Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP tWÍ augusztus 23, e ilII ÍJU I a világpolitikában HU 11II I !IIIIIIIIIIIIUIIllllll!ll!ll!!lllllllllilllllllllinUIIIIIIIIIIIIII!ll!lllllll!lllllll!lllllllllllUiilli!IIIIIIl!lllll!Ill A csehszlovákiai események — Szabadságharcosok offenzívája Dél-Vietnamban — Ki lesz a demokrata elnökjelölt az USA-ban l □ A világ Csehszlovákiára tekint, amelynek földjén tör­ténelmi jelentőségű politikai küzdelem folyik az ellen- forradalmi veszély elhárítá­sáért. Öt szocialista ország: a Szovjetunió, Magyarország, Bulgária, Lengyelország és az NDK, a Csehszlovák Kommunista Párt és a cseh­szlovák kormánynak a szo­cializmushoz hű vezető sze­mélyiségei kérésére fegyve­res segítség megadását ha­tározta el, hogy a csehszlo­vák néppel együtt vissza­verje az ellenforradalmi kí­sérletet. A csehszlovák párt­ós állami személyiségek egy csoportja drámai felhívás­ban sorolta fel az ellenfor­radalmi veszély jelentkezé­sének bizonyítékait. Felhí­vással fordult a csehszlovák néphez az öt szocialista or­szág kormánya is, rámutat­va, hogy az ellenforradalmá­rok azt remélték: az ameri­kai imperializmus agresszi­vitása, a nyugatnémet re- vansisták aktivizálódása kö­vetkeztében előállt bonyo­lult nemzetközi helyzetben sikerül kiszakítaniok Cseh­szlovákiát a szocialista álla­mok közösségéből. Az öt szocialista ország időben ér­kezett, határozott interna­cionalista segítsége meghiú­sította az imperialisták re­ményeit. Ez magyarázza az impe­rialista politikai és propa­gandagépezet urainak dühét. Politikai téren az ENSZ Biz­tonsági Tanácsában próbál­koztak, sikertelenül, propa­gandájukban; sajtójukban, rádiójukban olyan heves tá­madásokat intéznek a szo­cialista országok ellen, mint amilyenekre csak 1956 után volt példa. Különös dolog látni, hogy imperialista kö­rök igyekeznek a csehszlová­kiai „igazi kommunisták’* védőinek, támogatóinak sze­repében fellépni... A nemzetközi munkásmoz­galomban a szocialista or­szágok lépésének helyessé­gét, szükségességét megértő megnyilatkozások mellett ta­lálni fenntartásokkal élőket is. de olyant is, mint Nicolea Ceausescu, a RKP főtitkára, az államtanács elnöke, aki az eseményekkel nagyfokú megnemértést tanúsított, sőt szándékosan félremagyaráz­ta azokat. A kommunista pártok többsége azonban el­utasítja az imperialista ma­nővereket, amelyek a Szov­jetunió ellen akarnák fordí­tani a világközvéleményt. rikai előtárgyalások tovább folynak, anélkül, hogy érzé­kelhető eredménynek a nyoma is mutatkoznék. A tárgyalásokat a helyszínről közelebb figyelő párizsi la­pok a francia politikai nyelv kedvelt kifejezésével élve „a süketek párbeszédének” ítélik a Kiéber sugárúti pa­lotában elhangzottakat, a megjegyzés félig igaz. ha arra gondolunk, hogy Harri- man, az öreg amerikai dip­lomata valóban nagyot hall... A tárgyalások ered­ménytelenségének azonban az az egyedüli indoka, hogy az amerikai fél mindeddig makacsul ragaszkodott ere­deti követeléseihez és csak azt hajtogatja, hogy a „kölcsönösség” alapján Hanoinak egyenértékű kon­cessziót kell tennie az Egyesült Államok bármine­mű engedménye ellenében. Párizsi megfigyelők úgy vé­tik, hogy az elnökválasztási kampány döntő szakaszáig vagy addig, amíg az új el­nököt meg nem választják, nem is várható változás az amerikai merev magatartás­ban. Ez a hét volt az utolsó az amerikai demokrata párt elnökjelölt-választó „konven­ciója”, küldöttközgyűlése előtt. Hétfőn gyűlnek össze Chi­cagóban Johnson pártjának küldöttei, hogy kijelöljék azt a két politikust, akit a „szamár-emblémás” párt a november 5-i választáson hivatalos elnök- és