Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-15 / 87. szám

1980. április 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 SPORT 0 SPORT 0 SPORT Kicsi a bors... Szó se róla, nem a leg­alkalmasabb időpontban tartották vasárnap Szol­nokon a vízilabda OB I. osztályú Szolnoki VSE— Vasas Izzó mérkőzést. Nem egy szurkoló zseb­rádióval fülén ült a me­dence partján, hiszen ép­pen ezidőben sorsdöntő mérkőzést vívott a ma­gyar labdarúgóválogatott is Prágában. A szurko­lók, a szolnoki vízilabda- sport szerelmesei azon­ban most se hűtlenked- tek. Ott volt a nyomdász, az építőipari dolgozó, a tudós orvosprofesszor, a hivatalnok, a vízilabda■ ifjú „tanulói”, szülők, fe­leségek, gyerekek — szó­val sokan, de korántsem annyian, amennyi nézőt ez után a mérkőzés, e győzelem után a vízügye­sek megérdemeltek vol­na. Mégsem panaszképp írtam le a pár sort. Meg­győződtem ugyanis ar­ról: olykor a sok is ke- véSj \s a kevés is elég. A kislétszámú gárda egy­ben „nagy" volt: buzdí­tásban, s a győzelem után a csapat köszönté­sében. Sokszor meggyőződtem már róla: kicsi a bors ... Erős bizony, mint a lel­kes, kis szolnoki vízilab­da-szurkolók tábora. — só — Befejeződött az olimpiai rejtvénypályázat Színpompás megyei döntő a sportcsarnokban Labdarúgó NB II Gólszegény hétvége Debreceni Kinizsi—Szolnoki MÁV MTE 1:1 (0:0) Debrecen, 1200 n., v.: Szentkúti. D. Kinizsi: Varga — Kelemen (Márta a 76. percben), Takács, Puskás, Fodor — Jónás, Tőzsér (Palcsó a szünetben), Andirkó — Szabó, Kiss, Orenstein. Megbízott edző: Kézi András. Sz. MÁV MTE: Bartos — Csontos (Kántor az 59. percben), Sebők, Kolláth, Tóth ■— Porhanda, Bencsik, Földesi (Lódi a 41. percben) — Szatmári, Zakar, Sulyok. Edző: Himer István. „Duzzogtak” a debreceniek a szolnoki csapatra, mivel nagyon érzékenyen érintet­te őket a MÁV MTE Aszta­los SE elleni veresége. A ki­esési harcban „övön aluli ütésnek” értékelték a civis városban a Honvéd szolnoki győzelmét. , Némileg ez is paprikázta a hazaiak kedé­lyét, érthető hát, hogy nagy rohamokkal kezdődött a ta­lálkozó. A 3. percben Orenstein már csak Bantossal állt szemben, ám a kifutó kapus lábában elakadt a lövés. Négy perc múlva Tőzsér vé­gigvezette a labdát a pá­lyán, de kecsegtető helyzet­ből a kapu fölé lőtt. Ezután a Kinizsi hosszú ideig úgy játszott, ahogy azt egy ki­esőjelölttől várni lehet: gyengén, sok hibával, a MÁV MTE azonban nem tu­dott élni a megtorpanással. A 15. percben Szatmári for­dulásból, kapásból emelte kapura a labdát, de Varga könnyedén védett. A 35. percben egy szöglet nyomán kipattant a labda, Porhanda egyből az üres kapura emelt, és Varga a 11-es vonalon hárított. A második félidő hazai szöglettel kezdődött. Szabó remekül csavarta be a lab­dát, és Tóth Gy. csak a felső léc segítségévéi tudott há­rítani. A 49. percben tetsze­tős adogatás után Andirkó a hálóba lőtt, 1:0. Kiss ha­gyott még ki óriási helyze­tet. majd a 74. percben meg­született az egyenlítés: egy szabadrúgás nyomán Lódi mintegy húsz méterről a léc alá csavarta a labdát. A hátralévő időben az ered­ménnyel láthatóan mindkét fél elégedett volt. Aki a kilencven perc előtt nem tekintette végig a bajno­ki táblázatot. a mérkőzés során könnyen kiesési rang­adóra gyanakodhatott. — A játékon nem látszott meg. hogy a dobogós helyért küz­dő szolnoki csapat a sereg­hajtóval méri össze erejét. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy nincs olyan gyenge el­lenfél, akihez ne tudna „le­nőni” a szolnoki gárda. A csapat vezéregyéniségek híján képtelen bárki fölé is kerekedni; a játékosok te- szik-veszik a labdát úgy, ahogy az ellenfél hagyja őket. Ezúttal a hátsó sor tagjai vállaltak többet a pontszerzésből. Bartos jól védett, de Csontos, Sebők. Kolláth és Tóth is megfelelő teljesítményt nyújtott, igaz a hazai csatársor nem tette őket különösebben próbára. A középpályások nem tud­tak iramot diktálni, Por­handa, Bencsik, Földesi. majd a csereként beállt Lódi egy­aránt jellegtelenül játszott. A csatársorban Szatmári mozgékonysága tűnt ki, Za- karnak csak felvillanásai voltak, míg a balszélső Su­lyok ezúttal sem tudta le­vetkezni szeleburdiságát. A hazai együttesből Tőzsér. Orenstein és Kiss játszott jól. — Pb — Mezőtúri Honvéd — Gyöngyös 1:0 (1:0) Ingyenes moszkvai utazás az első háromnak, értékes díjak a többieknek Vasárnap véget ért a ta­valy július óta tartó Irány Moszkva! olimpiai rejtvény­pályázat, amelyet a Szolnok megyei Néplap, a Szakszer­vezetek Szolnok megyei Ta­nácsa, a Szolnok megyei Ta­nács VB Testnevelési és Sporthivatala, a Szolnok vá­rosi Tanács VB Testnevelé­si és Sportfelügyelősége, va­lamint az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda me­gyei kirendeltsége írt ki. A megyeszékhely tiszali- geti sportcsarnokában ren­dezett színpompás megyei döntőn azok a megfejtők mérték össze tudásukat, akik a tizenhét forduló alatt a legtöbb helyes választ ad­ták. Az ötven döntőbe ke­rült versenyzőből végül is negyvenhárom jelent meg, közülük harmincat úgyneve­zett közönségcsapat segített a selejtezőben. A középdön­tőben már csak húszán ve­télkedtek a játékvezető, Fe- ledy Péter — a Magyar Te­levízió ifjúsági osztályának munkatársa — irányításá­val, a legutolsó erőpróbára pedig tízen ülhettek asztal­hoz. Az elsőséget végül is a szolnoki Vidra István gaz­dasági vezető szerezte meg minimális különbséggel a jászberényi Majzik Dezső gépészmérnök előtt, míg a harmadik a szintén szolnoki Fekete László közgazdász lett. A további sorrend: 4. Ambrózy Árpádné (Szolnok), 5. Józsa Katalin (Pusztamo­nostor),, 6. Táj ti Gábor (Tö­rökszentmiklósi. 7. Beke Jó­zsef. 8. Bernáth András. 9. Oláh Gábor, 10. Kiss And­rás (valamennyien szolnoki­ak). Mint köztudott volt, az el­ső két versenyző jutalmát — a megyei sporthivatal és a megyei Express iroda fel­ajánlásaként — ingyenes moszkvai utazás jelentette. A zsűri — tekintettel a ma­gas színvonalra —, a har­madik helyezettnek is olim­piai utat adott; a kellemes meglepetés a városi sport- felügyelőségnek, a Vízügyi sportegyesületnek, a BVM- nek, a TRVVV-nek, a Tej­ipari, az ÉPSZER. és a Nagyalföldi Kőolajkutató Vállalatnak köszönhető, amelyek az anyagi alapot teremtették elő. Ugyanakkor — ugyancsak a megye mun­kahelyeinek, valamint a Szovjet Tudomány és Kultú­ra Házának jóvoltából — más értékes díjakat kapott az első húsz helyezett, de a kiesettek között is szép ajándékokat sorsoltak ki. A tíz órakor kezdődött, háromórás megyei döntő szüneteiben a népszerű szol­noki Fantom együttes szóra­koztatta a pályázókat, vala­mint a közel félezernyi kö­zönséget. A megye ifjúsági klubjai is kitettek magu­kért — tizennégyen képvi­seltették magukat kétszáz- negyven taggal. A mezőtúri Fiatal Utazók Klubja Olim­pia, ’80 címmel gyermek- rajzkollekciót, a szolnoki kertvárosi Ragó Antal klub pedig plakátokat hozott a rendezvényre, míg a sport- csarnok előterében a Szovjet Tudomány és Kultúra Házá­nak szép kivitelű olimpiai fotóanyagában gyönyörköd­hettek az érdeklődők. A szolnoki Mini, a mart­fűi Kilián György és a jász- fényszarui Cilinder klub ajándékokkal kedveskedett a résztvevőknek, a többiek pedig tréfás játékokkal já­rultak hozzá a hangulat emeléséhez. Az ügyességi számokban a kertvárosi Ra­gó Antal, a szandaszöllősi Szamuely Tibor, a török­szentmiklósi Csikós József, a szolnoki vasúti csomópon­ti Viki. valamint a kertvá­rosi Ady Endre nyolcadiko­sok klubja tűnt ki. — cl — Mezőtúr, 2000 n., v.: Győri. Honvéd: Boros — Herédi, Dávid, Pribék (Herczegh a 74. percben), Mohácsi — Fodor, Vékony, Czikora — Homonúay, Papp II., Szilágyi (Tóth a szünetben). Edző: Bencsik Gyula. Gyöngyös: Szőke — Ado- nyi (Kántor a szünetben), Borsányi, Budai, Nagy G. — Ull- mann, Ács, Pörögi — Párái (Gombos a 70. percben), Vágó, Szabó. Edző: Péczely Szabolcs. Az első helyzet a 7. perc­ben adódott a Honvéd előtt, és Papp II. elől Borsányi csak nehezen tudott tisztáz­ni. A 27. percben egy part­dobás után Fodor kapta a labdát, két ügyes csellel be­csapta védőjét, és mintegy 20 méterről nagy gólt ragasz­tott a jobb felső sarokba, 1:0. A 39. peroben növel­hette volna előnyét a Hon­véd, de Szilágyi száz száza­lékos helyzetből mellé lőtt. A 48. percben Papp II. ka­pura húzott, és lövése éppen csak elcsúszott a jobb alsó sarok mellett. Az 52. perc­ben a kapufa mentette meg a góltól a gyöngyösiek há­lóját. A vendégcsapat nem adta fel. némi mezőnyfölényt harcoltak ki a hajrára a gyöngyösiek, de ekkor a Honvéd-védelem vizsgázott jelesre. Kitűnő ellenfelet győztek le a mezőtúriak. Boros ke­vés dolgát jól látta el. a hátvédsor tagjai rengeteg tá­madást akasztottak meg a 16-os előtt, közülük Mohá­csi és Dávid tűnt ki. — A középpályán Vékony és Czi­kora nagy szolgálatot tett mind a védekezésben, mind a támadásban. Fodor szür­kén játszott, bár gólja re­mek teljesítmény volt. A csatároik közül Papp II. okoz­ta a legtöbb kellemetlensé­get a gyöngyösi védőknek. A vendégcsapatból Szőke. Nagy, Vágó és Pörögi di­csérhető. — sindcl — Lehel SC—Szarvas 0:0 Jászberény, 800 n., v.: Mohácsi. Lehel SC: László — Gergely, Kirchner, Lakatos, Lukácsi — Szabó P., Szívós, Fejes — Bacher, Postás (Pecha [az 56. percben). Edző: Kó- czián Antal. Szarvas: Pocsai — Filyó, Szőke, Soós, Bánáti — Plástyik, Kóczián, Kajtár — Tabár, Petykó, Durucskó. Edző: Burázs György. Az első gólhelyzet a ven­dégek előtt adódott, dePety- kó lövését Gergely a gólvo­nalról fejelte ki. A hazai el­lentámadás során viszont Szívós hibázott kecsegtető helyzetben. Esempnytelen, ál­mos játékot láthatott a kö­zönség. A lassan, körülmé­nyesen támadgató hazaiak nem tudtak mit kezdeni a frissen, lelkesen harcoló ven­dégekkel. Szünet után Kó­czián Antal kettős cserével próbált lendületet, adni a számyaszegett csapatnak, de jóformán semmi sem válto­zott. Továbbra is a vendé­gek kezdeményeztek többet, és nem egy gólhelyzetük is adódott. Plástyik, majd Kaj­tár találhatott volna a Le­hel hálójába, miközben a hazaiak csak erőtlen táma­dásokkal