Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-17 / 115. szám

Zöldsilónak dolgozzák (el mintegy 20 hektárnyi kaszáló első vágását a besenyszögi Kossuth Téeszben a washingtoni magatartás gátolja a genfi előrehaladást Bizakodó nyilatkozatok, merev álláspont Bizakodó nyilatkozatokká,! tért vissza Gertibe a közép­hatótávolságú rakétákról folytatott tárgyalásokon részt vévő amerikai delegá­ció. jóllehet washingtoni ka­tonai szakértők véleménye szerint a ma kezdődő meg­beszéléseken a jelenlegi ál­láspontok alapján igen cse­kély a megegyezés reménye. Caspar Weinberger had­ügyminiszter. s környezeté­nek néhány befolyásos tagja, valamint a nemzetbiztonsá­gi tanács „szuperhéjái” ar­ra biztatják Reagan elnököt, hogy ne fogadja el Jurij Andropov legutóbbi javasla­tát. A szovjet fél, mint is­meretes, beleegyezett abba, hogy rakétáit az európai francia és brit NATO kö­zép-hatótávolságú rakéták szintjére csökkenti, ha Wa­shington lemond az 572 Per- shing-rakéta és Cruise ro­botrepülőgép Európába tele­pítéséről. Bár Paul Nitze azzal tért vissza Genfbe. hogy lát esélyt a megállapodásra, s Reagan elnök „elegendő mozgásteret” biztosított szá­mára, nem hivatalos wa­shingtoni értesülések szerint az amerikai válasz az And- ropov-javaslatra lényegében elutasító lesz. Úgy látszik az Egyesült Államok egyéb hadászati tervei miatt kész elfogadni azt a szovjet in­dítványt, hogy a jövőben a fegyverzetkorlátozási tár­gyalások alapjának ne a hordozóeszközöket tekintsék, hanem a nukleáris robba­nótöltetek számát, de to­vábbra is ragaszkodni fog ahhoz az elvhez, hogy Fran­ciaország és Nagy-Britannia 162 közép-hatótávolságú ra­kétáját a Szovjetunió te­kintse nem létezőnek az Egyesült Államokkal folyta­tott tárgyalásain. Washington tehát felaján­laná a Szovjetuniónak, hogy „csak” annyi rakétát telepít decemberitől Európába, amennyi a legújabb szöv­őét javaslatban szerepel, mint a mór ottlevő rakéták ellensúlya. Tehát „beéri” az­zal, hogy a NATO 2:1 ará­nyú fölénybe kerüljön a Szovjetunióval szemben. (A témával kapcsolatos kom­mentárunk a 2. oldalon.) Németh Károly indiai pártküldöttséget fogadott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagi­ja, a Központi Bizottság tit­kára tegnap fogadta az In­diai Kommunista Párt kül­döttségét; amely Narajana Kaljan Krisnannak, a Köz­ponti Végrehajtó Bizottság tagjának, az Országos Ta­nács Központi titkársága tagjának vezetésével tar­tózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti szelle­mű találkozón a két párt képviselői véleményt cse­réltek nemzetközi kérdések­ről, tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, párt­juk soron lévő feladatairól és kifejezték készségüket a pártközi kapcsolatok elmé­lyítésére. A megbeszélésen jelen volt Prem Sagar Gupta, az Indiai Kommunista Párt Or­szágos Tanácsának tagja és Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tagja, a KB külügyi osz­tályának vezetője. Holnap nyílik a tavaszi BNV Huszonkilenc ország ezerhatszáz cége mutatja be termékeit Magyarországgal együtt összesen 29 ország és Nyu- gat-Berlin több mint 1600 cége állít- ki a szerdán nyí­ló tavaszi BNV-n. A beruhá­zási javak május 26-ig nyit- vatartó seregszemléjén több mint 86 ezer négyzetméter­nyi kiállítási területet bérel­tek a hazai és külföldi ki­állítók. A szocialista orszá­gok közül a legnagyobb ki­állítók a Szovjetunió, Len­gyelország és Csehszlovákia, míg a tőkés államok sorá­ban Ausztria,, az NSZK és Svájc. A magyar ipart 802 vállalat képviseli a BNV-n. A vásár programjáról teg­nap tartottak sajtótájékozta­tót a budapesti vásárköz­pontban. Kőrösvölgyi Lász­ló, a Hungexpo vezérigaz­gatója elmondotta: az idei tavaszi vásárra kevesebb tő­kés vállalat jelentkezett és kisebb területet is bérelt, mint korábban. A szocialis­ta országok kiállítói elsősor­ban a kooperációs együtt­működés erősítését hangsú­lyozzák vásári bemutatkozá­sukon. A bolgárok például tavalyhoz képest meghá­romszorozták kiállítási terü­letüket, és hasonlóan nagy az érdeklődés a BNV iránt a lengyel és az NDK-beli vállalatok részéről is. A vezérigazgató elmondta: a magyar vállalatok és szö­vetkezetek kiállításai mel­lett néhány kisvállalkozás is ismerteti ajánlatait, de na­gyobb arányú részvételüket anyagi lehetőségeik erősen korlátozták. Az idei BNV-n több mint negyven olyan öt­letet, javaslatot is bemutat­nak, amelyeket a televízió Felkínálom... című műso­rából már ismerhetők. Ezek­nek a termékeknek a vásár- szervezők ingyen biztosítot­tak helyet Egyébként a kül­földi kiállítók is ezúttal húsa százalékkal olcsóbban bérelhettek standot. A tavaszi vásáron május 19-én 20-án. 23-án, 24-én, és 25-én délelőttönként szakmai napokat tartanak, tehát csak délután látogathatja a nagyközönség a vásárvárost, a többi napon egész nap. A vidéki látogatóknak a MÁV utazási kedvezményt bizto­sít. a BKV pedig sűríti a tömegközlekedési járművek járatait. Budapestre érkezik Róbert Mugabe Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meghívására a közeli napok­ban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Robert Mugabe Zimbabwe Köztár­saság miniszterelnöke. R szovjet fővárosban tárgyal Sarlós István Sarlós Istvánnak, a Mi- inisztertanács elnökhelyette­sének vezetésével a magyar —szovjet kormányközi kul­turális együttműködési bi­zottság XIX. ülésszakára tegnap klildötfség utazott Moszkvába. A Ferihegyi re­pülőtéren a delegáció bú­csúztatásán jelen volt Va- lerii Muszatov, a Szovjet­unió budapesti nagykövetsé­gének követ-tanácsosa. A magyar küldöttséget Moszkvában a repülőtéren Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjet­unió kulturális minisztere fogadta. Sarlós István délután Moszkvában megbeszélést folytatott Pjotr Gyemicsev- vel, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjával, a Szovjetunió kulturális miniszterével. A Mezőgép megrendelésére dolgozik a jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz lakatosüzeme. Mezőgazdasági betakarítógépek, va­lamint dohányszárító berendezések alkatrészeit gyártja a vállalatnak Elutazott hazánkból az új-zélandi miniszterelnök Robert David Muldoon új-zélandi miniszterelnök hi­vatalos magyarországi láto­gatását befejezve —felesége társaságában — vasárnap el­utazott Budapestről. A kor­mányfő kíséretében volt Bemard Galvin pénzügymi­nisztériumi államtitkár, Hu­go Judd, Új-Zéland Magyar- országra akkreditált nagy­követe, valamint a minisz­terelnöki hivatal több veze­tő munkatársa. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren búcsúztatták, amelyet magyar és új-zélan­di zászlók díszítettek. A búcsúztatásra megje­lent Lázár György miniszter- elnök, Púja Frigyes külügy- és Hetényi István pénzügy- miniszter. valamint politi­kai és gazdasági életünk szá­mos vezető személyisége. A magyar és új-zélandi közéleti vezetők elbúcsúz­tak egymástól. Kispajtások virágcsokrokat nyújtottak át a vendégeknek, akik ezt követően elfoglalták helyü­ket a repülőgépen, amely a magasba emelkedett. Űj-Zéland miniszterelnö­kének hivatalos magyaror- tfeági látogatásáról közle­mény jelent meg. Májusi határszemlék Határozatok, javaslatok (Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon) Tizenhét együttes részvéteiével Országos néptáncfesztivál Szolnokon Május 20 és 22 között ti­zenegyedik alkalommal ad otthont Szolnok az országos néptáncfesztivál rendezvény- sorozatának. A fesztivál programja május 20-án, pén­teken délután fél 5 órakor kezdődik. A meghívott ti­zenhét — Arany I. illetve Arany II. minősítéssel ren­delkező — együttes a Me­gyei Művelődési és Ifjúsá­gi Központ elől a Lenin-szo- borhoz vonul, ahol elhangzik a megnyitó, ezt követően megkezdődnek a bemutatók. A Szigligeti Színházban este fél 7-től a Baranya, a Szeged, a szolnoki Tisza, a Vidróczki, a Somogy, a Vass és a Zalai táncegyüttes va­lamint az Építők Szakszer­vezete Vadrózsák és az Épí­tők Hajdú táncegyüttese mu­tatja be műsorát. A bemuta­tók másnap délután 2 óra­ikor, ugyancsak a Sziglige­ti Színházban folytatódnak. Fellép a mecseknádasdi né­met nemzetiségi együttes, a Fejér megyei Alba Regia, az Észak-budai Munkás Áfész Bem együttese, a VDSZ Bar­tók Béla táncegyüttes az Un- garesca, a debreceni Bocskai és a Zalka táncegyüttes va­lamint a Szövetkezetek Jász­sági Népi Együttese. Szintén ezen a napon, este fél 8 órá­tól gálaműsort tartanak a tiszaligeti sportcsarnokban. A műsorban — amelyet Bor József szerkesztett és rende­zett — a fesztiválon fellépő valamennyi együttes bemu­tatkozik. A szolnoki néptáncfleszti- válok történetében először rendeznek szakmai tanács­kozást május 22-én, reggel 8 órától a zsűri tagjainak, az együttesek vezetőinek, koreográfusainak részvételé­vel. Ugyancsak új lesz, hogy a szakmai zsűri munkáját egy csehszlovák, lengyel, belga és francia szakembe­rekből álló bizottság is se­gíti és hogy a „Jászkun-díj” odaítélése a gálaműsor kö­zönségének szavazatai alap­ján történik majd. Az ered­ményhirdetésre és a díjak átadására a fesztivál har­madik napján, délelőtt fél 11 órakor kerül sor a Sziglige­ti Színházban. Az országos néptáncfesztivál ünnepi mű­sorral zárul, amelyben a nívódíjas együttesek és elő­adók lépnek fel. és láthatja a közönség a díjazott műve­ket is — hangzott el teg- nao Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban megtartott sajtótá­jékoztatón. A sorozatos intézkedések hatására a mezőgazdaság­ban öt év alatt hozzávetőleg egyötödére csökkentek a műveletlen. parlagon ha­gyott területek. A májusi határszemlék, amelyek jó ütemben haladnak, arról ta­núskodnak, hogy a terme­lők az idén is igyekeznek még jobban javítani a föl­dek kihasználását. Ezekben a napokban a megyei földhivatalok, illet­ve a tanácsok szakemberei a mezőgazdasági nagyüze­mekben, a tanácsi kezelés­ben levő belterületi földe­ken, továbbá a zártkerti in­gatlanokon és a külterületi földrészeken ellenőrzik, hogy a földtulajdonosok, földihasználók rendben tart­ják-e területeiket. Az elmúlt évi tapasztalatok jelentős javulásról tanúskodnak; 1982-ben a mezőgazdasági nagyüzemekben műveletlen terület gyakorlatilag nem volt. Az állami gazdaságok és a tsz-ek a korábban „üresen” hagyott területeiket művelésbe vonták, kihasz­nálva egyebek között pél­dául a gabonatermelést ösz­tönző árrrendszert. Nagyobb gondot okoztak viszont a zártkerti ingatlanok, illetve a tanácsi kezelésű területek, ahol az egyéni földtulajdo­nosok földhasználók tízezer hektárral nem tudtak „el­számolni”. Ilyen nagyság- rendű területen elhanyagol­tak voltak a földek, a ker­tek, innen valamirevaló ter­mést nem is remélhettek. Az idei ellenőrzéseknél fo­kozottan figyelnek ezekre a földekre, telkekre, az a cél, hogy a kisebb parcellákon is felszámolják a parlagot. Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxrv. évi. 115. sz., 1983. május 17., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom