Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-03 / 180. szám
1979. augusztus 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 „...Az épület is formálja emberét” Beszélgetés a 75 éves Major Mátéval Első nekifutásra nem sikerült Elutasított felvételizők útkeresése Major Mátét, az első Kóssuth-díjas építészünket, épitészettörténetirót, a Herder-dij és az Akadémiai Aranyérem tulajdonosát, az MTA tagját, az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Elméleti Tanszékének nyugalmazott vezetőjét a legtöbb olvasónak nem kell bemutatni, hiszen építészeti Vitákban, tanulmányokban sokszor találkozhatunk a nevével. Születésnapja alkalmából kerestük fel, és kértük meg, beszéljen munkásságáról. — Lényegében a CIAM világosított fel arról, hogyan függ össze alap és forma az építészetben. Miután a mozgalom hívévé szegődtem, magam is terveztem néhány épületet, de — meg kell mondjam — nem sokat. Ennek oka főként az volt. hogy vidéki fiú lévén — Baján születtem — nem voltak Pesten kapcsolataim azokkal, akiktől megbízásokat kaphattam volna. — A felszabadulás után pedig úgyszólván be is fejeződött tervező-építészi pályafutása. — Valóban, tízhónapi hadifogságomat követően már csak négy, soklakásos munkásházat terveztem Tatabányán. — Nem sajnálja? — Fájó szívvel vettem búcsút ezektől a feladatoktól, hiszen az építészetben az alkotómunka a legszebb. De azok a felelősségteljes feladatok minden időmet igénybe vették. Először az Országos Építészeti Kormánybiztosságra, később pedig az Építésügyi Minisztériumba kerültem. — Az egyetemen már 1948- ban is tartottam előadásokat, tanárrá pedig 1949- ben neveztek ki. Itteni tevékenységemnek csak egyetlen kézzelfogható dokumentuma van, az a három- kötetes építészettörténet, amelyet — mintegy a mélyvízbe dobva — először megírtam. — Őszintén szólva sokkal lényegesebbek ennél azok a cikkeim, tanulmányaim, amelyeket az új építészetért harcolva írtam, 1945 után. Ugyanis nemcsak az alap és a forma összefüggésére jöttem rá ebben az időben, hanem arra is, hogy az építészetben a marxista, dialektikus szemlélet érvényesül. S e felismerés segítségével kell megteremteni a mi építészetünket. — Publicisztikai írásait nemsokára egy hosszabb lélegzetű elméleti mű is követi. — Már le is adtam a nyomdába a kéziratot, amelynek a címe: Mindennapi építészetszemlélet, célja pedig az, hogy megtanítsa az építészeket, akik alkotnak, és azokat, akik kritizálnak, arra, hogyan kell alkotni és hogyan kell kritizálni. — Nem hiszem, hogy könyvem nagy feltűnést fog kelteni. Márcsak azért sem, mert az építészek nem szeretik az „elméletieskedés”-t. Mégis, ha valamennyire elfogadják e könyv mondanivalóját, talán javulni fog hazánkban az architektúra helyzete. — Tehát nem találja egyértelműen jónak építészetünket ... — Van jó építészetünk is. Példának elegendő az ipari létesítményeket említeni, amelyek világviszonylatban állják a versenyt. Ugyanezt a lakóépületekről már nem mondhatnám el. Először is be kell ismernünk, hogy a magánlakásépítés kicsúszott az irányítás kezéből, s gyakran építészetnek sem nevezhető házak jönnek létre ily módon. Az állami vállalatok pedig nagypaneles lakóházaikat építenek. De amíg az ipari létesítmények esetében az a döntő szempont, hogy az épületnek milyen funkciót kell betöltenie, milyen igényt kell kielégítenie.' addig a lakásépítés területén fordított a helyzet. A lakóépületet a priori meghatározzák a technológiából adódó feltételek, s az igénylő ember kénytelen ehhez alkalmazkodni. Kényszerhelyzetbe kerül, mert család ia életmód iát az ladott lakáshoz kell alakítania. — Pedig a lakásépítészet — mint már több helyen hangsúlyoztam — egyáltalán nem elhanyagolható terület, mert az építészet is hozzájárul társadalma alakításához, az épület is formálja emberét. — Ezért követeltem meg minden egykori tanítványomtól és várom minden jelenlegi és leendő építésztől, hogy ismerjék fel hivatásuk dialektikáját, s azt, hogy az alaprajzhoz illő formát nem „Spanyolországban” kell keresnünk. Ezért dolgozom szakadatlanul, ezért foglalkozom oly intenzíven emlékeim papírra vetésével. Szeretném továbbadni életem eddigi tapasztalatait. Két életrajzi kötetem — Egy gyermekkor és egy kisváros emléke. Felnőttkor Budapesten — már meg is jelent, a folytatáshoz még mintegy 150 dobozból álló archívum vár feldolgozásra. M. Zs. Magyar filmek külföldön r Algériába is eljutnak Jan- csó Miklós készülő filmtrilógiája első két fejezetének, a „Magyar rapszódiá”-nak és az „Allegro barbaro”-nak a kópiái. Az észak-afrikai ország állami filmforgalmazó vállalata egyidejűleg megvásárolta az „Angi Vera” vetítésének jogát is. Az elmúlt két hét üzletkötéseinek eredményeként angol, amerikai, francia, lengyel és svájci mozikban, illetve televíziós hálózatokban is vetítenek majd magyar filmeket. Egy New York-i cég megvette a „Veri az ördög a feleségét” és a „Ménesgazda” című magyar filmalkotások forgalmazásának jogát a kanadai angol nyelvterületre. A ..Kambodzsa” című riportfilm vetítésének joga egy londoni tévéadóra szállt át. A lengve! televízió az „Üsző jégtáb'a” című tévéfilm sugárzására kötött megállapodást. Franciaországban az 1978-a.s salzburgi nemzetközi gvgr- mekfilim-fesztivál nagydíias alkotását, a „Dunai hajóst” láthatják a mozinézők. Megnyílt Georgikon Nyári Egyetem Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetem dísztermében tegnap megnyílt a Georgikon Nyári Egyetem. Európa első mezőgazdasági főiskolája, az 1797-ben alapított Georgikon hagyományait ápolva rendezik meg évről évre a mezőgazdasági szakemberek és kutatók nyári egyetemét. Az idei tanfolyam több mint 140 hallgatója túlnyomórészt az NDK-ból, az NSZK.ból, Csehszlovákiából és Lengyelországból érkezett. Olyan egyetemi, főiskolai felvételizőket kerestünk fel, akik az idén jó eredménnyel fejezték be középiskolai tanulmányaikat, de eddig valamilyen okból nem vették fel őket az áhított felsőoktatási intézménybe. A kunhegyesi Ágoston Gábor tulajdonképpen két lehetőség közül választhat. A fővárosi Apáczai Csere János Gimnáziumban végzett, és az ELTE orosz-történelem szakára jelentkezett. Nagyszerű teljesítményével összesen tizennyolc és fél pontot gyűjtött. — Sajnos, az őszi tanévre ez is kevésnek bizonyult. Előf el vételt kaptam jövőre, vagy ha nem akarok várni, ősztől az egri főiskola hasonló karán kezdhetek. Én egy harmadik utat próbáltam : fellebbeztem, talán nem kell egy évet vámom. Ha minden marad a régiben, az se baj. dolgozom eigy esztendőt, mint a többi előfelvételis. Zilbauer Magdolna Tiszafüreden érettségizett, és szintén tizennyolc és fél pontig jutott el a szegedi Orvostudományi Egyetemen. Megfelelt — de... — Helyhiány miatt nem kerültem be. Természetesen fellebbeztem, és bízom a kedvező döntésben. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal: többszörös a túljelentkezés. Ha nemleges a válasz, a szegedi klinikán szeretnék elhelyezkedni. Közel az ..éterszaghoz”, mivel jövőre újra nekiindulok ... Mindenesetre ők ketten, és sok hasonlóan megfelelt társaik megye- és országszerte augusztus végéig még reménykedhetnek. Akik még reménykedhetnek Csak jövöre javíthatnak Vágyak és lehetőségek Kiss Erzsébet viszont már nem. Bár oroszból a vendéglátóipari szakközépiskolában az egyik legjobb volt, ismerete mégis kevésnek bizonyult a szegedi tudomány- egyetem fordító-tolmács szakára. — Kunhegyesen töltöm a nyári szünidőt, és ősszel barátnőmmel együtt Szegeden, a Szeged bárban dolgozunk este tíztől, hajnali négyig. Így a délutánjaim szabadok lesznek, és jövőre újra nekirugaszkodom. Jobban felkészülök. és remélem, sikeresebben szerepelek. A karcagi Szilágyi Erzsébet és Vass Gabriella is hasonló gondokkal küzd. Erzsi a helybeli gimnázium legjobb tornásza volt. de az egri főiskolai felvételen mégis a testnevelésből csúszott el. Gabi á debrecerti tudományegyetem néprajztörténelem szakán próbálkozott, de az elért tizenöt pontja kevésnek bizonyult. Izgulós, drukkolós alkatok mindketten, és a nagy tét nemhogy fokozta volna, hanem inkább szűkítette teljesítményképes ismereteiket. Tervük szerint jövőre újra jelentkeznek, vállalva a- kockázatot, miszerint még egy eredményes felvétel sem biztosít garantált bekerülést. Bezárult sikerrel a Volán 7. számú Vállalat munkahelyi napközije, amely egyedülálló kezdeményezésként indult az idén• először. A vállalatnál dolgozók gyerekeinek nyújtottak lehetőséget a vakáció hasznos eltöltéséhez. Az egy hónap alatt számos kiránduláson voltak a napközisek, rossz idő esetén pedig az új oktatási központban — a táborhelyen — gazdag programot állítottak össze részükre. A táborzárás a Szenttamási Állami Gazdaságban volt. amely — az érdekeltek véleménye szerint — feledhetetlen volt. Lovagoltak kicsik és nagyok, hintán körüljárták a csodálatos természeti adottságú tájat. Képeink az utolsó napon készültek. Elképzeléseiket hallgatva, közülük bizonyára lesz^ aki sikerrel veszi egy év múlva az ismételt akadályt, míg mások már — megtalálva a számításaikat — nem is jelentkeznek újra. Mert igaz: szépek a tizenéves álmok, de ezek kivétel nélküli megvalósulásáról egykori, ma már híres középiskolás osztálytársam jut eszembe. A minap összefutottam vele, és a diákélmények felelevenítése közben kajánul kérdezte. — Te tudtad, hogy gimis koromban Lollobrigida nekem három évig volt a menyasszonyom? — Nem. — ö sem tudta, de én mégis annak tartottam. Még elsőben írtam neki, és egy hónap múlva küldött egy dedikált fényképet. A következő levélben — szótár-' bót silabizáltam ki a megfelelő szöveget — megkértem a kezét. Többé nem válaszolt. A meglehetősen egyoldalú rajongást harmadikban meguntam, ugyanis feltűnt egy helybeli Lolló. Hát igen, a vágyak és lehetőségek serpenyőit ebben a korban nehéz egyensúlyban tartani. Mert ha történetesen jövőre újra négyszeres túljelentkezés lesz a bölcsész, és orvosjelölteknél, törvényszerűen sokan ki-* maradnak. Közöttük minden bizonnyal jól megfeleltek is. Hiszen nemcsak az anyagot kell tudni, hanem jelentkezni is tudni kell az érettségi után. Megfelelő munkahelyre, állásba: továbbtanulás esetén karra, szakra. Úgy tűnik, sokszor az .utóbbi a nehezebb. D. Szabó Miklós Fennsőséges nyugalommal a nyeregben... a paci ügetését a gazdaságban gyakorlati idejüket töltő tatai lovasiskolás lányok „irányították*' Táborzárő Szenttamásiban Kritikus szemekkel a pálya szélén. Többen úgy döntöttek, hofjy rábeszélik apukát, hogy a Trabantot „egy lóerőre” cserélje el . . . Már az üzemanyag miatt is megérné Fotó: T. Z. Ebben a nyári késő délutánban volt valami emberien bizonytalan. Dan- ka Károlyon érzéki ingerek áramlottak át, idegeiben az ölelési akarat építkezett, ugyanakkor egyfajta belső intelem tagadni próbálta a készülődést. Editnek ugyanilyen hangulata volt. Éppen attól volt oly vitathatatlan az összetartozásuk, hogy mindig együtt változott kedélyük hőmérséklete. Józanul beszélt, ám a szavakat átfűtötte asszonyi bizalmával. — Vergődjünk végre zöldágra. Egyezz bele és kész. . A kérést nem. de a hangvételt szerencsésnek tartotta Danka. Nyomban átvette: határozottan bebeszélt, de a bizalmasság közvetlenségével. — Neked ártanék vele a legtöbbet. Ha engednék, újabb másfél évet pocsékolnánk el az ifjúságunkból. Te huszonnyolc vagy, én harminc- három. Ránk férne még utoljára egy kis komaszkodás. — Nekem már semmi szükségem a kamaszkorra. . Tudnám én is, jaj d,e tudnám, hogy mi az élet értelme. Csak lenne hozzá elegendő pénzem. — Százezrek nélkül is menni fog ez. meglátod. — De ha egyszer itt a lehetőség, hogy megszerezzük a teljes anyagi jólétet, édes Karcsikéin! — Hidd el, üres maradna a jólét, ha mindenáron a pénzt szeretnéd megtenni családfőnek. A mérnöknő tett egy lépést a férje felé, derekát is feszesebbre húzta, hogy tartása ingerlőbb legyen, de hűvösödé hangjával mégis elhúzód,ott Dankától. — Hát akkor melyikünk legyen a családfő? Én a havi háromezernégyemmel? — Tedd hozzá az én kétezerki- lencszázamat is. — Na és. Ha hozzáteszem. Az még mindig csak hatezerháromszáz. — Kettőnknek éppen elég. Úgysem akarsz gyereket. Ez igaz volt mégis durvaságként fogadta Edit. Külsőre éppen csak a szeme rebbent. Befelé jajdulással rándult össze. Nem akart gyereket. Álláspontja egyszerű kinyilvánításán túlmenően a bántás szándékával tettetett értetlenséget: — Eredetileg az élet értelméről kívántam beszélni! Kissé ijedt mosollyal bólintott helyeslést a tanár. Stimmel. Mivel hogy az élet értelméhez állítólag a gyermek is hozzátartozik. Itt volt a pillanat, Editnek csak egy mozdulattal kellett volna jeleznie. hogy kész az oldódásra, egészen az ölelésig, de a taszítás mellett döntött. Csaikis így hitte biztosnak támadó fölényét. Hozzá is fogott rögtön a rohamhoz. — Már megint passzát szelet sóhajtottál. Nekem sajnos nincs ilyen nagy tüdőm. Én csak arról beszélhetek, hogy reggel nyolcra munkába kell szaladnom, este fél ötkor meg haza, itthon folytatni a gürcölést. Számolok az irodában, szárpo- lok magunknak. A hivatalban még költhétek, de itthon csak beoszthatok. Beoszthatom a havi hatezerháromszázat. Azt a rengeteg pénzt! Számolhatom akárhogy, nekem kevés. Igenis kevés! Krumplira, tejre, olajra, csőtésztára elég. Vehetek néha pár méter valódi műselymet, sőt egészen ritka konfekció cipőt is. amit csak félmillió nő visel az országban. Uram bocsá: negyedévenként egyszer a kozmetikushoz is beülhetek, ahol a presszós tündér mellett én vagyok a Hamupipőke. Ez lenne az élet értelme?! Mindig is megalázónak érezte Danka, hogy a presszós fruskák többet kereshetnek, mint a diplomás nők. Mégsem helyeselhetett a feleségének. — Kérdezd meg azoktól, akiket .irigyelsz. Nyilván ismerik a nagy titkot, amely az élet értelmére vonatkozik, különben nem hozna eny- nyire lázba a példájuk. — Ne beszélj mellé. Te talán azért élsz, hogy örökké a rozoga bicikliden járj tanítani? — Gondolhatnád, hogy a biciklim egészen mellékes. Eredeti vágyam: szeretnék boldog lenni. Biciklivel vagy anélkül. — Kiábrándítóan banális vagy — szólta le Edit őszinte szomorúsággal. A tanár cseppet sem röstelkedett, hogy megpirongatták a közhelyért. Sőt ráduplázott, ezzel fejezve ki, hogy esze ágában sincs meghunyászkodni a közhelyekkel szembeni gőg előtt. — Elismerem, a banalitások becsülése nálam születési hiba. Korábban kellett volna észrevenni. Látod, ha most jókedvnek lennénk, elmondanék néhány banális gondolatot az élet értelméről. De hagyjuk. Hiányzik ehhez az a naiv emelkedettség, amikor az istenien együgyű ember épp azáltal kap szellemi bátorságra, hogy megfeledkezik a bátortalanságáról. Két percen belül megszűnne az élet, ha mindenki Hegel színvonalán gondolkodna. Persze, a minőség tekintélye sérthetetlen, de csak akkor, ha emberbarát. Ugyanez vonatkozik a banalitásokra is. Ne gúnyold, ne szóld le. ha gondolatilag tálán együgyű, de jóságában magasrendű. Mert nemcsak bölcseletileg művelt férfiak, de szent naiv öregasszonyok is ápolták hajdan a pestis járványok áldozatait. Na már most. ha egy ilyen öregasszony roppant banálisán vélekedik az életről, szabad-e megvetnünk őt a kényes gondolati nívó nevében? — Ó, te nagyképű. Ha tud,nád, mennyire idegesítő vagy ... — Hol banális vagyok, hol nagyképű — tűnődött jámbor derűvel a tanár. — És főképp idegésítő. Kimondottan elviselhetetlenné teszem magam azzal, hogy nem árusítom ki az emberi méltóságomat, a verejtékemet, az egész jelenemet és a jövőmet. Mindazt a pénzben ki nem fejezhető csekélységet, amiért élni érdemes. — Ez csak köd! Csupa homály! — támadt rá lobogó harciassággal a felesége. ,— Még mindig nem tudom, hogy miért is élünk. Én. te, ő, meg az egész többesszám. (Folytatjuk)
