Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-13 / 137. szám
ellenőrök Tavaly az országgyűlés őszi ülésszakán a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke így kezdte beszámolóját: „Az elmúlt húsz év tapasztalatai igazolják, hogy szocializmust építő társadalmunkban a népi ellenőrzés rendszere bevált, alapvetően betölti hivatását. A maga lehetőségeit hasznosítva a vezetés minden szintjén hozzájárul a döntések megalapozásához, végrehajtásának elősegítéséhez, a rend és a fegyelem megszilárdításához, a dolgozók kezdeményezéseinek felkarolásához, a jó tapasztalatok terjesztéséhez. A KNEB elnöke, a Parlamentben elhangzott beszámolójában nemcsak és nem elsősorban a kislétszámú független apparátusról, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság és az országban működő 142 választott testület tevékenységéről szólt. Ha a népi ellenőrzésről beszélünk, tízezrekben kell gondolkodni, hiszen az országban több mint harminc- ötezren (Szolnok megyében kétezer-négyszázán) vannak — agronómusok, közgazdászok, orvosok, pedagógusok, államigazgatási, kereskedelmi, közlekedési szakemberek. jogászok, szakmunkások — akik önként, társadalmi megbízatásként vállalták, hogy bekapcsolódnak ennek a rendkívül sajátos ellenőrző apparátusnak a munkájába. Hogy társadalmi aktívák rendkívül nagy tábora milyen színvonalon, milyen szervezetten, milyen eredménnyel dolgozik, az az ellenőrzéseket szervező, irányító. koordináló, a vizsgálóitok tapasztalatait összegző, elemző, választott testületeken múlik: a főállású függetlenített vezetőkön és munkatársakon túl azokon, akik munkájúk mellett társadalmi megbízatásként lettek tagjai. A megye tíz népi ellenőrzési bizottságának 82 tagja van, akiket hét esztendővel ezelőtt az alakuló tanácsüléseken választottak. Ebben az esztendőben az ő mandátumuk is lejárt, épp úgy. mint a tanácstagoké. Az elkövetkező napokiban, hetekben kerül sor a népi ellenőrzési bizottságok újjáválasztására, amely nagyszerű alkalom arra, hogy felfrissüljenek a testületek. A jelöltek iránt igen magas a követélmények mércéje. Politikailag érett, szakmailag jól képzett, jó szervező készséggel , rendelkező szakmunkások, diplomások, nők, férfiak, párttagok és pártomkívüliek közül kerültek ki. A felfrissítés szándékát bizonyítja, hogy a jelöléseknél nem feledkeztek meg a fiatalabb korosztályról sem (eddig a 82 bizottsági tagból négy volt harminc éven aluli, most a jelöltek között tíz KISZ-tag van). Természetesen nincs többről szó. mint a generációváltással törvényszerűen együttjáió cseréről, hiszen a jelöltek listájára az eddigi NEB-tagoknak több mint kétharmada' ismétieliten felkerült. és továbbra is számítanak azoknak a munkájára, akik az újjáalakuló bizottságok új tagjainak átadják a stafétabotot. Többségük nem válik meg az apparátustól, népi ellenőrként kamatoztatja, hasznosítja tovább sokéves gyakorlatát és több évtizedes élettapasztalatát. K. K. Minisztertanácsi ülésen A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ HELYZETÉRŐL TÁRGYALT A KORMÁNY A kormány tájékoztatási hivatala közli: a Miniszter- tanács tegnap ülést tartott. Az Országos Tervhivatal elnöke beszámolt arról, hogy befejezték a Vietnami Szocialista Köztársasággal és a Román Szocialista Köztársasággal folytatott, az 1981 —1985-ös időszakra szóló népgazdasági terveket egyeztető tárgyalásokat, és aláírták a tervkoordinációs jegyzőkönyveket. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a nehézipari miniszter jelentését a paksi atomerőmű építéséről. Megállapította, hogy az 1978 -ban elhatározott intézkedések végrehajtása nyomán meggyorsult a munka, javult a kivitelezés szervezettsége, Kötelezte az illetékeseket, hogy továbbra is minden szükségeset tegyenek meg a kiemelkedő fontosságú beruházás tervszerű megvalósításának elősegítésére. A munkaügyi, az egészségügyi és a pénzügyminiszter. az Országos Tervhivatal elnöke, valamint a SZOT előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a foglalkozási rehabilitáció helyzetéről szóló jelentést. Megbízta az illetékeseket, hogy dolgozzák ki a változott munkaképességű dolgozók hatékonyabb foglalkoztatását elősegítő intézkedéséket, ennek keretében tegyenek javaslatot a foglalkozási rehabilitáció rendszerének átfogó korszerűsítésére. Kádár János fogadta Írország Kommunista Pártjának főtitkárát Elutazott hazánkból a bolgár Minisztertanács elnökhelyettese Tegnap este elutazott Budapestről Ljudmila Zsivko- va, aki Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György és Pozsgay Imre kulturális miniszter. Jelen volt Boncso Pencsev Mitev. a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. Nyolcvan asszonynak, lánynak ad állandó, kétműszakos munkát a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet könyvkötő és dobozgyártó melléküzemága. A dobozokba elsősorban a Tisza Cipőgyár termékeit csomagolják, de jut belőlük az ország egész területére is A szovjet—magyar ürpáros sajtókonferenciája Beszámoltak a világűrben végzett nyolcnapos munkáról Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a KB székházában fogadta Michael O’Ri- ordant, Írország Kommunista Pártjának főtitkárát, aki az MSZMP vendégeként tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek a nemzetközi élet. valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. kölcsönösen tájékoztatták egymást a magyar, illetve az ír párt helyzetéről és tevékenységéről. A találkozón részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. flndrej Lukanov Budapesten Tegnap Budapestre érkezett Andrej Lukanov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökihelyettese, a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés bolgár tagozatának elnöke. Tárgyalásokat folytat Marjai József miniszterelnök-helyettessel. a bizottság magyar tagozatának elnökével a két ország közötti gazdasági együttműködés időszerű kérdéseiről. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap, a Parlamentben fogadta Andire) Lukanovot. Nagy érdeklődéssel kísért sajtókonferencián számolt be a világűrben végzett nyolcnapos munkájáról tegnap Moszkvában a nemzetközi űrexpedíció két tagja Válerij Kubászov és Farkas Bertalan. A szovjet—magyar páros sajtókonferenciáján részt vett a szovjet űrkutatási program számos vezetője. A két űrhajós a többi között elmondotta: teljes mértékben sikerült végrehajtaniok a megadott programot, elvégeztek minden kijelölt kísérletet. A magyar műszerek, kísérleti berendezések kifogástalanul működtek, segítségükkel nagyfontosságú vizsgálatokat tudtak elvégezni. Valerij Kubászov, az űrexpedíció parancsnoka kiemelte: a 21 különféle kísérleti témakörön belül voltak technológiai vizsgalatok, a bioszféra, az atmoszféra megfigyelésével és az erőforrás-kutatással összefüggő olyan kísérletek, amelyek az űrhajózás jövője szempontjából nagyfontosságúak. továbbá számos orvos-biológiai jellegű kísérlet is. A technológiai kísérletek, amelyek programját magyar tudósok állították össze, a többi között arra irányultak, hogy a Földön nehezen előállított öntvényeket, illetve monokristályokat állítsanak elő. A bioszféra vizsgálata során az expedíció tagjai összesen mintegy negyven megfigyelést hajtottak végre a tudósok által megadott körzetekről, így a világóceánról, tengerpartokról, szárazföldek egyes részeiről. A bolgár Szpektr 15 műszer segítségével érdekes vizsgálatokat folytattak az atmoszféra egyes rétegeiről. 13 különböző orvosi vizsgálatot hajtottak végre, ezek közül Kubászov kiemelte azt a munkaképesség-vizsgálatot, amelyet a Balaton műszerrel végezték el. Farkas Bertalan a többi között elmondotta: a Szojuz—Szaljut komplexum teljes mértékben megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a világűr kutatásának mai* feladatai támasztanak, cserélhető berendezései, műszerei a legváltozatosabb vizsgálatokat teszik lehetővé. „Nagy meg;- elégediéssel jelenthetem, hogy az űrexpedíció által az űrállomásra vitt valameny- nyi magyar műszer és berendezés kifogástalanul működött, segítségükkel értékes vizsgálatokat lehetett végrehajtani”. A magyar űrhajós meleg szeretettel mondott 'köszönetét parancsnokának, Valerij Kubászovnak és az űrállomás jelenlegi állandó lakóinaik, Leonyid Popovnak és Valerij Rjuminnak, azért az értékes segítségért, ame(Folytatás a 2. oldalon.) Carter „erősít” Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon ,«Hagyományos*' gyártmány a Vízgépészeti Vállalat kunhegyest üzemében a 700 köbméteres, acélszerkezetű víztorony; Juhász József és Rózsa Zoltán épp az utolsó simításokat végzi az egyiken: festik az elkészült víztornyot Import helyett hazai gyártmány Gazdaságosabb termelést elősegítő termékek az ipari szövetkezetekben Importot kiváltó és az energiatakarékosságot, a gazdaságos termelést előmozdító termékek gyártására térték át a termékszerkezet átalakítási program keretében Szolnok megye ipari szövetkezetei. A jászberényi Műszeripari Szövetkezet megkezdte.' az elektromos jelfogók házi gyártását, amelyet eddig Japánból drága valutáért importáltak. A többi importanyag kiváltására is intézkedési tervet, dolgoztak ki. kisebb beruházással teremtik meg ennek az alapjait. A szolnoki Vas- és Faipari Szövetkezet a szénfelhasználás előtérbe kerülésével jó hatásfokkal üzemeltethető kazánokat gyárt. Az új fűtőtestek. szénnel és fahulla- dékkal egyaránt hasznosíthatók. Fatüzelésű kazánokat ért még Ausztriától vásároltuk. A termék további tökéletesítése érdekében meg- egy-két évvel ezelőtt valutákezdték a gyártástechnológia fejlesztését. Jelentős az a vállalkozás, amelyet a Nagykunsági Építőszövetkezet tett a gáztala- nító készülékeik gyártásának a bevezetésével. Az elmés készülék arra szolgál, hogy a föld mélyéből feltörő víz gáz- tartalmát külön válassza, továbbá megvédje a fűtési rendszereket, vízvezetékeket a korróziótól. A készülékek szélesebb körű alkalmazásával több tízezer folyóméter vezeték élettartamát lehet megnövelni. A hulladékok nagyobb arányú hasznosítására is több helyen született kezdeményezés. Az exportra termelő Kunsági Bőr- és Textilipari Szövetkezet hulladékbőrökből értékes mű- • szaki tömítéseket gyárt. a jáSzalsószentgyörgyi Vegyesipari Szövetkezetben pedig facsapokat készítenek a termelés során kelektezett fa1- hul ládákból. Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxi. é»f. 137. szóm, 1980. június 13., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA