Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. június ZZ. Az úttörő olimpia országos középdöntői eredményei alapján megyénkben kilenc verseny szám közül csupán háromban volt fejlődés. Az úszásban és a kajak-kenu sportágban elért sikerek az iskolán kívüli sportkörök munkáját dicsérik. A csa­patsportokban öt év alatt először nyert bajnokságot két Szolnok megyei csapat. Ezt a sikert a szolnoki Áchim úti iskola fiú és leány röp- labdázói érték el. Kézilabdázóink az előző évi helyezéseket tartani tudták, mivel a fegyverneki leányok a második, a szol­noki Költői úti fiúcsapat a harmadik helyet szerezte meg. Mindhárom kosárlabda csapatunkat a szolnoki Új­városi iskola adta. Tornában a szolnoki Költői úti iskola fiúcsapata a harmadik, míg a leányok a negyedik helyet szerezték meg. A legtöbb helyezést lehe­tővé tevő atlétikában mesz- sze elmaradtunk a múlt évi kitűnő szerepléstől. Az orszá­gos döntőn az előző évi 12- vel szemben most csak öten indulhatnak. A középdöntőn a II. korcsoportban két első helyezést szereztünk kislab- da hajításban. A kunszent­mártoni Raffai László 61,21 m-es, a szolnoki Fazekas Ág­nes 50,66 m-es dobásával lett első. A három második he­lyezést a 60 m-es síkfutásban a mezőtúri Takács (8.6 mp), a kunhegyesi Tarr kislabda hajításban (78,50 m) és a martfűi K. Kiss Erzsébet tá­volugrásban (463 cm) érte eL Fejér, Pest, Nógrád megye versenyzőinek tudását dicsé­ri, hogy több harmadik he­lyezettünk a többi közép­döntőn bajnokságot nyerhe­tett volna, fgy pl. a szolnoki Pompor 148 cm-es eredmé­nyével a leány magasugrás­ban, a martfűi Mikovics 157 cm-rel a fiúk magasugrásá­ban, vagy a szolnoki Zsem- beri Borbála 499 cm-es tá­volugrásban. Az országos középdöntő ismét bebizonyította, hogy mennyire hiányzik a legte­hetségesebbek felkészítésé­nél egy jól működő sportis­kola. Az országos bajnokságon elsősorban az úszóktól vár­hatunk ez évben is sikeres szereplést, de reméljük, hogy a többiek is becsületes helyt­állással képviselik megyénk úttörő sportját. Akiket dobogóra várunk. (Balról jobbra): Varga J., Bózsó, Bogdán, Rózsahegyi, Győri, Baksa, Bálint, Takács Petrezselyem, Varga A. Szarvas András és szorgalmas tanítványai SAKK-ELET T. sz. feladvány (Székely S.) a bedet gb tartja a közmondás. Sötét közé­pen döntó előnyhöz jutott, Így ellenfele esak védekezhet, a gyalognyerés lépremenés...) IS. Vd3 e4 IS. Vc3 B:a£ (19. VbS-re Bfb8 nyert 20. h3 BcS 21. Vei F:dl 22. V:dl B:c2 23. aS Bc6 24. a6 BaS 25. Vd2 BciaS (25. Ve2 jobb) 26. B:a6 B:aí 27. Bel Be6 2*. Bal h« »- hí Bc4 30. bs Fe5 31. Bbl di 32. Ve2 d3 (Itt már 32. ...de3 la Jó) 33. Vd2 Be2 világos feladta. Jó tervekre épített szép játsz- rea­D. N. Útra készen „olimpikon­jaink“ Nincs tévedés, olimpikon­jaink holnap útra kelnek és Pécs városában versenyez­nek: ki kerül a dobogóra, ki nyer aranyérmet. A Szol­noki Dózsa úttörő úszóiról van szó, akik közül tizenhe­ten vívták ki a középdöntő­kön elért eredményeikkel az úttörő olimpia országos dön­tőjén való részvétel jogát. Elindulás előtt az esélyek­ről beszélgettünk Szarvas András edzővel, aki immár tíz éve neveli az úszópalán­tákat. Elmondta, hogy a kö­zépdöntőkön elért eredményt, tehát a papírformát figye­lembe véve négy első helyet és mintegy tíz dobogós he­lyezést vár. Ha a BVSC ver­senyzője, a válogatott keret­tag Végh esetleg nem indul, úgy lehetséges újabb arany­érem megszerzése is. Gratu­lálunk a fiatal versenyzők­nek és Szarvas András edző­nek az eredményekhez, nem utolsó sorban a Dózsa sport­körnek. Bízunk abban, hogy az úszók „aranycsapatként” térnek vissza Pécsről. Mai műsor Atlétika- Megyei serdülő baj­nokság, A kategória Jászbe­rény, 9. Kézilabda. NB IL nőj: Martfű- Szegedi Tanárképző, Martfű 10. Megyei I. o. női: Rákóczifalva— T.-földvári Tsz 15.30, öcsödi Tsz —T.-miklósi Tsz 9, Szó. Sparta­cus—Túrkeve 9. Férfi: Rákóczi­falva—T.-földvárl Tsz 16,30, Öcsöd—T.-miklósi Vasas 10, T.- földvári Gimn.—Kunszentmárton 10, Mezőtúri AFC—Tiszafüred 9.30. Vásárhelyi SE—Szó. Vegyi­művek 17, Szó. Olajbányász— Túrkeve 10.30, Üjszászi Tsz—Szó. MÁV 9. Röplabda. NB n. férfi: Sz. TITASZ—Zalka FSE TITASZ pá­lya 10.30. Martfű—Fejér megyei SZTC Martfű 12.30. Úszás. Területi gyermek sereg­szemle Szolnok Damjanich u. 9. Vívás. Meghívásos vegyes csa­patverseny Törökszentmiklós, Pe­tőfi isk. 10. Labdarúgás. NB T. B: SZMT. —Győri Dózsa, MTE sporttelep 16.30 Orosz. NB III.: Martfű- Tűzoltó Dózsa, Martfű 17.30 La­katos. Megyei L o.: Sz. Cukor­gyár—Karcag (Debrecenből), Túrkeve—Jászjákóhalma 17.30 Ha­mar, Jászkisér—Sz. Olajbányász Orbán, Üjszász—Rákóczifalva Bállá. Jászárokszállás—K. ME- DOSZ Ozsvár, Jb. Vasas—Kun­hegyes Grámán, Kunszentmárton —Tószeg Mihályi, Megyei H. o.: Sz. Traktor—Jászladány Gere, Kengyel—Száj ol Répans2- ki, Abádszalók—Szászberek K. Sebestyén. Zagy varékas—Kisúj­szállás 17.30 Szántó J., Dózsa SE —Jászapáti 10.30 Pál. Tiszaro**— Cibakháza Detki, Jászalsószent- györgy—Öcsöd Baranyi, Tiszate- nyő—Fegyvernek Szajol 17.30 Magyar. Tartalék bajnokság: Ti- szaföldvár—Szabó L. SE 15.30, Dobos. Idegenben szerepelnek? a lab­darúgó NB II-ben az Sz. MÁV Mezókovácsházán, a Jb. Lehel Kiskunfélegyházán, az NB Hi­bán a Kilián FSE Hajdúböször­ményben, a Szabó Lajos SE Záhonyban, az Sz. Vegyiművek Nyírbátorban, Törökßzentmiitl s Debrecenben a Kinizsi ellen, a férfi röplabda NB n-ben az Sz. Vegyiművek Salgótarjánban a Bányagép ellen, a kézilabda NB II-ben a Kilián FSE a Ganz- MÁVAG ellen, a Szolnoki Dózsa ifjúsági vízilabdázói Egerben, megyénk női atlétái Nyíregyhá­zán, a férfiak Ózdon. Öt aranyérem úszásban Nem fogadta kegyeibe az időjárás az utánpótlás ver­senyzőit és a változékony időjárás következtében Szol­nokon az első napi küzde­lem, hideg, szeles és esős időben zajlott le. Ez a kö­rülmény azonban csak egy­két esetben volt az eredmény rovására, a gyermek-úszók lelkesedése határtalan volt. A versenyen mintegy száz­ötven versenyző vett részt. Pénteken, az első napon, két csoportban 16 bajnoki cím talált gazdára. Ebből 4—4 a szolnoki Dózsa és a Békés­csabai MÁV, 3—3 a SZEOL és a Hódmezővásárhelyi ME- DOSZ és 1—1 a Szolnoki MÁV és a Kecskeméti Víz­mű SK versenyzői szerezték meg. Ami a verseny minőségi eredményeit illeti, figyelem­be véve az I—VI. helyezése­ket, első helyen áll a Szol­noki Dózsa a 25 helyezési számmal, második