Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-10 / 161. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 1965. július 10. I Heves harcok a középvietnami fennsíkon CAßOT LODGE KAPOTT KINEVEZÉST SAIGONBAN Á szolnoki árvízvédelmi osztag hősi helytállása a Duna jugoszláv szakaszán Amerikai kalózgépek pénteken bombatámadást intéztek a Vietnami Demokratikus Köztársaság területén levő Dien Bien Phu-i erődítmények és az ottani repülőtér ellen. A légitámadásban 30 repülőgép vett részt és együttesen mintegy 80 tonna bombát dobott le. Az Independence repülő- gépanyahajóról felszállt 8 másik repülőgép Hanoitól mintegy 140 kilométerre délre Bai Thuong helységben szintén katonai létesítményeket bombázott. A dél-vietnami kormánycsapatok _ visszafoglalták Dák To járási székhelyet, amely Közép-Vietnam egyik legnagyobb városától Kon- tumtól mintegy negyven kilométerrel északra fekszik. A dél-vietnami hazafiak ezt a várost kedden éjjel foglalták el, majd később kiürítették. A Vietcong egységei csütörtökön este egy újabb város ellen intéztek támadást: a Kontumtól délre fekvő Dúc Co ellen. Köny- nyűfegyverekből több órán át lőtték a várost. Veszteségekről nem érkezett jelentés. Tovább folynak a harcok a közép-vietnami fennsíkon, ahol a vietnami szabadság- harcosok az elmúlt napokban alaposan megszorították a dél-vietnami és amerikai egységeket. Dél-Vietnam északi részén a Da Nang-i támaszpontnál még tart a legutóbb ideküldött nyolcezer tengerészgyalogos partraszállása. A Saigontól mintegy ötszáz kilométerre fekvő Chulaiban az amerikai katonáknak nyomban harcba kellett bocsátkozniok a Vietcong egységeivel. Amerikai katonai szóvivő szerint a monszunos időszak óta a kormánycsapatok elesettekben körülbelüi 2000 főt vesztettek. Csaknem ugyanennyi az eltűntek száma. Mintegy három és félezer dél-vietnami katona sebesült meg. A szóvivő ugyan azt állította, hogy a Vietcong veszteségei még ennél is nagyobbak. de kénytelen volt hozzáfűzni, hogy ezekről a veszteségükről nincsenek pontos adataik. * A Fehér Ház csütörtökön bejelentette, hogy Taylor nagykövet „személyi okokból” távozik Saigonból, s helyére augusztustól kezdve Cabot Lodge republikánus politikus lép. aki egyidőben már szolgált ebben a tisztségben. Az újságírók néhány órával a hír kipattanása után interjút kértek Saigonban Taylortól, a Massachusetts Erhard kancellár a CDU düsseldorfi gazdaságpolitikai kongresszusán a közös piaci válsággal kapcsolatban kijelentette, a helyzet ugyan komoly és a legutóbbi fejlemények növekvő gondokkal töltik őt is el, de bízik abban, hogy „kölcsönös jóakarattal” át lehet hidalni a nehészége- ket, mert szilárd meggyőződése, hogy „az európai gazdasági közösséget már nem lehet elpusztítani”» A kongresszuson előzőleg Schmücker gazdaságügyi miniszter a közös piaci válsággal foglalkozva hangoztatta, hogy az utóbbi hetek „keserű tapasztalatai ellenére is” folytatni kell a közös piac továbbfejlesztését, úgy hogy az legkésőbb 1970-ig igazi belső piaccá váljék. Felszólalt a kongresszuson Hallstein professzor, a közös piac brüsszeli végrehajtó bizottságának elnöke is és De Gaullere célozva állambeli Beverlyben pedig Cabot Lodge-tól. Taylor határozottan állította, hogy lemondásának hátterében nem álltak politikai okok. Egy tudósitó megkérdezte tőle, vajon lemondása összefüggésben áll-e azzal, hogy a vietnami válság ügyében esetleg bizonyos béke-kezdeményezések történtek. — „Semmiféle politikai javaslatról nincs szó” — válaszolt. Cabot Lodge azt mondotta, hogy „rendkívül nagy megtiszteltetésnek érzi kinevezését” és „nem kíméli erejét, hogy kiérdemelje ezt az elismerést”. kijelentette, nem meri feltételezni, hogy bárki komolyan tönkre akarná tenni az európai gazdasági közösséget. „Ha ezt valaki megtenné — mondotta Hallstein — ez Európa történetének legnagyobb pusztító akciója lenne, amelyet Hitler napjai óta megértünk”. OGYESSZA A KGST szállításügyi állandó bizottsága víziközlekedési tagozata Ogyesszában megkezdte ülésszakát, amelyen Bulgária, Csehszlová(Folytatás az 1. oldalról) páccsal nyomták a vasat a töltésbe. — Megjött a váltás, de addig nem térünk pihenőre, amíg teljesen el nem hárítjuk a gátszakadás veszélyét — mondotta Szurmai Károly műszaki osztályvezető. Egyedül az aggasztotta, hogy fogytán voltak a hatméteres acéllemezek, s vajon idejében megérkezik-e Növi Sadról az utánpótlás. Ekkor már csaknem hat méter hosszan tűzdelték ie a lemezeket. Hétfőn délelőtt ismét kint jártunk. Éppen befejezték a munkát, amikor odaértünk. — Cudar idő volt az éjszaka — fogadott bennünket Tasi Rudolf brigádvezető. — Megállás nélkül dolgoztunk a felhőszakadásban. Nagy tét forgott kockán. Közben, amíg dolgoztunk, a töltésben keletkezett hasadás egyre tágult. Volt vagy hat-hét centi. — Csak azt figyeltem, mikor indul meg a töltés, mikor intsek a fiúknak: le a létráról, menekülni. Köröskörül villámok cikáztak. Az ezerwattos égőink egymásután robbantak fel: Akárhogy fordítottuk, mindig beléjük csapott az eső. öt darab pattant szét. De hát ki törődik ezzel ilyenkor? — Ezer szerencse, hogy itt voltunk a közelben, és nem csomagoltuk össze az állványt meg a szerszámokat. Ha távolabb vagyunk, akkor most valahol arra csónakázhatnánk kia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vesz részt. A hat napig tartó tanácsko— int a kátyi templomtorony felé Major István csoportvezető. Homokzsákokkal nem lehetett volna megállítani ezt a hatalmas víztömeget.” Folytatom krónikámat. — Június 29-én, amikor Újvidék közvetlen veszélybe került, 70 tagú magyar csoport a tartományi fővárosba tette át székhelyét. Újvidéken az úgynevezett öreg Híd és a Halász-sziget között három biztos gátszakadást akadályoztak meg. Vasárnap este 18 órakor -Újvidéktől 11 kilométerre, Káty közelében négy méter hosszan roggyant össze a gát. A reménytelennek tűnő helyzetben a csoport tagjai ismét eredményes munkát végeztek és ötezer hektár bevetett területet mentettek meg az áradástól. Ü J VIDÉKTŐL—TITELIG — ÉJJEL-NAPPAL A GÁTON — JUGOSZLÁV MÉRNÖK A SZOLNOKI OSZTAGRÓL — TÖBB EZER HEKTÁR TERMŐFÖLDET MENTETTEK MEG A szolnoki árvízvédelmi osztag az Újvidéktől Titelig terjedő részt erősítette, — az egyik csoport Kovilj, a másik pedig Gardenovac mellett. A Koviljban dolgozó csoport az esti órákban fejezte be egy húsz ' méteres szakasz megerősítését, mint Major István osztagvezetőhelyettes elmondotta. a csoport éjjelnappal dolgozik. 24 órás váltással, egy személyre nazáson megvitatják a tengeri és folyami szállítás koordinálásával kapcsolatos kérdéseket. MOSZKVA Nyikolaj Tyihonov, a szovjet béke-bizottság elnöke a pénteki Pravdában rámutat, hogy a szombaton megnyíló békekongresszus előkészületei az imperialista agresszorok elleni aktív cselekmények tömegkampányának jellegét viselik. A szovjet békeküldöttség a lehető legaktívabban vesz részt ebben a munkában és hajlandó együttműködni minden jószándékú emberrel. ponta átlag 16 óra megerőltető munka jut. — A csoport mindenegyes tagja — hangoztatta — fáradtságot nem kímélve dolgozik, hiszen örömmel tölti el őket az a tudat, hogy munkájukkal hozzájárulnak a Duna elleni küzdelemhez. Mint Dimitrije Milo- vanon mérnök, az újvidéki árvízvédelmi munkálatok műszaki vezetője elmondotta, a szolnoki osztagról csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni. — Mindig éppen ott vannak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk és gyors, eredményes munkájukkal jogos megbecsülést vívtak ki maguknak. Sztevan Dumics, az Újvidéki Vízügyi Igazgatóság helyettes vezetője rámutatott, hogy a magyar pátrialemezek kitűnően beváltak. Az acéllemezek könnyen kezelhetők és a veszélyeztetett térségekben azonnal alkalmazhatók. Külön hangsúlyozni kell azt is — mondotta —, hogy a két ország közötti együttműködési egyezmény a határmenti területekre vonatkozik: Ennek ellenére a magyar szakemberek habozás nélkül munkához láttak akkor is, amikor a határtól jóval lejjebb, Apatin vagy Újvidék került szorult helyzetbe. Branko Mominovics, a vízügyi igazgatóság vezetője kilejentette, hogy a pátrialemezek segítségével elkerülhetetlennek tűnő gátszakadásokat sikerült megakadályozni és ezzel több ezer hektár termőföld menekült meg az ártól. — A magyar műszaki részleg tevékenysége a testvéri segítségnyújtás példája, — amelyet Jugoszlávia igen nagvra értékel. AZ UTOLSÓ PILLANATBAN kaptam a hírt, hogy a szolnoki árvízvédelmi osztag egyébként csütörtökön délig az Újvidéktől Titelig terjedő veszélyeztetett szakaszon 250 méter hosszúságban erősítette meg a töltéseket. A tervek szerint még 550 méteres részt kell pátrialemezekkel ellátni. ami egy hétig tartó további megfeszített munkát jelent Az NSZK és a Közös Piaci válság BERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEW-YORK-BELGRAD -LONDON PORTUGÁLIA IV. „Erről ne beszéljünk !“ Meglepődtem, amikor megtudtam. hogy a portugálok hazánkat „jól ismerik”. — A portugálok — mondotta Kenész Jenő, aki 1932-ben hagyta el hazáját — szeretik a magyar népet. Együtt éreznek a Duna— Tisza mentén élő mártír nemzettel. A megjegyzése mellbe vágott. — Mondja már meg, Kenész úr, miért vagyunk mi mártír nemzet! — Mi jól tudjuk, akik 35 éve eljöttünk Magyarországról. mi van ma otthon. 1956-ban a szabadságharcos felkelés napjaiban demonstráltunk is. A tüntető lisz- szaboni magyarokhoz ezernyi portugál is csatlakozott. Közösen üdvözöltük a hős szabadságharcosokat. — De mi, akik otthon élünk, mégis csak jobban tudjuk, hogy nem vagyunk mártírok. — Ha ez így volna, akkor merne beszélni az 1956- os fegyveres harcok okáról. — Miért ne? Magyarországon mindenki beszél erről. Nem tagadjuk, hogy az 1950-es években, a népgazdaság fejlesztése közben, a magyar kormányzat súlyos hibákat is követett el. A dolgozók véleményét nem hallgatták meg. törvénysértések történtek. E helyzetet kihaszftálta a magyar és a külföldi reakció. Ellenforradalmat szított. A munkások és parasztok azonban felismerték az ellenforradalom igazi célját. Fegyvert fogtak rendszerük megvédéséért. E harcban — a munkás-paraszt hatalomért — sokan életüket adták. Ök a mi mártírjaink! — A legtöbbet — igyekeztem érvelni — a tények beszélnek. Az ön magyar származású kollégái közül az utóbbi időben jártak né- hányan Magyarországon. — Biztosan beszélt velük: — Igen! — Nos, mit tudtak elmondani az ön által állított mártíromságról? — ...Semmit! Azt mondották, hogy meglepődtek. Mindenütt nyugodt, élénk, lüktető életet találtak. — Valóban ezt mondották? — Igen. — Pedig Magyarországon a kormányzat is és minden tisztességes dolgozó is jobb munkával még szebbet még jobbat akar. Ezt senki sem titkolja. De most hadd kérdezzek én. Beszéljen ön az érem másik oldaláról. Hogyan élnek a portugál mtinkásemberek és parasztok? — Erről ne beszéljünk; — Miért nem lehet erről beszélni? — Mert én nem politizálok! — De hiszen az imént tolmácsolta a társaságunkban lévő H. Carpento újságíró kollégám ama megjegyzését, hogy a Magyar- országról készített cikkét a cenzúra nem engedte leközölni. — Az csak tolmácsolás volt és nem politizálás! — Megértem Ont, kedves Kenész úr. Ám hadd jegyezzem meg, hogy nálunk nincs cenzúra, és nyugodtan alhatok attól, hogy megírom, mennyi szépsége van Portugáliának és Lisz- szabon városának. Nálunk nemcsak Portugáliáról, hanem arról is lehet és szabad beszélni, hogy Magyar- országon mi az, ami nem tetszik a dolgozóknak. Persze azt is meg lehet írni, amiről ön nem beszélt. — Mit? — Szerdán történt. Délelőtt kipróbáltam a város földalatti vasút j át. Tudtam, hogy az új lisszaboni létesítmény mindössze 4,5 kilométer hosszú. Gyorsan a végállomásra értem, és újabb másfél escudoért (másfél forint) a város főteréhez érkeztem. A lisszaboni földalatti nem szép, nem is csúnya. Semmi érdekessége nincs. Annál inkább emlékezetessé vált az, ami a napfényre érve fogadott — A főutcában díszes egyenruhában a városi rendőrség díszfelvonulása tárult elém. Századokra osztva vonult. Legelői a zenekar. Aztán vállra feszülő fegyverrel a gyalogos rendőrszázadok. Az egyik gyalogos század különösen emlékezetes marad. Minden rendőr vérebet is vezetett. Első pillanatban úgy tűnt, hogy ilyent még sohasem látam. Aztán eszembe jutott, hogy mégis. A náci Gestapo félelmes képe elevenedett meg. — A vérebes századot motoros és gépkocsis osztagok követték, Az autókban a rendőrök mellett géppuskák. Az újabb zenekar után a lovasrendőrök hosz- szú sora vonult. — Biztosra vettem, hogy valamely ország miniszter- elnöke, vagy talán a portugál köztársasáei elnök tiszteletére történik a díszel- gés. De államfőt, diplomatát se a díszmenet elején, se a közepén, s a végén nem láttam. Nos, hát mi volt ez? A kérdésre csak másnap kaptam választ; — A lisszaboni rendőrség — mondotta az egvik áruház eladója — időnként nagv csinnadrattával felvonul. Tudják, hogy mi ezt nem szeretjük, ezért föQ«7jV. Vége. Lónyai Sándor