Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-07 / 235. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. október 7. A Nap kél 5.51, nyug­szik 17.12 órakor. — A Hold kél 3.51, nyug­szik 16.55 órakor. Megélénkülő szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Nyugat felől meg­növekvő felhőzet, főként a Dunántúlon több helyen eső, zápor. Mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő, a nyugati megyékben megerősödő déli, délnyugatira for­duló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—17 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától stombatig: Ezen a héten felhős idő várható, többfelé alakul ki eső. Az éjszakai lehűlés mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 5, 10 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék, az ország területének 60 száza­lékán várható. 1980. OKTÓBER 7. KEDD AMÁLIA NAPJA Kislexikon Nagy Ignác Százhetven évvel ezelőtt, 1810. október 7-én született Keszthe­lyen. és 44 éves korában. 1854 márciusában halt meg Pesten Nagy Ignác szerkesztő,' akakdé- mikus. Bár gyermekkorában német neveltetésben részesült, Kisfa­ludy Károly műveinek és fele­ségének, Halmy Kornéliának a buzdítására magyarul kezdett írni, s magyar író lett, akit 1842-ben a Kisfaludy Társaság tagjává is választott. Sok lap­nak volt munkatársa vagy szerkesztője; 1840-ben a Jelen­korban új rovatot indított, amely irodalmunkban elsőként közölt híreket a fővárosi újdon­ságokról. A népszerű rovatot később a Budapesti Híradóban, az Athenaeumban. a Pesti Di­vatlapban és az Életképekben folytatta. A szabadságharc utáni első szépirodalmi lapot, a naponta megjelenő Hölgyfutárt szerkesz­tette. Hatásos zenekritikákat írt, s újságírói és szerkesztői tevékenysége mellett verseket, regényeket. színdarabokat is. Tiszavárkonyhan Varroda a presszó helyén Nem árválkodott sokáig kihasználatlanul Tiszavár- konyban a hajdani eszpresz- szó épülete. A szolnoki Há­ziipari Szövetkezet vásárol­ta meg az áfésztői és varro­dává alakította át, korszerű gépekkel szerelte fel új kis­üzemét, a munkát kereső várkonyi nők örömére. A húsz varrónőt foglal­koztat^ mini üzemben au­gusztus közepén kezdték meg a betanítást. Útra hull a mag A múlt héten szerdán dél­után ropogós-kopogós kuko- ricaszem-esőt kaptunk a 4- es főúton Cegléd és Abony között. Egy színültig rakott teherautóról hullott gépko­csinkra, s az útra az „áldás”. Hosszan sárgálott a kukori­ca, a szállítók megkezdték őszi feladataik teljesítését. Tegnap délután három óra körül Fegyevrnekről Török- szentmiklósig élveztük az őszi szállítási csúcs újabb áldását. Ezúttal napraforgót szállítottak a fegyverneki Vörös Csillag Tsz XH 53—71 rendszámú teherautóján. A napraforgómag nylonfóliával volt betakarva, csakhogy hiányosan: az autó tetejére már nem jutott belőle. így kocsinkon végig a hosszúra nyúlt Törökszentmiklóson, s végig az úton kopogott-ro- pogott a szem, szürkére festve a főutat. Mennyi az elhullott mag, mennyi a kár? Hány jármű szállít így, ki tudja? — só — Jászberényben Tombolán nyertek A jászberényi totó-lottó szak­üzletben szeptemberben vásárolt szelvén vek mellé ajándékozott tombolajegyek sorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták kl: E 052856. M 600627. M 601537, M 602318. M 603880. M 604770, M 605170. M 60^5952, M 606063, M 606396. M 606832. M 607260, M 608616 és M 608792. A nyere­ménytárgyak november 2-ig vehetők át a kirendeltségben. ATÄRGYALÖTEREMBÖL Közvéleménykutatás a börtönben — A börtönben felmérést végeztem, az elítéltek között, és beigazolódott, hogy iga­zam von. Börtöntársaim — egy kivételével — mind azt mondták amit én, hogy ká­ros hatása van a szigorított őrizetnek, akadályozza a személyiség kibontakozását a bizonytalanság érzetét szü­li. Tősér József Jászárokszál- íás, Gorkij telep 6 szám alat­ti lakos a vádlottak padján szólt így .kutatóm unkájá­ról”, a börtönben szerzett ta­pasztalatairól. Nem beszélt viszont arról, hogy csavargó, italozó életmódjával, a tör­vénysértések egész sorával sokszor megérdemelte már a szigorított őrizettel járó fegyházbüntetést. Korán került összeütközés­be a törvénnyel így „érhet­te el” hogy ötvenéves korára 18 év börtönt írhatott szám­lájára. Legutóbbi büntetése 3 év 4 hónap fegyház, amit szigorított őrizetben kellett eltölteni, és ahonnan