Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
16 1984. SZEPTEMBER 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. SZEPTEMBER 8. SZOMBAT MÁRIA, ADRIENN , NAPJA Felemelték az AkkumuláA Nap kél 6.12 — nyugszik 19.11 órakor. A Hold kél 18.59 — nyugszik 3.46 órakor. zést is. Mindezek eredméA Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat tájékoztatása szerint a szolnoki Széchenyi lakótelepen jelenleg a melegvízvezetékrendszer nyomáspróbáján felmerült hibákat javítják. Az ismételt próbára várhatóan szeptember 10-én kerül sor. Ha ennek megfelelő eredménye lesz, másnap tehát szeptember 11-én mintavételeket vesznek a bakteriológiai vízvizsgálatokhoz. Ez 72 órát vesz igénybe. Ha minden eredmény megfelelő lesz, a melegvízszolgáltatást szeptember 14-től szeretnék újból megkezdeni. A SZÁÉV, valamint a Dunántúli Regionális, Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat dolgozói nyújtott műszakban, és hétvégén is dolgoznak a vezetéken, hogy mielőbb melegvizet kapjon a Széchenyi lakótelep. Hozzáértők szerint a mostani munkák hosszú évekre biztosítják a lakótelep zavar tál ín melegvíz-ellátását. Hűvösebb idő ELŐREJELZÉS AZ ORSZÁG TERÜLETÉRE ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé várható eső, zápor, főként keleten zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, elsősorban a Dunántúlon több helyen megerősödik. Keletén is hűvösebb időre kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül valószínű. Felemelték az akkumulátorok garanciális idejét Nyomáspróba a Széchenyin Szeptember közepétől lesz meleg víz? tor- és Szárazelemgyárban készített akkumulátorok garanciális idejét; a személy- gépkocsik erőforrásaira a korábbi egy év helyett ezután a vásárlástól számított két éven belül fogadnak el reklamációt, a tehergépkocsi- akkumulátorokra pedig az eddigi egy év helyett másfél évig vállal garanciát a gyár. Ezt az intézkedést az tette lehetővé, hogy a gyárban az utóbbi évek korszerűsítései nyomán fejlettebb lett a gyártás technológiája, és megszigorították a műveletek közbeni minőségellenőrKésöbb kezdődik A Madách Színház igazgatósága értesíti a közönséget, hogy a Macskák előadásában szereplő táncművészek operaházi elfoglaltsága miatt — a musical szeptember 10-én, hétfőn este 8 órakor kezdődik. flulósorszámok Trabant Limousin Hycomat Budapest 854. Trabant Hycomat Combi Budapest 98. Trabant Limousin Budapest 24 725, Debrecen 15 806. Győr 24 378. Trabant Combi Budapest 8209, Győr 4159. Wartburg Limousin Budapest 12 972, Győr 7466. Wartburg de Lux Budapest 17 765, Győr 10 239. Wartburg de Lux tolótetős Budapest 3803. Wartburg . Tourist Budapest 7135, Győr 2515. Skoda 105 § Budapest 8658, Debrecen 6737, Győr 6849. Skoda 120 L Budapest 15 957, Debrecen 9960, Győr 11 490. Skoda 12o GLS Budapest 994. Lada 1200 Budapest 31 689, Debrecen 19 828, Győr 10 472. Lada 1300 s Budapest 12 382, Debrecen 9312, Győr 4481. Lada 1500 Budapest 12 226, Debrecen 8445, Győr 3937. Lada Combi Budapest 5748, Debrecen 3166. Moszkvics Budapest 13 439. Polski Fiat 126 p Budapest 19 630, Győr 6777. Polski Fiat 1500 Budapest 4526. Dacia Budapest 21 728, Debrecen 12 764. Zasztaiva Budapest 6185. FIGYELEM ! Gyapjúátvétel lesz TÜRKEVÉN a Hajdú Benedek u. 12. alatt a következő napokon: 0 1984. szeptember' 10-én október 8-án és november 5-én 8—12 óra között. (9758) nyeként jelentősen javult az akkumulátorok minősége, az évente előállított mintegy 400 ezer akkumulátornak rosszabb idő óta mindössze egy százalékát találják valamilyen okból kifogásolhatónak a vevők- Nemrégiben változtattak az akkumulátorok konstrukcióján is, így például a Lada gépkocsihoz használatos áramforrás teljesítménye a korábbi 55 amper helyett 60 amper lett, a Skoda és a Trabant gépkocsik akkumulátorainak teljesítményét pedig 44-ről 50 amperre, illetve 77-ről 84 amperre emelték. Megirigyelte a malacot, farkat kunkorított a petrezselyem. (Fotó: Tarpai) Még nincs vége a befőzési időszaknak, az elmúlt héten is nagy volt a forgalom a szolnoki piaccsarnokban. A gyümölcsfélék' közül a körtét, az almát és a szilvát lehetett aránylag olcsóbban megvásárolni. A vörös szilva kilója 10—20 forintba, az almáé 10—26, a körtéé pedig 6—22-be került. Az őszibarackot 16—40. a szőlőt 20 —35 forint között árulták kilónként. Kínáltak „még egykéi helyen földiepret, kilóját 100 forintért és málnát 50- ért. A sárgadinnye kilójáért 20 forintot, a görögdinnyéért 5—8 forintot kértek. A paprikának még mindig elég változatos az ára, az őstermelők 10—32 forint között, a Zöldért 8—25, a magánkereskedők 14—40 forint között árulták. A paradicsom kilója 5—10 forintba került. A burgonya, a sárgarépa és a petrezselyem kilója 6—7, 8—12, 12—16 forint volt. A vöröshagyma kilójáért 8—14, Olvasószolgálat Ma ügyeletes hírszerkesztőnk Bendó János. Információk közölhetők munHaftársunkkaj. a 17-850-es teleío aszúmon. Hirdetési ügyintézés 8- tól 12 óráig. Lengyel film sikere Krysztof Zanussi lengyel rendező filmje „A nap éve” kapta tegnap a 41. velencei fesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. a fokhagymáért 22—48 forintot kértek az eladók. A főzőlök kilója 4, az uborkáé 6 forintba került. A kelkáposztát és a fejes káposztát kilónként 4—8, 4,50—6 forintért árulták. A paraj és a sóska kilója 18—20, 16—20 forint volt. Jászberényben a csirke kilóját 53,70-ért, a tyúké 42,10- ért és a kacsáét 46 forintért árulták. A tojás darabja 2,60 —2,80-foa került. A burgonya, a sárgarépa és a petrezselyem kilójáért 7—8, 10—12, 20 forintot kértek, a vöröshagyma kilója 8—10 forinba, a fejes káposzáé 5—8, a kelkáposztáé 10—12 forint volt. A karalábé darabja 3, a karfiol kilója 15—18 forintba került. A paradicsom és a paprika kilóját 6—8, 6—22 forintért adták. A retek csomója 8 forint volt- Árultak héjas diót 30 forintért, és zöld tengerit, darabonként 3 forintért. A szárazbab litere 60 forintba, a máké 60—70- be került. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Battonyán megtartott 36. heti lottó-sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 20, 44, 64, 80 Eduard Mörike Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1804. szeptember 8-án született, és 71 éves korában, 1875-ben halt meg Eduard Mörike német költő és elbeszélő, az antik kultúra, Goethe és a romantika, valamint a népköltészet kiváló ismerője, folytatója. Orvos fiaként teológiát tanult, majd nyolc éven át különböző helyekén volt vikárius. Betegsége miatt 1843-ban lelkészként nyugalomba vonult, s 1851-töl másfél évtizeden át Stuttgartban irodalmat oktatott. Legjobb költeményei a német költészet kincsestárához tartoznak zeneiség és kifejező erő, tragikum és tiszta öröm, antik formai finomság és tiszta népi egyszerűség, szenvedélyes zaklatottság és szeretetteljes-ironikus humor egyaránt fellelhető költészetében. Elbeszélőként a Nolten festőművész című terjedelmes regényével jelentkezett; a cúnadó hős tulajdonképpen szerzőjének költőiesített mása. A mű realisztikus pszichológiai ábrázolással is kísérletezik, bár nem ez adja művészi értékét, hanem sokkal inkább a történetbe belefonódó mesék, mítoszok, dalok, ámyjátékok sorozata. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanáos lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a 3zolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefonszám: 18-880 Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók 105 Telefonszám: 17-850 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Index: 25—069 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla HU ISSN 0133 0758 ___ Merénylet Máriák ellen A szolnoki 121-es Csemege Áruház a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat négy mestercukrászát kérte fel arra, hogy minden tudását latba vetve, cukrászremekekkel köszönlse a Máriákat. Kedden már 11 órakor megtekinthetők az „alkotások”, de szerdán is láthatók lesznek a csemegeboltban. A legszebb produkciókat délután 16 órától tombolán kisorsolják. Mária legyen a talpán, aki e kalóriadús kísértéseknek ellenáll. •. PIACI SZEMLE Még mindig lehet befőzni A TIT szervezésében Egyetemi, főiskolai előkészítők A TIT Szolnok megyei Szervezete egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra előkészítő tanfolyamokat indít. A tanfolyamon, amely novemberben kezdődik és májusban fejeződik be, magyar' nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából, fizikából, kémiából, biológiából és politikai gazdaságtanból készítik fel a hallgatókat. Az érdeklődők szeptember 17-től október 15-ig jelentkezhetnek a TIT megyei szervezeténél, Szolnok, Kossuth tér 4. szám alatt naponta 14 és 18 óra között. Kellő számú jelentkezés esetén nem csak Szolnokon, hanem a megye más városaiban is indul előkészítő tanfolyam. A 7-es járat vonalán | " . Korlátozás Szolnokon Szeptember 8—30-ig a megyeszékhelyen szombatonként 13 és 17 óra között, vasárnaponként pedig 8 és 12 óra között a 7-es jelzésű autóbuszok nem érintik a repülőteret. Az utasok a Kiss János úti megállóban szállhatnak le és fel. A várható nagyobb utasforgalomra tekintettel a 7-es Volán Vállalat a laktanyai látogatások előtt és után kisegítő járatokat indít. Jegyeket a vasútállomásnál és a Kiss János úti megállóban lehet váltani. Jákóhalmán Újjászületett a napközi és a vegyesbolt A jászjákóhalmiak örömére jelentős felújítások történtek a községben. Az élet- veszélyessé vált napközi otthont a tanácsi építőbrigád varázsolta újjá, lehetővé téve, hogy az új tanév kezdetétől már üzemeltethessék a konyháját. Az újjáépítésben tekintélyes mennyiségű társadalmi munka is szerepel. A helybeli Béke Tsz a felújítás időszakában saját ebédlőjében tette lehetővé a diákok étkeztetését. A másik fontos feladat végrehajtása a Jászsági Áfész házilagos brigádját dicséri. A Fő úti, igen rossz állapotban lévő vegyesboltot újították fel. Átépítették utcai frontját, kicserélték a padlót, részben a belső berendezés cseréje is megtörtént, így az úgyszólván ellátatlan területen élő vásárlók kulturált kiszolgálásának feltételei is megteremtődtek. I Hírek I Külföldi vendég- szereplésen megyénk táncosai A „Tisza” Lengyelországban, a „Jászsági” Sziriában és Törökországban Ma reggel Lengyelországba utazott a szolnoki Tisza Táncegyüttes. A csoport egy folklorfesztivalra kapott meghívást, amelyet Zielona Gora városában rendeznek meg, több nemzet táncosainak részvételével. A „Tiszá- sok” önálló műsorral is bemutatkoznak a lengyel közönségnek. A Szövetkezetek Jászsági Népi Együttese törökországi és szíriai vendégszereplésre kapott meghívást. Az együttes hétfőn este utazik el. Először Szíriában — Damasz- kuszban, (Búsra és Tartus városában — lép a közönség elé, majd a törökországi Mersinben nemzetközi fesztiválon vesz részt. — KARCAGON a városi tanács a július elseje óta érvényben lévő vízkorlátozást hétfőtől feloldja. — jAszalsószentGYÖRGYÖN elkészült ai Kossuth, a Széchenyi és a Kölcsey utca salakburkolata- A .tanács és a lakók összefogásával épült összesen négy kilométer salakút befejező szakaszai a Nyár utcában október közepére készül el. — A MEZŐTÚRI művelődési központ színháztermében szeptember 10-én délután két órakor az Állami Bábszínház művészei bemutatják az Ezüstfurulya című- mesejátékot. — A TEGNAP megjelent Életmentők kitüntetése című információnkba sajnálatos hiba csúszott: az egyik kitüntetett utónevét helytelenül irtuk meg, az életmentő pontos neve Volf István. — MA REGGEL hattól 12 óráig szervizszolgálatot tart a tiszaföldvári autószerviz- szakcsoport. Az ügyelet idején teher- és személygépkocsik mosását, zsírozását, kisebb javításait elvégzik. —A (SZOLNOKI munkás- mozgalmi klub tagjai legközelebbi összejövetelükön, szerdán 14 órakor a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatának életével .ismerkednek meg. — BEFEJEZŐDÖTT a kisújszállási József Attila Művelődési Központ nagytermének- és színpadának felújítása. A korszerűsítő’ munkálatok hatvanezer forintba kerültek. — A TISZA vízállása tegnap Tiszafürednél 519. centiméter (duzzasztott), Szol- ltoknál —163 centiméter (áradó) vélt. A víz hőmérséklete 21,4 C-fok.