Szolnok Megyei Néplap, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-05 / 30. szám
A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. FEBRUÁR 5. nyitjáik meg' újra a közönség előtt. Bezárják a közeljövőben a Csesztvei Madách-kúriát is, a kastély ugyanis alapos -renoválásra szorul. Kicserélik a tetőszerkezetet, korszerűsítik a villamos-hálózatot. Egyben jó alkalom nyílik a kúriában kialakított Ma- dách-emdékmúzeuim anyagának megújítására gazdagítására. Felújítás miatt zárva Felújítanak egy vízimalmot Felújítanak egy vízimalmot Pécsett, az utolsót a Mecsek lár bánál hajdan működő vízimalmok közül. A népi ipartörténeti emléknek számító kisüzemet a városi tanács megvásárolta, nehogy a többiek sorsára jusson. A XVIII. században épült, de középkori alapokra, s ma Is működőképes. Az Ódry Színpadon a napokban Major Tamás osztálya bemutatja Moliére: Kényeskedők és A képzelt beteg c. színművét. — A képen: Molnár Ildikó és Németh János Felújítás végett bezárták a horpáesi M-ikszá t:h _m ú zeumot. A nagy palóc hagyatékából származó bútorokat, használati tárgyaikat, az író műveinek különböző kiadásait, az életútját, pályafutását bemutató fotókat, dokumentumokat a Szécsényi Ku-binyi Ferenc Múzeumba szállítják restaurálásra, karbantartásra. Felújítják, korszerűsítik a helyiségeket is. A imúzeumo-t * októberben Nagy érdeklődés kísérte Szolnokon; a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban első alkalommal bemutatkozó Szolnok megyei Képzőművészeti Stúdió kiállítását. A tárlaton, a hivatásos és amatőr képzőművészekből alakult alkotóközösség — Barta Szilveszter, Bácskai Bertalan, Bokros Júlia, Bokros László, Bokros Péter, Czobor Sándor, Fekete Júlia, Finta Sándor, Györfi Sándor, Imre Károly, Litke Gábor, Németh Zoltán, Pogány József, Prohászka Antal, Sebők Margit, Szabó Béla, Szenti Ernő és Terenyei Attila — mutatta be festményeit, szobrait, kerámiáit. Képeinken Prohászka Antal Os örökség története és Szabó Béla Kislányportré című alkotása és a hírközlés szakmáiról, foglalkozásairól tudósít A műsor riportere, Vajek Róbert a szolnoki pályaudvaron mozdonyvezetőkkel, pólyamunkásokkal és az állomás- vezetőjével beszélget, akik arról szólnak, hogy miért is szép a vasutas foglalkozás. A műsor készítői ellátogattak a szolnoki postára is, ahol telefonkezelők; telefonszerelők, postai alkalmazottak és szakmunkástanulók mutatkoznak be. Végül a Volán vállalatot keresték fel, hogy képet adjanak tevékenységéről, szolgáltatásairól. Liberalizmus a nevelésben vész jeleiket. A neveléssel szemben tanúsított közöny következményei mellett nem szabad szó nélkül ek. menni. Elsüllyedtek volna a követelmények az iskolában, a mindennapi életben-? Kj mer erre határozott igennel vagy nemmel válaszolni? Az bíz- tos, környezetünk számos példáival illusztrálja, hogy rengeteg szülő nem kéri számon gyermekétől a kötelesség elmulasztását. Ki ezért, ki azért. „A követelés: embertelenség” — értelmiségi körökben néha még ez a „fapados” teória 1® elhangzik a szülőd tehetetlenség mentségeként. holott semminemű alapja nincsen. Épp az ellenkezője igaz: a követelés emberi mivoltunkból következik, mert a munkával függ össze ami tudvalevőleg emberi lényeg. Követetek tőled, mert tisztellek — így hangzik a nagy pedagógus, Makarenko tanítása.-A liberális- nevelési nézetek a mai életnek afféle vadhajtásai, mélyeket minél előbb te kellene nyesni; talán majd azok is ráébrednek ennek szükségességére, akik most telkes hívei a túlzó engedékenységnek akik -közömbös szemlélői a fiatalok magatartási zavarainak. A rend, a fegyelem megszilárdításának pártján álló pedagógusok jó ügyet képviselnék akkor, amikor egy tapodtat sem engednek abból. hogy a tanulóifjúságot kötelességtudatra, következetes helytállásra neveljék. Rend nélkül a szocialista demokrácia csak buborék, rend nélkül a szabadság is „szé’ibe írott betű cs-ak”. Annak az értelmes, .társadalmi együttélésnek a megvalósításán- kíel-1 fáradoznunk aimelv a régi viláig Ij-aszólrt- -nyafegyeil-mét, a-hogv Lenin mondta a munkások és- a parasztok öntudatos fegyelmével- helyettesíti. P. K. I. Sokan, vélekednek úgy, hogy a mostani fiatalok, a tízJhúsz évesek jóval fegyelmezetlenebbek, mint a középkorú nemzedék volt annak idején, és ezért mindenekelőtt az