alelnök- ■ jelöltként indít. Az utolsó jóslatok szerint Huttiphrey, az Egyesült Államok jelen­legi alelnöke a legesélye­sebb arra, hogy elnyerje a „konvención” résztvevők 2622 szavazatának többségét, kevesebb reménye lehet Eugene McCarthy szenátor­nak, aki elsősorban a viet­nami politika bírálatával a jelenlegi Johnson—Humph- rey vonal ellenfele. Mc- Carthy-val szinte párhuza­mosan versenyez McGovern szenátor, aki szinte az utolsó pillanatban jelentette be in­dulását: ő is a vietnami po­litika felülvizsgálatának programjával jelentkezik, — úgy mondják, hogy a meg­gyilkolt Robert Kennedy hí­veinek befolyását akarja ér­zékeltetni a párton belüli erőpróbán. Jegyezzük meg még itt, hogy a demokrata párti „konvenció” döntése után gyakorlatilag szinte le­hetetlenné válik, amit pedig itt és ott egyesek rebesget­tek, hogy tudniillik Johnson elnök valamilyen színpadi fordulattal, március végi be­jelentése ellenére, mégis csak elöálljun jelöltségé­vel ... Érdekességként meg­említhetjük, hogy a politi­kai jósok a demokrata pár­ti küldöttgyűlés döntését be sem várva, máris azt mon­dogatják: a republikánus Nixonnak van pillanatnyi­lag több esélye a november 5-i győzelemre, egyrészt az amerikai demokrata párt belső bajai, a kormánypoli­tika hibái miatt, másrészt a nemzetközi helyzet alakulá­sa folytán. Mindez azonban — hadd figyelmeztessünk rá — nem egyéb politikai kris- tálygömb-forgatásnál. 0 A világ fényeinél, esemé­nyeinél maradva fel kell so­rolnunk meg, hogy Nigériá­ban tovább folyik a polgár- háború, — hiába tartózkodik Addisz Abebában a Lagos-i központi kormány és a biaf- rai szakadárok küldöttsége. A hét végére a nigériai kor­mánycsapatok Biafra ideig­lenes fővárosáig nyomultak előre __ Egyes imperialista k örök biafrai manőverei — amelyek mögött másfél mil­liárd (!) tonna olaj vonzere­je húzódik meg — nem tud­tak új erőt adni a szakadár mozgalomnak. Ismételt tűz- párbajokra került sor Izrael és Jordánia határán, jelez­ve, hogy a közel-keleti vál­ság távol áll még a békés megoldástól. Jeruzsálem arab lakosságának sztrájkja fi­gyelmeztethette pedig ezen a héten az izraeli hatóságokat, hogy agresszív magatartásuk semmiképp sem mozdíthat­ja elő a kibontakozást. 0 Végül szót érdemel VI. Pál pápa bogotai útja: a XXXIX. Euharisztikus Vi­lágkongresszus záróünnepsé­gein vett részt a katolikus egyház feje, megjelent a la­tin-amerikai püspökök érte­kezletén, tárgyalásokat foly­tatott latin-amerikai politi­kusokkal. S bár a „legka- tolikusabb kontinens” égető szociális problémáiról is nyi­latkozott, ezt az alkalmat felhasználta arra, hogy visz- szariassza a latin-amerikai nincstelenek és éhezők rop­pant tömegeit bajaik forra­dalmi úton történő megol­dásától. Pálfy József Közlemény a csehszlovákiai helyzetről A Csehszlovákiából érkező jelentelek szerint az ország­ban aug. 24-én lényeges vál­tozás nem történt. Mint azon­ban mar korábbi jelentések megállapították, a reakciós erők nem hagynak fel azon igyekezetükkel, hogy for­róbbá tegyék: a politikai lég­kört, incidenseket provokál­nak, vad, rágalmazó propa­ganda kampányt folytatnak Csehszlovákia hazafias erői és a szövetséges szocialista államok erői ellen. Több hír van arról, hogy provokátorok tüzeltek a szö­vetséges hadseregek harco­saira. így például, augusztus 23-án a kormányépületeknél őrt álló katonákra nyitottak automata fegyverekből tüzet. Bűnöző elemek diverziós cselekményeket hajtanak végre. Akadályokat építenek az utálton és kivonják a forgalomból a közlekedési és hírközlési eszközöket. Prágá­ban és néhány más város­ban titkos fegyverraktárakat találtak. Prága egyik kerü­letében földalatti bunkerban álcázott rádióadót lepleztek le éppen altkor, amikor el­lenséges adást sugárzott, A helyszínen szintén találtak fegyvereket. Az el len forradalmárok a lakosságot a szövetséges had­seregek harcosai ellen igye­keznek hangolni, egyidejűleg pedig megfélemlítik Cseh­szlovákia becsületes állam­polgárait azzal, hogy rajtuk és családjukon fogják meg­torolni. ha síki—.sz.