Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-07 / 132. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, június 7. Eredményesen fejlődnek a szovjet-indiai kapcsolatok Leonyid Brezsnyev fogadta Naraszimha Raot ■ ■ Összekapcsolódott a Szojuz-T-2 és a Szaljut-6 (Folytatás az 1. oldalról) űrhajósnak. Megváltoztatták a kesztyűket is, ezek rendkívül rugalmas anyagból készülnek, és igen finom munkák elvégzését is lehetővé teszik. Az űrhajót ezúttal ismét napelemekkel szerelték fel, s így lehetővé tették azt, hogy hosszabb ideig szabadon keringjen pályán. A jelenlegi Szojuz típusú űrhajók, amelyek kifejezetten rövid időtartamú utakra, a Föld—űrállomás—Föld utak lebonyolítására készültek, csak akkumulátorokból kapnak áramot útközben, az űrállomással összekapcsolva pedig annak energiaforrásaiból töltik fel akkumulátoraikat. összekapcsolták a Szaljut —6 űrállomással és a Szojuz —36 űrhajóval az új szovjet űrhajót, a Szoljuz—T—2 típusú kozmikus járművet. Az összekapcsolásra moszkvai idő szerint 18 óra 58 perckor került sor, mégpedig részben az újtípusú automatikus vezérléssel: előbb 180 méteres távolságig az automatikus fedélzeti számítógép irányította a műveletet, innen viszont Malisev és Akszjonov kézi vezérléssel fejezte be a manővereket, teljes összhangban az űrkomplexum személyzetével. A szükséges ellenőrzések után kinyitották az összekötő nyílásokat és az űrhajó személyzete átment az űrállomásra, ahonnan csak kedden távozott el Farkas BerZsúfolt munkanapja volt pénteken a Szojuz—T—2 szovjet Űrhajó kéttagú legénységének. Képünkön: Jurij Malisev parancsnok (balra) és Vlagyimir Akszjonov fedélzeti mérnök tálán és Valerij Kubászov. A Szojuz—T—2 személyzete néhány napig marad az űrállomáson, főfeladatuk az lesz, hogy megvizsgálják, miként viselkedik a két űrhajóból és a Szaljutból álló űrkomplexum részeként a Szojuz új változata. Malisev és Akszjonov négynapos űrrepülés után tér vissza a Földre. A Baljkonurhan járt magyar újságírók a szovjet— magyar űrexpedíció rajtja előtt, a szerelőcsarnokban láthatták az új űrhajót, amelynek utolsó földi elle- nőrziését végezték a szakemberek azt megelőzően, hogy összeszerelték volna a hordozó rakétával. A rakéta azonos azzal, amely a jelenlegi Szojuz űrhajókat juttatja pályára. Valerij Kubászov és Farkas Bertalan, a hét elején befejeződött szovjét—magyar nemzetiközi űrexpedíció két tagja továbbra is Bajkonur- ban pihen, és az űrutazások után szükséges orvosi vizsgálatokat végzik el rajtuk. A két űrhajós előreláthatólag a jövő hétlen tér vissza Csillagvárosba. Budapesti kis a szovjet—magyar űrrepülésről Az első szovjet—magyar űrrepülés alkalmából kiállítás nyílt meg tegnap a Hadtörténeti Múzeumban. Több mint 40 hazai tudományos intézet mutatja be Magyarország közreműködését az Interkozmosz-program megvalósításában. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján részt vettek: Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maróíhy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormány több tagja, valamint a Magyar Tudományos Akadémia, a tudományos kutató intézetek, a fegyveres erők és testületek, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Jelen volt az ünnepségen Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Nyi- kolaj Szilcsenko vezérezredes. a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője, Vlagyimir Szivenok vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. Számos, Budapestre akkreditált katonai és légügyi attasé is megjelent az ünnepségen. Czinege Lajos honvédelmi miniszter megnyitó beszédében hangsúlyozta: a szovjet tudomány és a szovjet