Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)
1983-02-13 / 37. szám
1983- FEBRUÁR 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az egész ország ünnepe Harmincnyolc éve szabadult fel Budapest Harmincnyolc esztendővel ezelőtt, 1945. február 13-án Budán is oszladozni kezdett a lőporfüst, a romba dőlt házak porfüg- göpye a levegőben; immár nemcsak a pesti, hanem az ottani pincékből is előmerészkedtek lassanként az emberek. Sokhetes ostrom után ezen a napon szabadult fel a főváros, ahonnan a felszabadító szovjet csapatok kíiűzték az országvesztő fasiszta hordákat . Véráldozatuk és az első perctől megnyilvánuló hathatós segítségük révén megkezdődhetett itt is az új élet. Megindulhatott Budapest azon az úton, amelyen járva valóban az egész ország dolgozóinak fővárosává válhatott. Sokan nevezik — és nem ok nélkül — a Budapest fel- szabadulásával kezdődő időszakot „hősi korszaknak”. Sajátos feladatai voltak ennek a korszaknak, hiszen a romokból, a pusztulásból, az éhínségből kellett kiemelni az áléit várost; hitet, célt adni fásult lakóinak. A rendkívüli időszak rendkívüli erőfeszítéseket is kívánt. S a demokratikus erők összefogásával.- a kommunisták vezetésével a főváros úrrá lett a nehézségeken. Ám ^mondjuk el most is: abban, hogy ez így történhetett, dicséretes és emlékezetes szerepe volt az egész országnak. A Tiszántúlról, s hazánk már korábban felszabadult egyéb országrészeiből hamarosan megindultak a burgonyát, élelmet szállító vonatok: a háborútól kevésbé sújtott városok, falvak népe önzetlenül, igaz szeretettel vállalta sok tízezer éhező budapesti gyermek több hetes, olykor több hónapos vendéglátását. Ök már nagyszülői korban vannak, mégis pontosan emlékeznek még: milyen volt az a csaknem négv évtizeddel ezelőtt felszabadult főváros. Akkor nagyon sokan úgy vélték, Budapest soha nem lesz többé olyan, amilyen volt. S ők ma is csodának érzik, ami itt akkor és azóta végbement; azt a lendületes építőmunkát. amely a háborús romhalmazból szocialista hazánk fővárosává, a külföldiek által is szívesen látogatott, igazi világvárossá tette a mi Budapestünket. S ha „hősi korszakot” erődítettünk a felszabadulás kapcsán, illik arról is szólnunk: az eredményeket hozó. újat teremtő erőfeszítések korszaka nem zárult le azokkal az évekkel. Talán kevesebb gondot és felelősséget hordozó időket élünk — gondolják sokan, pedig ez csupán a látszat. Csak azok hihetik ezt, akik nincsenek tisztában fővárosunk mai, több évtizedre szóló feladataival, nem kis nehézségeivel; akik nem számolnak az imponáló fejlődés, a duplájára duzzadt lakosság, a városméretű lakótelepekkel gyarapodás problémáival, az ezekkel a változásokkal együttjáró nem mindennapi gondokkal. Az urbanizációs robbanás, a városformáló erővé vált lakásépítkezések, a közlekedési hálózat nagyvárosivá fejlődése, a metróépítés, a járműforgalomnak még az előrejelzéseket is meghaladó rohamos bővülése, a közművek elöregedése, a sok környezeti ártalom, az ellátás színvonalának emelése időnként hihetetlen erőpróba elé állítja napjaink emberét is. Bizonyos, hogy ezekkel, s a többi, itt nem említett gondokkal is megküzd majd. Igaz. a „hősi korszakhoz” hasonló helytállásra, a szorgalomra ~ és a kitartásra, a józan, nem a fellegekben járó. de országunk gazdasági erejéhez mért fővárosi fejlesztési tervekre s mindenekelőtt az azokat megalapozó, áldozatos munkára továbbra is szük- sée lesz. Érdemes vállalni, — hogy a jövőben is egész országunk büszke lehessen a 38 éve ezen a napon felszabadult fővárosára. , U. L. Megtakarítható-e 15 