Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-28 / 123. szám
XXXI. évf. 123. sióm, 1980. május 28. »erdő A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS U\PJA A tervek szerint halad a program Vendégvárás a Szaljut—6-on Országos érdeklődés kíséri az űrhajósok munkáját Tegnap, budapesti idő szerint kevéssel 12 óra után ébresztették a szovjet—magyar űrpárost, akik a kissé megkésett reggeli után nyomban hozzákezdtek a munkához. A Szojuz—36 fedélzetén minden a legnagyobb rendben, a programnak megfelelően folyik. Va- lerij Kubászov és Farkas Bertalan a tegnap délutáni órákat a rendszerek ellenőrzésével töltötte, a programmal ismerkedett, majd a földi irányító központ vezetőjével, Alekszej Jeliszejev- vel részletekbe menően megbeszélte az esti közeb'tési manőverek lebonyolítását. A repülésirányító központ hasonló koordinációt folytatott a Szaljut—6—Szojuz— 35 űrkomplexum személyzetével is. Farkas Bertalan és szovjet kollégája budapesti idő szerint délután hat órakor ebédeltek, majd megkezdték az előkészületeket az újabb közelítő manőverekre. Fel- töltötték a szkafandert, ami biztosítja életfenntartó funkcióik autonómiáját az ösz- szekapcsolás és az átszállás időszakában. A Szojuz—36 éjszakai két impulzusos manővere révén az űrhajó 50—60 kilométerrel magasabb pályára került, keringési ideje — változatlan pályasík mellett — 88,8 percről 90 percre emelkedett. Míg a Szojuz—36 indításakor az űrhajó és az űrkomplexum közötti távolság mintegy 12 ezer kilométer volt, tegnap délután 6 órára 1400 km-re csökkent, s az esti manőverek eredményeként nem haladta meg a 19—20 kilométert. A Szaljut—6-ról érkezett jelentés szerint Leonyid Popov és Valerij Rjumin — a vendégeket várva — „kitakarította” az űrkomplexum helyiségeit és előkészítette a televíziós kamerát Valerij Kubászov és Farkas Bertalan átszállásának közvetítésére. Mintegy 5 millió kilométeres űrutazás és több mint 100 föld körüli fordulat vár a hétfő este óta orbitális pályán keringő szovjet—magyar űrpárosra. Valerij Ku- bászovra és Farkas Bertalanra. akik ma hajnalban kezet rázhatnak a Szaljut—6 űrállomás szovjet személyzetének tagjaival, Leonyid Po- powal és Valerij Rjuminnal. Amikor hétfőn este Bajko- nurból rajtolt a Szojuz—36 űrhajó, a Szoljut—6—Szojuz—35 űnkamplexum már a Csendes-óceán fölött száguldott. A Szaljut—6 számára ez már a 971-ik munkanap volt a világűrben, a Szojuz— 35 számára pedig a 48-ik. Az űrállomás 15 293-.ik fordulatát tette a Föld körül, a hozzákapcsolt űrhajó pedig már 745-ször kerülte meg bolygónkat, amikor Kazahsztánban elindult a nemzetközi személyzetű űrhajó. Valerij Kubászov, a Szojuz—36 parancsnoka harmadszor jár a világűrben. Amolyan „kelet—nyugati űrhajós”. hiszen magyar partnere előtt. 1975 júliusában amerikai űrhajósokkal repült együtt az emlékezetes Szojuz — Apolló program keretében. Első űrutazása 1969-re esett, amikor a Szojuz—6 űrhajó fedélzeti mérnöke volt. A 45 esztendős Valerij Kubászov, a Szovjetunió kétA Moszkva környéki repülésirányítási központban tudósok a képernyőn figyelik az űrhajó útját szeres hőse 14 évvel idősebb az 1949-ben született Farkas Bertalannál. De „érett férfikorban” vannak a Szaljut— 6 szovjet űrhajósai is. Popov 35 éves, Rjumin pedig 41 éves lesz ez év augusztusában. Míg Leonyid Popov alezredes mindjárt mostani űrutazásán parancsnoki megbízatást kapott, „beosztottja”. Valerij Rjuimin immár a harmadik űrexpedícióban lát el fedélzeti mérnöki feladatokat. Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és Bulgária után, Vietnam. Kuba és Románia előtt Magyarország az ötödik szocialista ország, amely szovjet együttműködéssel, immár nemcsak műszereivel. hanem űrhajósával is részt vesz a kozmosz meghódításában. Fiatal repülő- századosunk felkészüléséről, vizsga-teljesítményeiről, emberi kvalitásairól csak a legjobbakat hallani a Csillagvárosban. Bajkonurban és a repülés irányítási központban. Hasonló a vélemény Magyari Béláról, aki nehéz bizottsági döntés után lett „egyenlők között a második”. Tegnap reggelre Bajkonur is visszatért a normális élethez. Visszatérték Moszkvába az indításnál részt vett magas rangú szovjet és magyar személyiségek. hogy a fővárostól nem messze elhelyezkedő repülés irányítási közr pontiból kövessék Alekszej Jeliszejev kalauzolásával az összekapcsolás és az átszállás nehéz és izgalmas műveletét. A tegnap éjszakai program az egyhetes sokrétű kutató-kísérletező munka legfőbb szervezeti és technikai feltételeit teremtette meg. A CUP-ban — ez a repülés irányítási központ orosz rövidítése — már hétfőn délután ismertették a Szojuz— 36 tervezett pályaadatait. A pályára állításnál egy-két kilométer eltérés mutatkozott a 198 kilométeres tervezett földközel-ponthoz és a 261 kilométeres földtávol-pont- hoz képest, ezt azonban az éjszaka folyamán, a negyedik-ötödik fordulóban korrigálták. s az űrhajó jelenleg 88,8 perc alatt tesz meg egy fordulatot a Föld körül, pályasíkja megegyezik a Szaljut—6—Szojuz,—35 űrkomplexum pályasíkjával. A Szojuz—36 egyébként 530 másodperc alatt pályára állt az indítás után. vagyis alig kilenc perc elmúltával megszabadult hordozórakétájának harmadik lépcsőjétől is, s maga mögött hagyva a pálya aktív szakaszának végét jelentő úgynevezett égésvégi pontot, földünk újabb, pilóta vezette mesterséges holdja lett. első magyar űrhajósra, s nagy jelentőségűnek tartjuk a szovjet—magyar páros űrutazását, mert ez is bizonyítja a szocialista közösség összetartozását, a proletárin- temacionalizmusban rejlő nagy erőt”. Hasonló tartalmú üzenetet küldtek Farkas Bertalannak és Valerij Kubászovnak a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár dolgozói, a Volán 1-es számú Vállalata Állami-díjas Mező Imre brigádjának tagjai. (A megyei visszhangról beszámoló és tudósítás a 3. oldalon.) Márta Ferenc nyilatkozata A hazai tudomány fejlődésének útján is rendkívüli mérföldkövet jelentő közös szovjet—magyar űrrepülésről Márta Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia interkozmosz tanácsának elnöke, a Szojuz—36 rajtjánál jelen volt magyar párt- és állami küldöttség tagja nyilatkozott az MTI munkatársának. — Kijelentette: — Az „űrkorszak” harmadik évtizedét éljük. Az első emberi űrutazás óta — bár az űrexpedíciók munkája lassan hétköznapjaink természetes eseményének számít — az űrkutatás szinte naponta új eredményekkel lepi meg a világot. — Úgy gondolom, hogy szerte Magyarországon, mindannyian különös izgalommal fogadtuk az első magyar űrhajósnak a világűrbe jutásáról szóló hírt. Ez az esemény méltán vált ki megkülönböztetett figyelmet, jóleső örömet és nem kis büszkeséget hazánk közvéleményében. — Ám ezt az űrutazást -sem lehet önmagában értékelni. kiszakítani az események láncolatából. Az első magyar űrutazás is egy folyamat. szerves része. Az űrrepülés alat.t megvalósuló tudományos programok pél(Folytatás a 2. oldalon.) Szövetkezeti tagokat, többségükben asszonyokat foglalkoztat a három hónappal ezelőtt létrehozott tekercselő üzemében a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz. A kisegítő tevékenységet végzők eddig mintegy 300 ezer forint értékben újítottak fel villanymotorokat, járművillamossági és háztartási berendezéseket a közös gazdaságnak és külső megrendelőiknek — (T. F.) Kiváló termelőszövetkezetek Trethon Ferenc munkaügyi miniszter látogatása a rákóczifalvi téeszben ünnepi küldöttgyűlés Szajolban és Kisújszálláson Rákóczifalvára, a Rákóczi Termelőszövetkezetbe látogatott tegnap Trethon Ferenc munkaügyi miniszter. A gazdaság vezetőinek kalauzolásával megtekintette a téesz növénytermesztési területeit, az épülő hagymaféldolgozó üzemet és a szajoli primőrtelepet. Az üzemlátogatás után a miniszter részt vett és felszólalt a Rákóczi Tsz megalakulásának 30. évfordulója. valamint a tavalyi sikeres gazdálkodással kiérdemelt Kiváló Termelőszövetkezet cím átadása alkalmából a szajoli növényházban megtartott ünnepi küldöttgyűlésen. Az országos kitüntetést kapott téesz küldötteinek tanácskozásán jelen volt Bálint Ferenc, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Ul- veczki Tibor, a megyei tanács elnökhelyet tese és Fenyves; József, Szolnok város Tanácsának elnöke is. A jubiláló szövetkezet három figyelembe véve, ahogyan a rákóczifalvi téesznek, úgy az országnak is van mivel dicsekednie. Ahhoz azonban. — hangsúlyozta — hogy eredményeinket a lehetőségeknek megfelelően fokozni tudjuk, és ezzel megtarthassuk az elért életszínvonalunkat, ezentúl másképpen kell dolgoznunk, gondolkodnunk. Végezetül a munkaügyi miniszter arra biztatta a jubiláló téesztagokat, ne legyenek elégedettek eredményeikkel. törekedjenek még többet termelni, még jobban dolgozni. A kormány nevében ehhez kívánt a szövetkezet egész kollektívájának erőt, egészséget, átadva dr. Bereczkj László állami díjas elnöknek az országos elismerésről szóló oklevelet, valamint a tavalyi munkavei- senyben élen járó szövetkezetieknek adományozott miniszteri és TOT-kitüntetése- ket. A rákóczifalvi Rákóczi Tsz ünnepi küldöttgyűlésén felszólalt Trethon Ferenc munkaügyi miniszter évtizedes fejlődéséről az alapítók egyike, Kozma László adott áttekintést. Ismertette azt az utat. amelyen a szövetkezeti kollektíva eljutott a tavalyi figyelemre méltó eredményekhez. A 8 ezer 300 hektáron gazdálkodó közös gazdaság 1300 főnyi tagsággal 1979-ben 427 millió forint értékű mező- gazdasági terméket állított elő. A téesz árbevétele tavaly 17 százalékkal meghaladta az előző évit, a nyereség pedig 4,5 millióval több volt a tervezettnél. Harminc év eredményeihez, az országos elismeréshez elsőként gratulált a szövetkezetieknek Trethon Ferenc. A munkaügyi miniszter beszélt arról, hogy á mezőgazdaságnak és az élei-, miszer-termelésnek a jövőben még nagyobb feladatai vannak az ország egyensúlyi helyzetének, helyreállításában. Az elmúlt harminc évet Ugyancsak üzemlátogatással kezdődött a tegnapi ünnepi program a kisújszállási Nagykun Tsz-ben. — A meghívott vendégek — közöttük Poden Gyula, az MSZMP KB munkatársa — megtekintették a gazdaság termőföldjeit, géptelepét és a befejezés előtt álló sertéstelep építkezését. Ezután a városi művelődési házban küldöttgyűlésen — amelyen részt vetít Sípos Károly. a «megyei tanács elnök- helyettese is — értékelték a téesz 1979. évi munkaverseny eredményeit. Közülük kiemelkedő az. előző évinél 20 millió forinttal nagyobb termelési érték, és az árbevétel tavalyelőttihez hasonlított 36 százalékos növelése. A mindezek alapján kiérdemelt! Kiváló Termelőszövetkezet címet dokumentáló oklevelet Poden Gyula adta át a tegnapi ünnepségen a Nagykun Tsz kollektíváját képviselő küldötteknek. Üzemről üzemre Mátra Szocialista Brigád felvette az „Űrhajós” nevet, A Tatabányai Szénbányák keleti II. üzemének kollektívája is táviratiban gratulált az űrutazás előkészítésében részt vett valamennyi magyar és szovjet szakembernek, s az üdvözlethez hozzáfűzték: brigádjaik a maguk helyén adják tudásuk, tehetségük legjavát, kötelességeik teljesítésekor. Éppen a keddre virradó éjszaka' teljesítették első félévi tervüket. S a félév végéig 29 ezer tonna szenet termelnek terven felül. A Szerczámgépipari Művek esztergomi marógépgyávának szakemberei így fogalmaztak táviratukban: valameny- nyien büszkék vagyunk az Valamennyi országrész üzemeibe a Szojuz—36, a szovjet—magyar űrpáros útjának legfrissebb híreivel érkeztek a dolgozó kollektívák tagjai, ezernyi műhelyben, munkahelyen néhány perces röpgyűléssel kezdték a napot, táviratokat fogalmaztak, amelyekben az első magyar űrhajós, a Szojuz—36 űrpárost köszöntötték, sok sikert kívánva vállalkozásukhoz. A Gagarin Hőerőműből már az éjszakai műszakdolgozói elküldték jókívánságaikat, s egyben meghívták Farkas Bertalant, valamint Valerij Kubászovot. hogy visszaérkezésük után látogassanak el hozzájuk. Ugyanezen a műszakon névadóünnepség is volt: a 40 tagú