Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-05 / 130. szám
A sajtóértekezlet végén Kubászov felolvasott néhányat az üdvözlő táviratok közül. Mellette Farkas Bertalan Csökken a jászszentandrási tanyavilág. Az idén közti ötven tanyát bontottak le a község területén XXXI. évf. 130. szóm, 1980. június 5., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA BAJKONURBAN Az űrexpedíció tagjai találkoztak a sajtó képviselőivel Farkas Bertalan emlékfát ültetett az űrhajósok sétányán Néhány nap múlva: visszatérés Csillagvárosba Kitűnő hangulattú sajtó- ikanfereinciáin számoltak be nyoBcnjapos űrutazásukról — alig 18 árával a foldetérés után la szovjet—magyar nemzetközi űrexpedíció tagjai. Valerij Kubászov és Fankels Bertalan. A kát űrhajós nagyszerű állapotban van, orvosaik egyértelmű véleménye szerint szervezetükben semmiféle káros elváltozás nincs, a (kisebb változások — például a súlyveszteség, ami Farkas Bertalan esetében mintegy három kilogramm — az előre várit határokon bedül vannak, és rendkívül gyorsan helyreáll a nanmá- llás állápot. Egyébként, mint ahogy aot dr. Hideg János arvüsezredes élmandta: az első alaposabb vizsgálatot a magyar „diagnoszt” berendezés segítségéved alig egymástól órával a foldetérés után, Dzsezkazgan és Baj- konur között a repülőgépen végezték el. A sajtókonferencián természetesen áriról kérdezték a legtöbbet a magyar űrhajóst. md vöüt a legnagyobb élménye. — Ne hlanagudjanak meg szovjet barátaim, ha azzal kezdem: a legnagyobb élményt az adta, hogy megláthattam Magyarországot a világűrből. Igaz, Itöbbnyine éjjel 'haládtuink át az ország felett, de a fényeket, így Budapest fényeit is jól lehetett látni. Ugyancsak nagy élmény volt űrhajósunk számára a föld más részeinek megfigyelése, a napfelkelte és a napnyugta a világűrben, a kozmikus éjszaka a ragyogó csili agképeütlkel. — A súlytalanságot hamar megszoktam. Mintegy mlásÉéffi-két ónéval a rajt utján jelentkezett ugyan kisebb vértolulás a fejemben de parancsnokom megnyugtatott ez nem jelent bajt, és elmúlik. így is történt. és ezután már nem volt ezzel különösebb bajom. Az űrállomáson soikak szerint bizonyos érzékelési zavarok jelentkeznek, orientációs problémák mutatkoznak. Nálam ez nem volt így — igaz, meg kellett tanulni, hogy. megszűnik a fönt és a lent, a jobbra és a balra. A legfontosabb, hogy mindvégig megőriztem a munkaképességet, a munka nem fárasztott el. bár a súlytalansággal nem lehet tréfálni, ez nem egyszerű megszokás kérdése csupán. A visszatérés tűnt számomra a legnehezebbnek, itt egy pSllíamaitna úgy éreztem, bogy vízre szálltunk le. de ez csaik érzéki csalódás volt. Farkas Bertalan meghatott szavaikkal .mondott köszönetét mindazoknak, akiknek támogatását a világűrben is érezte, tudta, hogy sokan f igyelnek ná. és soíkam küldik el hozzá bátorító, biztató üzenetüket. — Igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint végezni a munkát. Parancsnokom és az állandó személyzet tagijai leonyid Popov és Valeri j Rjurruin segítségével ez sikerült. Űigy érzem, becsülettel helyt álltunk — mondotta. Az MTI tudósi tójának kérdésére válaszolva a magyar űrhajózás elmondta: pa(Főlytatás a 2. oldalon.) Kádár János fogadta Jorge Hollét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a KB székházéban fogadta Jorge Kollét,- a Bolíviai Kommunista Párt első titkárát, aki az MSZMP KB meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, pártjuk tevékenységéről. Véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdéseiről. a két testvérpárt kapcsolatainak erősítéséről. Áttekintették a nemzetközi élet fontosabb eseményeit, különös tekintettel a latin-amerikai helyzetre. A találkozón részt vett Simon Reyes, a Bolíviai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Gyenes András, az MSZMP KB titkára. Egy hét múlva aratják a búzát A »Ikaros betakarítás záloga a tervszerű felkészülés Ó riási gépek, hatalmas munkadarabok, még a Jászság szívében nagy hagyományokkal ugyan alig rendelkező, de már „rázós” munkához is hozzáértő munkássereg — ez a jellemző az Aprítógépgyár forgácsolóüzemére. Vas Béla huszonhat évet húzott le az eszterga mellett. Nyolcméteres padján most háromméteres tengely forog — szavai szerint „gyerekes” feladat vásárlókból, forgalmazóktól és az araitást segítő szolgáltatóktól egyaránt minden eddiginél összehangoltabb, tervszerűbb felkészülést igényel a nyári betakarításra. A szervezési bizottság az egyik legfontosabb feladatnak tartja a megfelelő időben elvégzett, reális termés- becslést, az arató-cséplő, szállító és tárolókapacitások megfelelő biztosítása érdekében. A betakarításhoz ren- délkezésre álló 1115 kombájn, 900 tehergépkocsi és 5300 traktarvomtartású pótkocsi műszaki felkészítését hatvan százalékban már elvégezték az üzemek. A gabonafélék jelenlegi állapotát figyelembe véve az őszi árpa vágását várhatóan e hónap utolsó napjaiban, a kenyérnekvaló aratását a július 5 és 10 közötti időszakiban kezdhetik meg a megyében. Az optimális 10— 11 nap alatt a szokásosnál nagyobb mennyiségű gabona zavartalan betakarítását elősegíti a csehszlovák—magyar együttműködés keretében megyénkbe érkező 76 kombájn és 51 tehergépkocsi, valamint az aratást később kezdő északi megyékből várható tíz-tizenöt kombájn is. A nyári kampány azonban — hangsúlyozták a megyei szervezési bizottság; ülésén — nem. csak a búra beta- kairítálsát jelenti. A készülődéssel és az aratással szinkronban, idejében és jó minőségben be kell gyűjteni a tömegtakairmánytermő területek termését, folyamatosan végezni kell a tavaszi vetésű kultúrák ápolását, biztosítani kell a talajerő- utánpótlást és a mesterséges csapadékeűlátásf. Fontos feladat a betakarítást követő másodvetésre történő félkészülés is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek minél nagyobb learatott területet hasznosítsanak újra tömeg- t mkarmánv vagv konzervgyári igényeket kielégítő zöldségfélék termesztésével. T. F. A megye állami gazdaságaiban, íermelősaövetiaeae- teiben és a háztáji gazdaságokban. együttesen mintegy 150 ezer hektáron az április második fejében kialakult ■kedvezőtlen időjárás ellenére sikerült idejében és megfelelő minőségben elvégezni a legfontosabb tavaszi mezőgazdasági munkákat — állapították meg a megyei szervezési bizottság tegnapi ülésén, amelyen, a mezőgazdaság legnagyobb erőpróbája, a nyári betakarításra való felkészülés feladatait is meghatározták. A tavasziak földbe kerülésével kialakult idei végleges vetésszerkezet a megyében jól igazodik az üzemi adottságokhoz, és megfelel a népgazdasági igényeknek is. Az ellmúlit évihez hasonlítva a búra termelőterületét 18,9 százalékkal, az őszi árpáét 60 százalékkal, a kukoricáét 4,5 százalékkal és a napraforgóét 11 százalékkal növelték a mezőgazdaságii üzemek. Az optimális vetési időszakban közbejött csapadékos időjárás megakadályozta, hogy a tervezett terület egészét bevessék, ezért tovább csökkent a megyében a rizs termőterülete. A tenyészidőszakmak az időjárás miatti kitolódása és a várhatóan nagy termésmennyiség termelőktől, felHÉTKÖZNAP A FORGÁCSOLÓBAN Tősér Béla a korusszdesz- tergát állítja be — a méretek, a magas anyagérték miatt csak lassan, gondosan dolgozhat Fotó: Kőhídi Imre A nagyméretű kemény mongdlacél alkatrészeken lassan halad végig a kés. Emiatt vezették be a kétgépes rendszert — amíg az egyik gépen beállít a szakmunkás addig a másikon haladhat a munka A forgácsolás utolsó állomása: a gépek után az emberi kézé a finom munka A sorjázás, kézi menetvágások után már a szerelők következnek Miért kiválóak? Sorozatunk első részében a jászladányl Egyetértés Tsz Zó ja kertészeti brigádját mutatjuk be 3. oldal Ajándékozás nagyban és kicsiben Nem csak az érték számít Munkavédelem, szociális gondozás Szemelvények a tiszafüredi járási Népi Ellenőrzési Bizottság programjából 4. oldal Hogyan szavazzunk? 5. oldal Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!