 22 5 2 15 25-79 12 Serdülők „D” csoport 1. T.-miklós 14 11 1 2 92-30 23 2. Martfű 14 9 2 3 53-29 29 3. Mezőtúr 14 8 4 2 44-21 20 4. Kunhegyes 14 7 3 4 49-20 17 5. KuTE 14 5 2 7 23-33 12 6. Kisújszállás 14 4 2 8 23-55 10 7. T.-földvár 14 2 2 10 14-53 6 ' 8. Túrkeve 14 1 2 11 18-75 4 A megyei ifjúsági bajnokság 1984/85. évi végeredménye 1. MTE II 34 30 3 1 147- 20 63 2. J.-apáti 34 24 1 9 85- 30 49 3. K. Medosz 34 22 4 8 100- 41 48 4. Sz. Cuk. 34 19 5 3.0 98- 37 43 5. T.-mikl. 34 18 6 10 94- 52 42 6. Szászb. 34 17 8 9 64- 45 42 7. KuTE 34 17 6 11 85- 51 40 8. Szajol 34 15 5 14 53- 74 35 9. Besenysz. 34 14 5 15 46- 55 33 10. K.-hegyes 34 14 5 15 71- 96 33 ll. J.-fénysz. 34 14 4 16 65- 68 32 12. Sz. Vegyi. 34 13 6 15 70- 64 32 13. T.-füred 34 11 9 14 50- 68 31 14. T.-földv. 34 13 4 17 62- 59 30 15. J.-ároksz. 34 11 7 16 34- 62 29 16. Jj.-halma 34 6 3 25 31-116 15 17. A.-szalók 34 4 1 29 24-121 9 18. Tószeg 34 2 2 30 22-142 6 Területi labdarúgó­bajnokság A június közepén befejező­dött területi labdarúgó-bai- nokságban Janus-arcú idényt zártak Szolnok megye csa­patai. A Tisza-csoportban öt együttes szerepelt megyénk­ből, és a finis csattanósi for­dulatot hozott. A sokáigk ve zető DUSE-től az utolsó előt­ti fordulóban a Mezőtúri Honvéd visszavette a veze­tést, bajnokságot nyert, és most az NB II-be jutásért osztályozót játszik. A Jász­berényi Lehel és Karcag tel­jesítette, a Volán-Rákócza pedig csaknem elérte a kitű­zött célt. Sajnálatos, hogy Jászkisér és a Körös-csoport­ban szerepelt Tisza Cipő SE nem tudta meghosszabbítani „tagságát”, búcsúzott a terü­leti bajnokságtól, ősztől már a megyeiben folytatja. Mezőtúr ünnepre készül Mezőtúron a Honvéd Sza­bó Lajos SE még nem tért pihenőre, az osztályozó ideg­tépő légkörében őrlődik. Megnyugvást jelenthet, hqgy sikeresen vette az első for­dulót, Oroszlányban 2:0-ra nyert, és vasárnap hazai pá­lyán sizurkolói támogatásá­val állhat ki a visszavágóra. A bányászok mellett legna­gyobb ellenfelük az elbiza­kodottság, a túlzott magabiz­tosság lehet. Remélhetően ezt az öltözőben hagyják, és legalább olyan elszánt küz­dőkedvvel, harci szellemben lépnek pályára, mint Orosz­lányban. A Jászberényi Lehel játé­kosaitól az első öt hely va­lamelyikének a megszerzését várták. A csapat a negyedik helyen végzett, de ez bizo­nyos fokú keserű szájízt okozott. A vezetők nem tit­koltan a bajnokság megnye­rését tervezték, menet köz­ben aztán a bronzéremmel is elégedettek lettek volna, de a Rakamaztól Jászberényben elszenvedett vereség miatt ettől is elesett a csapat. Pé- czely Szabolcs edző szerint generációváltás történt, és szerkezetileg át ki llett ala­kítani a Lehelt. — Részben már a jövő csa­patát építettük, mert Huszár nem jött vissrza, Szántai A. bevonult. Lukácsi visszavo­nult. Gombos pedig eltávo­zik. Ugyanakkor Nagy Gy., Kaszab, Bukhár, ési Deme standardjátékos lett. A vég­eredményt reálisnak tartom, de bevallom a bronzéremre számítottam — jelentette ki. Lukácsi áll a játékosrang­senyzőinek egyéni küzdel­ASZT ALITENISZ Nagy Miklós nyerte a Balaton-bajnokságot I Rádió | SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.€5: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerkesztő: Gulyás Erika. — 18.00—18.3a: Alföldi krónika. KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.20: Tör­ténelem a számítógépben. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Nótacsokor. — 9.37: Be-­szélni nehéz. — 9.49: Papírsár­kány. — 10.05: ,,Vár egy új vi­lág.,.” — 10.35: A gyermekek­nek írta j. s. Bach. — 10.50: Madagaszkár! népzene. — 11.00: Cimarosa: A hiszékeny. —12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvény- könyv. — 13.00: Fúvószenekari hangverseny. — 13.33: Grieg­művek. — 13.40: Régen talál­koztunk. — 14.10: A magyar széppróza századai.* — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zeng­jen a muzsika. — 15.30: Nép­dalok, néptáncok. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Olvastam vala­hol. — 17.20: örökzöld dalla­mok. — 18.02: Kritikusok fóru­ma. — 19.15: Szemirámisz sze­relme. — 20.46: A magyar opera nyomában. — 21.30: Háttérbe­szélgetés. — 22.20: Tíz perckúl- oolitika. — 22.30: Heinz Hollj­ger oboázik, Ursula Holliger hárfázik. — 22.53: F-magazin . . . — 23.23: Lemezmúzeum. — 0.10: Két madrigál a völgyről. PETŐFI: 4.30: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. — 8 05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben, — 12.10: Filmzene — 12.25: Úti­kalauz üdülőknek, — 12.30: Né­pi zene. — 13.10: A tegnap slá­gereiből. — 14.00: Lelátó... — 15.05: Gyilkosság a múzeumban. — 15.56: Gólok, méterek, tör­ténetek---- — 17.05: Az észt R ada együttes felvételeiből. — 17.20: Diákfoci. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Tip-top pa­rádé. — 19.05: A debreceni Déli­báb együttes összes felvétele. — 19.33: Operettdalok. — 20.00: Muzsikáló természet. — 20.05: A Tears for Fears együttes felvételeiből. — 20.50: Megtérült műanyagok. — 21.06: Éjszaka Hamlettel. — 22.00: Zeneközei­ben — a hallgató. — 24.00—4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: A kis kéményseprő. — 9.39: zenekari muzsika. — 10.43: Kórusmuzsika. — 11.05: Pilla­natkép. — 11.10: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 12.10: Ka­marazene. — 13.05: Bioritmus. — 13.25: Csajkovszkij: Csipke­rózsika — balett. — 14.20: Slá­gerről — slágerre. — 15.00: Dzsesszfelvételeinkből. — 15.30: Zenekari muzsika. — 17.00: Ope­rafinálék. — 17.49: Magyar ze­neszerzők. — 18.30: V materins- kom jazyku. — 19.05: Hangver­seny a bécsi klasszikus meste­rek műveiből. — Kb. 20.05: Kor- társunk : Droppa Judit textil- telvező. — Kb. 20.35: Népdalfel­dolgozások. — 21.00: Zenekari muzsika. — 22.05: Modern írók portréi. — 22.30: Perspektívák. I. MŰSOR: 8.25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). — 8.30: Szün­idei matiné. Rózsadombi Péter. NDK rajzfilm (ism.). A kaffer- bivaly halála. Francia dokumen­tumfilm (ism.). — 9.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 9.50: Menekülés az arany föld- Jércll. Csehszlovák, filmsorozat Jack London Tüzes napsugár c. regénye nyomán (ism.). — 10.50: Képújság. 16.40: Hírek 16.45: Ha­józni tudni kell. Magyar doku­mentumfilm (ff). 17.20: Képúj­ság. — 17.30: Mihail Solohov­sorozat. Halálos ellenség. Szov­jet film. — 18.50: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 18.55: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Nézzük, hogy fut. Ame­rikai tévéfilm. — 21.30: A hét műtárgya. Claude Lorrain: Vil­la a római Campagnán (Szép- művészeti Múzeum). —21.35 Pil­lanatkép Melis Györgyről. — 22.30: Tv-híradó 3. — 22.40: Himnusz. 2. MŰSOR: 15.55: Képújság. — 16.00: Veszprémi tévétalálkozó. A nők iskolája. Tévéjáték Moliere színművéből (ism.). — 17.15: Ze­nés Tv-Színház. Láng István: Alom a színházról. Tévéopera (ism.). — 18.00: Módos Péter: Egy fiú bőrönddel. Tévéfilm. (ism.). — 19.25: Hivatalnok urak. Földes Imre drámájának tévéváltozata (ism.). — 20.35: Unser Bildschirm. A pécsi kör­zeti stúdió német nyelvű nem­zetiségi műsora. — 20.55: Tv­híradó 2. — 21.15: Lodovico Dolce: A kölyök, zenés rene­szánsz komédia kétrészben. A Kisvárdai Várszínház társula­tának előadása, felvételről. — 22.55: Képújság. MOSZKVA I.: 12.30: Hírek. — 12.50: Doku­mentumfilmek. — 13.25: Karco­lat Madagaszkárról. — 13.50: Hí­rek. — 13.55: .,A tőr”. Film II. rész. — 15.05: ,.Tizenhat e^ig és azon túl...” — 15.50: Nép­művészet. — 16.35: Dokumen­tumfilm az alkoholizmusról. — 16.45: Ma a világban. — 17.00: „Orizont” együttes koncertje. — 17.10: Ha egészséges akarsz len­ni. — 17.25: ,.A harc évei”. — 17.45: Hírek. — 17.50: ,,A jövő évszázadának”. Film II. rész. — 19.00: Híradó. — 19.35: Az V. nemzetközi balettverseny záró koncertje. (A szünetben: Ma történt a világban.) — 21.20: Találkozás A. Mironovval. — 23.00: Hírek. — 23.05: A Szov­jetunió népeinek dalai és tán­cai. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 18!5: Incheba-film *85. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kérem, ne kapcsolják ki! összeállítás. — 20.40: Jó ötletek stúdiója. Feltalálók-újí- tók műsora. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás­jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Patyomkin páncélos. Szovjet film (ism.). BUKAREST : 20.00: Tv-híradó. — 20.40: Da­lok. — 20.50: Tv-híradó. — 21.05: Pan Wolodyjowski. Film (befe­jező) rész. — 21.50: Tv-híradó. IA rádió és a televízió műsora Felemás évet zártak a megye csapatai a megye sor élén, ő a házi gólkirály is, öt Sulyok követi, és ör­vendetes Bukhár beépülése. Rákóczifalván tavaly nagy vihart váltott ki, hogy bár jobb volt a gólkülönbségük, de a kiírás értelmében az egymás ellen elért eredmény miatt mégis elestek a bronz­éremtől. Az idén az 5—6. hely megszerzése volt a cél, de hullámzó teljesítmény­nyel csak hetedikek lettek. Tavasztól fúzió folytán már Volán-Rákóczi néven szere­pelnek, s ez annyiban jelen­tett változást, hogy anyagi­lag valamivel jobban állnak, a bázisszervek teljesítik fel­ajánlásukat. Kun István egyesületi elnökhelyettes sze­rint csapatukra az jellemző, hogy ősszel, a termények be­takarítása miatt általában gyengébben szerepelnek mint tavasszal. Az idén ez csak­nem kiegyenlítődött. — Sok volt a sérült: Kán­tor és Kocsis kiesett, akadt „ügyejetes” sáfgalap-gyűjtő. Tubák viszont tavasszal már jobban feltalálta magát tár­saival. Közben Menyhárttal erősödtünk, az ifjúságiak Kö­zül állandó csapattag lett Szénási és Bagi, Szmutkó 'és Bugyi pedig döngeti a fei- nőttcsapat „kapuját”. Megle­pő, hogy kiesésük ellenére az ifjúságiak jobban szere­peltek. A tervek szerint két játé­kossal erősítenek, Somogy- vári József első szerződése lejárt, nem hosszabbították Jászkisér a területi bajnok­ságok megszervezése óta, 4 éve játszott ebben az osztály­ban, és most kiesett. Ez már korábban előrevetetie árnyékát. A területibe felke­rült korosztály jobban sze­rette a futballt, de fokozato­san fogyott. Akik bevonul­tak, azok nem tértek vissza, hasonló tudású játékosokkal nem tudták pótolni őket, a fiatalabbak pedig máshol dolgoztak és tanultak, nem tudtak edzésre járni. Igazolásokkal nem tudtak erősíteni. A kiesett kulcsjá­tékosok helyére került fia­talok kezdtek ugyan beillesz­kedni, de tudásuk elmaradt még az ellenfelekétől. Akad­tak egyéni és erőnléti gon­dok is-, amik hátráltatták a jobb szereplést. Jászkiséren ezzel egy szép korszak lezárult. Ha figye­lembe vesszük, sokkal na­gyobb és erősebb bázisokkal rendelkező csapatok kiestek, akkor ez a négy évi folya­matos Bzerepjés feltétlenül dicséretet érdemel. Szép volt, ami egyhamar nem ismétlő­dik meg. Tehetségek voltak, vannak és lesznek Jászki- séren, de az utánpótlás-neve­lés feltételeit meg kell te­remteni, és a. játékosok megtartására kell töreked­ni. A hogyan továbbot még most tervezik. A Körös-csoportban sze­replő Tisza Cipő SE is ab­ban a „betegségben” szen­Ösztől a Mátra csoportban szeretnének játszani, de er­ről még nincs döntés. meg. július 1-től Szatmári János lesz a szakvezető. Karcag újonc létére dicsé­retesen szerepelt, a 10. he­lyen végzett, és biztosan benlmaradt. Ez mindenkép­pen elismerésre méltó telje­sítmény. Bihari György .Szakosztályvezdtő így véle­kedett : — Üjonc létünkre merész tervekkel vágtunk a küzde­lemnek, a középmezőnyben szerettünk volna végezni. Két ponttal maradtunk el az ötvenszázalékos teljesít­ménytől. A jobb szereplést gátolta többek között, hogy néhány játékos, így Tótn Gy., Kocsis és Antal hosszú hetekig nem játszhatott. Var­ga és Borók visszavonult, né­hány poszton erősíteni sze­retnénk. Néder István így foglalta össze véleményét: — Egész évi szereplésünk a közepesnél gyengébbnek­mondható, bár újonc létünk­re az első tíz közé kerültünk. Ha nem ennyire hullámzó a 'íeljeslítmény, N előkelőbb helyre is kerülhettünk volna. Az egész évi munkát tekint­ve dicséretet érdemel Nagy, Antal, Varga, Szabó, tavasz­tól pedig Kiss és Sándor tartozik ebben a sorba. Az őszi fordulóra a felkészülés július 9-én kezdődik, más edző irányításával. ved, hogy a megyei bajnok­ság mezőnye gyenge, a terű-, letié pedig erős a számára. Így aztán a két osztály kö­zött ingázik, most két évi szereplés után esett ki. A ta­vaszi forduló előtt edzővál­tozás is történt. Csendes Im­re szakvezető a következők­ben látta a kiesés okait: — A kiesőzónában levő csapatoktól az úgynevezett négypontos mérkőzéseken ta­vasszal idegenben mindössze egy pontot tudtunk szerezni, ugyanakkor az első négy he­lyezettől hat pontot rabol­tunk. A huszonkét éves át­lagéletkorú játékosodnál ki­ütközött a tapasztalatlanság, a taktikái fegyelmezetlenség. Amikor elég lett volna az egyik pont, akkor sem őriz­ték, hanem meggondolatla­nul támadtak, és így az egyet is elvesztettük. Egyes játé­kosok bravúr után „betliz­tek” és a tavaszi sorsolási is nehéz volt. Támadósorunk gólerősebb lett ugyan, de ez még mindig kevés, sok hely­zet kimarad. Ezekben az időkben a ter- vezgetés folyik a szakosztá­lyokban. Sok helyen edzőt keresnek, igazolásokkal igye­keznek frissíteni a csapatot, és pótolni a távozókat. Biza­kodjunk, hogy mindezt kel­lően átgondolva, megfontol­tan végzik és jövőre még jobb eredményekről számol­hatunk be. I Pataki István A Néplap 26. heti totótippje í. Malmö—Aatverpen 1 1 X X 2. Düsseldorf—Liégeois 12 12 12 12 3. Göteborg—Admira 1 X 1 X 4. Bröndby—Poznan 1 X X 1 5. St. Gallen—AIK Stockholm / 2 1 2 1 6. Braunschweig—Slavia Praha x2 x2 x2 x2 7. Wismut Aue-Viking 1 X 1 X 8. Sparta Praha—Gdansk 12 12 12 12 9. Zalaegerszeg—Aarhus 1 1 1 1 1«. Gómik Zabrze—Young Boys 12 12 12 12 11. Vejle—Lok. Szófia 1 X X 1 12. Kristiansand—MTK VM 2 2 2 2 13. Valerengen—Ű, Dózsa 2 2 2 2 Pótmérkőzések: x, 1, 2. Martfűn ismét magyarázkodnak Új edző Karcagon és Rákóczifalván

Next

/
Oldalképek
Tartalom