Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-17 / 219. szám
xxvHi. évf., 219. sz., 1977. szeptember i7. szombot a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Barátsági nagygyűlés Budapesten A csehszlovák küldöttség látogatása Csepelen Egyezményeket írtak alá — Gustáv Husák hazautazott Tegnap megnyílt az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. Képünk: Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese és a kormány több tagja a vásárvárosban. (Telefotó - KS) A Gustáv Húsúknak, a CSKP Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének vezetésével hazánkban tartózkodó párt- és kormány- küldöttség tegnap délelőtt a Csepel Vas- és Fémművekbe látogatott. A küldöttségét a gyárlátogatásra elkísérte Kádár János, az MSZMP központi Bizottságának első titkára, Szekér Gyula, Roska István és Barity Miklós. Az érkező vendégeket az üdvözlő feliratokkal díszített gyáróriás pártbizottságának tanácsterme előtt Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Gácsi Miklós, Soltész István, a Vasmű vezérgiazgatója és Kiss Lászlót a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságának titkára fogadta. A tanácsteremben 'Soltész István és Kiss László beszélt az üzem munkájáról, egyik legnagyobb ipari központunk életéről. A tájékoztatón természetesen szóba kerültek a vasmű csehszlovák kapcsolatai is. Az együttműködésben igen fontos szerepet játszik a gyártásszakosodás, a termelési kooperáció, a műszaki - tudományos területen kialakult integráció. Soltész István, a Csepel Vas- és Fémművek kollektívája nevében Gustáv Husák- nak albumot, s a Tanácsköztársasági emlékmű kicsinyített mását nyújtotta át, s kívánt sikerekben gazdag eredményeket a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban dolgozó munkásoknak. A vendégek a házigazdák társaságában üzemlátogatásra indultak. Utuk elsőként a fémmű cső- és rúdhúzó üzemébe vezetett, ahol a látogatás alkalmából üdvözlő feliratokkal és zászlókkal díszítették a gépsorokat. A látogatók jó darabig elidőztek Lindermayer István munkagépénél, ahol a réz- rudakat szabják, szeletelik méretre. Gustáv Husák szakított időt arra is, hogy az üzem egy fiatal lakatosával, Plázsovics Imrével beszéljen az érdekes munkáról. Az üzemlátogatás következő állomása a szerszámgépgyár nagypontosságú üzeme volt. Gustáv Husák elismeréssel szólt az itt dolgozók precíz munkájáról, szavait a „Béke” szocialista brigád naplója is őrzi: a CSKP KB főtitkára meleg sorokkal gratulált a csepeliek eredményeihez és kívánt további sikereket a Vörös Csepel munkásainak. A csehszlovák párt- és kormányküldöttség látogatása a célgépszereidében ért véget. A csehszlovák államelnök megelégedéssel szólt arról az együttműködésről, azokról a kapcsolatokról, amelyek a Csepel Vas- és Fémművek, és más magyar üzemek, valamint csehszlovákiai vállalatok között kialakultak. A beszélgetéseken, amelyeket Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával folytatott, az a törekvés is kifejezésre jutott, hogy még fokozottabban, szélesebb körben cseréljék ki az együttműködésben" rendelkezésre álló, hasznosítható tapasztalatokat, még fokozottabban kapcsolódjék egymáshoz a két ország gazdasága. A kereskedelmi forgalmon túl vonatkozik ez mindenekelőtt a műszaki-tudományos tevékenységre. az ipari kooperációra, minden olyan területMagyar—csehszlovák egyezményt és közös közleményt írt alá tegnap Kádár János és Gustáv Husák a parlamentben (Telefoto - KS) re, amely elősegítheti a szocialista országok közötti integráció elmélyítését. Délután az Országház Munkácsy-termében Kádár János és Gustáv Husák aláírta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatásáról szóló közös közleményt. (A közleményt a Népszabadság mai száma teljes terjedelemben közli.) Ezt követően Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnöke szerződést írt alá a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a nagymaros —gabcikovói vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről. Az aláírásnál jelen voltak a magyar és a csehszlovák tárgyaló csoport tagjai. A csehszlovák párt- és kormányküldöttség délután — az MSZMP Budapesti Bizottságának rendezésében — nagygyűlésen találkozott a fővárosi dolgozókkal az Építők Rózsa Ferenc Székházában. A nagygyűlés résztvevői hosszantartó, lelkes tapssal köszöntötték a testvéri szocialista ország párt- és kormányküldöttségét, amikor az elnökség magyar tagjaival együtt elfoglalta helyét az emelvényen. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, Losonca Pál, az Elnöki, Tanács elnöke. Lázár György, Huszár István, Gyenes András, az MSZMP KB titkára, Szekér Gyula, Púja Frigyes, Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, Ba- r'ity Miklós, továbbá ä fizikai és szellemi munkaterületek számos élenjáró dolgozója. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet Gustáv Husák, Lubomir Strougal, Peter Co- lotka, Josef Haviin, Rudolf Rohlicek, Bohuslav Chnou- pek és Václav Moravec. A csehszlovák és a magyar himnusz elhangzása után Katona limre, a Budapesti Pártbizottság első titkára nyitotta meg a nagygyűlést, majd Kádár János emelkedett szólásra. Kádár János: Dinamikus gazdasági együttműködésünk megfelel érdekeinknek Politikai életünk fontos eseménye szövetségesünk, a testvéri Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és kormányküldöttségének látogatása hazánkban. Engedjék meg, hogy én is meleg, elvtársi szeretettel köszöntsem a körünkben megjelent Gustáv Husák elvtársat, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökét, igaz barátunkat, a nemzetközi kommunista mozgalom nagyrabecsült, kiemelkedő személyiségét, a csehszlovák párt- és kormány- küldöttség vezetőjét és minden tagját — kezdte beszédét Kádár János, majd így folytatta: Köszönjük, hogy meghívásunkat elfogadva ellátogattak hozzánk. Meggyőződésünk, hogy a találkozó tovább erősítette a megbonthatatlan magyar—csehszlovák barátságot, és tárgyalásaink ismét előre vitték közös ügyünket. Megbeszéléseinken áttekintettük kétoldalú kapcsolataink minden jelentősebb területét és az időszerű nemzetközi kérdéseket. Megelégedéssel szólhatok arról, hogy tárgyalásaink nagyon jó, elvtársi légkörben folytak le. Megbeszéléseinket a teljes nézetazonosság és egyetértés jellemezte, s áthatotta az' a kölcsönös törekvés, hogy tovább erősödjék szomszédos pépeink barátsága és együttműködése. A magyar nép nagy figyelemmel kíséri és jól ismeri a testvéri Csehszlovákia népeinek szocialista építőmunkáját. Mint barátok, őszintén örülünk azoknak a kimagasló sikereknek, amelyeket a fejlett szocialista társadalom építésében elértek, örömmel tölt el berniünket, hogy a szocialista Csehszlovákiában jó ütemben fejlődik a népgazdaság. A nemzeti jövedelem a legutóbbi ötéves terv időszakában a tervezettnél gyorsabban, 32 százalékkal növekedett. A szilárd gazdasági alapokon virágzik a tudomány, a kultúra, és emelkedik a lakosság életszínvonala. Mindez azt bizonyítja, hogy Csehszlovákia népei rendíthetetlenül haldnak előre a szocialista társadalom építésének történelmi útján. Elismeréssel tekintünk a testvéri Csehszlovákia széles körű és aktív nemzetközi tevékenységére, amellyel hatékonyan előmozdítja a szocialista közösség külpolitikai céljainak megvalósítását, a béke védelmét és a társadalmi haladást. Csehszlovákia a szocialista államok közösségének szilárd, megbecsült tagja, a világ élenjáró országainak sorában halad, és népei joggal élvezik a haladó emberek őszinte tiszteletét. Az elért nagyszerű eredményekhez gratulálunk, és szívből kívánjuk, hogy Csehszlovákia testvéri népei a jövőben érjenek el további nagy sikereket hazájuk felvirágoztatásában a szocializmus és a béke javára. Országunk dolgairól szólva a csehszlovák barátainkat tájékoztattuk arról, hogy a magyar nép céltudatosan és eredményesen munkálkodik a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán elfogadott határozatok megvalósításán, az V. ötéves terv végrehajtásán, a fejlett szocialista társadalom építésén. Elmondhattuk, hogy belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozott, a munkáshatalom szilárd, társadalmunk életében érvényesül a párt vezető (Folytatás a 2. oldalon.) Megnyílt az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter mondott megnyitó beszédet Tegnap délelőtt 10 órakor a budapesti nemzetközi vásárközpontban ünnepélyesen megnyílt a fogyasztási cikkek bemutatója, a IV. őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. A résztvevő országok zászlóival fellobogózott főtéren rendezett megnyitó ünnepségen részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Havasi Ferenc, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Cse- terki Lajos, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára, a kormány több tagja, ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, valamint a hazai és külföldi kiállítók és kereskedelmi partnerek képviselői. A himnusz elhangzása után Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter mondott megnyitó beszédet. A miniszter üdvözölte a megnyitóünnepség vendégeit, majd egyebek közt a következőket mondotta. Negyedik alkalommal üdvözöljük ebben a vásárközpontban az őszi vásár kiállítóit, közönségét. A vásár áttekintést ad fogyasztási cikk iparunk, s a több száz külföldi kiállító korszerű, magas színvonalú termékeiről. Ugyanakkor a vásár beszédes bizonyítéka annak is, hogy milyen eredményeket értünk el a lakosság ellátásában és hogyan kívánjuk a további fejlődést biztosítani. Örömmel állapíthatom meg, hogy az idén tovább erősödött az őszi BNV nemzetközi jellege. Ezúttal — szemben a tavalyi 27-tel — 31 európai és tengerentúli országból üdvözölhetünk itt résztvevőket, s ők foglalják el a kiállítási terület egyenegyedét. Nagyobb jelenlétük elismerése ama törekvésünknek, hogy a fogyasztási cikkek körében is bővítsük résztvételünket a nemzetközi munkamegosztásban mind a hazai árukínálat javítása, mind pedig exportunk fokozása céljából. Ebből a szempontból különös szerepe van együttműködésünknek a szocialista országokkal, s elsősorban legnagyobb kereskedelmi partnerünkkel, a Szovjetunióval. Külön felhívom figyelmüket arra a dokumentációs kiállításra, amely a Szovjetuniónak az 1941. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron való részvételére emlékeztet. Ezekből a dokumentumokból is kitűnik, hogy a magyar nép nagy tömegei az akkori súlyos viszonyok között is rokonszenvtüntetést rendeztek a Szovjetunió mellett. Egész kiállításunk pedig — amely fogyasztási cikk iparunk fejlettségének jelenlegi helyzetét mutatja — tükrözi azt az utat, amit megtettünk azóta, mióta a Szovjetunió felszabadított bennünket, tükrözi népünk alkotószellemét, munkaszeretetét. A vásáron kiállított cikkek jórésze kifejezi a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaverseny eredményeit. A miniszter végül köszönetét mondott a vásár szervezőinek, rendezőinek és kiállítóinak, majd az 1977. évi őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt megnyitottnak nyilvánította. Üj kétszáz személyes óvoda építését kezdték meg az Állami Építőipari Vállalat dolgozói Szolnokon, a József Attilla úti lakótelepen. A debreceni Házgyár elemeiből épülő, kétszintes épületet 1978 őszén vehetik birtokba az óvodások