a Kecs­keméti Vízmű 21, harmadik a Békéscsabai MÁV 12, ne­gyedik a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 9, ötödik és hato­dik holtversenyben a SZEOL és a Gyulai MEDOSZ 7—7 helyezési számmal. A gyermek-úszásban ki­emelkedő eredményt értek el Bogdán Sz. Dózsa, ifj. Tö­rök hódmezővásárhelyi és Kolarovszki békéscsabai ver­senyzők, akik 2—2 bajnok­ságot szereztek. Nagy küzde­lemben és megérdemelten kerültek a dobogó, legmaga­sabb fokára a Szolnoki Dó­zsából Bozsó Sz. és Földi az Sz. MÁV-ból Simon. Eredmények. Fiúk: 1958— 59. születésűek, 100 m gyors: 1. Bogdán 1,16,8, 3. Tóth (Dózsa) 1,21,8. 100 m mell: 1. Bozsó 1.34,4, 2. Dudás 1.34.4, 3. Hasznos 1,34,8 (mind­három a szolnoki Dózsa ver­senyzői), 100 m hát: 2. Hasznos 1,33,5, 400 m gyors: 1. Bogdán 6,07,4, 3. Tóth 6.17.4. 1960—61. születésűek: 100 m mell: 2. Földi 1,44,8, 100 m hát: 1. Földi 1,46.8. Lányok: 1958—59. születé­sűek 100 m gyors: 2. Simon 1,27,3, 100 m hát: 2. Simon 1,43,1. 400 m gyors: 1. Si­mon 6,38,6. 1960—61. szüle­tésűek: 100 m gyors: 3. Sza- niszló (Dózsa) 1,52,4. Meg van az első Az újpesti öbölben ren­dezték az V. nyári úttörő olimpia kajak-kenu országos döntőjét. Megyénket két ha­jóegység képviselte. Szerep­lésük eredményes volt és PK—2 300 m távon Kovács János—Gál Géza kettős aranyérmet szerzett és ezzel az első aranyérmet szerezték megyénknek. Sép sikernek számít Kovács Jánosnak a PK—1 300 m elért második helyezése is. Befejeződik a tavaszi forduló A labdarúgó. N*B I B-ben és az NBt Il-b.en . m* . délutáb befe­jeződik a tavaszi- idény. Me-: gyénk csapatai közül az MTE idehaza, sl. MÁV és a Lehel idegenben játszik. A párosítást nézye egyik csa­patunk sem lép esélytelenül a pályára. Az NB I B~s MTE a már most kiesőnek kikiáltott, utolsó helyen álló Győri Dózsát fogadja. A piros-feketéknél Kol- láth kéthetes eltiltása okoz gon­dot. Czigony edz6 úgy. tervezi, hogy Heidric megy a fedezet helyére, Balogh lesz a jobbhát­véd, míg a csatársor a régi összeállításban játszik. Ha ne­héz küzdelemben is, de győzel­met várnak. Ebben az esetben 18 pontja lesz a csapatnak, ami­vel megerősítheti helyét a kö­zépmezőnyben­Rendbe jöttek a sérültek, nem változik a vasárnapi össze­állítás. Olyan eredményt szeret­nénk elérni, hogy versenyben maradjunk a DVSC-vel, — mon­dotta Maglód! Gyula, a Mező- kovácsházára utazó Szolnoki MÁV szakosztályvezetője. Álta­lános vélemény szerint Mezőko- vácsházán ros^z pálya és ke­mény játék várja a csapatokat. Ennek dacára úgy véljük, meg­szerezzük a két pontot. A Jászberényi Lehel Ki f un­félegyházára utazik. Játékerő tekintetében a Lehelt jobbnak tartjuk, képes lehet pont, vagy pontok szerzésére, ami okvet­len szükséges) a 3. hely meg­tartásához. Ehhez viszont jobb idegenbeli szereplés kell annál, mint amit a Lehel az utóbbi he­tekben nyújtott. Kosárlabda MNK Férfi. Bp. VTSK—Szolnoki Olajbányász 97:54 (57:29) Szolnok. V.: Wein, Bajtai. Olajbányász: Balifeh P. 8, Káplár 14 — Ácsai 10 — Várszegi 8, Szabó 8. Csere: Balogh Gy. 2, Váradi 4, Kollár, Hollócsi, Balajti. Edző: Suba Sándor. Nagyon megilletődőtten' kezdtek a szolnoki fiúk a jóképességű NB I-es főváro­siakkal szemben. Bátortala­nul dobtak kosárra, amit az igen magas, válogatott He­gedűs rendre tisztán szerelt, így az első felidő közepén már 25 ponttal vezettek. A második félidőben a VTSK az igen jól dobó Gedeon ve­zetésével tovább növelte elő­nyét. Matt 2 lépésben. * Játszmák a megyei csapatver­senyekről: Antal védelem Kiss F., Jb. Lehel—Oros, Jb. Vasas 1. e-1 d6 2. d4 Hf6 3. Hc3 g6 4. Fg Hbd.7? (A védelem lépéseit az elmélet szerint kell játszani, különben sötét azonnal hátrány­ba kerül, itt 4. ...Fg7 5. Vd2 c6 6. f4 0—0 az ismert út) 5. f4 h6 6. Fh4 Fg7 7. Hf3 c6 (Azonnali 7. e5! is jó) 8. Vd2 b5 (Sötét hátrányosan jött ki a megnyi­tásból, így nincs idő a v-szárnyi támadásra. Jqbb a király biz­tonságba helyezése.) 9. Fd3 Va5 10. 0—0 Fb7? 11. e5! de5 12. fe5 Hh7 13. Vf4 0—0 (Azonnali 13. é6! is jó) 14. Fe7 gS 15. VÍ5 sö­tét feladta. * Szicília! védelem Nagy. Jb. Lehel—Mizsei, Olalb. 1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3. d4 cd4 4. H:d4 Hf6 5. Hc3 d6 6. Fb5 Fd7 7. 0—0 e6 (EdHig elmélet, továbbiakban 7. Fg5 e6 a foly­tatás. Miután ez elmaradt, igy 7. ...g6 a. helyes út) 8. Fe3 a6 9. H:c6 bc6 10. Fd3 Vc7 ll. b3 Fe7 13. a4 d5! 'Míg világos a v- számvon két jelentéktelen lépést tesz addig ellenfele megszállja a centrumot) 13. Ve2 Fd6 14. f4 e5! 15. ed cd5 16. Hdl 0—0 17. F:a6? Fg4 (Aki a centrumban jól áll, az a játszmában is, — Társadalmi munkája: sportvezető Ha valaki Rákóczifalván a község sport­ja iránt érdeklődik, azonnal Dénes Antal­hoz irányítják. — Tessék csak Tóni bácsit keresni, ő majd ad felvilágosítást — hang­zik az útbaigazítás. Mikor a Petőfi Sándor út 29. sz. alatti ház ajtaján beléptem, egy nagy halom nyom­tatvány és tagsági könyv között találtam Éppen a tagdíjfizetést intézte. A tükörasz­talon serlegek, díjak, a fiókok telve sport­képekkel. Egy szobába sűrítve Rákóczifal va sportjának múltja és jelene. — Tulajdonképpen milyen funkciója van Tóni bácsinak? — Elnökhelyettes vagyok. Amit az asztalán láttam, abból más de­rült ki. Különféle számlák, levelek, árul - kodtak arról, hogy a sportkör összes gond ja a vállain nyugszik. Intézi a kézilabdá zók, a labdarúgók, a sakkozók ügyeit, hoz zá fut be a levelezés, maga válaszol min denre, kézzel írva. Szertáros, tagdíjat szed fizeti a játékvezetőket. — Hogyan szövődött ez az életre szóló szerelem a sporttal? — Iskolában ragadt rám. Nagyon szeret­tem a tornát, később sokat futballoztunk a Tisza-parton, a réteken. Rákóczifalván 1935­ben alakult meg hivatalosan a sportkör. Azóta mindig van vezető szerepem. Előkerül a 30 éves jubileumra készült fénykép, aztán a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem bronzfokozata, amit a ju­bileumkor kapott. Büszkén mutatja a he­rendi porcelánból készült ajándéktárgva- kat. — Valamikor a játékosoktól kaptam Tóni bácsi hat évig úthengeren járta az r»’szágot De minden pénteken este haza­utazott. Irányította a közsée sportját, sa­ját pénzén mosatott, főzetett a játékosok­nak, vitte a csapatot. Vasárnap éjjelenként fabőröndjén szundikált a vonaton, hétfőn reggel már dolgozott. Majd minden ener giá’át a sportra áldozta. ■Másfél hete nem jár ki a pályára. — Rákóezifaván szeretik a labdarúgást. Néey csapat van. de a labda kevés. Mégis a legjobbat vitték edzőmérkőzésre játsza­ni. hiába szóltam. Persze azt nem tudják, hogy tavaly 930 forintos nyugdíjából vásárolt két labdát. Kellett a csapatnak. Az ára majd befolyik a tagdíjból. Ha befolyik. .. Zsebből fizeti a játékvezetőket. Majd megadják. önzetlen még ma túl a hetvenen (pl) KERESZTREJTVENY Űrutazás 1 #* f * 2 3 4 i 1 6 : W" u li 3E U • * •# 14 V * 15 16 1: * * ia 10 * * 2Í> n *:-’3 Sí 4 2r> * * 36 27 2 a • * *# 29 ** * » 30 3T íc 33 * * * * TIT“ 35 ♦ * ** 36 31 ** * * :ii :* 39 43 41 . \ * • 42 43 * * ** 44,, ** • « 45 * * #*bs * *! * * 4k 46 ■V) •*l 52 S3 * * 54 *J\ * \ 55 * * 56 ** • * 5; * * 58 5« Wi 61 02 63 * * * * lif ** * #• éd Cu OS au ** * * Ti* 71 * * 70 73-»> 1 \,A jövő körvonalai" című könyvében írja A. C. Clarke: If*A legelső Lunyik igen fontos lépés volt előre, több mint 200 millió mérföldre eltávolodván a Földtől — amj a Mars távolsá­gának hatszorosa. Ha a nukleáris energiát bevetjük az űrrepülés­be, a bolygók legtávolabbika (folytatása a vízszintes 2. és a függőleges 1. számú sorokban). Vízszintes: 11. Ital. 13. Női be­cenév. 14. Ugyancsak női bece­név. 15. Svájci kanton (+’). 16. Európai nemzet. 18. Mint víz­szintes 14. számú. 20. Tánc (fő­nét.) 22. Vissza: aroma. 23. Szov­jet űrrakéta. 26. Vissza: állóvíz. 27. Kalászos. 29. Kínai város. 30. Visstza: napszak. 32. Táplál. 34 Forgács, olaszul. 36. Száraz, franciául. 38. Az első űrhajós, 39. Francia férfinév. 40. Marok­kói város (y»=i). 42. Szereplő a ,,Bajazzók”-ban. 44. Francia névelő. 45. Ceylon repülőeépje!- zése 4« Utóirat. 47. Igekötő 48 Áruba bocsátaná. 51. Kenőanj'a- got. 53. Albán pénzegység. 54. Némán lóg! 55. Női köszönés. 56. Becézett szülő. 57. Gyilkolja. 58. Horony. 60. Állat. 62. Néróén rabol! 64. Tea, németül. 65. öra, németül. 66. Amerikai Egvesült Államok. 68. Féltucat, esztendő 70. Tódor páratlan betűi. 72. Túl.... a munkaidőn túl dolgozó. Függőleges: 2. Somogy megvet község. 3. Ausztriai város. 4. Ha­mis. 5. Afrikai folyó. 6. Lendül letet. 7. Személyes névmás. 8. ...László humorista. 9. ...ó csi­ga. 10. Sütemény. 12. Tévesen jegyez. 17. Földmijnkát végez­tet. 19. Innivalója. 21. Ilyen test-, vérek is vannak. 24. Falusi ud-- var. 25. Yoga követője-e? 28. Horog, zsargonban. 31. ókori ró­mai öltözék, 33. Egalizálva. 35. Ütkezdésről. 37. Egyenlő, fran­ciául. 41. Apa. angolul. 43. 'Ve*' títőlemez. 47. Üjság. köznapiam 4*9. A versíró. 50. Fa része. 51/ Zenemű jelzés, röviden. 52. Téli hónap. 58. Háló németül. 59. Ló­verseny. 61. Allatszállás fából. 63 Denevér angolul. 67. Vásznat ké-’ szít. 69. Eleven. 71. Igen, oroszul, 73. Ür^s rúd! Beküldendő: a vízszintes 2. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése* június 26-ig. V. I. Múlthetí rejtvényünk helye« megfejtése: Ne higyj neki. ne hleyi: mert sokan megesnek.. Mikor nála boldog életet ke* résnek. — Könwet nvert: Fe-i kete János, Tiszaszeotimre. (A könyvet postán küldjük el). grolnotr megvet NétVfap EEJTvFjvyst'vt.vENYE 1969. júpius 22. Fejlődés csapatsportban • visszaesés atlétikában

Next

/
Oldalképek
Tartalom