Szolnok Megyei Néplap, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-06 / 234. szám
IMS. október 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 ÉS AZ AUTÓK KÖZÜL ECV SEM ÁLLT MEC... Tulajdonképpen hosszú ez a história, s magam sem tudom, hogyan kellene elmondani egy rövid óra alatt majd másfél hónap történetét... Évek óta szövögetem a tervet — volt idő, amikor csak álomnak mertem nevezni. - De bíztam, hittem, hogy egyszer majd világot láthatok. Ebben aztán igazán nincs semmi különös — mondhatná bárki. Utazónemzet lettünk, turistáink távoli világrészekbe eljutottak már — mindenki saját dolga, mikor teremti meg a rávalót, s hová megy! Csakhogy én kérem, motoros ember vagyok. 1926 óta jónéhány benzinparipám volt már. — Mostani Pannóniám sem az első. Motoron a tengeren túlra hiába az osztrák fáradozása, végül csak megértettem: vagy felmosom az utat, eltakarítom a csúszós olajfol- tclkat — vagy nem ad újat. Hát — mondom — öreg, itt megtanítanak a rendre! Dehát csak nem hagyom magam: s bizony, szépen feltörölgettem a foltokat Ny ugat-N émetországba n egy útkereszteződésnél ösz- szetorlódtak a kocsik. Közelemben egy hatalmas, fekete Mercedes állt. Egy nő, s egy férfi utazott benne. A nő kinézett az ablakon, aztán hamisítatlan maqyarsáqqal rámutatott a motoromra: — Magyar motor, maga is magyar? Örvendezett is, amikor igennel feleltem. A férfi — a férje — német gépkocsivezető, s egy fuvart boígy aztán bevártam a reggelt, s a félig rossz, félig jó motoron nagy nehezen csak bedöcögtem Londonba. Hát elképesztő az a város. Felkészültem én az útra, tudtam, hogy nyolc és félmilliós világváros — de, hogy ekkora!... Nagy szerényen bújtunk meg ketten az idegen világban — a Pannónia és ép. Ha már nem láttam a motoros Grand Prie-t, legalább körülnézek — gondoltam. Csakhogy a motorral egyre több volt a baj. Lép- ten-nyomon leállt, s végül a Bosch céghez fordultam. Amikor megtudták, hogy magyar vagyok, pártfogásáKomphajó a Dover-i szoroson át Motoron, el, messzire — miért ne, a tengerentúlra is? Sokáig szövögettem az álmot, míg terv nem lett belőle. Pénz kellett hozzá, — nem is kevés — s lám, míg a pénz összejött, betöltöttem az ötvenötödik esztendőt is. Mondták is itt, Martfűn a cipőgyárban a kollegák: meggondolja még az öreg Patonay esztergályos nekivágj on-e a világnak. Nem érzem magam olyan öregnek, hogy már a vágyaim se lehessenek fiatalosak. Elmúltak az évek, családom is, én is jó egészségben meg vagyunk, dolgoznak a gyerekek, az asz- szony is — hát csak nem ijedek meg a távolságtól, a fáradtságtól? Nekem a motor egy életen át jóbarátom volt — miért higyjem, hogy most cserben hagy? Egy szaklapban a tavasz- 6zal arról olvastam, hogy Angliában ez év augusztusában motoros Grand Prie lesz. Ekkor igazán megnőtt a kedvem — világot is látni — s megtekinteni egy nemzetközi versenyt! Nem ment könnyen a terv valóra váltása — ez már igaz. Igyekeztem a legrövidebb utat választani — így is négy ország határát kellett átlépni. A magamfajta egyszerű, embernek nem volt könnyű dolog megszerezni a vízumot — s különösen azon csodálkoztak a hivatalokban, hogyan is gondolom én, hogy a 250-es motorral bejárhatom Nyugat-Európát? Lehet, kicsit én is csodálkoztam, — mármint ' nem tudtam rövid idő alatt elintézni a formaságokat. Augusztus 11-én. vasárnap reggel már azzal a tudattal motoroztam Hegyeshalom felé, hogy a Grand Prie-nek lőttek! Lekéstem már, el nem érhetem repülővel sem! Azért nem keseregtem, nem is torpantam meg. Zsebemben 172 dollárral nekivágtam a világnak Ausztria annyira szomszéd, s ismerős már, hogy nem is tartom érdekesnek elmondani, milyennek láttam én — motorról. Azazhogy — egy apróságot mégis elmesélek: Benn jártam az ország szivében, amikor benzinkúthoz érve elhatároztam, hogy kicserélem a masina fáradt olaját. Félreálltam, s kieresztem a régit. Hogyhogy nem, pár csepp az útra folyt. Jött is nyomban a benzinkutas, és mondta ám zengő nyelvén a magáét. No, — mondom magamban —, majd kiderül, mit akar (mert ér. ugyan nem ismerek más nyelvet, mint a magyart, azt is tiszántúli táiszólásban). Nem volt nyilított le éppen magán- vállalata kocsijával. Hely lévén, az asszony is vele ment. Sokat kellett nekik beszélnem Magyarországról, s egészen összebarátkoztunk. Végül is meghívtak: Frankfurtban töltsem náluk az éjszakát. Szívesen, örömmel fogadtam a meghívást — nem volt sok pénzem szállodára. Az asszony szabadkozott egy kicsit: mondván, hogy szegényesen élnek. Fel sem vettem, láttam a csodaszép autót, elegáns öltözetüket, s úgy okoskodtam, hogy akkor sem élhetnek rossz körülmény''- között, ha egy vállalaté a kocsi. Pedig igazat mondtak. Egy frankfurti bérház ötödik emeletén mindössze egy szobája — s az is‘kicsi — van a négytagú családnak. A berendezése is elég viharvert — s bizony, a földre ágyaztak,.. Belgiumban nagy izgalommal készültem életem első tengeri útjára. A hatalmas hajóba délután három órakor kezdődött a behajózás — gépkocsi tulajdonosokat, motorosokat szállított csak a hajó, az angliai Doverbe. A hatalmas utastérben szinte a világ minden nyelvén beszéltek. Itt is akadtam magyarokra, s egy régen kivándorolt hazánkfia meg is Ígérte: lassan megy majd kocsiján London felé, hogy követni tudjam.' Egy cseppet sem csodálkoztam, amikor Anglia partjára lépve szürke, ködös eső fogadott. Éjjel volt, előttem a széles autósztrádán bizony 100 kilométeres sebességgé száguldott a londoni magyar. Tapostam, beleztem a motort, de hiába. Végülis megállt, s nem tovább egy utcahosszat sem! Jaj az alkatrész! — Bizony, Martfűn azóta emleget* a család — otthon maradt! A szakadó esőben vezetőm észrevette, hogy elmaradtam. Visszajött, udvariasan elbúcsúzott. Nem tudott segíteni — úrvezető volt ba vett egy fiatal szerelő. Magyar volt. A cég nem segített — a szerelő azonban eltöltött pár órát a motorom mellett. Javította, s fizetségül csak arra kért: mondjam el, mi van otthon. Ugyancsak meglepődtem, amikor az amnesztiarendeletről kérdezett: majdhogy szégyenben maradtam — kettőnk közül a régen idegenben élő ismerte jobban. Segítségével hamarosan több kinn élő magyarral ismerkedtem meg. Több bányászcsaládnál voltam látogatóban. Meglepett a szép lakás, az autó, televízió, drága bútorok sokasága. Mondtam is, nem élhetnek valami rosszul. A háziasszony keserűen nevetett, s elővett egy vaskazettát. Számolni kezdte a papírokat: ez az autórészlet, ez a szőnyeg, ez a bútor, ez a televízió. Egy jól dolgozó vájár heti 20—25 angol fontot kap. Vendéglátóim heti részletfizetési kötelezettsége 18 font volt! — Megkoplaljuk — mondták, s el kellett hinnem nekik! Angliában ugyanis senkit nem izgat, mennyi részletbe ugrik be valaki. Ragyogó kirakatok, kis törlesztésű részletek csábítanak mindenkit. A kereskedő udvariasan megkérdi, mennyit tud hetenként törleszteni a kedves vevő. Aztán ha az utolsó négy-öt font részletet nem fizetik be — jön a cég, s elviszi a bútort, a televíziót, az autót. Így direkt jó üzlet a részletakció. A házigazda a bányáról beszélt, sőt reggel el is kalauzolt munkahelyére. Ott aztán alkalmam volt meggyőződni tegnap esti véleményéről: a magyar bányák leányálmok ezekhez képest És már azon sem csodálkoztam, hogy a Magyarországról lázasan érdeklődő vájár az este elaludt az asztal mellett!... Egy kis kirándulásra is rászántam magam — Manchesterbe. Fáradtan, álmosan ültem motorra — s a végtelennek tűnő úton elaludtam vezetés közben. Egy perc. s a félméteres „árokugrás” után a szántóföld szélén találtam magam. Nem sebesültem meg, de bizony, fej reálló motorom mellett feküdtem egy keveset Láttam az utat, melyen végtelen sorban száguldottak az autók. Megszédültem tán? Sehogy sem értettem a dolgot: Persze, nem otthon vagyok?... Hja, ez Anglia, kit érdekel itt egy öreg, árokbafordult motoros? Nagynehezen ismét Londonban voltam. Naphosszat álldogáltam a Cityben, néztem a fényt, a pompát. S közben egyre jobban érdekelt /a Soho — a nagy város nyomornegyede. íme esti pompában! Sikátorok, piszok, sötétség A lebujotkból női sikolyok, az udvarokból részeg férfiak üvöltése. Üdvözölt és észre sem vett a Sohó... Egy csapszékben trágár magyar beszédre figyeltem fel. Odaléptem a három férfihez. megszólítottam őket — s agy félóra múlva tizenegyen ültünk az asztalnál. „Van itt pénz, apukám — mondta az egyik — csak le kell hajolni érte”. Ezek nem dolgoznak — szinte kérkedtek vele. Volt köztük nyilvános ház tulajdonos, selyemfiú —, de voltak olyanok is, akikért hirtelen autó jött. s ész nélkül mentek. — Vajon hová?! ök kérdeztek, beszéltek — s elárulták szemrebbenés nélkül, hogy rádiójukon gyakran megkeresik Budapestet. Mindent tudnak rólunk, s mikor az egyik fiatalembert korholtam a szánalmas életért, csak így tudott visszaverni: — Maga szánalmas, fater, mert én fiatal vagyok, maga meg. . Szóval láttam fényt és sötétséget. Találkoztam hazakészülőkkel — és óvatos érdeklődőkkel. A honvágy néha engem is kisértett közöttük. Csakhogy nekem vízum lapult a zsebemben, én egy kicsit kirándultam csgk. Elég volt. Valami mindennél jobban arra ösztönzött, hogy megfordítsam a motor kormányát. A dollárjaimból tellett egy kis ajándékra, apróságokra. Frankfurtból táviratoztam haza: jövök már, sietek! Azért furcsa út volt, hogyiék el. Megfiatalodtam hazafelé jövet. Sok ezer kilométer mögöttem, rengeteg élmény, emlék. Százhúsz fénykép az albumban — mindenki kérdezget. Én meg csak arra gandolok, amikor az út szélén feküdtem, forgalmas, zsúfolt volt az autósztráda... És az autók közül egy sem állt meg... Elmondta: Patonay József Feljegyezte: Móra Júlia £cdtUe**égtk furcsaságok Előkészületek a téli olimpiára Innsbruck, Ausztria: Befejezéshez közelednek az 1964-es téli olimpia előkészületei. Az olimpiai falu 4 háztömbjében mintegy ezer szoba áll a versenyzők és kísérők rendelkezésére. * Louis Aragon és André Maurois, a Szovjetunió és az Egyesült Államok huszadik századi fejlődéséről szóló, Párhuzamos történelem című mű szerzői, — ugyanilyen címmel filmforgatókönyvet írtak a Szovjetunió és az Egyesült Államok gazdasági fejlődésé-' ről. • A lipcsei színház új évadját Shakespeare Athéni Timon című tragédiájával nyitotta meg. A tragédiát utoljára 1932-ben mutatták be Németországban. * Ismét megfilmesítik Erich Kästner világhírű ifjúsági regényét, az Emil és a detektívek-et. Az új filmváltozatot Walt Disney készíti. • A német filmművészet „nagy öregjét”, — Zarah Leandert megkérdezték, mikor szándékszik visszavonulni — a magánéletbe. Z. Leander gondolkodás nélkül így vá'as-'n’t- Majd csak Adenauer után!” * A jövő évi New York-i világkiállítás rendezői háromhónapos vendégszereplésre hívták meg a prágai Laterna Magica Színházat. * A Francia Akadémia 1963-as irodalmi nagydíját Charles Vildrac, a költészeti nagydíjat Pierre Emmanuel kapta. A francia nyelv aranyérmével ebben az évben a mindellebury-i (USA) egyetemét és Leopold Semrbort, a Szenegál Köztársaság elnökét tüntették kL Tokióban két Gorkij- dráma szerepel a színházak műsorán: a Jegor Bu- licsov és a Dosztigajev és társaL * Igen eredeti módon ért véget a burma és sziám között 1767-ben kitört háború. A háborút Burma kezdte. Csapatai benyomultak a szomszédos ország területére és ostrom alá vették az egyik sziámi erődöt. Az ostrom sokáig elhúzódott, s lassan mindkét fél belefáradt a hadakozásba. Végülis felülkerekedett a józan ész. A két hadsereg küldöttségeinek tárgyalásán elhatározták, hogy építkezési versennyel vetnek véget a háborúnak. Mindkét hadviselő félnek egy-egy pagodát kellett építenie. A megállapodás szerint az a hadsereg győz, amely előbb készül el az építkezéssel. A győzelmet a sziámi hadsereg szerezte meg. A pago- • dát 7 nap alatt felépítette. Burma elismerte vereségét. • Az olaszországi stadionokban utóbbi időben ösz- szetűzések voltak: a nézők megverték a játékvezetőt Egyesklubok ennek elkerülése végett a labdarúgópálya közelében homokzsákokat helyeztek el ezzel a felirattal: „arbitro” (bíró). Most a legtemperamentu- mosabb nézők a homokzsákok elpáholásával könnyen levezethetik szenvedélyüket. Az a hír járja, hogy „tulajdonos” felirattal hasonló zsákokat fognak elhelyezni a nagyobb magánüzemekben. * Próbavétel a „forró dróton“ Az amerikai légierő két katonája szemléli a Washington és Moszkva között létesített „forró drót’* egyik próbavételét a telex-gén előtt a Pentagonban