állnak a szocialista vívmányok védel­méért. A csehszlovák nép legbőszebb ellenségei az országban az anarchia és a törvénytelen terror légköré­nek kialakítására töreksze­nek. hogy fegyveres össze­tűzést idézhessenek elő. Ez a veszélyes játék a tűz­zel. amelyet külföldről ér­kező utasítások alapján foly­tatnak. végeredményben azok ellen fordul, akik kitervel­ték azt A Csehszlovákiában tevé­kenykedő ellenforradalmi erők és külföldi pártfogóik. Az imperialista diplomácia kommunistaellenes kirohanásai A Szovjetunió és más szo­cialista országok részéről a csehszlovák népnek nyújtott halaszthatatlan segítséget a reakciós nyugati propaganda ürügyként iparkodik felhasz­nálni az imperializmus sötét üzelemeinek leplezésére — írja a Pravda szombati szá­mában Szergej Visnyevszkij; A szocialista országok el­len indított rágalomhadjárat célja világos: kommünistael- lenes pszichózist kell teremte­ni és így terelni el a közvé­lemény figyelmét az impe­rializmusnak a nemzetközi életben játszott szégyenletes szerepéről, Csehszlovákia el­len folytatott aknamunkájá­ról. A csehszlovák ellenfor­radalmárok koholmányait felhasználva az imperialista diplomácia teljesen indoko­latlan kísérletet tett. hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsá- * bán kierőszakolja az „úgy­nevezett csehszlovák kérdés” megvitatását. Angol lordok, volt ameri­kai pénzemberek, a csűrés- csavarás nagymesterei órá­kon át rágódtak a kiagyalt — „csehszlovák kérdésen”—» írja a továbbiakban Vis­nyevszkij; — A népek sza­badságának megfojtó!, dip­lomata pózt felvett agresz- szorok, az állami szuveréni- tás lábbal tiprói „a béke és a szabadság bajnokainak” — sőt „a szocializmus védel­mezőinek” köntösébe öltöz­tek. A Szovjetunió, Magyaror­szág és Bulgária képviselői a Biztonsági Tanácsban ke­mény és határozott vissza­utasításban részesítették a vádaskodókat, meghiúsítot­ták kísérletüket, hogy az ENSZ e szervében kommu­nistaellenes határozatot sza­vaztassanak meg. A rágal­mazók azonban nem vonul­tak vissza, most egy újabb förmedvény megvitatását igyekeznek rákényszeríteni a Biztonsági Tanácsra. Kommunistaellenes kiro­hanás történt Genfben, a 18-hatalm'i leszerelési bi­zottságban is. Az Egyesült Államok és más nyugati országok képviselői egyszer­re megfeledkeztek a bizott­ság előtt álló rendkívül fon­tos. időszerű feladatokról és szinte gombnyomásra durva támadásokat intéztek a szo­cialista közösség ellen. A Biztonsági Tanács ülése Pénteken magyar Idő sze­rint éjfél előtt összeült a Biztonsági Tanács, hogy a nyugati hatalmak újabb ja­vaslatát megtárgyalja. A ja­vaslatot a kanadai delegátus nyújtotta be a többi NATO- tagország képviselőinek az aláírásával, azzal a céllal, hogy továbbra is felhasznál­hassák a Biztonsági Taná­csot a szovjet-ellenes kam­pány folytatására. Mint a nyugati hírügynökségek jó­solják, a javaslatnak semmi esélye sincs arra, hogy vé­gül határozattá váljék. A ja­vaslat ugyanis úgy szól, —* hogy az ENSZ főtitkára — küldjön ki egy „megfigye­lőt” Csehszlovákiába. A kanadai küldött kijelen­tette, hogy a határozatterve­zet újabb átfogalmazása cél­jából további konzultációkra van szüksége és ezért az ülés elhalasztását kérte. A Biz­tonsági Tanács az ülést ma­gyar idő szerint szombaton délután fél ötre halasztotta. megpróbálják bizonyos „megszállásként” feltüntetni azokat, az intézkedéseket, amelyeket a szövetséges ál­lamok tettek a szocializmus és a CSSZK nemzeti szuve­renitása védelmében. Min­denki számára ismeretes azonban, hogy az internacio­nalista kötelességükhöz hű szocialista országok két- és több oldalú szerződéses kötele­zettségeiket teljesítve siet­tek a testvéri ország segít­ségere, A szövetséges csapatok nem mint megszállók, ha­nem mint osztálytest vérek léptek Csehszlovákia terüle­tére. Azért jöttek, hogy a CSSZK dolgozóival együtt kellő választ nyújtsanak az ellenforradalomnak, megvé­delmezzék a szocializmus ügyét és elhárítsák a Cseh­szlovákia és az egész szocia­lista közösség szuverénitá- sát. függetlenségét és biz­tonságát fenyegető veszélyt. Ezen nemes küldetésük tel­jesítése után azonnal el­hagyják a CSSZK területét A testvéri szocialista or­szágok egyöntetűen el van­nak szánva arra. hogy kö­vetkezetesen és Ingadozás nélkül megvédelmezik a szo­cializmus vívmányait és a szocialista közösség bizton­ságát. Nem kétséges, hogy az egész csehszlovák nép megérti és értékeli a hozott intézkedések megalapozott­ságát és időszerűségét Fidel Castro beszéde Hírügy nökségi jelentések szerint Fidel Castro pénte­ken este a Kubai Kommu­nista Párt és kormány ne­vében ismertette a csehszlo­vákiai helyzettel kapcsolatos kubai álláspontot. A beszé­det a kubai rádió és televí­zió közvetítette és a havan­nai rádió külföldi adásaiban Is sugározta. Castro hangsúlyozta: „Szá­munkra egyáltalán .nem volt kétséges, hogy a csehszlová­kiai rendszer veszélyes irányba tolódott el, és elke­rülhetetlenül haladt az im­perializmus karjai felé”. — Tragikusnak tekintette, hogy az események fegyveres fel­lépésig fejlődtek, de a szo­cialista testvérországok ak­cióját már maga az a tény elegendőképpen igazolta, — hogy „Csehszlovákia a kapi­talizmus felé menetelt”. A kibontakozás ebből a hely­zetből — folytatta Castro — politikai természetű feladat. Beszédében bírálta a Ju­goszláv Kommunisták Szö­vetségét. — amely szerinte nagy szerepet játszott a csehszlovákiai politikai el­hajlásban. MINDENFELŐL Rendkívüli figyelmet érde­mel a dél-vietnami hadi­helyzet, amelyben új fordu­latot látszik jelezni, hogy a hét végén a nemzeti felsza­badító hadsereg egységei nagyarányú támadásba len­dültek. A szabadságharcosok offenzívájának pillanatnyi súlypontja Dél-Vietnam észa­ki részére esik. Külön alá kell húzni, hogy a DNFF egységei most is igen nagy tűzerővel támadnak, nem­csak ágyúkkal, hanem raké­tákkal is. Ezeket a rakétá­kat joggal nevezik az ame­rikaiak félelmeteseknek... Da Nang, az Egyesült Álla­mok expedíciós seregének egyik legnagyobb „támasz­pont-városa” az offenzíva egyik Célpontja, a másik Hűé, az egykori császár-vá­ros, amelynek neve a viet­namiak fülében a régi ha­gyományok adta jelentőség­gel cseng. Különböző híradá­sok viszont arról szólnak, hogy a saigoni hatóságok attól tartanak: a dél-vietna­mi fővárosban és környé­kén is előbb-utóbb fellán­golnak a harcok a szabad­ságharcosok újabb támadá- **! nyomán, A párizsi vie+namí—ame; DJAKARTA Celebesz-szigetén pénteken egy óriási szökőár 56 ember halálát okozta, ötszázan el­tűntek. Attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma a további jelentések során még növekedni fog. A szökőárt az augusztus 10-e óta több­ször megismétlődő földren­gések okozták. NEW YORK Az amerikai hatóságok a New York-i nemzetközi re­pülőtéren pénteken letartóz­tattak egy chicagói ápolónőt, akit azzal vádolnak, hogy egymillió dollár értékű ko­kaint akart becsempészni Dél-Amerikából. A vámvizs­gálatnál bőröndjében három és fél kilogramm tiszta ko­kaint találtak plasztikzsá­kokban. BUENOS AIRES Ongania argentin elnök leváltotta a hadsereg há­rom fegyvernemének főpa­rancsnokát. KOPPENHÁGA A szocialista internacionálé főtanácsának konferenciája — amely — mint már je­lentettük — csütörtökön ért véget Koppenhágában, több határozatot fogadott el. A Görögországra vonatkozó ha­tározat felkéri az Egyesült Államokat és az illetékes kormányokat és szervezete­ket, hogy szüntessenek be az országnak nyújtott min­den katonai és gazdasági tá­mogatást. Egy vietnami ha­tározat a bombázások és az összes ellenséges cselekede­tek azonnali megszüntetését követeli. FOKVÁROS A fokvárosi diákok véget- vetettek kilencnapos ülő- sztrájkjuknak. amellyel az ellen tiltakoztak, hogy a kor­mány nem volt hajlandó kinevezni az egyetemre Ar- chie Mafeje afrikai profesz- szort. A rendőrség figyel­meztette a sztrájkolókat. hogy „nincs módjában” megvéde­ni őket egy másik egyetem diákjainak ellentüntetésé- től. WASHINGTON Egy héttel a 7. súlyos szív­roham után Eisenhower volt amerikai elnök állapota to­vábbra is válságos — közöl­ték szombaton orvosai. Bár szívműködése kevésbé sza­bálytalan, a gyógyulás re­ménye továbbra is bizony­talan. A volt elnök öntuda­tánál van — hangoztatja a közlemény. PÁRIZS A francia állambiztonsági bíróság pénteken ideiglene­sen szabadlábra helyezte Alain Krivine-t, a betiltott „forradalmi kommunista if­júsági szervezet” titkárát, akit, júliusban tartóztattak le és azóta fogvatartottak. Vele együtt szabadlábra he­lyezték a szervezet két má­sik tagját, közöttük Pierre Rousset-t. David Rousset ..baloldali” gaulleista képvi­selő fiát is. Az eljárást el­lenük ugyan tovább folytat­ják betiltott szervezett újjá­alakítása címén, de szabad­lábra helyezésüket a kor­mány részéről gesztusnak tekintik a diákszervezetek felé, hogy megkönnyítsék az egyetemi reformról folyta­tandó tárgyalásokat. TEL AVIV — AMMAN Csaknem kétórás tűzharc zajlott le szombaton a jor- dániai és izraeli erők között a Jordán folyó mentén — je­lentették be mindkét részről. Jordánia közlése szerint a Jordán folyó völgye fölött 105 percen keresztül tartott a géppuska és aknavető pár­baj. Ámmanban bejelentet­ték, hogy egy izraeli megfi- gyelőállást megsemmisítet­tek. A jordániai félnek vi­szont nem volt vesztesége. A szóvivő szerint a lövöldözést az izraeli féi kezdte. A Tel Aviv-i katonai szó­vivő azt állította, hogy a jordániai erők lőttek négy leiepülést az izraeli ellen­őrzés alatt álló területen, a szóvivő szerint a lövöldözés­ben egy határőr megsérült. Az AFP az újabb inciden­sekről beszámolva hangoz­tatja. hogy fokozódik a fe­szültség a határvonal men­tén. Az elmúlt 36 órában körülbelül egy tucatnyi in­cidensre került sor. BERLIN A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága pénteken megtartotta nyol­cadik ülését. Egyhangúlag hagyta jóvá a plénum a következő okmá­nyokat: a szövetséges orszá­gok kormányainak döntése arról, hogy segítséget nyújt­sanak Csehszlovákiának az ellenforradalmárok és a szo­cializmussal szemben ellen­séges erők ellen; az NSZEP Központi Bizottságának, a* NDK Államtanácsának és Minisztertanácsának az NDK valamennyi állampolgárához intézeti felhívása; az öt szo­cialista ország Miniszterta­nácsának felhívása a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság állampolgáraihoz; a bolgár, az NDK, s lengyel, a magyar és a szovjet csapa­tok parancsnokságainak fel­hívása a csehszlovák nép­hadseregbe*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom