Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-21 / 68. szám
1971. március 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Három mű a párizsi kom mimről A párizsi kommün századik évfordulóját köszöntve, három értékes, sok tekintetben újdonságot adó művet bocsátott az olvasók elé a Kossuth Könyvkiadó. A történelem első munkáshatalma jóval több, mint históriai érték; példa és mélyenszántó tanulságok forrása. Ez magyarázza, hogy Marx, Engels és Lenin egyaránt megkülönböztetett figyelmet szentelt azoknak az eseményeknek, amelyek az 1871-es esztendő Párizsában lezajlottak .........a francia társ adalom valamennyi egészséges elemének igazi képviselője s ennélfogva az igazán nemzeti kormány volt; egyszersmind pedig mint mun- kásltormány, mint a munka fölszabadításának bátor elő- harcosa, nyomatékosan nemzetközi volt” — írta Marx A polgárháború Franciaországban című művében a kommün vezetéséről szólva, s e mondatrész is kifejezi a száz esztendeje lezajlott események jelentőségét. A gyűtemény, amely a Marx— Engels—Lenin a párizsi kommünről címet viseli, e jelentőség máig érvényes voltát igazolja az olvasó számára a marxizmus három klasszikusának műveiből vett rövidebb, hosszabb részletekkel. Más természetű gyűjtemény a Magyar szemtanúk a párizsi kommünről című, képekkel kiegészített kötet A művet sajtó alá rendező Nyilas Márta célja az volt, hogy az eseményekkel egy- időben születő beszámolók alapján tárja a ma embere elé a kommün lázában égő várost; utcákat, embereket, 6 magát a Párizsért vívott harcot, Borostyánt Nándor, Sz. Török János, Ugrón Gábor, s természetesen Frankel Leó nevét olvashatjuk, többek között a szerzők sorában, s tollúkból riportokat, az események lüktető sodrát tükröző beszámolókat, s — Frankel esetében — tömörségükben sokatmondó elemzéseket. Helyes kiadói szándéknak bizonyult —a szándék megvalósulása, a könyv teszi mérhetővé — a szétszórt beszámolók összegyűjtése, kötetbe foglalása, s ezzel a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tétele. Vive la Commune* — ezt a párizsi kommün híres jelszavát választotta műve címeként Maurice Choury francia történész, akinek nfunkáját most magyar for- iításban is megismerhetjük. A szerző történész, de az olvasó, ezek után ne higyje, hogy száraz, jegyzetekkel, hivatkozásokkal agyonzsúfolt könyvet vesz kézbe. Choury „regényt” írt, olyan regény, amelynek minden ténye, adata, helyszíne, szereplője igaz. Rendkívül alapos munkával kutatta fel a rejtezke- dő levéltári, hírlaptári anyagokat, dokumentumokat, s ezért, hogy jóval többet nyújt, mint az események összefoglalását, s elemzését. Képes a hiteles háttér megteremtésére, a légkör, a hangulat érzékeltetésére, az emberi drámák és komédiák felvillantakira. Mi tagadás, régen forgattunk olyan élvezettel történelmi eseményekről beszámoló munkát, mint ezt, az illusztrációkkal is kiegészített kötetet, amelyet Gellért György fordított POGÁNYNÉ SEBÖK MARGIT RAJZA Pilinnsky János: Gyermekkor Elsüppedek a hóesésben, eltűntem, eltűnök a fiatal intézeti lányok, ligetek, fák, első játszótársaim a fiatal és gyönyörű börtön töltelékek áhitatos szemléletében. Demény Ottó: ZSOLTÁR Parázsló csipkebokor — im, alatta vetem meg az ágyad. Láng lobog homlokod körül. Füstkígyói magasan szállnak. Mellettünk ösvény kanyarog. A völgyben birkák nyája béget. Fehér gyapjúkon nap ragyog, körmükkel köveken zenélnek. Áldozni való valahány; oly ártatlan, szelíd és tiszta. Hűvös patakvíz italuk, szemük égi csillagok csokra. Pásztoruk vagyok, s őrizem a lángot is arcod felett. Szájuk előtt a legelőt, derekad alatt a füvet.' Hívjuk tanúként a jelzőket, nem átallva alsótagozatos próbamondatokat szembesíteni közgondolkodásunk értékrendjével. Lám, milyen különös ezt hallanunk: a vállalat szép exkavátort vásárolt, s érezzük a zavaró felhangot a? ikermondatban is: az üvegboltban jó virágvázát kaptunk... Mintha a szép és a jó végérvényesen elköteleződött volna a környező világ ilyen vagy olyan tárgyaihoz; mintha az esztétikus és a hasznos, a tetszetős és a célszerű eleve, kibékíthetetlenül szembenállnának egymással. Már Pláton is... Nem titkoljuk, gondolatsorunk végül is nagyon prózai ■— gazdálkodási, forintban mérhető — tényezőkhöz kanyarodik majd — mégsem idegen témánktól némi kul- túrhistóriai kitérő. Korántsem az, mert hiszen az emberiség egész története a szépnek és a hasznosnak a gyakorlatban ötvöződő egységét jelzi. Már Pláton észrevette ezt, ha némi egyszerűsítéssel vonta is össze a két kategóriát, eleve szépnek minősítve mindazt ami jó. Ám kétségtelen: az emberiség kezdeti pillanatai — a praktikusan kézhez illő kőcsiszo- latoktól a sebzett állatokat ábrázoló barlangrajzokig — a természet feletti uralmat, egyszerűbben szólva: a gyakorlati hasznot sosem szakították el a széptől; a kettőt mindig együtt értelmezték. S éppen ez az a rendkívül jelentős többlet, amit az ember hozzátett az őt kialakító természeti előzményekhez — éppen ezt emeli ki a híres marxi megállapítás is, amely szerint: az ember a szépség törvényei szerint alakít- Nem kevesebbet jelent ez a mondat, mint azt, hogy az ember lényegi, nembéli sajátossága, hogy a létfenntartási kényszertől függetlenül, a megmunkált világban elgyönyörködve képes alkotni. S ha most elnézést kérünk is az olvasótól e filozófikus kitérőért, ez nem ment fel attól, hogy indokoljuk: mi köze e gondolatmenetnek a bevezetőben említett exkavátorhoz és vázához? Más szóval: hogyan kapcsolódik e kultúrtörténeti előzmény napjainkhoz, termelésünkhöz és fogyasztásunkhoz? Lódén és esztétika Úgy tűnik, a virágvázával jelképezett tárgykörben, tehát: a fogyasztási cikkekről szólva tulajdonképpen már nem szorul indokolásra ez az összefüggés. Az utóbbi években nálunk is teret hódító iparesztétika, a köznapi tár- gyakat-eszközöket tetszetősre formáló ipari formatervezés minden érvnél jobban bizonyítja, hogy a szép és a hasznos a mindennapi életben is összetartozó, egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Ilyen értelemben, legalábbis a fogyasztási cikkek körében, manapság már korántsem ellentmondásos, ha történetesen szép (és nemcsak jó) televízióról, villanyvasalóról vagy asztali lámpáról beszélünk. S mielőtt bármi egyebet mondanánk, ezt is nyugtáznunk kell: ez nem kis eredmény- Tudjuk, meglehetősen bonyolult út vezetett eddig. A századforduló Angliájában léptek fel először az igénynyel, hogy az egyedi megmunkálás szecessziós cirádáit utánzó ipari törekvésekkel szemben, a tömegtermelésben is ki kell alakítani az egyszerűen úgy is mondhatnánk: hasznosan szépet. Sok kitérő után — nálunk az ötvenes éveben — a két fogalom ismét kettévált, s elméleti „rangra” emelve lett tilalmassá az úgynevezett funkcionalizmus, illetve konstruktivizmus — némi egyszerűsítéssel szólva: a tárgyakat, az építményeket elszakítottuk rendeltetésüktől, célszerű hasznuktól. Így születtek meg azután az eklektikusán cirádás épületek, amelyek szűk ablakaikkal igazán nem sok ügyet vetettek a ház funkciójára: a napfényt, levegőt igénylő lakásokra és lakókra: s így kerültek a boltokba az anyagukban talán jó, de viselésre aligha ingerlő lódenkabátok Mindez — említettük — elmúlt; a boltok kirakatai tanúsítják, hogy a cipők, ruháit, bútorok- háztartási készülékek ma már szépek, vonzók is. Emberi alkotáshoz illően Nem ennyire általános ez az elv, ha a termelőeszközökről, gépekről, berendezésekről van szó. Igaz, itt is nagyot léptünk előre, de akad még közgondolkodásunkban kétség abban a tekintetben, hogy vajon: nélkülözhetetlen eleme-e mondjuk az esztergapadnak a pontos, modern működés mellett, a szépség, az esztétikai harmónia is. Előrehaladtunk itt is, erre utal például az a tavaly megrendezett Gyártmányesztétika című kiállítás, amely — a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézete és az Iparművészeti Vállalat közös rendezésében — a kohó- és gépipar bonyolult, egyszersmind szép készülékeit, gépeit mutatta be. Erre, a,-, előrehaladásra mutat az is, hogy ma már szervezetten képezik nálunk az ipari formatervező művészeket, s hogy országos koordináló szervezet, a tárcaközi, jellegű Iparművészeti Tanács irányítja a termelési esztétika fejlesztését, szervezi térhódítását. Tagadhatatlanul azonban, hogy erre — tehát a termelőeszközök esztétikus kivitelezésére — a világpiaci verseny is kényszeríti a vállalatainkat- Manapság már voltaképpen eladhatatlanok azok a berendezések, amelyek korszerűek, kiválóak bár, de riasztó, ellenszenves külse- jűek. Hozzátehetjük, hogy a szépnek és a jónak ebben a tekintetben valóban szoros a kapcsolata azért is, mert a gép formatervezői — akik csak a külalakért felelősek ugyan — a célszerű, funkcionálisan szép vonalakkal, formákkal, konstrukciós hasznot is hajtanak. Eltávolítják a. gépekről a felesleges, tehát a működést is zavaró részeket, kiszögelléseket, s nem kevésbé: a kilókat. A modern készülék: könnyű, kézhezillően egyszerűen kezelhető s ezzel az emberi alkotáshoz illően harmonikusan szép. Szépségverseny a piacon A világpiac, amely kérlelhetetlenül szelektál, ítél s fellebbezhetetlen döntéseket hoz termelésről, gyártmányokról, valójában: szépség- versenyként is felfogható. A termékek piaci értékét — sok egyéb mellett, de sok egyébbel egyenrangú mérceként — a szépség is meghatározza. S tegyük hozzá: nemcsak a világpiac teszi ezt, de a mi hazai embereszményünk, humanizált gazdaságfelfogásunk is! Végső soron kétség nem férhet hozzá: a termelésre, a gazdálkodás eredményeire is visszahatnak olyan, közvetlenül forintban talán nem is mérhető tényezők, mint otthonunk és munkahelyünk modem esztétikája, tehát a jónak és a szépnek korszerűen értelmezett világa. Tábori András Itt a tavasz! i Először kijött a barlangjából a medve. Azután: Sándor, József, Benedek. Azután: március 21. Istenem, milyen szép ilyenkor a Mátra. Egyméteres hó borítja csúcsait és mínusz 3 fokot mérnek a napfényben. Hát nincs kegyelem? Meddig kell még a fejünket a víz alatt tartanunk? Van, kedves embertársaim, Csak egy kis türelem. Addig is most szépen elmesélek valamit. Él bennünk egy ACTH ne. vű hormon, amelynek becsű- letes familiáris neve Adre- nocorticotrop. A tudós bácsik azután a mi kedvünkért egy nemzetközi szintű értekezleten megegyeztek, s így lett a hormon elismert, számunkra is érthető neve ACTH. Csodálatos hormon. Egész télen tetszhalottként, kiterítve, látszólag élettelenül összekucorogva húzódik meg testünk valamelyik rejtett zugában, azt mondjákt talán éppen az agyban és nem működik. A csendes altatókúrát í még októberben kezdi a természet. Ahogy a nap kihuny, ő is álomra hajtja fejét és decemberben már az igazak álmát alussza, janu- turbm twztfls édes tiyál csór? dúl ki a szája végén. Be februárban, amikor már pitymallik, az ö szeme is nyiladozni kezd. Márciusban pedig, amikor a nap mind a két szemével ránk hunyorít, az ACTH is talpraszökken és szétnéz hadseregén. Azután csábosán mosolyogni kezd, a kemény parancsszavak pattogva hagyják el a ajkát. És megindulnak a hormonok teljesíteni a parancsot, teljesíteni missziójukat, javítani kisgazdái életfunkcióit. Ezt a hírt valamelyik hajnalban hallottam, egy doktor bácsi mondta el az éterbe. Természetesen sokkal szebben és sokkal értelmesebben, mint ahogyan én azt most teszem. Ö azt is elmondta, hogy azért vagyunk egész télen fáradtak, mert az ACHT hormonunk egy kissé aluszékony. Nézzük csak: alszik a nap, alszik az ACTH és fáradt vagyok és rosszkedvű én. Ez világos láncolata a természet bölcs logikájának. De kutya élet leh'tett a jégkorszak idején a földön. Dühös arcok, vérbenforgó szemek meredtek egymásra és egészen biztos vicsorgó fogakkal, a másik haját tépve szeretkeztek az emberek. Világosi aludt az ACTH-juk vagy tolón még meg sem született. Lám, mennyivel szebb a mi életünk, mennyivel jobb nekünk. Megyek be aranyos kis munkahelyemre, útközben az arcom a napocskának tartom — Hadd ugráljanak — ficánkoljanak bennem az életfunkciós hormonok. Csak ültem egész télen ölhetett kézzel, semmittevésre kárhoztatva, rosszkedvűen. Amikor néha tükörbe néztem, lévén udvarias ember, azonnal félre álltam, mert azt hittem, valami idegen fickó jön velem szemben. Pedig csak a téli, rosszkedvű tükörképem volt. Most, hogy beérek az üzembe, a mosdó tükrében azonnal megnézem magam. — Megnyugszom, a tavaszi képem vigyorog vissza rám. No lám, vitustáncot járnak bennem a hormonok. Vérem pezseg, a feszítő életfunkciótól. Dolgos kis kezembe veszem a kalapácsot, megszólít a művezetőm. — Tegnap... — és szid fáradhatatlanul, káromkodva, átkozódva. Teheti, jóbarátok vagyunk. Mondom neki, hogv tegnap még baj volt az ACTH-hormonaimmal. Gyanúsan rámnéz. — Becsavarodtál? — kérdi és dühösen továbbáll. — délben hívat az igazgatóm, biztos a művezető mósze- rolt. 1 — Maga, fiamt úgy tmdtm törzsgárda-tag. Hogy lehet ilyen marha... Ránézek, egyenesen a dühtől véres szemébe és megszólalok: — Az ACTH-hormon önben még alszik — mondom neki vigyorogva és jósággal, meleg tekintettel verem az öreget. — Hogy lehet ilyen marha jól dolgozni? — variálja az első kérdést megbabonázva. — Micsoda, mi az az ACTH? — kérdezi hozzám lépve, meglehetősen kiváncsi arccal. Elmondom neki. — Azonnal magával \ húz, a napra. A félórás ebédidőt ügyesen és sikeresen beosztottuk. Jutott mindenre idő abból a két órából, amit a gyáron kívül töltöttünk. Ebéd után a szakmai versenyen csapatunkban a legjobban szerepeltem. Művezetőm nem hitt a szemének, azt mondta, csalok, önérzetesen kikértem magamnak és a fülébe súgtam, hogy imádom az életet, nagyon szeretek dolgozni. — Ez hogyan létezik? — kérdezte. Ismét belekezdtem az ACTH-hormonba. Ékes szavakkal ecseteltem a működését. De most már nem kérdezte, hogy b ecsavarod- tam-e, most már biztos volt benne. Gondterhelt arccal otthagyott. Nem törtem le. Az öröm, az életszeretet, a tenni vágyás szétfeszített, életfánkreneszánszukat élték. Nagyon jót tett a déli napfény. Dalolva mentem az irodára, Mancika éppen fésülködött. Szó nélkül a térdébe haraptam, és ő szó nélkül pofonvágott és azonnoT magyarázatot kért. Válasz helyett a fülébe énekeltem hogy: „Mindenkit érhet szerelem, amióta világ a világ”. Megint kaptam egy pofont, mert állítólag a szám a füléhez ért. Akkor komolyra fordítottam a szót: — ACTH! Itt a tavasz! Is- eni a lila kalapja, a vörös haja, a kék szemüvege, az elefántcsont színű arca és a zöld ruhája, azzal a meggyszínű övvel. És milyen cuki a sárga cipő, az a karcsú, két kicsi boka és mennyire teni a lila kalapja, a vörös körme. Óh, Mancik ! Isten bizony itt a tavasz. Nézze, figyelje, hallgassa, itt a tavasz benn a szívemben. Fütyülök a hormonjaimra, éljen maga, a legszebb, legédesebb ACTH-lény. — Óh, Jenő, hogy maga milyen művelt — sóhajtotta a nő és hajamba túrt. Hahaha, emberek, itt a tavasz! És hála az istennek. Mancikában is lángrakaptak, már élnek, működnek az ACTH és a többi életfunkciós hormonok. Csak nem tudja még a Ms csacsi. , , vlWü őam