iskola a felelős, nelm a család. Manapság mind gyakrabban, tapasztalható az oktatási intézmények elmarasztalása az ifjúság viselkedése, munkához való viszonya miatt. Azt hiszem, fölöslege® volna felvenni 1 kesztyűt, és hosszasan bizonygatni, hogy a mai fiatalok nem rosszabbak, mint apáik voltak ifjúkorukban. Csak mások. De ha Igaz is volna az elmarasztalás; az ifjúság mindig olyan-, amilyenné a felnőttek formálják. Izgalmasabb kérdés ennél az, bogy az utóbbi időben helyesen neveljük-e gyermekeinket. állítunk-e eléjük erőfeszítésre késztető követelményeket? Az sem érdektelen társadalmi probléma, hogy végiül is. ki foglalkozzék a nevelésükkel: kizárólag az iskola? Netán a család? A társadalom? Nem is egyszerű kérdések ezek, mégis hányán rá vágják. szinte gondolkodás nélkül. talán a felelősség áthárításának szándékával: természetesen az iskola neveld jen-, elvégr- ez a dolga, hiszen a jelenlegi hajszolt életvitel mellett a szülőnek nem jut ideje — vagy csak nagyon kevés — a gyerekével bajlódni munka után. Kényelmes álláspont, mely nen\ számol a nevelési társadalmi jellegével. Mert az iskola nem egyedül és nem elszigetelten végzi az ifjúság oktatását-nevelését. hanem sajátos társadalmi munkamegosztásiban. Réges- régóta. Példának okáért az utca éppúgy hatással van az iskolai tanulóikra, minit a családi környezet, a sport- egyesület a társadalmi szervezetek, illetve később a munkahely. Újabban egyre többször érezhetjük saját bőrünkön, -hogy lám, mire megy az intézményes nevelés, ha a társadalmi tényezők nem azomiosulnak az iskola céljaival. elsősorban a közömbösségből fakadó, ez idő tájt terjedőben tevő liberalizmus miatt. Mit is jelent a pedagógiai liberalizmus valójában? Némelyeiknél elvtelen engedékenységet a fiatalság magatartási hibáival és munka- fegyelmének lazulásával kapcsolatban-, a követelmények megiépően alacsonyra állítását, nemegyszer hangzatos jelszavak kíséretében. Másoknál a személyiség korlátlan kiteljesítésének követelése — amit „maradi szülők és vaskalapos pedagógusok” minden rendelkezésűikre álló eszközzel megakadályoznak I— csap át liberalizmusba. Pedagógusaink véleménye -az iskolai nevelés helyzetéről korántsem egységes, ám azt szinte egyöntetűen kifogásolják. hpgy a liberális néztetek s a rájuk épülő magatartásminták nyomán sok iskolában meglazultak a rend eresztékei, mégpedig oly mértékben, ahogy a fegyelmezetlenség bizonyos ■tünetei a társadalomban is megfigyelhetők, például a munkahelyi lazaságokban, a kultúrálatlan utcai viselkedésben,. általában a,z emberi kapcsolatok minőségének romlásában-. Riadalomra azért nincsen (ok, de hiba volna alaptalan ribga-tásna-k tekinteni az iskolákból időnként érkező CSEREAKCIÓBÓL Gyarapodó gyűjtemény Ma a Kossuth adón Sínek, utak, vasutak Rádióműsor pályaválasztóknak A Magyar Rádió Mesterségünk címere című pólya választási tanácsadó-sorozatának, a Kossuth adón ma délután 13 óra 54 pereitől elhangzó műsorát Szolnokon készítette. A Sínek, utak, kábelek című adás a szállítás A Néprajzi Múzeum gyűjteményének gyarapításához két teljes szobabútor vár elszállításra — az egyiket egy bécsi múzeumba küldi, a másikat egy finnországi múzeumból kapja hasonló műtárgyakért cserébe. A Néprajzi Múzeum ugyanis gyűjteményeit — főként a különböző korok, népek életét tükröző, nála még hiányzó műtárgyakkal — elsősorban csere útján egészíti ki. Meggyűlölte a gyűlölködést 4 A Edith Piaf, a ..párizsi ve- IU • réb” és Marlene Dietrich bensőséges barátok voltak. Szabadidejüket gyakran töltötték együtt. Marlene elámult Piainak attól a képességétől, amellyel élete gyertyáját mindkét végén égette. megdöbbent attól, hogy egyszerre három szeretőt tudott szeretni. Marlene a „vidéki rokon” szerepére redukálódott. Piaf ezt nem vette észre, mindig a saját érzéseivel volt elfoglalva, a hivatásával, a sok különös dologban való hitével — és szerelmével önmaga iránt. „Ve- réb”-nek nevezték, de Jezabel is ő volt. telhetetlen étvággyal a szerelem és az izgalom iránit. „Kedvelt en-gem. talán szeretett is — emlékezik Marlene a barátnőjére. — Azt hiszem azonban, hogy igazán csak férfiakat tudott szeretni. A barátsághoz is biztosan volt érzéke, de ez rejtve maradt a szívében. Segítettem neki öltözni a színházban és a Versailles tokáiban, ahol New Yorkban fellépett”. Mártoné később elhagyta barátnőjét. Edith Piafot, mert p kábítószer ellen nem tudott harcolni. Megértette. hogy barátnőiének szüksége van kábítószerre, de elfogadni nem tudta. Lemondott róla. mint az elveszett gyerekről, sajnálta. és örökre megtartotta őt a szívébe zárva. Marlene 1953-ban a New York-i Madison Square Gardenben mint cirkuszigazgató lépett fel. Ez volt a nyitánya a mintegy húszéves színpadi karrierjének. „One woman show”-ja világraszóló dicsőséget hozott számára. Ez a fellépés egy teljesen úi karrier kezdete volt, most élő valóságban jelent meg a színpadon, a fiLmszaülag után. "Ez kezdettől fogva tetszett neki. Az első ajánlatot Las Vegasból kapta. Bili Millertől, aki hihetetlenül magas gázsit kínált fel: heti 30 000 dollárt. Marlene színpadi kosztümiei „műalkotások” voltak, amelyek Lehetővé tették, hogy a legszebb, teg- esztétikusabb. Legcsábítóbb formában mutatkozzék. Az anyag leheletvékony volt. külön az ő számára készítették. Teljesítette is a célját: meztelennek látszott, pedig nem volt az. Mozdulatlanul állt. néha tíz órán keresztüli is. mivel a varrás, nagyrészét úgy végezték, hogy a ruha a testén volt. De a jó kosztümök csak az úi karrier kezdetén voltak szerfelett fontosak számára, mert nagyonis jól tudta, hogv énektechndkáia még sok kívánnivalót hagy maga után. Ezért szorgalmasan tanult énekelni. Marlene a legtöbb modem énekessel szemben nem tartozott a „mikrofonevők” közé. „Egyszerűen csak énekelni kell. és nem szabad kizárólag a mikrofonra hagyatkozni” — vallja önéletrajzában, Marlene nemsokára már nem játszott éjjeli lokálokban, hanem nagy színházakban lépett fel Dél- Amerikában, Kanadában, és természetesen az Egyesült Államokban. Denverben. Bostonban. Los-Ange- lesben, és végül a Brodwav-n is. Óriási sikere volt, mindig telt házak előtt játszott. Bostonban Elliot Norton, a rettegett kritikus azt írta: Mártonét látni pontosan olva,n izgalmas, mint hallani, ahogy énekel. utánozhatatlan! Érett művész, akkor a legiobb. amikor szerelmes dalokat énekel. Előadásmódia intelligens. és ugyanakkor gyengéd. Ügy dicsőíti a szerelmet ahogyan az ő generációjából senki nem tudja. A „Brigitte” című nyugatnémet lap riportot készített Marlene Diet- rich-el 1965-ben, dicsősége csúcsán, az edinburghi fesztiválon. A riporter megállapította, hogy Marlene nagyon jól ki tudta feiezni magát, értett az árnyalatokhoz. Állandóan harcolt a róla kialakult „csillogó ruhájú” kép ellen. Ügy -nyilatkozott, hogy foglalkozása kötelezettség. és soha nem küldetés volt számára. „Egy boldog asszony? Nem lehet az ember boldog. — mondta — azzal a tudattak hogy a világon mennyi a szenvedés és a szerencsétlenség”. Az étotbölcsességeket tucatjával gyártotta — másoknak. Saját magára ezeket soha nem tudta alkalmazni. Európai fellépései közül különösen kettő volt örökre emlékezetes Marlene számára. Lengyelországban nem sokkal a háború után. amikor még csak romokat lehetett -látni mindenfelé. De az emberek forró ünneplésben részesítették, letérdeltek az öltözőiében, és a kezét. arcát csókolták. Tudták — mondták neki, — hogy a hitleri időkben velük volt. reménységet adott nekik. Elment arra a térre, amelyen a gettólázadás emlékére emelt emlékmű áll. „Azóta, amióta a borzalmas gonosztettek arra ösztönözitek. hogy hátat fordítsak Németországnak. mindig bűnösnek érzem magam a német nép miatt. Most még inkább, -mint valaha. — emlékezik önéletrajzában Marlene. Másik emlékzetes fellépése 1960- ban volt. amikor Marlene vendégjátékra érkezett a Német Szövetségi Köztársaságba. Gyűlölködő plakátok, röpcédulák és pokolgéppel való fenyegetések fogadták. Néhány újságban „az ország eláruló- iának” nevezték. Meg volt döbbenve attól a gyűlölettől, amellyel hazájában találkozott. Ennek ellenére minden alkalommal nagy közönségsikere volt. és néhány városban elsöprő volt az élienzés. amellyel ünnepelték. De többé nem ment vissza a Német Szövetségi Köztársaságba. Meggyűlölte a gyűlölködést, és mindazt, ami itt még ma is. Hitlerre emlékezteti. Marlene Dietrich ma egyedül él Párizsban, legkedvesebb városában. Híres barátainak legtöbbje már halott. Csak ritkán hagyja el Franciaországot. ..A szépségnek ebben az országában nyugodtan élhet az ember, míg el nem viszik az angyalok”. VÉGE
