Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-16 / 167. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIUS 16I Arcképvázlat I A legfiatalabb áfész-elnök Aligha mondhatja magáról ezekben a napokban Gazdag Sándor, a Tiszafüred és Vidéke Áfész elnöke, hogy gondtalan. Itt a nyár ikellős közepe, tegnap Füreden megkezdődött a halasnapok rendezvénysorozata, rengeteg vendég, hazai és külföldi turista járja most is, de egész nyáron át a Hortobágy-széli nagyközség, s környéke szép helyeit, akikről gondoskodni kell. Az áfésznek is. hiszen boltjai, vendéglői 11 településen szolgálják a helyi lakosság, s az ideérkezők igényeit. Aztán, lévén nyár, a háztáji kiskertek termésével Is van gondja az áfésznek. A hétezer tag különben is azt jelenti, hogy szinte minden csalód a szövetkezeti mozgalom egy-egy részterületének érintettje. „Ezzel magyarázom, hogy ismernek az emberek. Tiszafüreden én szinte mindenkinek köszönök, aztán, ahogy reggel jövök dolgozni, igencsak minden boltnál időzöm egy keveset.” i; Persze ismerhetik, hiszen az első munkahelye az áfész. A most 35 éves fiatalember a közeli Tiszaszőlősről indult a munkáséletbe. Először Makóra került, a köz- gazdasági technikumba. Lévén vasutascsalád az övék, nem esett kétségbe a nagy távolságok miatt. A vonat nem -került pénzbe, csupáncsak a zsebpénz volt igen kicsi, s ha egy mai fiatalnak 0—50 forint volna havonta a költőpénze, ugyancsak szomorkodna. Dehát abban az időben volt, ameny- nyi volt. Az ötvenes években nem tellett többre. Az áfész először áruforgalmi előadóként alkalmazta a frissen végzett technikust. Még bele se kóstolt a munkába — csak ízlelgette, s embernek, kiváló gyakorlati szakembernek tisztelte első főnökét, Korda Gyulát — már vitte is tovább a férfisors. Katonaságnál forgatta két naptár lapjait. Nem is akármilyen társaságban, nevet a szeme, ahogy mondja, ő az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan katonacimborája volt. Elszállt a két év. s természetesen a régi munkahelyén folytatta, ahol abbahagyta. Pontosabban beosztott könyvelőként. majd csoportvezetőként dolgozott. Sose volt ideje — most azt mondja, nem volt igazán fiatal. Tanult és újra tanult, dolgozik és újra tanulásra készül. A Számviteli Főiskolát végezte, amikor főkönyvelő-helyettes, majd főkönyvelő lett — s 1977-ben kapta a bizalmat, a mostani beosztást. Közben megnősült, s mint minden családfő, első törekvése az volt. sajátja váltsa föl mielőbb az albérleti szobát. „Elkezdi az ember, jó, ha a sajátjával, de rendszerint a csalód, a testvér, a rokonság építkezésén próbálja először az erejét- Hát jó tíz évig mi a családban mindig építettünk. Felhúztunk 5—6 házat. Így készült el az enyém is. Nem unatkoztam, gondolhatja.” Alig 23 évesen — még KISZ-ben is dolgozott — párttag lett. A munka a kommunisták családjában is -megtalálta. Egyszerűen elképzelni se tudja, hogy nincs pártfeladata, társadalmi munkája. Most például propagandista, dolgozik a gazdasági és szövetkezetpo- lHiikai bizottságban, járási pártbizottsági tag is. Elhiszem, hogy se a munkaidőt, se a társadalmi munka idejét nem osztja órákra, s nem hagyja abba, amikor minden elszámolható idő eltelt. A feladat a fontos. . Rengeteget foglalkoztatja a szövetkezet helyzete, az irányítás. Annak örül, -hogy mindig gondja volt rá, kikkel dolgozik együtt, s hogy szerette az -iskolázott, jól képzett fiatalembereket Már az áfész egész vezérkara hasonló' korú fiatalok közössége, mint az elnök- Az erejük, egészségük, tudásuk javakorában levő munkatársaktól tanulni, okulni se szégyell. Soha nincs gondban. ha mennie kell, ha a társadalmi, szövetkezeti megbízatások máshová szólítják. Akár az áfészhez tartozó településekre, akár Szolnokra, ahol Mészöv elnökségi tag. s az ifjúsági bizottság elnöke, akár Budapestre, ahol a Szövosz is megtisztelő társadalmi munkát rótt rá. Tagja az országos ifjúsági bizottságnak. Talán éppen a sok „fiatalos” megbízás miatt keserű egy kicsit a gondolata. Rengeteget foglalkozik azzal, mi lehet az oka, hogy a mai húszévesek nem olyan lelkesek, s esetenként lelki - ismeretesek, mint az ő nemzedéke. Nem a fiatalokat bántja, bírálja ezért. „Bennünk magunkban kell a hi- bá keresni. Nem találtuk meg úgy velük a hangot, ahogyan annak idején velünk megtalálták az idősebbek.” Ezen sokáig meditál. hiszen olykor tapasztalja, a középosztály fürgébb, mint a fiatalok. Pedig ugye, a középkorosztály rengeteg gonddal-bajjal készült a munkáséletre, s rengetegét adott, araiért nem is kért, s nem is várhatott fizettsé- get. Gazdag Sándor ezen a nyáron nem tervez semmi különösebb programot. Mint mindig, most is lassan túl lesznek az aratók a betaka- rítók ellátásának mindennapos gondján. A 11 felvásárló telepre ilyenkor sok figyelmet kell fordítani- Az áfész szakcsoportjaiban 1600 ember dolgozik, kertészkedik és állatokat nevel, hizlal. Országosan ismertek a méhészek, de a sertéstenyésztők is lassan híresek lesznek, évente 10 ezer hízott sertést adnak az ország asztalára. Nem csoda, hogy az áfész éves árbevétele már 700 millió forint, s tagjai, dolgozói nem panaszkodnak munkanélküliségre. És. ha munkát kell adni. az áfész újra is képes. Az ipari és fogyasztási szövetkezetek együttműködésének szép példája az a füredi áfész varróüzem, amely éppen most, júliusban kezdett korszerű telephelyen munkához. Mert Tiszafüred ugyan szép hely, gyönyörű kistelepülés, a világ mégis nagyon messze esik tőle. Szolnok megyei nagyközség, határos három másik megyével is, de útjain nehezen lehet elindulni annak. aki ott akar élni, s iparban dolgozni. Azt gondoltam, Gazdag Sándor erre a szakmára, hivatásra vágyott világéletében. Csalódtam. Kertész szeretett volna lenni, virágokkal. növényekkel bíbelődni. A gyerekkori vágyból azért maradt valami: hobbira a virág, otthonában rengeteg növény tanúsítja ezt, pálmák nagy csalódja. Szabad idő? Nevetve mondja, a felesége kevesli, amit a családdal tölthet. Pedig igénylik, a gyerekek is. Szívesen olvasgat, a tévét sose nézi válogatás nélkül, de a sportot ki nem hagyná- Ha közvetítés van. végignézi. Birkózott, .futott diákkorában. Gazdag Sándor ebben az évben különben újra tanuláshoz kezd. A Politikai Főiskolán sikerrel megkezdi tanumányait. Nem fél se tanulástól, se attól, hogy hiányozni fog a munkából Ö már tudja, próbálta, hogyan kell összeegyeztetni a munkát és tanulást, s mindent, amit korábban rábízlak. Jó emberismerő és emberszerető. Azt mondja, keveset csalódott az emberekben. Valahogy mindig fölismerte, kiben, mi lakik. Fiatalon sokat élt — azaz: sokat dolgozott! — sóskúti — Vendégház a Hortobágy nyugati kapujánál Tavaly augusztusban leégett a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati kapujánál levő korszerű, rendkívül szép fogadóház egy része. A kár 1 millió 300 ezer forint volt. Még a múlt évben megkezdődött a ven dégfogadó és a múzeumi rész felújítása, újjáépítése, a munkálatokat pedig a közeljövőben teljesen befejezik. Már csak kisebb munkák, (festés, takarítás) vannak hátra, így az épületet rövidesen átadják a vendégeknek h. t. Másodhegedűsök? Másodikok, akik ha nyer a vállalat, üzem, gyár, osztály, csoport, áruház, csak az ezüstéremre jogosulnak. Hogy viselik? Mik a reményeik, vágyaik és főleg lehetőségeik? Nyitva áll-e előttük az „első hegedűs” posztja, a mindennapos szólózás esélye? * * * Telefon G-nek: — A helyettesekről, pontosabban a helyettes-jelenségről írok. Rád is gondoltam. Pillanatnyi szünet a vonal túlsó végén, aztán halk nevetés. — Helyettes-jelenség? Jópofa. Nem bánom, gyere! G. az egyik nem túl jelentős üzemben osztályvezető- helyettes. Régi ismerős — innen a tegeződés — tudom róla, hogy nem kell harapófogóval kihúzni belőle a szavakat, kitűnő „beszélőkéje” van. Hosszú, őszinte társalgásra számítok. Egyedül találom az irodában, amelyben egyébként a főnökével szokott ülni. — Szabira ment az öreg — magyarázza mosolyogva G. — tudod, a nyári főszezon az övé, nekem marad az utószezon, ha nyaralni akarok. Hellyel kínál, bekészíti a főzőbe a kávét, közben a cég apróbb-nagyobb gondjait sorolja: munkaerő, munkaszervezés. bér, a vevőkör szűkülése, a megdrágult szállítás.. — Mióta vagy osztályvezető-helyettes? — állítom meg a panaszözönt. — Cirka négy éve. Nem, nem, az -idén már öt. Jubilálok — ül le végre a kicsiny dohányzóasztal másik végén, és csak most fedezem fel az arcán a zavart. Mutatóujjával feljebb böki a szemüvegét és kérdően néz rám. — Az imént nem nagy lelkesedéssel mondtad, hogy a nyári főszezonban a főnököd üdül, neked az utószezon jut. Mindenben tiéd a második hely az osztályon? — Egyáltalában nem. Van, amiben a harmadik — és legyint hozzá. Várom, hogy bekapcsoljon”, mindeddig üresen teltek a percek. Sóhajt. — Na jó, tudom, hogy mire vagy kíváncsi. Szóval, amikor öt évvel ezelőtt kineveztek erre az osztályra helyettes vezetőnek, vérmes reményekkel ültem be az úi irodába. Nem tagadom, egy percig se gondolkodtam, elfogadjam, ne fogadjam el a pozíciót, csaknem nyolcszáz forinttal több lett a fizetésem, a főnök már ötvenöt közelében volt, bíztam benne, hogy átvehetem tőle az osztályvezetést. Igazán szépen kezdődött, megosztotta velem a tennivalókat, sokmindenbe beavatott, kivéve egyet, mégpedig az osztályon dolgozók jutalmazási javaslatát. Bármikor jött valami pénzhullás, ő döntötte el egyedül, ki mennyit kapjon a kalapból. Engem rendre kihagyott a javaslattevésből és a jutalmakból is. Az első ösz- szezördülésünk körülbelül egy esztendei együttlét után adódott. Tanfolyamra küldték, két hétre rámmaradt az osztály irányítása. Az egyik dolgozó megkeresett valamilyen problémával, hadd ne részletezzem, mivel, nem az a lényeg, szóval olyat kért tőlem, amit a főnök már megtagadott tőle. Erről én nem tudtam, megadtam az engedélyt. Az öreg visszajött és kiverte a balhét, hogy honnan vettem a bátorságot az ő döntésének megváltoztatására. Hiába magyarázkodtam, fütyült rá. És ahelyett, hogy a kétszer kérő dolgozót vette volna elő, engem panaszolt be a vezérnél. Azóta nincs köztünk jó. viszony, hogy enyhén fogalmazzak. — Hamarosan nyugdíjba megy a főnököd ... — Ügy van, ám semmi reményem arra. hogy a helyére kerüljek, mert mint hallottam; az átszervezés érinti a mi osztályunkat is, és összevonják egy másikkal. Fuccs a reményeknek. Valószínűleg tovább állok. Kinyitom a jegyzetfüzetem, e. hirtelen rátenyerel. — Azt nem! Vedd úgy, hogy per maszek beszélgettünk. Kellemetlen meglepetés, hogy G. a „helyettesi szindróma” tüneteinek nagy részét magán viseli: a mellőzöttség érzetét, a beavatat- lanság tudatát, a feljebb lépés lehetőségéről való lemondást ... Szinte üdítőleg hat ezek után dr. Szolnoki László, a megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese, aki bár mindössze harmincnégy éves, rutinos helyettes már. A téma ugyan meglepi kissé, de nem kertel. — Ilyen minőségemben ritkán kérdeztek még — mondja szabódva, aztán röviden elmeséli nem túl hosszú élettörténetét. — A Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem 1973-ban, a Füszért ösztöndíjasaként. A nyári szünetekben a vállalatnál dolgoztam, eleinte segédmunkát bíztak rám, később különböző osztályokon alkalmaztak. Az egyetem elvégzése után egy évig gyakomokoskodtam, majd kineveztek a vegyi osztály élére. A doktori disszertációmhoz is a Füszért adta a témát: az árucsoportok jövedelmezősége a nagykereskedelmi vállalatoknál címmel írtam a disszertációt Miközben írtam, igyekeztem a gyakorlatban is kipróbálni. Nem fogadta mindenki egyértelmű lelkesedéssel a buzgalmam. A vállalat vezetését átszervezték 1976-ban, így jutottam el az áruforgalmi főosztályvezetői posztra, azaz az egyik igazgatóhelyettes helyettese lettem. A tapasztalataim szerint rosszul mentek a dolgok a szolnoki raktárházban, amely végülis nehezítette a jobb áruforgalom kialakítását. Elvállaltam a raktárház igazgatói tisztét, rövid idő alatt rájöttem, hogy a bajok forrása a nagy létszám. Három év alatt hatvannal csökkent a raktárházban dolgozók száma, gondoltam, a megmaradt jól dolgozóknak mostmár lehet emelni a fizetésén. A vezérkarnak azonban más volt a véleménye. Pedig sikert csak a bérek emelésével produkálhattunk volna igazán. — És ekkor megsértődött ... — Szó sincs róla — tiltakozik Szolnoki László — Nem vagyok sértődős típus, egyébként se megy vele semmire az ember. Mindenesetre amikor 1982 márciusában megkeresett Pálmai László, az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója, hogy a kereskedelmi igazgatóhelyettes nyugdíjba megy, vállaljam el ezt a munkakört, alig egyhavi gondolkodás után igent mondtam. Érdekelt a kiskeres feladat. — Mekkora az önállósága? — Mondhatnám, határtalan. Az áruforgalom irányításában szabadkezet kaptam, az igazgatót nem kell mindenről tájékoztatnom. Persze, a vállalat egész tervének teljesítését befolyásoló döntéseimet megbeszélem vele. Illetve nem csak vele, hanem a beosztott osztályvezetőkkel, előadókkal és boltosokkal. Egyedül hiába törekednék jó eredményekre, a csapat nélkül nem sokat érnék. A korszerű kereskedelem összehangolt munkát feltételez, no és természetesen az előző évekhez képest jóval nagyobb rugalmasságot. Szinte naponta változhatnak az igények, a lehetőségek, és ha minden csiprí-csupri üggyel az igazgatóhoz szaladgálnék, köny- nyen lemaradna a vállalat a konkurrencia mögött. Nem mennek rosszul a dolgaink, az első félévi eredmények alapján az ország többi iparcikk kiskereskedelmi vállalata között ruházati forgalmunkkal a harmadik, a vegyesiparcikkel az ötödik-hatodik helyen állunk. — Nem akarok gonoszkodni, de meddig akar helyettes maradni? — Egyelőre jól érzem magam ebben a székben, sőt, innen akár nyugdíjba mehet az ember. Ezt írja meg. Szívélyesen kísér az ajtóig, a kézfogásnál megjegyzi: — Azt, amit az előző munkahelyemről mondtam, kérem, nagyon finoman fogalmazza. Harag nélkül váltunk el, nem szeretném, ha most... Különben az igazat megvallva, azt se bánnám, ha kimaradnék ebből a riportból, nalam érdekesebb helyetteseket is talál. • • • A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál nincsenek kinevezett osztályvezető-helyettesek. A vállalat csínján bánik a vezetői létszámmal. Egy osztályvezető-helyettes mégis van: Kiss József, az anyaggazdálkodási osztályon tölti be ezt a pozíciót. Az ő kivételességére az a magyarázat, hogy amikor tavaly kinevezték, azzal a céllal tették. hogy az osztályvezető nyugdíjba vonulása után ő kerül az önálló osztály élére. Vagyis a helyetteskedés afféle előiskola. Kiss József tehát egyelőre biztosra veheti, hogy jövőre „első hegedűs” lesz. A rokonszenves fiatalember végigjárta azt a bizonyos létrát: autóvillamossági szerelőként került az „olajosokhoz” 1969-ben. Két év múlva a számítástechnikai vonalon folyamatszervező lett, beiskolázták, kétéves tanfolyamon felsőfokú szakmai képesítést szerzett, később kinevezték cs oportvezető vé. — 1979-ben felvettek a számviteli főiskolára, az idén államvizsgáztam — zárja le röpke életrajzát Kiss József. — Hogyan lett az anyaggazdálkodási osztály helyettes vezetője? Ráhajtott? — Ráhajtottam? — csodálkozik’az „övön aluli” ütéssel felérő kérdésen. — Eszembe se jutott, hogy vezető legyek, nem szeretem a karrieristákat. Egyszerűen én jutottam a vezetők eszébe, amikor Gál József utódját, pontosabban leendő utódját keresték. Jövőre megy nyugdíjba, jólesik, hogy velem akarják pótolni. Az eddig itt eltöltött idő során kiderült, hogy egyikőnkön se múlik, hogy osztályvezető legyek Bennem megvan az ambíció, benne pedig a mindent átadás jóindulata. — Végülis nyeregben érezheti magát a helyetteskedés átmeneti állapot. — Nincs még alattam az a nyereg — hárítia el a megjegyzést. — Tanulóidőmet töltöm, bármi előfordulhat közben. De ha már a helyettesekről van szó, van véleményem a témáról, mégpedigj saját tapasztalatból. Szerintem annak a helyettesnek, akivel a főnöke megosztja a tennivalókat, nincs oka másodiknak éreznie magát. Az egymás közötti rendszeres információ-cserével például elkerülhető a döntések kereszteződése. — Mindent át akar venni az osztályvezetőjétől? — Szeretnék önálló vezetői stílust kialakítani, nagyra becsülöm az emberek egyéni gondolkodását, a saját ötleteket. Gál József persze legalább húsz. vagy inkább többéves gyakorlattal rendelkezik, van mit tanulni tőle. A világ azonban, és benne az emberek, változásoknak vannak kitéve, talán minden nap másként kell dolgozni, így természetesen vezetni is. Alkalmazkodunk a gazdasági körülményekhez, de még az egyéni gondokhoz is. * * ♦ Helyettesek, egymástól eltérő lehetőségekkel, feladatokkal. Abban viszont megegyeznek, hogy olyan másodhegedűsök. akik nélkül nem lehet teljes a zenekar. Bendó János