jó ma­gaviselettel korábban, ez év június 7-én szabadult. A börtönben összegyűjtött 22 ezer forintjával és mun­kavállalással akár új életet is kezdhetett volna, de nem ezt tette. Folytatta a csavar­gást, az italozást, pénzét né­hány nap alatt az utolsó fil­lérig elköltötte (elitta), és pontosan egy hónap múlva, július 7-én újból „rászánta” magát a lopásra, arra, amiért annyi évet ült már börtön­ben. Jászárokszálláson az áfész- iroda épületéből egy kerék­párt akart elvinni, de meg­zavarták. Ettől azonban nem csökkent vállalkozókedve, mert másnap egy lakásba tört be^ sovány zsákmány­ért — egy olcsó ébresztő órát és 30 forintot vitt el — azután a templom előtti parkból egv kerékpárt lo­pott.. A zsákmányt- még az­nap eladta, a pénzt el is it­ta. A jászberényi Járásbíró­ság dr Palla Etelka tanácsa a napokban hozott ítéletet a többszörösen büntetett vádlott ügyében. Tősér Jó­zsefet lopás miatt 2 év 8 hó- hap (fegyházbüntetésre ítél­te, elrendelte szigorított őr­zését. és elengedett bünteté­sének letöltését. A most ki­szabott büntetéssel együtt ez 7 év 8 hónap fegyház. Mellékbüntetésként Tősér Józsefet 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és elrendelte az alkoholista vádlott kényszergyógyítását. Az ítélet jogerős. I. A. Hűtőgépgyáriaknak Eseménydús hétvége Kommunista műszak az AÉV-nél Szabad szombatjuk helyett kommunista műszakot tar­tottak október 4-én az Álla­mi Építőipari Vállalat szol­noki dolgozói. Mintegy két­ezren szorgoskodtak a mun­kahelyeken. A fizikai dolgo­zókkal együtt részt vettek a rendkívüli műszakban a központ műszaki és admi­nisztratív dolgozói is, utób­biak a martfűi Növényolaj- gyár és a Széchenyi lakóte­lepi gyermekváros építésé­nek befejezését segítették elő. A szombaton elvégzett munka termelési értéke meg­közelíti az 1.6 millió forin­tot. A műszakban részt vevők munkabérét, körülbelül 200 ezer forintot, a vállalati la­kásépítés és — vásárlás tá­mogatására hasznosítják. (Tudósítónktól) Mozgalmas hét végét kínált Jászberényben a derűs kora­ősz a Hűtőgépgyár dolgozói­nak. A forgácsoló üzem 70 dolgozója pénteken tömeg­sportnapot rendezett. Munka után vettek birtokba a gyá­ri sportpályákat, ahol izgal­mas női és férfi focibajnok­ság zajlott le. A bátor je- jelentkezők vetélkedőkön te­hették próbára ügyességüket. A Hajós Alfréd brigád 26 tagjának szombati kirándu­lásához — a Duna-kanyarba látogattak el, — szintén je­lentős segítséget nyújtott a kulturális osztály: az útvo­nal tervezésével, a szervezés­sel és a költségek jó részé­nek fedezésével szerzett kel­lemes kikapcsolódást a kis kollektíváinak Vasárnap a Norbert Wie­ner KISZ alapszervezet 19 tagja kerekedett fel, a gyár autóbuszával — családtagja­ikkal együtt — Salgótarján­ba látogattak el. ök is kap­tak hozzájárulást, ám a költ­ségek zömét a hulladék gyűj­tési akcióban szerzett „tőké­jükből” fedezték. Gyalogtúrát szerveztek Salgó várához, megnézték a Bányamúzeumot és felkeres­ték hazánk „legifjabb”, a na­pokban megnyílt múzeumát, amelyet Nógrádi Sándorról neveztek el. K. E. Nagy sikerrel zárult Szolnokon a Centrum áruházban a Békés megyei hét Székesfehérvárott Befejeződött a népdalkörök országos találkozója Totútájékoztató A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 40. heti, totóeredmények az illeték levonása után a kö­vetkezők : 13 találatos szelvény 2 da­rab, nyereményük egyenként 777914 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, a nyeremény és a ju­talom együtt 1 296 524 forint. 12 találatos szelvény 41 da­rab, nyereményük egyenként 25298 forint. 11 találatos szelvény 489 darab, nyeremé­nyük egyenként 2121 forint. A 10 találatos szelvények száma 4685 darab, nyeremé­nyük egyenként 332 forint. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek. Meghalt a négyesikrek egyike Szomorú hírt közöltek vasárnap a szegedi orvostu­dományi egyetem gyermek- klinikájának orvosai: • a szombaton született négyes­ikrek egyike meghalt. A héthónapos korban született csecsemők közül a gyenge szívműködésű Attila életét a különleges gépi lélegeztetés­sel, a leggondosabb orvosi kezeléssel som tudták meg­mentem. Az inkubátorban tartott másik három csecse­mő, Diana, Krisztián és Zol­tán egészségesek, megfele­lően tudják őket táplálni. A 26 éves Pintér Lászlóné, az édesanya — aki az ilyen­kor szokásos feltételek kö­zött még intenzív szobában tartózkodik, ugyancsak egészséges. Közös énekléssel a leg­szebb, legismertebb hazai népdalok bemutatásával fe­jeződött be vasárnap Szé­kesfehérvárott a népdal- és pávakörök, valamint a pa­rasztkórusok kétnapos orszá­gos találkozója. A rendezvé­nyen tizenhét együttes mu­A kedvezőtlen időjárás miatt késik az őszi betaka­rítás; a tanulók mezőgazda- sági foglalkoztatására vár­hatóan a szokottnál később, hűvösebb, csapadékosabb időjárási viszonyok között kerül sor. Emiatt a gazda­ságokban a szokásosnál is gondosabban kell készülni a fiatalok fogadására, az egészségügyi feltételek biz­tosítására — erről szól a MÉM illetékes főosztályának közleménye. A fiatalokat a munkahely­re és onnan a szálláshelyre tatkozott be. A zenei világ­nap alkalmából megrende­zett találkozó lehetőséget adott arra, hogy az ország különböző tájain dolgozó együttesek (ki cserélhessék tapasztalataikat, s reperto­árjukat új népdalokkal, fel­dolgozásokkal gazdagítsák. zárt járművekkel kell szál­lítani. A táborszerű elhelye­zésnél az épületeket rend­szeresen fűteni kell. A tisz­tálkodáshoz meleg vízről kell gondoskodni. A diákoknak lehetőség szerint naponta egyszer me­leg ételt kell adni. A hideg időjárás esetén munka köz­ben védőitalként forró teát kapnak. A mezőgazdasági nagyüzemek különben meg­kezdték az előkészületeket a vendégek fogadására. Máris gondoskodtak védőruhákról, mindenekelőtt gumicsizmá­ról. Mkotóház a Klauber úton A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ képzőművé­szeti műhelye mellett a Klauber úti alkotóház is várja az ügyes kezű kisdiákokat. Ott tartja foglalkozásait minden kedden délután 4 órától a gyermekek textilfestő szakköre, Sebők Margit tanárnő vezetésével, és ugyanott működik hétfőnként, este 6 órától Simon Ferenc szobrászművész irá­nyításával a szobrász szabadiskola. A foglalkozások idő­pontjában a szakvezetőknél jelentkezhetnek újabb érdek­lődők is. Gumicsizma, forró tea meleg víz A tanulók őszi mezőgazdasági munkájának egészségügyi feltételei és takarékosság Kedves történet a kunhe­gyest hírlappavilonból. A vevő álldogál, nézi a sok színes újságot. — Jaj, de szép ez itt! Tessék mondani, mi ?z? — A divatévkönyv. — És mennyibe kerül? Az eladó közli, a vevő a zsebébe nyúl, majd tanács­talanul újra kérdez. Ismét elhangzik az ár, mire a vá­sárló csendesen megjegyzi: — Megveszem, csak előbb hazamegyek a betétkönyve­mért ... — d. sz. m. — © Az elmúlt hét végén az ország területén összesen 105 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. A balesetek közül tíz halálos, 46 súlyos, és 49 könnyű sérülés volt. H Rangos nemzetközi zenés, táncos folklór — esttel feje­ződött be vasárnap a Zala megyei Lentiben az idei Kerkamenti kúltúrális napok egyhetes programja © Országos állat- és kirako­dó vásár lesz vasárnap, ok­tóber 12-én Jászberényben, a Szelei úti vásártéren. g Wlodzimierz Zakrzewski lengyel festőművész alkotá­saiból rendezett kiállítást Szolnokon a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ és a Közalkalma­zottak Szakszervezetének megyei bizottsága. A tegnap megnyílt tárlat október 10-ig, naponta 16—18 óra ■ között tekinthető még. © A műszaki könyvnapok keretében minden kedden délután 3 órától előadást hallgathatnak az érdeklődők a túrkevei könyvtárban. A speciálib sorozat ellőadója dr. Hingl János, az AFIT Tröszt főosztályvezetője. H A nagyiványi Petőfi Tsz szilváskertjében közösen vég­zett társadalmi munka után fehér asztal mellett is meg­rendezték találkozójukat a helybeli nyugdíjasklub tag­jai a tiszaőrsi Veres Péter klub szorgos látogatóival. © Versmondó stúdiót szer­vez a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. A stilisz­tikai, beszéd- és mozgásgya­korlatokból álló foglalkozá­sokat szombat délutánonként Basilides Barna vezeti. ■ Szabó Béla amatőr mű­vész kisplasztikáinak bemu­tatásával folytatódik a kép­zőművészeti kiállítássorozat a megyeszékhelyen, a SZOL- NOKTERV aulájában. A ki­állítás ma reggel 9 órakor nyílik meg. ' © Tisztújító küldöttközgyű­lést tartott tegnap a Gépipari Tudományos Egyesület szol­noki területi szervezete. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lanin Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: S­Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom