Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-06 / 131. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. június (. Szovjet páros indult a világűrbe Megvitatták a káderpolitika időszerű feladatait (Folytatás az 1. oldalról) kifogástalanul működik, a két utas iköaérziete nagyon jó. A Szojuz—T típusú űrhajók a szállító űrhajók minőségileg új (típusát jelentik, és tulajdonképpen csak külsőre (hasonlítanak a Szojuzok koraibban és jelenleg is használatban lévő családjához. Bár a Szojuz jelenleg használatos típusai, amint azt rendkívül kézzelfoghatóan bizonyította Valenij Kubászov és Farkas Bertalan utazása, változatlanul jól használható a több mint tíz éves típust az azóta bekövetkezett tudományos és tecnikai felfedezéseknek megfelelően fejlesztették tovább, és tették alkalmassá arra. hogy — valamennyi szükséges próbaút után — a jövőben átvegye az űrhajósok szállításának feladatált. Mint Konsztantyin Feok- tyisztov ismert űrhajós (és tervező korábban több nyilatkozatában elmondotta, e típus lesz majd az új személyszállító és teherszállító járműi Egyben alkalmassá teszik arra is. hogy automatikus vezérléssel, pilóta nélküli utakat tegyen meg. például az űrállomásról nagyobb mennyiségű hasznos terhet hozzon vissza. Teljesen újak a Szojuz—T műszaki berendezései: az elektronika legújabb vívmányainak felhasználásával készültek. Legfontosabb elemük a fedélzeti számítógép, amely számos feladatot old meg önállóan, például a szállító űrhajó és az űrállomás összekapcsolását. Ezzel sok hajtóanyagot takarít meg. és megkönnyíti mind az űrhajósok. mind a földi irányítás munkáját. Ugyancsak új megoldású az új. egyesített hajtómű-berendezés. Több más változást is végrehajtottak. az űrhajó védőborítását módosították, műszereit korszerűbbekkel cserélték fel. Mint ismeretes, a Szojuz— T űrhajót pilótanélküli változatban már kipróbálták. A december 16-án felbocsátott űrhajó előbb föld körüli pályán keringett, majd december 19-én összekapcsolódott a Szaljut-6 űrállomással, amelyen ebben az időben nem volt személyzet. Az űrhajó március 23-ig keringett az űrállomással összekapcsolva. ekkor földi paranccsal leválasztották róla. és a Szojuz—T — száz napos világűrbeli tartózkodása után — simán visszatért a földre, a megadott körzetben. A most útnak indult űrhajó, a Szojuz—T—2 tulajdonképpen csak kísérleti modell: Eddig egy alkalommal próbálták ki pilóta nélküli változatban, és most első alkalommal fogad űrhajósokat is, akiknek feladata, hogy kipróbálják az újtípusú űrhajó képességeit, megadják a választ a tervezők kérdéseire. A két szovjet űrhajós egyébként a rajt előtt Baj- konurban együtt készült fel feladatára Valerij Kubá- szowal és Farkas Bertalannal, szabad idejüket gyakran töltötték együtt a szovjet— magyar űrexpedíció tagjaival. Ott voltak, amikor a nemzetközi személyzet tagjai a Koszmonavt szállóból útnak indultak az űrrepülőtérre, és nagy szeretettel fogadták őket, amikor nyolc napos útjukról visszatértek. Az űrhajósok életrajza Jurij Malisev, az űrhajó parancsnoka első alkalommal indul útnak a világűrbe. Régebben tagja az űrhajósok csoportjának, de eddig főként a Szojuz—T-vel kapcsolatos munkákban vett részt, bár már korábban is készen állt dublőrként egyes expedíciók indulásakor. Malisev a háborús évek gyermeke — 1942-ben született a Volgograd közelében fekvő Nyikolajevszkben — mindössze négyhetes volt, amikor édesapja Volga menti falujából elindult a háborúba. Személyesen csak évek múltán ismerhette meg apját. Az iskolai tanulmányok elvégzése után a repülést választotta élethivatásául, és ugyanabban a repülőtiszti iskolán tanult, mint a kiváló szovjet űrhajós, Alekszej Leonov. Ebben az iskolában értesült annak idején Jurij Gagarin űrrepüléséről is, de csak hosz- szabb idő múltán került be maga is az űrrepülők csoportjába. Malisev 1967 óta vesz részt űrhajós-kiképzésben. Már az űrhajós-egység tagjaként, 1977-ben elvégezte a Gagarinról elnevezett, repülőtiszti akadémiát. Fedélzeti mérnöke, Vlagyimir Akszjonov már tapasztalt űrhajós. Vlagyimir Akszjonov. a Szojuz—T fedélzeti mérnöke 1935-ben született az QSZSZSZK rjazanyi területének egyik kis falujában. A repülőtiszti iskola, majd a műszaki egyetem elvégzése után tervezőintézetben dolgozott. Részt vett az új típusú szovjet űrhajók létrehozásában és kipróbálásában. Vlagyimir Akszjonov 1973 óta tagja az űrhajós-egységnek. Első ízben a Szojuz—22 űrhajó fedélzeti mérnökeként, 1976. szeptember 15. és 23. között járt a világűrben, Valerij Bikovszkij társaságában. Ütjük során kipróbálták a Szovjetunió és az NDK szakemberei által kifejlesztett és az NDK-beli Zeiss-művekben gyártott MKF—6 jelű különleges fényképezőberendezést, amely azóta is igen fontos szerepet játszik a földfelszín, a földi ásványkincskészletek kutatásában. Vlagyimir Akszjonov az SZKP tagja, a Szovjetunió Hőse cím kitüntetettje. Az „Orionok” útjának szovjet visszhangja Az , .Orionok” első földi napja, találkozásuk Bajko- nurban az újságírókkal magyarországi visszhang, tudományos kísérletek — címszavakban így foglalhatók össze a Kubászov—Farkas űrpárossal foglalkozó tegnapi cikkek. Valamennyi szovjet lap első oldalon, közli azt a táviratot, amelyet Kádár János. Losonczi Pál és Lázár György intézett a szovjet vezetőkhöz a közös szovjet—magyar űrkísérlet sikeres befejeződése alkalmából. Szerda este a televízió nézői is láthatták, ahogyan a két űrhajóst Bajkonurban fogadták, s hallhatták első földi sajtóértekezletük néhány részletét. A tegnap reggeli lapok. — a Pravda, a Trud, a Szocialisztyicsesz- kaja Indusztrija — olvasói újabb mozzanatokról olvashatnak a bajkonuri helyszíni riportokban, megtudva sok, személyesnek mondható, mégis mindenkit érdeklő apróságot: hogyan aludtak' első földi éjszakájukon az űrhajósok, milyen érzelmeket váltott ki belőlük a visszatérés, a Föld megpillantása. A moszkvai rádió tudósítója szerdán Alekszej Jeli- szejev repülésvezetőt kérte fel a kísérlet értékelésére. Jeliszejev összefoglalta a 21 kísérletet, amit az űrpáros elvégzett, és elégedetten nyilatkozott az eredményekről, amelyeket természetesen még alaposan fognak tanulmányozni a szakemberek. A Szelszkaja Zsizny hasábjain A. Jenmolin, a lap tudományos munkatársa foglalja össze az „orionok” kutatásait. Az „oríonok”-nak kijáró ünneplés, szeretet és tisztelet mellett a szovjet lapok nem feledkeznek meg a kozmoszban maradt társakról sem: valamennyi lap beszámol Popov és Rjumin első „egyedül” töltött napjáról, amely egyúttal a nyolcadik hét befejezését is jelentette a kozmoszban. Satalov az űrhajózás jövőjéről Az űrhajózás jövőjéről nyilatkozott Bajkonurban magyar újságíróknak Vlagyimir Satalov altábornagy, az űrhajósok felkészítésének vezetője. Mint elmondotta, a szovjet tudósokat, szakembereket a további fejlődés kérdései régóta foglalkoztatják és több irányt is megjelöltek az elkövetkező évekre. Az első ilyen feladat: a szállító űrhajó befogadó képességének növelése. A jelenlegi szállító űrhajó kétszemélyes, így az űrállomáson — amely lehetővé teszi nagyobb létszámú személyzet munkáját is — egyszerre csak kéttagú állandó személyzet és legfeljebb két látogató dolgozhat. Az állandó személyzet tagjaira így elég nagy megterhelés hárul, emellett nincs arra mód, hogy különleges szak- képzettségű kutató dolgozzék tartósan a világűrben. Jelenleg ugyanis — repülésbiztonsági okokból — mindkét űrhajósnak nagyjából egyformán kell ismernie az űrhajó és az űrállomás kezelését, irányítását. Ha például háromszemélyes űrhajókat indítnak majd, a harmadik űrhajós lehet olyan szakember akinek csak minimális mértékben kel] ezzel foglalkoznia, ideje túlnyomó részét szák- kutatásainak szentelheti, például asztronómiai, fizikai, meteorológiai és más jellegű vizsgálatokat végezhet. Ez egyúttal lehetővé teszi kiképzési idejének megrövidítését is, hiszen nem kell idejét a kifejezetten űrhajózási szaktudományok elsajátítására felhasználnia. A másik fontos feladat (annak megoldása1, hogy a jelenleginél nagyobb mennyiségű tudományos adatot, műszert lehessen az űrállomásról visszajuttatni a Földre. Jelenleg ugyanis a mennyiség korlátozott, mivel általában csak a személyzet űrhajója hoz vissza ilyen adatokat. A Progressz teherszállító űrhajók csak a teljesen feleslegessé vált tárgyakat viszik el, a nagyértékű felszerelés visszajuttatására nem alkalmasak mert megsemmisülnek a világűrben. Kísérletek folynak megfelelő gazdaságosságú eljárások kidolgozására. A szovjet tudósok is felmérték a többször felhasználható űrreoülőgépek gyártásának lehetőségét. Az adott szakaszban azonban úgy vélik, hogv azok fel- használása nem indokolt a szovjet kutatás számára, mert a jelenlegi feladatokat a már bevált módszerekkel is gazdaságosan meg lehet oldani, az ilyen űrjármű kihasználásának foka alacsony lenne magas előállítási költségeit nem igazolná. A későbbiekben természetesen szó lehet hasonló szállító járművek előállításáról, de csak akkor, amikor építésük és működtetésük valóban gazdaságos lesz — mondotta a többi között Satalov. (Folytatás az 1. oldalról) radalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Horst Dohlus. a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Constantin Dascalescu, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Iván Kapitonov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, Dang Huu Kh'- em, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság Szervezési Bizottságának helyettes vezetője. A tanácskozás munkájában részt vettek a testvérpártok központi bizottságainak illetékes osztályvezetői, osztályvezető helyettesei és Konstantyin Zarodov, a „Béke és Szocializmus” című folyóirat főszerkesztője. A találkozón áttekintették a résztvevő testvérpártok káderpolitikájának időszerű kérdéseit. Széles körű vélemény- és tapasztalatcserét folytattak a szocialista és kommunista építőmunkában alkalmazott káderkiválasztás. munkába állítás és nevelés kérdéseiről. Megvitatták a marxizmus—leniniz- mus. a tudományos szocializmus elvei alkotó alkalmazásának tapasztalatait a káderpolitikában. A tanácskozás résztvevői egyöntetűen úgv ítélték meg, hogy a szocialista társadalom körülményei között a káderpolitika kidolgozása, a káderek kiválasztása és képzése a kommunista és munkáspártok vezető és irányító szerepének egyik legfontosabb része. Aláhúzták, hogy ezt a munkát mélyen demokratikus alapokon, az egyes országok sajátosságait figyelembe véve végzik. A szocialista társadalmi rend alkotmányos. törvényes lehetőségeket teremt a munkás- kollektívák és társadalmi szervezetek számára. hogy részt vegyenek a kád.erek kiválasztásában, munkába állításában. nevelésében és tevékenységük ellenőrzésében. A gazdasági és kulturális építés sikerei nagy Ramsey Clark, az Egyesült Államok volt igazságügyminisztere, az amerikai delegáció vezetője. néhány napig még Iránban marad. Szerdán Clark találkozott Baniszadr elnökkel. Az iráni államfő a megbeszélésen ismét azt a korábbi álláspontját hangoztatta, hogy a ..túszügyet könnyen rendezni lehetne, ha Washington elismerné az iráni realitásokat és többé nem avatkozna be Irán ügyeibe.” Clark a találkozó után közölte: elfogadta Baniszadr javaslatát arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államokban hivatalos bizottságot próbáljon Cyrus Vance, volt amerikai külügyminiszter tegnap nyomatékosan kiállt a tárgyalások mellett a Szovjetunióval. és a SALT—II. szerződés törvénybeiiktatását sürgette még ebben az évben. Vance, aki a közelmúltban a Carter-konmány Iránban végrehajtott katonai akciója elleni tiltakozásul lemondott, most szokatlan nyíltsággal bírálta a washingtoni külpolitika új hangsúlyait, katonai fenyegetőzését, a Szovjetunióval szembeni nyomást. mértékben függnek a káderállomány összetételétől, a káderek ideológiai képzettségétől, politikai állhatatosságától, felkészültségük színvonalától és gyakorlati munkájuktól. Megállapították, hogy a kommunista és munkáspártok céltudatos tevékenysége és testvéri szocialista országokban lezajlott mélyreható társadalmi-gazdasági változások eredményeként szocialista típusú, tapasztalt, a tömegek bizalmát élvező, jól képzett vezetők nevelődtek ki, akik a munkásosztály és valamennyi dolgozó érdekeit szem előtt tartva meg tudják oldani bonyolult feladataikat. Hangsúlyozták, hogy a szocialista és a kommunista építőmunka, a tudományos-technikai forradalom, a termelés hatékonyságáért és a szocializmus előnyeinek minél teljesebb kibontakoztatásáért vívott küzdelem feltételei között mindinkább növekszik a káderek szerepe. Fokozódnak a vezetők politikai képzettségével, szakmai felkészültségével és erkölcsi tulajdonságaival szemben támasztott követelmények. a testvérpártok minden területen ösztönzik a káderek alkotó szellemű kezdeményező készségét, és arra törekednek, hogy növeljék a megbízatások iránti felelősségérzetet. Segítik őket abban, hogy elsajátítsák a lenini vezetési stílust, a vezetés tudományát és a szervezés művészetét. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a kritikai és önkritikái szellem erősítésének, s a munka ellenőrzéséinek, almi a káderek nevelésének hatékony eszköze. A tanácskozás résztvevői tájékoztatták egymást a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség soraiból kikerülő káderek képzéséről, a vezető káderállomány összetételének folyamatos javítását szolgáló tevékenységükről. .A nép, a kommunista eszmék és az internacionalista szolidaritás iránti töretlen hűség szellemében nevelik őket. Nagy figyelmet fordítottak az ipari, mezőgazdasági szakemberek és a nők vezető posztokra állításával kapcsoalakítani Washington iráni politikájának beható vizsgálatára. Leszögezte ugyanakkor: a bizottság létrehozása nem jelenti majd azt, hogy az amerikai túszok visszakapják szabadságukat. Khomeini ajatollah. iráni vezető szerdán rezidenciáján fogadta a nemzetközi konferencia 300 küldöttét, s beszédet intézett hozzájuk. Hangoztatta, hogy a nyugati sajtó torz képet fest az Iránban végbemenő változásokról. az ország belső 'helyzetéről. Ezért arra kérte a delegátusokat, hogy hazatérve a valóságos iráni helyzetről számoljanak be. Cyrus Vance maikacs tévhitnek minősítette azokat az (amerikai) nézeteket., amelyek szerint az Egyesült Államok ma is elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy parancsolgasson a világnak, vagy ahhoz, hogy a Szovjetunió fölé kerekedjék. Az amerikai külpolitikai ítélőképességnek, a vezetői készségnek,, a saját érdekek felismerésének talán legfontosabb próbája lesz. hogyan alakítják a kapcsolatokat a Szovjetunióval — figyelmeztetett Cyrus Vanoe, Torz helyett valós képet Iránról Vance állásfoglalása a tárgyalások és a SIILI-II szerződés ratifikálása mellett latos munka tapasztalataira. Fontosnak tartják az idősebb, tapasztaltabb és a fiatal káderek együttműködését, s a választott testületek szerepét a' kádermunkában, beleértve az utánpótlást is. Széles körű véleménycserét folytattak a képzés és „továbbképzés rendszeréről, a káderek elméleti képzettségének és szakmai felkészültségének emeléséről. Aláhúzták, hogy a szocialista országok között kialakult baráti kapcsolatok erősítése szempontjából nagy jelentősége van a káderképzéssel összefüggő együttműködésnek és a társadalmi élet különböző területei irányításában szerzett tapasztalatok rendszeres cseréjének. A szocialista és komor- nista építés sikereinek, testvérországaink gazdasági, kulturális, tudományos-műszaki és szociális fejlődésének fontos feltétele a káder- munka és a társadalom vezetésének szakadatlan tökéletesítése. Mindez nagymértékben hozzájárul a szocializmus pozícióinak további megszilárdításához az egész világon. A találkozón nagy jelentőséget tulajdonítottak a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületé legutóbbi ülésének, amely áttekintette az európai enyhülésért. a biztonságért és az egyetemes béke megszilárdításáért vívott harc időszerű feladatait. A berlini tanácskozás szívélyes. baráti légkörben, az egyenjogúság, az internacionalista szolidaritás, az egység és az összeforrottság -szellemében zajlott le. Berliniben tegnap közlemény elfogadásával befejeződött a szocialíslta országok kommunista- és munkáspártjai pártszerviezési kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárainak háromnapos tanácskozása. A berlini tanácskozáson részt vett küldöttségek vezetőit — köztük Németh Károlyt. a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai Bizottságéinak tagját, a Központi Bizottság titkárát — tegnap délután fogadta Erich Ho- necker. a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára. érkezett MOSZKVA Az SZKP Központi Bizottsága üdvözletét küldött a Holland Kommunista Párt ma kezdődő XXVII. kongresszusához. BERLIN Tegnap befejeződött Emil Wojtaszek. a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának póttagja, lengyel külügyminiszter kétnapos baráti látogatása a Német Demokratikus Köztársaságban. BUKAREST Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára — aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Romániában — tegnap Kolozsvárra látogatott. NEW YORK Az afrikai országok ENSZ- beli csoportjának kérésére szerdán összeült a Biztonsági Tanács és a dél-afrikai helyzetről tárgyalt. SZÖUL Dél-Koreában tegnap megalakult az az állandó bizottság, amely a múlt szombaton kinevezett „különleges nemzetbiztonsági tanács” (kormány) megbízásából gyakorlatilag a működésképtelen parlament feladatait látja el.