ezer tonna koksz? Válaszolnak a nyertesek A cukoripar a legnagyobb energiafogyasztók egyike, hazánk 12 gyára az ország energiaszükségletének 1 százalékát igényli. Az energiaköltségek igen gyorsan növekednek, az erre a célra 1979-ben elköltött 603 millió forint még csak a termelési költségek 7 százalékát tette ki, 1982-ben viszont már csak 1.2 milliárd — Hány cukorgyárban lenne mód a sok széndioxidot. tartalmazó földgázzal üzemeltetni a mészkemencé- ket? Zsigmond András: — Tudomásunk szerint megfelelő forint (a költségek 18 százaléka) árán sikerült a cukor- gyártás energiaszÜKségletét biztosítani. Pedig a magyar üzemek nem pazarolva gazdálkodnak, fajlagos energiafelhasználásuk a KGST-n belül a legjobbak közé tartozik, néhány gyár pedig — például a szolnoki — a világ legjobb eredményeit is megközelíti. minőségű gáz hat cukorgyár kör.nyiékén van. legfeljebb ennyi helyen tudnák a kokszfelhasználást teljesen megszüntetni. Javaslatunkat hasznosítva végeredményben maximálisan évente 15 —16 ezer tonna kokszot válthatna ki a cukoripar — az országnak így (mai áron) 2,5—2,7 millió dollár elköltése válna fölöslegessé. Persze már akkor is jelentős lenne a megtakarítás, ha csupán egyikét gyárban alkalmaznák módszerünket: számításaink szerint az átállás, üzemenként, évi 6—7 millió forint megtakarítást hozna a vállalatnak.- —• Javaslataik gyakorlati alkalmazásának mennyire vannak meg a feltételei? Németh Emil: — Nemcsak azt vizsgáljuk, hogy a kokszot kiváltva hány forint megtakarítás érhető el, kidolgoztuk a gáztüzelés technológiáját és a mészke- mencék átalakításának műszaki terveit is. Egy-egy berendezés átállítása 18—20 millió forintba kerülne, tehát év.i 6—7 millió forint' megtakarításával számolva a korszerűsítés ára három év alatt térülne meg. Ez kielégíti az energiaracionalizálást szolgáló beruházási pályázatok követelményeit. Az Energiagazdálkodási Intézet, ha a cukorgyáraktól megrendelést kap, nemcsak az átalakítások megtervezésére, hanem a beruházási munkálatok lebonyolítására, tervezésére is vállalkozik. Készülnek az első beruházásra — Hol várható a lekoráb- ban a nagy széndioxid tartalmú gázok cukoripari hasznosítása? Németh Emil: — A Mező- hegyesi Cukorgyár szakembereivel közösen már dolgozunk egy beruházási terv elkészítésén, ha a gyár elnyeri az energiafelhasználást ésszerűsítőkriek járó pénzügyi támogatást, akkor 1984-ben Mezőhegyesen már nem kell kokszot eltüzelni. Más cukorgyárakban — így például Szolnokon — ma azt vizsgálják, hogy a közeli szénhidrogén-telepek kincse miként hasznosítható? V. SZ. J. Kell a széndioxid •*> A termelés energiaszükségletét — éppen mert üzemeink takarékosan dolgoznak — mérsékelni igen nehéz feladat. A költségeket a szakemberek szerint jelentősen csökkenteni ma csak akkor lehet, ha a drága energiahordozókat olcsóbbakkal helyettesítik. A tüzelőolaj. az import koksz kiváltása egyre sürgetőbbé vált — ezért is nagy jelentőségű az a tanulmány, amelyik a MTESZ tavalyi országos energiaracionalizálási pályázatának egyik első díját nyerte el. A pályaművet hármán készítették, a Cukortermelési Kutató Intézetből Németh Emil tudományos fűmunkatárs, Zsigmond András tudományos munkatárs, valamint az Energiagazdálkodási Intézet munkatársa, Vasadi Ferenc. — Tanulmányukban a cukorgyári mészkemencék fűtésére használt koksz kiváltására kínálnak lehetőséget. Külföldön és hazánkban is ismertek olyan módszerek, amelyek lehetővé teszik ezeknek a berendezéseknek a földgázzal fűtését. Az Önök javaslatában níi az ú.i? Németh Emil; — A cukorgyár; technológiák nem csupán