Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-10 / 83. szám
1985. ÁPRILIS 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A tévé képernyője előtt Negyedszázada az élvonalban Hagyományokat ápol, új értékeket teremt A SZOLNOKI KODÁL Y KÓRUS ÚTJA Reprezentáns kórus — mondják arra az énekkarra, amely egy-egy nagyobb település, tájegység ének-zenei kultúrájának sajátosságait hordozza. A titulus módfelett hízelgő, ugyanakkor kötelez is: elérni nem könnyű, megtartani legalább olyan nehéz. Aki valamikor is énekelt, énekkarban, jól tudja, hogy máról holnapra nem lehet tartós eredményekkel kirukkolni, hagyományt teremteni; az ünnepi sikerekhez munkától terhes hétköznapokon át visz az út. Ritkán vártam oly izgalommal premiert, mint a regionális televíziós; adás, április 2-i, keddi bemutatkozását. Hisz ahogyan régebben már beharangoztatott, a szegediek programjában megyénk is rendszeresen helyet kap, azaz újabb lehetőség nyílik értékeink, életünk vonzó közhírelésére. „Elmaradt” premier Ha valaki netán nem tudná, a dolog lényege; minden kedd este fél héttől hétig, azaz harminc percen át a kettes csatornán, míg a budapestiek a saját programjukat, addig a dunántúliak a pécsiekét, mi pedig itt a Tisza táján és a Dél-Alföldön a szegediek „híradóját” láthatjuk. Azaz csak láthatnánk! Csakhogy miként az a premier alkalmával kiderült, amikor is hiába csavargattuk, nyomogattuk a színes Color Staar gombjait és kapcsolóit, Szeged az istennek sé ugrott be — sajnos az adás vételéhez a Kékesre állított antennát is szentesire kellene váltani. Már akinek Kékes sugároz. Mert a szegedi programot Szentes továbbítja. Szolnokon viszont sokan Kékesről kapják a képet. Mindez kissé bonyolultnak tűnik — leírva —, de a valóságban talán sokkal egyszerűbb. Az Ablak péntek esiti adásában éli is magyarázták a keresés módját: a 23-as csatornán kell kereskedni. Persze az még a világra oly készségesen nyíló Ablakból sem derült ki, hogy elegendő-e csupán ama csatornát megkeresni, vagy pedig az antennát is állítani kell Kékesről Szentesre. Előbb-utóbb majd csak megtanuljuk. Csak az nem fér a fejembe, hogy mindezt nem lehetett volna alaposabban előkészíteni? Hogy a „tudatlan” nézőt a premier alkalmából ne a bosszúság fogja el, hanem az adott regionális műsor fogja meg a maga érdekességeivel. Riporteri szeplök Egyébként ha már a televízió szolgáltató műsora került szóba, mely kétségtelenül sok közhasznú ismerettel szolgál, és lehetőleg összhangban az időszerű szükségletekkel, ebben főleg a kertbarátok Bálint gazdája jeleskedik, megjegyzem, egy- egy riportja legutóbb kissé kilógott az érdekes közlések sorából. A kettős illetve többes jelölésekről készült riport aligha illett például a gyakorlati tanácsiokkal szolgáló Ablakba. Másrészt, jó ugyan látni a szorgalmas csapatot, a televíziós szolgáltatás maroknyi, alkalomra szerveződött csapatát, ahogy kötetlenül ügyködnek, de az már kevésbé megnyerő, ha hangvételébe, az összmunkál- kodás folyamatába a riporteri-műsorvezetői privatizálás, a személyeskedés — nem személyesség! — hamis hangjai is becsúsznak. Déri János laza könnyedsége olyasmit is magával hozott, amit azért nem illik kitenni egy televíziós Ablakba. Mert a nyilvánosság — vigyázat — nem magánterület. Az április 4-i monstre műsor reggeli, kezdő riportjaiban is sajnálatos módon — a díszszemle előtti pillanatokról, illetve a bemutatkozás pillanataira utalnék — a kellemes hangulatot egyes riporterek, legfeltűnőbb módon Juszt László, egyszerű jópoíáskodással, személyeskedő megjegyzésekkel kívánták „erősíteni”. Elismerem, nem volt könnyű dolguk a feltűnően „szófukar” alanyokkal, de a jó riporternek ilyen esetekre is fel kell készülnie, hogy helyzetzavarba ne kerüljön, s másodlagos eszközökhöz ne kelljen nyúlnia. Ezt csak mellékesen jegyeztem meg, mert valójában a Vitray dirigálta, három helyszínen zajló Jó reggelt, jó napot, jó estét, Magyarország! — hagyományaihoz híven színesen tarka és érdekes volt. Battonya, Ne- mesmedvesi, Százhalombatta „személyes” ismerősünkké vált, már annak, aki rááldozta idejét a maratoni műsorra. „Új” színek Egyébként lassan újrameg- szokhatjuk, hogy este tíz után még műsor vár bennünket, hogy tízkor nincs szigorú záróra a tévében. De nem isi a régi műsoridő visszatérése ad okot az örömre, inkább az. hogy szaporodik azoknak a programoknak a száma, amelyek idő híján a télii hónapokban szépen elmaradoztak. A Szép Szó-ban a Cseres Tiborral készült beszélgetésre gondolok; az irodalom televíziós folyóirata a 70 éves Cserest, a Hideg napok és a többi jeles regény szerzőjét köszöntötte kedd este Bertha Bulcsu értő kalauzolásával; vagy a Műteremben sorozat húsvéthétfői adását említem, amelyben ar most Kossuth-díjjal kitüntetett Kuruc D. István vallott életéről, munkáiról, művészetének sajátos természetéről — D. Fehér Zsuzsa baráti társaságában. A régóta Budapesten élő, de magát még mindig szívesen hódmezővásárhelyinek valló festő szavai nyomán nem titkok nyíltak meg. csupán értelme nőtt meg a dolgoknak: az emberieknek éppúgy, mint a művészieknek. S csak örvendhettünk, hogy pénteken — ha a késő esti, sőt már csaknem az éjszakai órában —, láthattuk a képernyőn is a moziban oly sikeres Sörgyári capricoiót, Jiri Menzel filmjét. Az élet, a hétköznapi élet poétikus ábrázolata, groteszk fintorokkal, sok-sok játékossággal — remekművet élvezhettünk benne. Az említett programok jól tükrözik: nemcsak időben, színeiben is gazdagodott a Televízió programja. Sinkovits jutalomjátéka A Kaviár és lencse című tévékomédia viszont a remek, lebilincselő játékkal szerzett örömteli pillanatokat, perceket, sőt teljes nyolcvan perc kellemes szórakozást. A játék lendülete sodort, vitt magával. Főképp Sinkovits Imre olaszos temperamentu- mú alakítása. Ez az aranyos, „szélhámos”, aki azzal keresi kenyerét, hogy hívatlan vendégként előkelő vacsorákról, fogadásokról „lovasit” meg eladható élelmet vagy tovább forgalmazható tárgyát, aki ezredesként vagy más előkelő kosztümben hajtja végre meglehetősen közönséges manővereit, azaz lopásait, Sinkovits megformálásában egy nagy színész, aki estéről estére lép fel a családi élet és a tágasabb világ színterén. Mi tagadás, Sinkovits Imrét: kissé elfeledtük, nem láttuk őt parádés szerepben, most ismét parádézott, kitűnő társakkal — Almási Éva, Tolnai Klári — az oldalán. Ha másra nem is volt jó ez az ügyesen megírt és ügyesen magyarra ültetett komédia. (Mészöly Dezső fordította sok-sok nyelvi leleménynyel). arra feltétlenül, hogy egy nagyszerű színész elbűvöljön varázslatos tehetségével. Ez a bemutató az ő jutalomjátékának is beillett. S ez mit sem von le a rendező Málnay Levente érdemeiből, aki mindvégig jól tartotta kézben az „előadást”. V. M. Qz Első csokor Szép Ernő Mezőtúron megjelent kötetének hasonmás kiadása Az Első csokor Szép Ernő '„főgymnáziumi tanuló”, későbbi kos'/orús költő. 