tudósok segítsége, a szocialista internacionalizmusból természetszerűen fakadó minden oldalú együttműködés tette lehetővé, hogy a 10 milliós Magyarország is felzárkózhatott az űrkutatás ügyét előre vivő országokhoz. A szovjet, a lengyel, az NDK- beli, a csehszlovák és a bolgár műszerek — amelyeket a kozmikus laboratóriumban használnak — a magyar tudományt is szolgálják, s a mi kísérleteinket más nemzetek űrhajósai folytatják. Hálásak vagyunk a testvéri szovjet népnek, a szovjet tudósoknak, mérnököknek, szakembereknek rendkívüli erőfeszítéseikért, amelyek eredményeként az Interkozmosz-program megvalósításának eszközei — a rakétatechnika, az űrutazásokat szervező, s azok végrehajtását féltő gonddal irányító apparátus —az együttműködő országok, közöttük hazánk rendelkezésére állnak és amelyek révén az űrutazási együttműködés során e sajátos területen is szolgálhatjuk az egyetemes emberi haladást — mondotta. A miniszter méltatta a magyar tudósok, szakemberek közreműködését az Interkoz- mosz program megvalósításában, majd elmondta: a világ érdeklődése, szocialista barátaink biztató, bátorító figyelme és magyarok millióinak büszke, féltő szeretete kísérte 8 napon át a szovjet— magyar űrpáros: Valerij' Kubászov és Farkas Bertalan útját, őszintén örülünk annak. hogy Farkas Bertalan néphadseregünk tisztiéhez méltóan képviselte hazánkat — mondotta, majd megállapította: még mi itt Magyar- országon még az első szovjet—mágyar közös űrrepülés lázában élünk, felettünk a világűrben már ott kering az A Nemzetközi Űrkutatási Bizottság (COSPAR) budapesti ülésszakán hétfőn rendezik az első plenáris ülést. A tudományos szakcsoportokban azonban már egy hete elkezdődött a munka, és az előadásokon jónébány jelentős tudományos bejelentés hangzott el — tájékoztatták az újságírókat a szervezet nemzetközi és hazai vezetői tegnap, a Magyar Tudományos Akadémia székházéban. Jean Francois Denisse, a COSPAR elnöke emlékeztetett arra, hogy a mostani tanácskozáson a világ valamennyi űrkutatással foglalkozó országa képviselteti magát. Az immár 23. ülésszak — amelyen 40 ország csaknem ezer jeles tudósa vesz részt — több szempontból is fordulópontot jelent a szervezet életében. Eddig minden évben konferenciát tartottak. A jövőben azonban — mivel a szervezet szilárd és a kutatási iráúj szovjet űrhajó, a Szojuz— T—2, fedélzetén szovjet legénységgel. Jurij Malisevvel és Vlagyimir Akszjonowal. Szívből gratulálunk, sikeres munkát kívánunk az újti- pusú szovjet űrhajó megvalósítandó programhoz és kívánunk Legénységének sikeres visszatérést, sima földet érést. A kiállításon azok a magyar szakemberek tervezte- készítette műszerek, kutatási eszközök láthatók, amelyeket eredményesen használtak a Szaljut—6 űrállomás „vendégei”, Valerij Kúbá- szov, Farkas Bertalan és „házigazdái”, Leonyid Popov és Valerij Rjumin. A szovjet—magyar űrrepülés előkészítését, az űrpáros. illetve a világűrben tartózkodó két szovjet űrhajós űrbéli tudományos munkáját, életét ábrázoló fényképeket külön teremben állították ki. Itt a látogatók felidézhetik az első magyar űrhajós kozmoszbeli utazásának izgalmas, örömteli pillanatait, amelyeknek szemtanúi lehettek a televízióközvetítések révén. nyok is pontosan kialakultak — kétévenként kerül sor ilyen méretű tanácskozásra. Újdonság, hogy a budapesti az első olyan, szocialista országban szervezett COSPER- konferencia, ahol az Inter- kozmosz-együttműködés keretében végzett űrrepülések eredményeiről is részletesen beszámolnak. A mostani, csaknem kéthetes rendezvénysorozaton a tudósok k1"' lönleges figyelmet szentelnek a Naprendszer megismerésében elért eredmények értékelésének. Barta György akadémikus, a COSPAR magyar nemzeti bizottságának titkára ar '' szólt, hogy a szervezet eavi'f legnépesebb konferenciájának munkájából a magyar tudósok, szakemberek is kiveszik a részüket. Az elhangzó 700 előadásból mint harmincat hazánk képviselői tartanak. A jelentős tanácskozás hétfőn plenáris üléssel folytatódik és június 14-ig tart. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremliben fogadta Naraszimha Rao indiai külügyminisztert, aki kedd óta tartózkodik hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban. A találkozón jelen volt Andrej Gromiko. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. A baráti légkörű megbeszélésen Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió következetesen törekszik a szovjet—indiai kapcsolatok elmélyítésére. Rámutatott, hogy az imperialista erők mesterkedései 'következtében a nemzetközi helyzet az utóbbi időben bonyolultabbá vált. Hangsúlyozta az enyhülési politika folytatásának, a feszültség- gócok felszámolásának jelentőségét. az államok minKádár János távirata Georges Marchais-nak Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban köszöntötte Georges Marchais-t a Francia Kommunista Párt főtitkárát 60. születésnapja alkalmából. Szovjet—magyar külügyminisztériumi megbeszélések A. G. Kovaljov szovjet külügyminiszter-helyettes Moszkvában fogadta Papp Istvánnét, a Magyar Külügyminisztérium főosztályvezetőjét, aki a madridi találkozó előkészítéséről és az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásával kapcsolatos kérdésekről folytatott megbeszélést a Szovjetunió külügyminisztériumának illetékeseivel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte a megszállt arab területeken elkövetett merényleteket. A képen Terzi, a Palesztin Felszabadítási Szervizet képviselője a tanácskozáson Kennedy elutasította a békejobbot Carter elnök csütörtökön „béketalálkozóra*’ hívta Ed- Ward Kennedyt, de az egyórás fehérházi tanácskozás után a szenátor kijelentette: feltett szándéka, hogy tovább folytatja a harcot a demokrata párt elnökjelöltségéért. A Carterrel való jobb megértést egyébként a nyílt, őszinte vita szolgálhatja —, mondotta. Kennedy kitért a kérdések elől, hogy támogatja-e majd Cartert, ha az elnököt az augusztusi pártkongresszus (amint valószínű) elnökké jelöli. „Arra számítok, hogy én leszek a jelölt...” jelentette ki a szenátor. denféle külső beavatkozástól mentes, önálló fejlődése tiszteletben tartásának fontosságát. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet a Varsói Szerződés tagállamainak arra a javaslatára, hogy a világ különböző térségeihez tartozó államok vezetői a közeljövőben tartsanak legmagasabb szintű találkozót a nemzetközi feszültséggócok felszámolása és a háború elhárítása céljából. Afganisztánról szólva az SZKP KB főtitkára megállapította: a Szovjetunió sík- raszáll az Afganisztán körül kialakult helyzet politikai rendezéséért, olyan rendezésért, amely megbízhatóan szavatolná az ország elleni agresszió beszüntetését, s védelmet nyújtana a bel- ügyeibe való mindenféle külső beavatkozás ellen. Ehhez, valamint az Afganisztán és a vele szomszédos országok A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) genfi közgyűlése a főigazgató beszámolója fölötti vitával folytatta munkáját. Tegnap szólalt fel a magyar küldöttség nevében Timmer József, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára. „A gazdasági helyzet rosz- szabbra fordulása, az új gazdasági világrend megvalósításának napirendre tűzése új. fokozott követelményeket támaszt az ILO-val szemben” — mondotta a magyar küldött. „Az ILOAz Egyesült Államok iráni beavatkozásait élesen elítélő nyilatkozat elfogadásával csütörtökön, a késő éjszakai órákban, véget ért a teheráni nemzetközi konferencia, amelyen több mint ötven ország képviseletében mintegy 300 küldött vett részt. A 12 pontos deklaráció elítéli az Egyesült Államokat, amiért huszonhét éve — a CIA által megszervezett 1953-as államcsíny óta — sorozatosan beavatkozik Irán belügyeibe. Elismeri az iráni nép jogát arra, hogy követelje a bukott sah kiadatását, s a Pahlavi-dinasztia vagyonának visszaszolgáltatását. A nyilatkozat megbélyeg- zi Washington Irán elleni „közvetett és közvetlen fenyegetéseit, összeesküvéseit, provokációit”. Külön nyomatékkai ítéli el az idén ápFranz Josef Strauss, a nyugatnémet ellenzék kancellárjelöltje. tegnap délelőtt sajtóértekezleten mutatta be „árnyékkormányát”. A kereszténydemokrata közötti békés, baráti kapcsolatok megteremtéséhez jó alapot szolgáltatnak a demokratikus Afganisztán kormányának május 14-én nyilvánosságra hozott építő jellegű javaslatai. Naraszimha Rao köszönetét mondott az Indiának nyújtott szovjet segítségét és támogatásért, és kormánya nevében megelégedését fejezte ki afölött, hogy a szovjet—indiai kapcsolatok a barátság, az egyenjogúság és a kölcsönös bizalom szellemében fejlődnek tovább. Leszögezte, hogy az indiai kormány továbbra is' miniden területen erősíteni kívánja a két ország együttműködés'' Megállapította, hogy India kormánya és népe nagyra becsüli a Szovjetuniónak a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítására irányuló következetes politikáját. nak is mindent el kell követnie a béke megóvása, a békés egymás mellett élés megszilárdítása érdekében.” Timmer József a továbbiakban a jelenlegi közgyűlés fő témájával, a szakmai képzéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a szakmai képzés nemcsak gazdasági, hanem szociális kérdés is. örvendetes, hogy a képzésre való jogot a világon egyre szélesebb körben ismerik el emberi jogként. A közgyűlés ma folytatja munkáját. rilisban végrehajtott amerikai katonai akciót, s az Egyesült Államokban elhelyezett iráni bankbetétek zárolását, az Irán ellen foganatosított gazdasági szankciókat, s az Egyesült Államokban élő iráni állampolgárok elleni megtorló intézkedéseket. Baniszadr iráni elnök garanciákat kért egy amerikai katonai intervenció ellen, s olyan hárompontos tervet terjesztett a Teheránban tartózkodó amerikai küldöttség elé, amelynek elfogadása megelőzné a túszüggyel kapcsolatos iráni parlamenti határozatot — közölte csütörtökön az amerikai küldöttség egyik tagja. Leonard Weinglass. Egyelőre nem ismeretes, hogy Baniszadr terve megnyerte-e a többi iráni vezető támogatását — jegyzi meg a UPI. (CDU) és a keresztényszociális (CSU) unió vezető politikusaiból álló csapat lesz hivatott a bajor tartományi miniszterelnököt támogatni a bormi hatalomért vívott harcában. COSPAR-konferencia Magyar felszólalás az ILO-közgyűlésén Iráni konferencia Nyilatkozatban ítélték el az Egyesült Államokat Megkezdődött a holland KP kongressznsa Tegnap Amsterdamban — 500 delegátus és 24 külföldi kommunista és munkáspárt köztük az MSZMP küldöttségének jelenlétében — megkezdődött a Holland Kommunista Párt XXVII. kongresszusa. A megnyitó ülésen Henk Hoekstra, a párt elnöke beszámolt a holland kommunistáknak az 1978. évi kongresszus óta kifejtett tevékenységéről, a többi között arról a sikeres akcióról, amelyet a neutronfegyver bevezetése ellen hajtott végre. Ezután vázolta Hollandia gazdasági, politikai és társadalmi helyzetét, amelyet egyre súlyosbodó válság jellemez. Strauss bemutatta „árnyékkormányát’