az égetés során a mészkőből nyert anyagokat — például az oldatlan me- szet — igénylik, hanem a széndioxidot is. Ez azt jelenti. hogy földgázzal fűtve legfeljebb a korábban felhasznált kokszmennyiség fele helyettesíthető, hiszen a berendezéseknek széndioxidot is termelni kell. Mi .nem is „normál” földgázt ajánlunk a többségében importált koksz kiváltására, hanem az országban sokhelyütt megtalálható nagy széndioxidtartalmú gázt. Ezt a szénhidrogénfajtát használva teljesen fölösleges . a mészke- mencékben kokszot elégetni. Zsigmond András: — A kokszfogySsztás csökkentése országos érdek, a mi megoldásunknak _ azonban , van más előnye is. A sok éghetetlen széndioxidot tartalmazó. általában apró telepeken fellelhető földgáz rossz minőségű, más célokra — például lakossági fogyasztásra — nehezen használható , fel. Mi ennek az energiahordozónak a gazdaságos hasznosítására kínálunk lehetőséget. Két és félmillió dollár évente A zöldmezős építkezések helyett azánk gazdaságtörténetében viszonylag bosszú időszakon át szinte egymás után nőttek ki a földből az új, nagy ipari központok, illetve rövid idő alatt megerősödtek, megterebélyesedtek a régiek. Elég Dunaújvárosra, Komlóra, Leninvárosra, vagy a borsodi vegyipari fellegvárra gondolnunk. A beruházáspolitika a későbbiekben is előnyben részesítette az úgynevezett zöldmezős fejlesztéseket, s ennek a preferenciának gazdasági és műszaki okai is voltak. Sok esetben olcsóbb és technológiai szempontból egyszerűbben kivitelezhetőnek bizonyult, ha a zsúfolt ipari település helyett a „préri t” választják a fejlesztés terephe- iyéül. Az ország iparának kiépítése és gazdaságunk pénzügyi helyzete változtatásokat, új értékrendet tett szükségessé a beruházásokkal kapcsolatos döntésekben is. A költségvetés 1983- ban beruházásokra összesen 170—172. milliárd forintot irányzott elő, ami 5—7 százalékkal kevesebb az 1982- ben elköltött beruházási forintoknál. Ha viszont számításba vesszük az árszínvonal növekedését is, akkor már 10 százalékos a mérséklődés. Ez a csökkenés az állami és a vállalati döntési körbe tartozó beruházásokat egyaránt érinti. Ami az előbbieket illeti, ott a tavalyihoz képest 8—9 százalékkal -kisebb összeg ál-1 -rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy csupán a folyamatban levő 17 "nagyberuházás folytatására nyílik lehetőség. Az -is előfordulhat — ha kis számban is —, hogy a beruházások eg.yike-másika (ezúttal nem kivitelezői kapacitás, hanem elegendő pénz híján) a tervezettnél -lassabban valósul majd meg. Az úgynevezett célcsoportos beruházásokra szánt ösz- szeg is kevesebb a tavalyinál, s ez elsősorban az autópálya-építésben, a villamosenergia- és vasúti közlekedési hálózat és a vízgazdálkodás fejlesztésében, valamint az állami -lakásépítésben érezteti hatását. Ebben a döntési körben is differenciált az összegek elosztása, ugyanis néhány területen — például a szénhidrogénipari beruházások, az országos távbeszélő-hálózat, továbbá a kórházak és -klinikák fejlesztése és rekonstrukciója — a felhasználás •kis mértékű növelését irányozták elő. Az 1983-ban vállalati beruházásokra fordítható 98— 100 milliárd forint körüli összeg mintegy 6—7 százalékkal kisebb a tavalyinál. Ezért a korábbiaknál is fokozottabban kell törekedni a -különböző fejlesztések mielőbbi befejezésére és üzem- behelyezésére és ezáltal arra, hogy a ráfordítás mielőbb megtérüljön. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy elsősorban a rekonstrukciós, építést -nem igénylő, technológiát korszerűsítő, a termelés szűk keresztmetszeteit feldolgozó, a meglevő kapacitások jobb kihasználását szolgáló, -kisvolumenű, gyorsan -megvalósítható fejlesztések részesülnek előnyben. Az idén kell befejezni például a szovjet—magyar földgázvezeték-rendszer III. szakaszát, a Dunai Vasmű kon- verteres acélművét, a Székes-fehérvári Könnyűfémmű félgyártmányfejlesztési beruházásait, valamint a Lenin Kohászat; Művek kombinált acélművét. A csökkenő beruházási forrásokból is viszonylag jelentős összeget áldozunk az energiahordozókkal -kapcsolatos fejlesztésekre. A nagyszabású programok mellett, mint amilyen a tovább épülő Paksi Atomerőmű beruházása, vagy a Tatabánya környéki új bányanyitások, rekonstrukciós illetve minőségjavító célokra is jut fejlesztési forint. Ennek érdekében folytatódik például a pécsi szénmosó I. ütemének kivitelezése és a mányi szénmosó előkészítése. Az ésszerű és takarékos energiagazdálkodást szolgálják az algyő, a sarkadke- resztúri és az üllési beruházások, amelyek révén növekszik a felhasználható földgáz mennyisége. A villamosenergiaiparban elsősorban az üzemvitel biztonságát elősegítő és a távhőszolgáltatást fokozó fejlesztéseket segítik elő. Rekonstrukciós beruházás a Szolnoki Papírgyár korszerűsítése: a munkálatok üteme várhatóan lehetővé teszi, hogy az új papírgép még az idén megkezdje a próbaüzemét. A kohászatban — a már említett beruházások mellett — többek -közt Dunaújvárosban és Ózdon a salakihányók hasznosítását szolgáló fejlesztéseket segítik elő. A gépiparban az alkatrészfejlesztéshez kapcsolódó beruházásokat kezelik kiemelt feladatként. A vegyipari beruházások elsősorban a -különböző központi fejlesztési programokhoz -kapcsolódnak. beruházás jelentőségét — és az ezzel kapcsolatos felelősséget - - aligha csökkentheti, hogy a zöldmező helyett a meglevő vállalatok kerítésein belül valósul meg. Márcsak azért sem, mert a felsorolt fejlesztések az ország devizaegyensúlya szempontjából is fontosak, megvalósításuk népgazdasági érdek M. P. A neve: Mobilia Bútorexport gazdasági társulás Szőlő-arborétum Kecskeméten Elkészült Kecskemét határában a szőlészeti kutatók új székháza. Hét hektáros kertjében szőlő-arborétumot alakítanak ki: a régi és az új fajták, a hagyományos és korszerűbb művelési formák egyaránt helyet kapnak benne. Az új épületben dolgozó kutatók — a Kertészeti Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet munkatársai — nemcsak a homoki szőlő- termesztés jelenével és jövőjével foglalkoznak, a teljes hazai szőlőnemesítést koordinálják. Mobilia Bútorexport névvel gazdasági társulást hozott létre a Generalimpex Külkereskedelmi Vállalat. A gazdasági társulás célja, hogy a bútoripari kapacitásokat jobban kihasználják, szervezettebbé tegyék a kereskedelmet, összehangolják a közép- és hosszútávú gyártás-, gyártmány, és piacfejlesztési * elképzeléseket, és fokozzák a gazdaságos exportot. Ügy tervezik, hogy 1983-ban a gazdasági társulásban résztvevő termelő vállalatok tőkés kivitelüket jelentősen bővítik. A társulás révén a termelők fokozatosan bekapcsolódnak az exportcélú kereskedelmi tevékenységbe. a külkereskedők pedig új, az értékesítésbe eddig be nem vont piacok feltárására, és korszerűbb üzleti konstrukciók létrehozására törekednek. A társulás tagja az egri Agria Bútorgyár, a veszprémi Balaton Bútorgyár, a bajai Bácska Bútoripari Vállalat, a győri Cardo" Bútorgyár, a pécsi Bútorgyár, valamint a Bútoripari Egyesülés. A BVM kunszentmártoni gyárában acélsaru-szerelvényeket készítenek a szolnoki BVM részére. Ebből a termékből 156 darab készül, amelyet a paksi atomerőműnél használnak fel
