Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
1969, június 8, SZOLNOK MEGYEI SíBPLAE 9 P. Sebők Margit: HAZAK A DOMBOLDALON Ladányi Mihályt Amikor visz a szél valamerre Amikor visz a szél valamerre és valahol összetalálkozunk, s esőkről, állatokról és asszonyokról beszélünk, és elütjük az időt, amire később azt mondjuk: történelem vad, keserves-, konok, izgatott és álmodni tanító szavakat keresek .. . Arról, hogy ti vagytok mégis az erősek a világban, és te vagy a jobb itt akkor is, ha kocsmanóták büdösödnek a szádban, csak sárban csatangolsz te is, és megroppansz és feketére aszal a nap . De látod, alig van már hozzád szavam• Mert szorongó kézművesek lettünk mi csak. szakadozott álmokat fércelünk a halálgyárak falai mellett, múzeumokat építgetünk és ritkán van már szavunk dicsőítésedre. Pedig erősnek akarunk látni és egy nap az is leszel. .. Mert az isten is azáltal isten, hogy a csüggedők őt keresik, de a magányba ő is belehalna. Idevárlak hát. És amikor éjfél körül hazafelé botladozom magányosan, itt jössz velem és árnyékunkat rámázoljuk a falra. MEGJELENT Az észt irodalom kistükre Az észt nép finn-ugor ősei négyezer esztendővel ezelőtt települtek le a Balti tenger partján. Azóta e nép hosszú utat járt meg, mígnem létrehozta a mai Észt Szovjet Szocialista Köztársaság magas színvonalon szervezett technikai, termelő apparátusát, irodalmát és művészetét. A most közreadott kötet, — melynek anyagát Jaan Kross válogatta, s írt hozzá korszakokat és szerzőket egyaránt ismertető szöveget, — a legrégebbi időktől a mai észt irodalom létrejöttéig ismerteti e nép irodalmának életét. A népdalok szépsége Tiszta hangon szólalnak meg a népdalok, munkadalok, bús énekek, balladák és mulató nóták. „Addig szép a kaszálórét. Míg a fű levágatlan még. A sarjúrend addig pihés. Mig össze nem gyűjtötték. Addig szép a szénaboglya, Míg a villa át nem szúrja. Addig híres a szénakazal, Amíg nem hordták még haza. A kisasszony addig karcsú, Fiatal lány, kedves arcú, Míg a fiú meg nem fogta, Kedves kéz át nem kulcsolta, Csalfa száj meg nem csókolta” — dalolja egy népdal. Kristjan Jaak Peteison, a műköltészet úttörője Kristjan Jaak Petersont tartják az észt műköltészet úttörőjének. A nemzeti irodalom megteremtését tűzte ki célul. „Az énekes” című versében már a nemzeti öntudat hangja szólal: „Mint a fény forrása, a Nap, úgy áll a büszke énekes testvérei közt. Csattan a villáik, hallgatnak az erdők: az énekes szava cseng, szájából mint a forrás tisztán ömlik a dal. És körülötte némán mint tenger partján a sziklák, figyelnek a népek.” A nemzeti irodalom születése Tartuban 1802-től működik az egyetem, megalakul az Észt Tudós Társaság, megjelenik Kreutzwáld hírneves Kalevi-poeg-je, — Tartuban 1870-ben nyitja kapuit a Vanemuine Színház, 1871- ben az Észt Toliforgatók Társaságai Ahogyan Narvában, Tal- linnban gyökeret ver az ipar, gyári üzemek alakulnak, úgy növekszik ereje lassanként az észt munkásosztálynak is. Kezdetben az észt nemzeti mozgalomban alakult ki először két irányzat; a konzervatív jannseni és a radiká- lis-függetlenségii. Az 1905-ös forradalom után pedig teret hódít a munkásmozgalom. „Legyünk észtek!” és „Váljunk európaivá!” — fogalmazta meg jelszavait a Noor- Eesti, az Ifjú-Észtország mozgalom. Majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után nem sokkal kikiáltják az észt tanácsköztársaságot. Az észt nép demokratikus szabadságtörekvéseit azonban a német megszállás veri le, énekli Johannes Barbarus egyik versében. Juhan Sütiste az aniti-fa- siszta ellenállás énekese. Letartóztatják a németek, évekig raboskodik. A tallinni színháznak volt művészeti vezetője. „A földgolyó keletnek fordul” című verses irodalmi riportja az észt nép szocialista irodalmának egyik legbecsesebb alkotása. Neves publicista és költő Heiti Talvik, az igazság szenvedélyes hirdetője. Éberen figyel Európa politikai majd polgári kormány következik, mely 1918-tól tizenhat esztendőn át nem engedélyezi a kommunista pártnak a működését, „Iszonyú átkos történelem, letaposott nép, erötelen. Törpenyír göcsörtös és görbe, gyökere ingoványba fogódzik — Ez Észtország” írja Gustáv Suits. Az új idők új dalai messze északon... Az észt földön, „otthon szőtt fasizmus" ellen Johannes Barbarus emeli fel szavát, s az ő szava a legmesz- szebb hangzó. Támogatja a spanyolországi önkénteseket, kiáll az üldözött Heinrich Mann mellett. Később az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának elnöke lesz. és szellemi eseményeire. A törvénysértések során letartóztatják. halála után, 1966- ban rehabilitálták. Az észt munkásirodalom „nagy egyénisége” pedig — August Jakobson, 1950-től 1958-ig az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsának elnöke. Az észt realista regény nagy művésze. „Az utolsó állomás” című írása olvasható a most megjelent kötetben. Császtvai István . „Aki a népnek él, annak napja már csak az eszme: messze világit fénye dalának, ád, csak ád, neki nem marad semmije már Dalában minden ember szívverése lüktet; Évszázadok jönnek, de amit ő velünk tett, azt nem ronthatja le sem idő, sem halál” — Lukács György tanulmányaiból Válogatás A Művészet és Társadalom című válogatás (Gondolat 1968., szerkesztette Fehér Ferenc) elsősorban azt szolgálja, hogy a művészetekkel kapcsolatos marxista elmélet iránt érdeklődő olvasóközönség vázlatos képet alkothasson Lukács Györgynek, a marxista esztétika egyik legjelentősebb művelőjének életművéről, eszméiről. A válogatás áttekintést ad arról a fejlődésről, amelynek során Lukács György az idealista, szellemtörténeti gondolkodásmód korlátain túljutva fokozatosan marxistává fejlődött. Különösen E következtetések levonása során Lukács György — több más jelentős marxista esztétával együtt — szembekerült azokkal a dogmatista törekvésekkel, amelyek a személyi kultusz időszakában alakultak ki a marxista esztétikában. Lukács György ezekben a vitákban a pártosság, a szocialista realizmus és általában a szocialista kultúra elméleti kérdéseit illetően olyan nézeteket is kifejtett, amelyek részben ma is vitatottak (s értelmezésük is többféle); de általános érvényűnek lehet tekinteni azt a szemléletet, amelynek jegyében Lukács György a társadalmi viszonyokkal, a társadalmi tudat egyéb szféráival való összefüggésben vizsgál minden művészeti kérdést, nem valamiféle önálló „művészetfilozófia” hanem a marxista—leninista világnézet szerves részét képező filozófiai esztétika kidolgozására törekszik. Nyomon követhető a válogatást olvasva Lukács Gvörgynek az a törekvése is. amely a oolgári gondolkodással való szakítástól kezdve mindmáig végigvonul életművén: a polgári kultúra és művészet bírálata mellett igyekszik felhívni a figyelmet a kultúra maradandó értékeire, feilődésmenetének történelmi tanulságaira. A XIX. és a XX. század poljól látjuk ezt, ha a drámai forma elvi kérdéseiről, illetve a regényről azt 1910-es években írott tanulmányok felfogásmódját összehasonlítjuk például az 1932-ben megjelent Tendencia vagy pártosság című írásával. E fejlődés során ismerte fel a materialista filozófia és a munkásmozgalom mellett magát elkötelező esztéta azt is, hogy a marxizmus klasz- Kzikusainak munkássága esztétikai szempontból is alapvető jelentőségű, egy összefüggő, rendszeres esztétika kiindulópontjait is tartalmazza. gári irodalmának (részben egyes alkotók életművének, máskor egy-egy műfaji problémának, ismét máskor egész irányzatoknak) elemzése során azt is kimutatja Lukács György, hogy miért válik a polgárság egyre inkább képtelenné arra, hogy igazán pozitív életprogramot sugalló művészetet hozzon létre, miközben a proletariátus legnagyobb művészei, a társadalmi-történelmi értékeknek az egyén életében is érvényesülő hatását, mozgósító erejét ábrázolják alkotásaikban. Elsősorban tehát a történelmi korszakváltásnak a kulturális, művészeti vonatkozásai állnak Lukács György eme tanulmányainak középpontjában. Ez különösen A művészet és az objektív igazság, az Elbeszélés, vagy leírás, a Bevezetés a marxi esztétikába és A perspektíváról című tanulmányokban figyelhető meg. A marxista esztétikáról A gazdag életút tudományos tapasztalatainak átfogó összegezésére először a Különösség, mint esztétikai kategória (1957), majd az Esztétikum sajátossága (magyar kiadás: 1965) című művekben került sor. Az e két műtől közölt szemelvények elsősorban azt láttatják az olvasóval, hogy Lukács György az emberi gyakorlat egészének jellemzéséből, a marxista ismeretelmélet általános érvényű tételeinek értelmezéséből kiindulva kezd az esztétikum sajátosságának elemzésébe. Az emberi gyakorlat különböző szférái közötti összefüggés szempontjából rendkívül fontos a mindennapi gyakorlat és a mindennapi tudat problémáinak figyelembevétele — hangsúlyozza Lukács György. E problémákkal a marxista filozófia mindezddeig igen keveset foglalkozott. Lukács György nemcsak bebizonyította az e kérdésekkel kapcsolatos kutatások fontosságát, hanem jónéhány kérdésben maga is megpróbál új eredményekhez jutni. Rámutat arra, hogy a mindennapi gyakorlat természetéből kiindulva kell jellemeznünk a tudományos tevékenységet, amelynek legfontosabb jegye ismeretelméleti szempontból az, hogy a szubjektív elemeket minél inkább kiküszöbölő, tárgyszerű szemléletre törekszik. A művészet viszont. amely szintén a mindennapi élet tapasztalati anyagának meghaladását és magasabb szintre emelését, speciális tudatosítását szolgálja, a tudománnyal szemben éppen a szubjektív szféra fokozott kifejezésére, a külvilág szubjektív elsajátításának intenzívebbé tételére irányuló tevékenység. Mivel a szubjektum lényege szerint nem más, mint társadalmi viszonyok, az egyén közösségi kapcsolatainak összessége, így a szubjektum művészi kifejezése sem más, mint társadalmi, közösségi érvények kifejezése, tudatosítása; a szubjektum igazán művészi kifejezése tehát objektív tartalmakat tükröz, ezért mondja Lukács György: „A művészet antropomorfizáló sajátosságát a legvilágosabban az fejezi ki, hogy összes tárgyait nem tiszta magánvalóságukban, hanem az emberekre vonatkoztatva ábrázolja. Tudjuk már: ez nem jelent szubjektivizálást. Ez a mindennapi életben fellépő hangulatok ismérve’’ — § csak az e hangulatban található közösségi érvényű és hitelű elemek kiválasztása és különös módszerű tükrözése, kifejezése révén válhat művészi értékű alkotás anyagává egy-egy szubjektív érzés, hangulat stb. A művészet és gyakorlat egysége A mindennapi, a tudományos és a művészi tevékenység szétválása, amely Igen bonyolult, több lépcsős társadalmi folyamat formájában ment végbe, természetesen csak viszonylagos. Abszolút szétválasztásról nem beszélhetünk, hiszen az emberi praxis organikus egységet alkot: a művészet állandóan a mindennapi éleiből merít, a tudomány eredményei minduntalan a művészi és a mindennapi éiet szférájába is belekerülnek. Nemcsak Lukács György esztétikai gondolatainak értékeiről ad képet ez a jól szerkesztett válogatás, hanem a marxista esztétika meggyőző erejéről, világnézeti, poétikai eg>jséri'is^igévől, ak- ívali’ásáról is. Görgényi Ferent Szemben minden dogmaiizmussal
