Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-12 / 240. szám

\ 12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. október 12. íiliJ IZSÁK JENŐ rajzai Őszinte tv Közművelődés Export-tájoló Kemény bírálat Nyugdíjasoknak Leánykérések 1920. Szívem minden dobbaná­sával, lel­kem őszin­te vonzal­mával ti­zének. Ké­rem, ne kacagjon ki, hall­gassa végig megsebzett eszem őrjöngő vergődését. Magácska többet jelent szá­momra, mint pacsirtának a hajnalpír, vándornak az oázis, árvíznek a nyúlgát. Kiskegyed nyíló rózsakert, én előtte zokogó szerencsét­len flótás. aki úgy szeretné élte fonalát az önéhez köt­ni! Óh. mennyit álmodtam erről a percről! Átvirrasz­tott éjszakák, csuromvizes pizsamák és egy szúette tölgyfaágy tanúskodhatná­nak őszinte vonzalmamról. Háziasságomra jellemző, magam foltozom a gúnyám, és tegnapelőtt is sertéspör­költet főztem. Óh, de szíve­sen pörkölnék önnek is! Le­borulva kérem, hétéves szen­vedélyes udvarlás után nyújtsa nekem a szívét, és cserébe bárányfelhős eget, madárdalos kikeletet, és az örök emberi boldogság ró­zsaszínű ködfátyolát nyúj­tom. 1950. Manci, he! Figyejj má. mert hozzád górom a tehénva- kárót! U- gyi nem emléksző — én Csu- csori Kis Gerzson — mit mon- tam, ami­ké a malac lefijalt? Te a tyúktojást válogattad a pi- tarba, mer a beadást tejje- síteni kellett. Még a kakast is beosztottad hetenkin kéc- cer tojnyi, de én akkó is kötöttem az ebet: nem lesz abbú semmi. Bion, akkó mán el akartam mondani, de ággyütt Ecet sógor, oszt elmaradt. Hát ami asztat illeti, na­gyon teccel. Teccik a sze­med, a szád. meg az apád tíz hóggya. Azír nekem is van egy kiesei, bár a vígit elvitte az anyám, amikó el- kőtözött apámtú. Majd meg­leszünk valahogy, ha egent súgói a fülembe bele. Ezír engedd meg. hogy megkérje dógos, becsületes kezeid: a te Gerzsonod. 1980. Kutyuld, jobban kő­máliak, mint a rozsda a vasat! Nemcsak csaji mi­nőségben, hanem ha­verként is. Annak el­lenére, hogy már két napja ismerlek, még ma is bírom az ábrá­dat. Ráadásul jól rázol a diszkóban, és fél liter por- tórikói se látszik meg a súlypontodon. Van-e stekszem? Naná kisanyám: havi 300 a zseb­pénzem, a sörösüveg-beté­tekből is összetarhálok két kilót. A fássufniban fülhall­gató® táskarádióm is akad, meg két öreg sezlon. Ott el lehet lakni, amíg nem segít valahogy a tanács. Hogy mi­ből élek? Te majd dolgozol, pipikém, én meg beosztom a lóvét. Kösz. hogy engem gondoltál férjednek. Egye fene, ma jó napom van — beleegyezem. Cica. riszáld a mankóidat, osonjunk el a tanácshoz, bejelentkezni, amíg tart az ihletem! Az­tán menet közben csicse­regd már a képembe: mi is a te neved? D. Szabó Miklós Galambügy és macskaper Mondtam én a szomszé­domnak, hogy tegyen a háztetőre valami madár­ijesztő félét, vagy kössön a kéményre egy régi rossz kalapot, és akkor hátha nem mernek oda repülni a galambjaim a házára. Tett is akkora libegő-lobogó, em­ber alakú maskarát a te­tőre, hogy aki meglátta, majd kipukkadt a röhögés­től. Párnapig nemcsak a szomszédom házára nem mertek rá szállni a galamb­jaim, hanem még az én há­zamra se. A szomszédom meg volt elégedve, ott kun­cogott a kerítés mellett, amikor a galambok a tető- oldalban éjszakáztak, de a galamb nagyon tanulékony, egy hét múlva már a ma­dárijesztő kalapjára is rá mertek telepedni, nemcsak a tetőre. A szomszéd ismét mondogatta: megint eltört egy kúpcserép! Mert ököl- nyi rögökkel dobálta a ga­lambokat, amikor nem lát­tam, és bizony pattogott a cserép! Egy pár napra be­zártam őket, de amikor ki­engedtem. egytől egyig ott kötöttek ki a szomszéd te­tőn. A nyáron aztán olyan dolgot eszelt ki a szomszé­dom, hogy az már felhábo­rító, összeszedte a környék macskáit, vagy nyolcat, az­tán jól tartotta őket egy pár napig, amíg megszok­tak nála, majd. jeldobálta őket a tetőre mind egy szá­lig. Amelyik leugrott, visz- szadobta, a macskák csak enni jártak le a tetőről. Ez bizony úgy tűnt, jól bevált a szomszéd javára. Hanem egyik reggel ki akarom engedni a galambo­kat, és látom a ketrec tele van tollal, az összes galam­bot megfojtották a macs­kák. Még aznap elmentem feljelentést tenni, de azt mondták, vigyek tanúkat, akik látták, hogy tényleg a szomszéd macskái a tette­sek. Nincs rá tanúm, mon­dom. Ha nincs tanú, nincs per. Na jó, gondoltam ma­gamban, majd szerzek én tanúkat. Néhány megfojtott galambot bent hagytam az ólban és vártam, hogy majd csak jönnek a macskák. Jöttek is csűstül. Ötöt si­került zsákba szednem, a zsák száját bekötöttem, és egy párszor jó oda suhin­tottam a kandúrokat az anyaföldhöz. A szomszédom akkor nézett nagyot, ami­kor