válaszoltak. Mind­össze a hajrá hozott némi izgalmat; előbb Kajtárf. fu­totta le Lakatos, de elha­markodva László kezébe lőtt. majd Gergely és Fejes ió- voltából Durucskó került kétszer is gólhelyzetbe, de el­puskázta a lehetőséget. A hűtőgépgyáriak gyámol­talan játékukkal a döntetlent is sikernek könyvelhetik el. A hazaiaknál László. Luká­csi és Kirchner teljesítménye közelítette meg a közepes szintet, a szarvasi csapatból Petykó, Durucskó és Kajtár játszott jól. — hoffer — Vízilabda OB I A fegyelmezett játék diadala Szolnoki Vízügy SE—Bp. Vasas Izzó 8:6 (1:1, 3:2, 2:3, 2:0). Damjanich uszoda 300 n., v.: Kosztolánczy, Császár. Szolnok: Pintér F. — Varga, Bogdán, Cseh. Rekita. Hasz­nos, Tóth I. Csere: Pintér I. Edző: Urbán Lajos. V. Izzó: Péter—dr. Lutter. Schmiiedt, Tóth E., Danes. Keszthelyi, Horváth. Csere: Nemecz, Szórádi. Edző: Dömötör Zol­tán. A gólok sorrendje: Hasz­nos (e), dr. Lutter, Rekita (e), Tóth I., Keszthelyi (e), Tóth I.. Tóth E. (4 m-ből). Hasznos, dr. Lutter (e). Hasz­nos (e). Danes (e), Danes (e), Pintér I. (e), Tóth I. (e). Az első esemény a Vasas Izzó kapufája volt, aztán Hasznos ügyesen kihasznált egy előnyös helyzetet. Varga kiállítása után az Izzó ke­rült előnybe, a szolnokiak azonban megszerezték a lab­dát, és nagy lendülettel úsz­tak kapura. Rekita teljesen egyedül kapta a labdát, de nagy erővel a kapufára vág­Tóth I. (az 5-ös Izzó játékostól takarva) kapura lő ta. (Id. Hasznos a fejét fog­ta: „Nagy gólt akart lőni!”) S mint az ilyenkor lenni szo­kott, a fővárosiak kiegyenlí­tettek. A második negyed elején előnyből Rekita szer­zett vezetést, majd Cseh két játékos között ellopta a lab­dát. remekül indította Tóth Istvánt, aki testhossz előnv- nyel kiugrott és szép gólt lőtt. Mindkét csapat nagy akarással játszott, de általá­ban a Vízügy vezetett, több­nyire két góllal. A harmadik negyedet egy szemfüles Hasz­nos-gól vezette be, 5:3, ké­sőbb kettős előny után már 6:4 volt a Szolnok javára. Az Izzó két előnyös helyzetből egyenlített, s miután Tóth I. hasonló helyzetből kapufára lőtt, maradt a 6:6. A mér­kőzés kísértetiesen hasonlí­tott a szombatihoz, amikor szintén kétgólos szolnoki előny után örülhettünk a döntetlennek. Az utolsó já­tékrész kemény, sziporkázó, kiállításokkal tarkított, for­dulatos csatát hózott. Pintér F. hátrányos helyzetben bra­vúrral hárított, aztán Vargát végleg kipontozták. Újabb Izzó-előny után ismét reme­kelt a szolnoki kapuvédő, majd harcos, lendületes já­tékkal sikerült kihasználni két előnyt, s megszületett a megérdemelt, biztos győze­lem. A szombatihoz hasonlóan, ezúttal is jó mérkőzést lát­hattak a nézők. Fokozta az izgalmakat, hogy a döntés az utolsó játékrészre maradt, örvendetes, hogy a szolnoki fiatalok nagy hajrát vágtak ki. bírták erőnléttel, idegek­kel s fokozatosan ellenfelük fölé kerekedtek. Urbán edző elsősorban a fegyelmezett csapatjátékot emelte ki. min­denki végrehajtotta a felada­tát. szorosan őrizte a rábízott ellenfelet. De lelkesedésben, küzdeni akarásban és játék­ban is jobb volt a Szolnok, ennek bizonyítására elég annyii. hogy míg az Izzó egy, addig a Szolnok három ak­ciógólt lőtt. Biztatóan javul a szolnoki csapat játéka, egy­re érettebben, tudatosabban és ami a legfontosabb, ered­ményesebben játszik, a (pi) Táblázatok Labdarúgás NB II Keleti csoport 1. Nyíregyh. 29 18 7 4 63:24 43 2. Hódm. MSE 29 11 11 7 31:18 33 3. Eger 29 11 11 7 39:33 33 4. Szolnok 29 13 6 10 47:33 32 5. K.-barcika 29 12 7 10 49:38 31 6. Szabó L. SE 29 11 8 10 36:30 30 7. Debr. Univ. 29 11 8 10 35:35 30 8. Gyöngyös 29 11 8 10 32:40 30 9. Gyula 29 12 5 12 39:39 29 10. Lehel SC 29 8 13 8 29:32 29 11. Szarvas 29 10 8 11 31:32 28 12. Ózd 29 9 10 10 42:50 28 13. BTASK 29 10 7 12 27:31 27 14. MVSC 29 9 9 11 40:45 27 15. Orosháza 29 8 10 11 34:39 26 16. Olefin SC 29 10 6 13 29:36 26 17. B.-gyarmat 29 10 6 13 28:39 26 18. Asztalos SE 29 10 5 14 38:47 25 19. Papp J. SE 29 9 6 14 36:49 24 20. Debr. K. 29 8 7 14 34:49 23 Eredmények: Ózd—Balas­sagyarmat 3:2, H. Asztalos SE—Hódmezővásárhely 0:0, Eger—Olefin SC 1:0, Miskol­ci VSC—Debreceni USE 1:1, Kazincbarcika—H. Papp J. SE 2:0, Gyula—Békéscsabai TASK 1:0, Orosháza—Nyír­egyháza 2:1. A 30. fordulóban, ápri­lis 20. 17 óra: Szolnoki MÁV MTE—Kazincbar­cika, Szolnok, Véső út. Honvéd Papp J. SE— Mezőtúri Honvéd, Mis­kolc. Gyöngyös—Lehel SC, Gyöngyös. A MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Karcag 25 21 2 2 82 :19 44 2. T.-miklós 25 19 2 4 64 :21 40 3. Rákóczii. 25 16 5 4 46 22 37 4. Jászároksz. 25 13 7 5 48 :22 33 5. Sz. Cukor. 25 14 3 8 54 34 31 6. Jb. Vasas 25 12 5 8 56 46 29 7. Jászkisér 25 12 5 8 39 :34 29 8. i.Sz. Vegyt. 35 10 7 8 47 34 27 9. Tisza C. SE 25 9 8 8 40 31 26 10. Abádszalók 25 7 9 9 28 :37 23 11. Túrkeve 25 8 6 11 39 53 22 12. Kunszent. 25 8 5 12 35 54 21 13. Besenyszög 25 7 5 13 40 53 19 14. Jászjákóh. 25 5 9 11 30 45 19 15. Szászberek 25 4 7 14 23 40 15 16. Kunhegyes 25 5 4 16 37 67 14 17. Üjszász 25 3 6 16 18 63 12 18. Tiszabura 25 3 3 19 26 77 9 A 26. fordulóban, áp­rilis 20. 17 óra: Abádsza­lók—Tiszabura, Jászkis­ér—Besenyszög, Jászjá- kóhalma—Szászberek, Kunhegyes—Sz. Vegyi­művek, Kunszentmár- ton—Újszász, Sz. Cukor­gyár—Karcag, Rákóczi- falva—Jászárokszállás, Túrkeve—Törökszent- miklós, Jászberényi Va­sas—Tisza Cipő SE. A VÍZILABDA OB I. ÁLLÁSA l.Med. OSC 4 3 1 — 22:14 7 2. Bp. Honvéd 4 3- 1 23:15 6 3. BVSC 4 2 1 1 25:22 5 4. Szóink. VSE 4 2 1 1 26:25 5 5. Bp. Spart. 4 2 1 1 19:20 5 6. FTC 4 2 1 1 18:19 5 7. Szentesi V. 4 2 ­- 2 25:19 4 8. Vasas 4 2- 2 24:25 4 9. Eger SE 4 2­- 2 18:19 4 10. SZEOL AK 4 1 1 2 20:19 3 11. Tatabánya 4 1 1 2 20:22 3 12. Ü. Dózsa 4 1 1 2 17:19 3 13,. Bp. V. Izzó 4 1­3 22 :?4 2 14. Volán SC 4----­- 4 13:20 Á totó 15. heti eredményei 1. Csehszl.—Magyarorsz. 3—2 1 2. Avellino—Ascoli 2—2 X 3. Milan—Bologna 4—0 1 4. Perugia—Inter. 0—0 X 5. Pescara—Catanzaro 1—1 X 6. Róma—Juventus 1—3 2 7. Torino—Napoli törölve 8. Udinese—Lazio 1—1 X 9. Atalanta—Genoa 2—0 1 10. Lecce—Spal 2—0 1 11. Monza—Como 3—3 X 12. Pisa—Brescia 1—0 1 13-t Sanpdori/a—Verona a—o 1 14. Cesena—Taranto 0—0 X-h 1 15. Lanerossi—Palermo 1—0 1 Á világ sportja sorokban A női kosárlabda EB se­lejtező csoportjának utolsó mérkőzésén Finnország 94:59 (52:30) arányban legyőzte Belgiumot. A csoportból a győztes finnek és a második helyen végzett belgák jutot­tak a szeptemberi jugoszlá­viai EB tizenkettes mező­nyébe. * Férfi sakkverseny kezdő­dött. Az első fordulóban Fa­ragó Iván döntetlent játszott a finn Raste-val, míg Lu­kács a lengyel Adamsky-val szemben szerzett fél pontot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom