Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. június 10. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1979. JÚNIUS 10. VASÁRNAP MARGIT NAPJA A Nap kél 3.47, nyugszik 19.40 órakor. A Hold kél 19.26, nyugszik 4.03 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, szórványos záporral, zivatarral. Változó irányú, napközben élénkebb, zivatar idején átmenetileg megerősödő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 29 fok között. Szabó Dezső Száz évvel ezelőtt, 1879. június 10-én született Kolozsvárott és 1945-ben halt meg Budapesten Szabó Dezső író, publicista, a két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású, de egyik legellentmondásosabb alakja. Kolozsvári protestáns kistisztviselő-család fiaként a budapesti bölcsészettudományi karon mint Eötvös r kollégista magyar-francia tanári diplomát szerzett. Éveken át a Nyugat és a Huszadik Század munkatársa volt, s első novellái is a Nyugatban jelentek meg. Egyebek közt "Székesfehérváron és Sümegen volt gimnáziumi tanár. Legnagyobb hatású regényét, a még 1918- ban befejezett Az elsodort falut az ellenforradalom a maga iga^ zolásának tekintette, s az 1920-as évek első felében a keresztény kurzus ünnepelt írója volt. Nagy hatású előadásokat tartott többnyire közéleti témákról, szuggesztív szónoki tehetséggel, nagy nyelvi erővel. Forradalmi megújulást hirdető kezdeményezései csakhamar romantikus parasztszemléletbe szűkültek; ő maga valósággal beleveszett önimádatába, a pillanatnyi hatásra számító nagyot- mondások és az öncélú retorika áradatába. A szélsőséges nacionalizmustól sem mentes, ideológiailag zavaros író önéletrajza Életeim címmel látott napvilágot. Einstein-emlékmű Pénteken leleplezték a világhírű fizikus, Albert Einstein szobrát Bernben. Az emlékművet annak a háznak a közelében állították fel, ahol Einstein relativitás-elméletén dolgozott. KST-zárszámadás A Középtiszai Állami Gazdaság dolgozói annak idején, amikor takarékossági szándékukat bejelentették az OTP kunhegyesi fiókjánál, úgy döntöttek, hogy nyári lejáratú KST-t alapítanak. Az évek óta jól .működő Kölcsönös Segítő Takarék- pénztáruk most ismét „zárszámadásra” készül. A kétszáznyolc tagnak júliusban fizetik vissza csaknem egymillió forintot kitevő, többségében nyaralásra szánt együttes megtakarítását. A „házi bank” a visszafizetés után nyomban újra megalakul. Meleg A piros iskola második osztályában — éppúgy, mint másutt — tikkasztó a hőség. A gyermekek feladatot írnak. Csend van. A tanárnő kifelé tekint az ablakon. Az üveglap fénytükörjében az egyik kisfiú mocorgására figyel fel. Vetkőzik. — Mit csinálsz kisfiam? — kérdi a tanár néni, miközben tetten éri a „rendbontót”. — Levetem a nadrágom, mert meleg van! — hangzik a határozott, egyértelmű válasz. — Na és, alsónadrágban akarsz itt ülni? — Tanár néni én készültem, fürdőnadrág van rajtam. — A frappáns választ mosoly kíséri, a tanár néni 'és az osztály egyaránt nevet. A farmer a táskába kerül, és folytatódik az iménti csend, a dolgozatírás. F. S. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvény 31 fogadónak volt, nyereményük egyenként 222 269 forint; 3 találata 3327 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1036 forint; a 2 találatos szelvények száma 116 014 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. Mintegy húsz afrikai nagyemlőssel tért haza a Természettudományi Múzeum Tanzániában járt expedíciója. A hazahozott antilopok, gazellák és egyéb kisebb állatok preparálása után a múzeum afrikai kiállítását gazdagítják Hétfőtől megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák a középiskolákban. A diákok az utolsó perceket is kihasználják, „fütyülnek” a kánikulára, készülnek az érettségire. Képünk a törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium kollégiumában készült, ahol Kerekes Erzsébetet, Juhász Magdolnát és Med- gyaszai Irént „kaptuk” lencsevégre Vfzkorlótozás Szolnokon A május 21-től Szolnok város területére elrendelt vízkorlátozás hétköznapokon eredményre vezetett, gyakorlatilag a város területén kielégítő vízvételi lehetőségek alakultak ki. Az érvényben levő rendelkezés szerint a vízkorlátozás szombat és vasárnapi napokra nem vonatkozik. A rendikívüli meleg időjárás miatti szombati, vasárnapi jelentős vízfogyasztás a város egyes területein és a szolnoki felszíni vízmű ellátási területein vízszolgáltatási gondokat okoz. Június 8-tól Szolnok város területén — hétköznapokon 5.00 órától 21.00 óráig, szombat, vasárnapi napokon 8.00 órától 17.00 óráig tilos az ivóvíz felhasználása öntözési, gépjárműmosási és egyéb nem személyes szükségleteket kielégítő célokra. Az ivóvíz felhasználásának céljait, formáit, a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Válla Lat társadalmi aktívák bevonásával folyamatosan ellenőrzi. A városi tanács felszólítja az ipari közületi fogyasztókat és a lakosságot a takarékos vízfelhasználásra. A vízkorlátozás feloldásáról, módosításáról külön közlemény jelenik meg. Hétfőtől a közterületeken Vegyszeres növényvédelem Mint azt előre jeleztük az elmúlt héten, hétfőtől a megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás megkezdi az amerikai fehér szövőlepke elleni védekezést a városok és községek közterületein. Közepesen mérgező vegyszert, Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos permetlevét alkalmazzák. A kezelést követő munkaegészségügyi várakozási idő tíz, friss zöldség esetében tizennégy nap. Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő letelte előtt tilos a közterületek kezelt fáiról a lombszedés, és a fák alatti területek füvének bármily módon (legeltetés stb.) felhasználása. Helytörténeti börze Üzemi igazolványok, színházi plakátok, részvények, meghívók — számtalan írásos és tárgyi emlék cserélt gazdát tegnap a Hazafias Népfront budapesti bizottságának székházában, a II. országos honismereti-helytörténeti börzén, amelyet Töltési Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa honismereti-helytörténeti albizottságának vezetője nyitott meg. Az Országos Széchenyi Könyvtár. a Hadtörténeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Fővárosi Levéltár, a megyei és a fővárosi helytörténeti és honismereti bizottságok képviselői, az ország különböző szakköréinek, klubjainak vezetői és magángyűjtők hozták magukkal kutatásaik során fellelt és összegyűjtött anyagokat. A mezőtúri Dózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulói a nyáron egyhónapos kötelező szakmai gyakorlatukat az elsőosztályosok kivételével, akik az iskola és a DATE tanműhelyeiben dolgoznak, termelő üzemekben töltik. Emellett építőtáborba is jelentkeztek. Húsz első évfolyamos Békésen két hétig üdülőtábort épít, a. másodévesek közül harmincán, a csillebérci úttörőtábor rendbetételében segítkeznek majd augusztusban. A balatonszemesi Expressz-táborba a 2. a osztály tanulói utaznak, ahol minimális hozzájárulást filutalmuk: rajzeszközök A gyermekek legkedvesebb Móra-hősei elevenednek meg vízfesték és zsírkréta segítségével a mezőtúri városi gyermekkönyvtár pályázatára beérkezett 17 pályaművön, amelyet az alsótagozatos tanulók részére hirdettek. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésre csütörtökön az Újvárosi iskola 4. b osztályát is meghívták — ahonnan a legtöbb rajz érkezett. Hat tanuló kapott jutalmat „útrá- valóul”, a további sikeres alkotás kellékeit: zsírkrétát, ecsetet, gombfestéket, könyvet. Vándortárlat A Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ és az Aba Novák terem közös rendezésében június 11-én 16.30-kor kiállítás nyílik a művelődési központ színház- termében. A vásárlással egybekötött kiállítás tárlatvezetője Meggyes László festőművész. A kiállítást 12. 13— 14-én 9—12 és 14—17 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. A Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ a képzőművészeti kollekciót kamarakiállítás formájában vándoroltatni fogja Szolnok megye üzemeiben. Szerkesztőségi közlemény Tegnapi újságunk ára a nyomda hibájából tévesen jelent meg, 1 forint 20 fillér helyett 1 forint 60 fillért nyomtattak ki a lap áraként. Ezért elnézést kérünk azoktól az olvasóinktól, akik tegnap az előírtnál drágábban vásárolták a lapot. A lap ára változatlan, hétköznap 1 forint 20 fillér, vasárnap 1 forint 60 fillér. Ot gyermekfilm készül Örömteli változás következik be a gyermekfilmgyártásban: amíg korábban évente legfeljebb egy gyermekfilmet forgattak a MAFILM stúdióiban, addig ebben az esztendőben öt, a legfiata- labbaknak szóló mű készítését kezdik el. zetnek, s egyhetes gazdag program várja őket. Négyen mennek régészeti táborba Karcagra. A balatonszemesi táborba utaznak júliusban a Teleki Blanka Gimnázium és Köz- gazdasági Szakközépiskola másod- és harmadéves tanulói is. összesen száznyolcvan diák választotta a kedvezményes táborozás, építőtáborokba pedig mintegy kétszázan jelentkeztek. Zalaegerszegen málnát szüretelnek, Békésen ifjúsági üdülőtábor építésében, Lakitelken szőlő- és gyümölcsszedésben segítenek. K. J. P. Ma Karcagon Kutyaparádé a benzinkútnál „Kis kutya, nagy kutya nem ugat hiába...” — ahogy a nótában vagyon, nos, ma kora reggeltől Karcagon, a 4-es főút mellett nem véletlenül lesz ugatástól hangos a benzinkút környéke. A Magyar Ebtenyésztők Egyesületének helyi valamint törökszentmiklósi és kunhegyesi szervezete ott rendezi meg az országos CAC kutyakiállítást. A kutyák felvonultatása már fél nyolckor elkezdődik. Utána korcsoportonként és fajtánként egyesével a bírák elé viszik a gazdik a „pályázókat”. A „kölykök” hathónapostól a Hungária Prima Junior címért mutatkoznak be, a „fiatal” korosztály legkiválóbbja lesz a Hungá- ria-győztes (CAC). A „nyílt” osztályból választják ki a fajtagyőzteseket, a munkakutyák közül pedig Karcag győztesét. Végül a győztesek parádéján ítéli oda a bizottság a tenyésztési díj I—II— III. fokozatát. PIACI SZEMLE Szép meggyel árultak Ezen a héten már árultak szép meggyet a szolnoki piacon, és volt elég cseresznye is. A meggy kilója 20—25 . forintos áron cserélt gazdát, cseresznyéből pedig a szövetkezeti üzletekből 8 forint körüli összegért adtak kilónként. Kevesen veszik az almát, amit a földieperrel csaknem azonos áron, 25—30 forintért kínálnak a magánkereskedők. Főzelékfélékből a zöldbab ára továbbra is magas, még a Zöldért boltokban is 60 forintért adták. A karfiol ára a minőségtől függően 9 és 14 forint között alakult, mind a magánkereskedőknél, mind a szövetkezeti boltokban. Olcsóbb, 6—13 forint a termelőszövetkezeteknél az uborka, a magánkereskedők 18—20 forintért mérték. Káposztaféléket 7 forinttól felfelé emelkedő áron kínáltak, de kelkáposztából jóval több is gazdára talált volna. Burgonyából legtöbbet a szövetkezeti boltok árultak, és kilónként 13—24 forintot kértek érte, a szemek nagyságától függően, a régit pedig 4—6 forintért lehetett elvinni. Ugyancsak 4—6 forint volt a sárgarépa és a petrezselyem csomónkénti ára is. Parajt, sóskát egyaránt* 10 forintos kilónkénti áron adtak. Volt elég vágott csirke és tyúk, amit 44—45 forintért kínáltak, pecsenyekacsát pedig 50 forintért lehetett venni. Ezen a héten volt tojás, a zagyvarékasi téeszben 90 fillérért adták darabját, máshol 1 forinton felül volt az ára. A jászberényi piacon tyúkot 34, csirkét 41 forintért lehetett kapni, tojást 1,20 és 1,30-ért adtak darabonként. Az új burgonyát 15—25 forintért mérték kilónként. Üj sárgarépát és petrezselymet csomónként 2—10 forint közötti áron lehetett venni. A fejes káposztából, valamint kelkáposztából 12 és 20 forint közötti! áron mértek kilónként. A hegyes paprika darabja 1—4 forintért cserélt gazdát, a paradicsom kilója pedig 60 forintért. Árultak már főzőtököt, aminek kilója 16 forintba került, és hasonló ára volt az uborkának is. Zöldborsót 10—15, zöldbabot pedig 40 forintért mértek. A cseresznye 14—16, a földieper 20— 45 forintos áron cserélt gazdát. Gyümölcsszüret, táborozás Kismamák határjáráson Találkozót rendezett tegnap a rákóczifalvi Rákóczi Tsz Latinka Sándor nevét viselő KISZ-alapszervezete és nőbizottsága a gyermek- gondozási szabadságukat töltő nődolgozóknak. A téesz 3. kerületében hatvan édesanya van gyesen jelenleg, közülük harminchatan mentek el a találkozóra. Bereczki László, a szövetkezet elnöke tájékoztatta a hosszabb ideje távollevőket a gazdaság életéről, majd az összejövetel rendezőjével a kismamák határszemlére indultak. Eközben gyermekeiket a szolnoki MÁV Járműjavító üzem bábcsoportja szórakoztatta a művelődési házban. © A TROMBITÁS című magyar filmet vetítik le holnap délután 5 órakor a jászberényi Cipőipari Vállalat pinceklubjában, a helyiipari közművelődési napok keretében. Utána ankéton találkoznak az érdeklődők Rózsa Jánossal, a film rendezőjével. ■ A FINOMMECHANIKAI Vállalat törökszentmiklósi gyára a dolgozók gyermekeinek ma délután 3 órától műsoros délutánnal kedveskedik a városi művelődési központ pódiumtermében. © A HÁZTÁJIBAN 3 hektárnyi paprikát nevelnek magnak a kenderest November 7. Tsz tagjai, másfél hektáron dughagymának valót és mintegy 50 hektáron fajtababot termesztenek. ■ ÚJABB NEGYVEN kenyérszállító konténer érkezett a Szolnok megyei Sütőipari Vállalathoz. A székes- fehérvári Könnyűfémmű Gyárban készülő, a higiénikus szállítást és a munka könnyítését segítő eszközök hamarosan „munkába állnak”. © ÁTADÁS ELŐTT áll Kunmadarason a Vas- és Elektromosipari Szövetkezet központi telepén 2 millió forintos költséggel épült korszerű tekercselőüzem. ■ MEGKEZDTÉK a 34. számú közút korszerűsítését a KPM megyei igazgatóságának dolgozói. Aszfaltszőnyeggel borítják az út kunmadaras! szakaszát. © AJÁNDÉK a rákóczifalvi gyerekeknek. Holnap délután két órakor Kacor király címmel gyermekelőadás lesz a községi művelődési házban. Az előadás költségeit a gyermekév alkalmából a Rákóczi Tsz magára vállalta. Belépés díjtalan. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 337 Index-szám: 25 069 HtJ ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 2». Felelős vezető: Gombkötő Béla