1902- ben Mezőtúron megjelent^ venseskötete. Szép Ernő 1899 és 1902 között volt a 485 éve alapított híres, neves mezőtúri főgimnázium — ma Dózsa György Szakközépiskola — tanulója. Az iskola, a város, mély és maradandó nyomokat hagyott a költőben- műveiben is sűrűn vissza-visszatér Mezőtúrra. Regényében is — Hetedikbe jártam, Bécs 1920 — emléket állít túri diákéveinek, de legszebb vallomását az Alma Mater fennállása 400. évfordulójára írta. Az öregdiákokhoz címmel, 1930- ban. Mezőtúr Szép Ernő költői indulására is meghatározó volt. Zsengéi nem véletlenül jelenitek meg a Berettyó partján. Figyelemre méltó költeményeik ezek. minden -,bővi- ben aradó” érzeten esség ük, helyenkénti modorosságuk ellenére is. hiszen mint érlelődő gyümölcsök, fellelhetők bennük a későbbi költőkiválóság stílusjegyed. Szép Ernő Mezőtúron kiadott verseinek — műfordításainak — hasonmás kötete rryjst a Móricz Zsdgmond városi könyvtár és a Túri öregdiákok Baráti Kör-e gondozásában jelent meg. Sajnos az eredeti példányból már csak néhány darab lelhető fel- a többi „lappang” vagy elpusztult, így egy becses könyvritkaság hasonmás kiadásához jut hozzá az olvasó. Nemcsak a helytörténetnek de a magyar könyv történetének is nyeresége e küllemre szerény, de tartalmilag- érzelmileg gazdag kis könyvecske. A kiadói munkát a városi könyvtár végezte, a sokszorosítás a Verseghy Könyvtár műhelyében készült az eredetihez hűséggel, kitűnő minőségben. Szolnok Óvodai felügyelők tanácskozása Négy megye — Békés, CKong- rúd. Heves és Szolnok — óvodai felügyelői tanácskoznak ma, holnap é« holnapután Szolnokon, az •AKV munkásszállóján. Az eszmecsere központi témája a játék szerepe, lehetősége az erkölcsi nevelésben. A résztvevők — nyolcvan óvodai íelügyelö — előadásokat hallgatnak meg, amelyeket a Művelődési Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány egyetem, a hajdúböszörményi és a szarvasi óvónőképző ibiskolák oktatói, kutatói tartanak, majd az óvónők adnak számot munkájukról, eredményeikről, gondjaikról. Ugyancsak a háromnapos tanácskozás keretében kerül sor az óvodai nevelési program korszerűsítésével kapcsolatos új feladatok megtárgyalására is. Megyénk reprezentáns kara, a szolnoki Kodály kórus hosszú története során végigjárta a hagyományteremtés lépcsőfokait, és áldozatos munka árán emelte művészi szintre az elődök nagyszerű örökségét. Szép múltra tekint vissza a kórus; nagyapáink idejében, 1922-ben Iparos Dalkör néven bontott zászlót, és már akkortájt több tagja a munkásmozgalomba is bekapcsolódott. A nagyrészt iparos emberekből álló kórus 1948- ban. a Szolnoki Centenáriumi Férfikar néven működött tovább, majd annak megszűnte után (1951) beolvadt a Városi Központi Énekkarba. Hat évvel később a helyi földművesszövetkezet szervezésében alakult újjá, s ezzel új fejezet nyílt a kórus történetében, Buday Péter átvette a vezetését, nem sokkal azután a kórus tagjai Balatonfürecjen mutatkoztak be. — Tanár úr, emlékszik-e még erre a fellépésre? — Lehet azt elfelejteni? — mondja Buday Péter karvezető. — Éppen negyedszázad telt el az emlékezetes' bjalatojü steereplés, lóta,1 de még mindig elevenen él bennem. Országos dalösta- lálkozón mértük össze tudásunkat az akkori legjobbak- kal, és mondhatom, sikeres volt a bemutatkozás. A tagok között ott énekelt egyébként Rigó Éva is, aki most a kórus másik karvezetője. — Azóta huszonöt év telt el Közben 1967-ben felvették ‘Kodály Zoltán nevét. Milyen eredményeket ért el a kórus? — Nehéz lenne mind felsorolni. 1964-től a minősítések egyre növekvő szintje jelzi fejlődésünket. Tizenöt évvel ezelőtt Kiváló Együttes címmel tiszteltek meg bennünket, majd, miután újabb két alkalommal elnyertük, véglegesen is a birtokosai lettünk. Országos versenyeken az amatőr kórusok legmagasabb minősítési fokozatát, a Hang versenykórus címet kaptuk meg. Külföldi szerepléseink is szép sikerrel zárultak; Európa számos országában megfordultunk már, s legtöbbször 1. és 2. helyezéssel vagy nagydíjjal a tarsolyunkban tértünk haza. Első angliai útjukon ezt írta róluk többek között az egyik brit lap: „...amikor végül a hangverseny elkezdődött, világossá vált, hogy a kórust megelőző hírnév valóban megérdemelt”. Az angolokat köztudomásúan „hűvös” modorú népnek ismeri a világ, ezúttal azonban meileg szavakkal szóltak a magyar kórusról. — A Kodály kórusban jelenleg kilencvenhárman énekelnek. Ügy tudom, évi 300 órát töltenek próbákkal és a színpadon. Mi tartja össze a tagokat? — Elsősorban a közös éneklés öröme. A kórustagok mindent szeretnek, ami szép, legyen az reneszánsz, barokk vagy éppen kortárs mű. Nagy kedvvel énekeljük a magyar népdalfeldolgozásokat, ugyanakkor kiemelten foglalkozunk az észt dalok bemutatásával. Állandó repertoárunk egyébként 60—70 darabból áll, s felöleli az elmúlt negyven év krónikáját. —Szolnokon és a megyében szinte nincs olyan kiemelkedő politikai és társadalmi rendezvény, amelyen ne venne részt a kórus. Hogyan sikerül mindig az élvonalban maradni, megújulni? — Állandó, tudatos kórusépítéssel, intenzív próbákkal. Arra törekszünk, hogy repertoárunkat — a népdaloktól a mozgalmi dalokig — minél színesebbé tegyük. Szerencsénkre, nálunk igen jó a közösségi szellem, egymásnak mindig segítünk. Sokat köszönhetünk természetesen a mecénásoknak is, így a szolnoki Áfésznak, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központnak és a pedagógusszakszervezetnek. — Az ünneplő kritikák, az emlékezetes koncertek láttán, hallatán néha kimondhatatlanul is irigység fogja el az embert. Milyen esetben léphetne be valaki a kórusba? — Szigorú követelményeket támasztunk. Megvizsgáljuk a jelölt hangszínét, hall'ását[ ritmusérzékét, és kottát is magabiztosan kell olvasnia. De bármennyire is szeretnénk további jó énekeseket felvenni, a keretünk szabott... Hiába, egy reprezentáns kórus megválogathatja tagságát. Teheti is, hiszen nem akármilyen tekintélyt vívott ki magának a hazai és a nemzetközi kóruséletben. Hagyományokat ápolni, újabb értékeket teremteni pedig csakis igényesen, egyre magasabb színvonalon lehet. Jurkovics János A Fővárosi Operettszínházban március 29-én mutatták be Andrej Voznyeszenszkij— Alekszej Ribnyikov—Veress Miklós: a Remény című rockoperáját. Képünk az első szovjet rockopera egyik jelenetét ábrázolja