meglátta az iromba ci- cuskáit, amiket visszado­báltam az udvarára. Meg­fenyegetett. ment is még aznap és feljelentett. Egy­szer jön az idézés macska­ügyben. Kérdezi a bírónő, miért vertem agyon a macs­kákat. Nesze neked, gon­doltam, ebből baj lesz. Mondom, hogy én nem ver­tem agyon egyet se, ők ver­ték agyon magukat. Ekkor behívták a két tanút, akik azt állították, hogy látták, amikor én az egyik este igen ' hupvogtattam a föld­höz a zsákban lévő valamit az udvar tisztásán. Aztán szóról szóra elmondtam, hogyan kerültek a macskák a zsákba — és ötszáz^ fo­rintra lettem megfenyítve, így aztán az én károm ki­tett a galambokkal együtt vagy háromezret. A szomszédommal meg­szűnt még a köszönő vi­szony is. ö se köszönt, én se. De akárhányszor talál­koztam vele, minden alka­lommal felemelte a kezét, _és kimeresztett ujjakkal mutatta, hogy öt... Mi az istent mutogat ez, gondol­tam magamban. Azt én is tudom, hogy öt macska ke­rült a zsákba! Ám öaz öt­száz büntetésre ermékezte- tett, szóval bosszantott. Egyik vasárnap beugrottam egy üveg sörre a kocsmá­ba. Hát olt iszogat az én szomszédot^ az egyik asz­talnál. Amikor meglátott, oda kiáltott a felszolgáló­nak: még öt sört kérek, és magasra tartotta a kezét, az öt ujja nekem már akkor mérgembe tízet mutatott, öt sört. ismételgette, és az ujjait úgy meresztette az égre, mint a feldőlt gereb­lye a fogait. Nem bírtam cérnával, és odaszóltam: vedd le a kezed, János! Le is vette, de a másikkal nyomban mutatta, hogy öt. Odaléptem, elkaptam a ke­zét. és ekkor olyan düh fo­gott el, hogy összetévesztet­tem a tenyerét a kezefejé- vel, és így fordítva sikerült becsuknom az ujjait. És pontosan öt hónapot kap­tam ezért a tévedésemért... Így végződött a galambügy és a macskaper. Tudom a galamb a béke szimbólu­ma, de nekem nem /a béke jut eszembe, ha galambot látok, hanem a macskák, és a szomszédom égre meredő ujjai. Iluh István N em lenne helyes, ha nem szolgálna örömömre az a tény, miszerint kies kis ha­zám immáron a nyári játé­kok színtere lett. Nem arra a játékra gondolok, ami iestleg már a határon He­gyeshalomnál, vagy Báta- széknél le- és eljátszódik, bár e játékok drámai, tragi­kus, vagy komikus voltát tagadni oktalanság. ebből azonban a többi játék szín­vonalára következtetést le­vonni bátorság lenne. Sok­kal inkább ama játékokra gondolok most, amelyek an- nakidején a szegedit példá­nak és mintának véve ját­szi kedvébe vonta kis- és nagyvárosaink egész sorát, módot adva szerzőnek, szí­nésznek, nézőnek, hogy pénzt keressen, pénzt ad­jon ki. Hogy aztán előb­bi kevesellje, az utóbbi sokallja, a játékokat mind­két — sőt mindhárom — fél szidja, de a köz művelé­sét és a köz önművelését ez­zel mégis szolgálni vélje. Tengelice-pusztai esték. Csárda-tanyai játékok ’80 avagy Pernyefalvi hetek Házi játékok vonzzák, csalogatják hazánk és a külföld csodákra váró és izgalmakat kereső fiait és leányait. Egyszóval játé­kos ország lettünk, amely­nek fővárosától, sőt annak szinte minden kerületétől a legkisebb településig eme kultúrmisszió lett a legfőbb feladat, a munka és a siker mércéje. Ezen a • tényen lehet ké­rem viccelődni, de nem le­het nem tudomásul venni. Ezen a tényen lehet töpren­geni, de attól a tény tény marad. Mégpedig olyan tény. amely minden kultúrát és haladást tisztelő embert gondolkodásra, majd cselek­vésre késztet. Tovább kell lépni a meg­kezdett úton. Tovább kell fejleszteni a játékokat. A játékos kedvű Magyarország csak akkor lesz igazán a nyári játékok hazája, ha például a településeken be­lül az utcák is megrende­zik majd a maguk nyári já­tékait. Mit mondok, azaz­hogy írok? Utcák? Lakótöm­bök, bérházak. emeletek, gangok, sőt akár az egyes lakások is! Közös a gyűjtő­cím: Házi játékok. Alcím: Esti üsd vágd Kovácsék- nál... Povázsai mégis ha­zajött ... Tántorgós tánces­tek a gangon ... Esetleg: Szomszédasszony tartsd a szád, vagy én tartom cím­mel esti mesék felnőttek­nek ... A címek és a lehe­tőségek beláthatatlanok. Természetesen belépődí­jakkal szerveztetne az egész programsorozat, amelynek tiszta haszna a Tiszta ud­var rendes ház mozgalom fellendítésére fordíttatnék. És nagy lenne ám ez a tisz­ta haszon, hiszen e játékok­hoz sem szövegíró, sem ren­dező, sem hivatásos színész nem kelletik. Tiszta amatőr játékok lennének! Kitűnő az ötlet, nemdebár? A megva­lósítása egyébként már ré­gen folyik, spontán módon, a tömegek részéről. Az én érdemem csupán a lehető­ségek felismerésében és köz­readásában tisztelhető. Köszönöm. Gyurkó Géza Nemesítés Csöves csónak Szöveg nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom