Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-09 / 239. szám
1960. október 9. SEOU«OK MEGYEI WEHktt u Hagyomány és reform Ä kisújszállási Móricz Zsigmondi Gimnázium legrégibb iskolája megyénknek. Falai között 1777 óta, vagy tán ennél is régebben gyakorolják a (,legnagyobb jótéteményt”« a tudás magvait plántálják a fogékony gyermeki agyakba. Annyit pontosan tudunk, hogy az iskolát 1777-ben kapcsolták hivatalosan a debreceni kollégiumhoz, mint annak leányintézetét. Az iskola folyosóin, irodájában, s a homlokzatán is feliratok, tárgyak őrzik a százados hagyományokat. Érdekes grafikon mutatja az iskola benépesülését 1876 óta. Abban az időben mintegy 80 diák tanult a mai többszáz helyén, s köztük évtizedekig .csak magántanulóként kaphattak helyet a lányok. Az iskola homlokzatán díszelgő név, Móricz Zsigmond neve az iskola legszebb hagyományát jelzi, s a nagy író szobrával, plakettjeivel, márványba vésett tanításaival a folyosókon lépten-nyomon találkozunk: Móricz Zsigmo..d ugyanis 1897—99-ig a kisújszállási gimnázium tanítványa volt. A tanári testület, s a diákok fáradhatatlanul ápolják Móricz emlékét. Irodalomórákon különös szeretettel foglalkoznak vele, gyakran hívnak meg írókat — az elmúlt évek során Szabó Pált, Füsi Józsefet, Urbán Ernőt —, akikkel elbeszélgetnek Móricz Zsigmond életéről, műveiről. Az iskola magvar telepén öntözéses kertészetet tanul, a vegyesosztály lánytanulói a Búzakalász Tsz-ben a zöldségtermelés és hajtatás mesterségével ismerkednek, míg a fiúk csoportja a gépállomásra jár ki a mezőgazda- sági gépjavítás titkait ellesni. Illetve: dehogy kell nekik ellesniük! Egy szakmunkás mellé 2—2 diákot osztottak be, s a gyerekek véleménye szerint a munkások buzgón, türelemmel és szeretettel mutatják meg nekik a különböző munkafogásokat. A szövetkezet kertésze is örömmel vállalkozott rá, hogy a gazdaságban körülvezeti a lányokat és a gyakorlati munkában szívesen ad tanácsot is. De ő előadást bizony nem tart — így mondta. — Végül megoldódott a probléma: K. Balogh Sándor, a városi tanács agronómusa most már nemcsak napi feladataiban segíti a tsz-t, de ebben a nemes kötelességben, az iskola patronálásában is. S hogy ez a kötelesség nemcsak nemes, de szíves is, hadd bizonyítsuk csak ennyivel: a Búzakalász Tsz elnöke, s a kísérleti intézet igazgatója önként ajánlották fel, hogy munkanapon teherautóval szállítják ki a gyerekeket a földekre. Az iskolaigazgató szabódását is elhárította az elnök: „Féltíz felé jönnek? Ez nekünk a legjobb időpont, addigra a mieinket már kivittük. Különben is, mire való a teherautó? .. .•* Segítenek a szövetkezet gazdái: a gépállomások munkátanárai pedig jelentős kutatómunkát végeznek Móricz Zsigmond örökének még teljesebb feltárására. Ebbe a humán kultúrájú, rég5, szép hagyományokat őrző iskolába is befújt a reform szele. A friss szél csorbítatlanul hagyta a régi értékeket, de még gazdagabbá, szokszí- nűbbé tette az iskola életét. A tantestület és személy szerint Ari Sándor igazgató csupán egy szempontból nem találja kielégítőnek a reformtervezetet. Konkrétabb intézkedéseket vártak, s többek között azt, hogy ne ötletszerűen jelöljék ki azokat a termelési ágakat, amelyben a gyakorlatot folytatják, hanem központilag határozzanak meg 4—5 fontosabb alapszakmát. A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium három első osztályából egyik humán, s így csak a másik kettő diákjai vesznek részt d politechnikai oktatásban A leányosztály a Nagykunsági Kísérleti Intézet kisúji sai, lelkesek a pedagógusok. No, de mit szól a reformhoz a másik érdekelt fél; a gyerekek és a szülők A szülők — valljuk be őszintén — eleinte húzódozva fogadták a hírt. „Egész nyáron dolgozott ez a gyerek az apja mellett a földeken, minek ugráltatják még ősszel is!” — gyakran hangzottak efféle hangok. Eltelt azonban néhány hét. A gyerekek a heti egy napi, illetve néhány órai munkától nem fáradtan, de felfrissülve mentek haza. A kísérleti intézet megígérte, hogy mihelyt a diákok belejönnek a munkába, díjazni fogja szorgalmukat egy kis pénzzel, amelyen munkaruhát vehetnek maguknak. S még egy .dolog nyerte meg a szülők szívét: a gyerekek a gépállomáson, a gazdaságban jegyzetfüzetet vezetnek, amelybe lerajzolják a fogásokat, munkadarabokat és leírják a munkafolyamatokat. Ezek a kis füzetek meggyőzték a szülőket, hogy gyeraz időt, hanem valójában sokat tanulnak az öt plusz egyes rendszer „egy”-gyel jelölt napjában. A gyerekek pedig érzik a munka hasznát és a feléjük áramló szeretetet, amelyről a türelmes magyarázatokon, baráti biztatásokon kívül a görögdinnye is tanúskodott, amivel egyik alkalommal a tsz vendégelte meg legifjabb munkásait. Az iskolai KISZ- szervezet vezetőségválasztó taggyűlésén a felszólaló első osztályosok titkolhatatlan büszkeséggel meséltek felsőbb éves társaiknak a munkahelyen szerzett élményekről; Szórakoztató, lelket nemesítő és hasznos: ezek a politechnikai oktatás első tapasztalatai. Z. J. «Un JYltm" Jászbz vényben Az egri Gárdonyi Géza Színház társulata ma (9-én) este 7 órakor a jászberényi Déryné Színházteremben lép fel. A híres Móricz regényből dramatizált „Úri muri”-t viszik színpadra. Rozika szerepét Romváry Gizi, Szakhmáry Zoltánt Fii- zessy Ottó játssza, Szakhmá- ryné — Rédei Eszter szerepében Kovács Mária, Csörg- heö Csuli szerenében F. Nagy Imre mutatkozik be a jászberényi közönség előtt. iiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiin — A SZIGLIGETI Színház ma esti (9-i) műsora délután 3 árakor és este 7 árakor a „CIGÁNYBÁRÓ.” JÓAKARATON MÚLIK Helyhiány! — hányszor halljuk ezt ma lakásokkal, üzemekkel, iskolákkal kapcsolatban. Halljuk és tudjuk, hogy a megoldáshoz idő kell; sok új épület létesítése szerepel ötéves tervünkben. A Beloiannisz úti iskolás napközit hiába csinosítják, gazdagítják közös erővel a szülői munkaközösség tagjai, a pedagógusok, a tanulók és a városi tanács, a falakat nem tolhatják odébb. így a szobák továbbra is szű- kek maradnak. A 3 és félszer 4 méteres helyiségek kicsik arra, hogy 25— 25 gyerek nyugodtan és hibátlanul! elvégezhesse bennük iskolai feladatát. Sem a tanulók, sem a pedagógusok nem végezhetnek jó munkát ilyen körülmények között. A két kisebb szobában IV., a középső nagyobb teremben VII.—VIII. osztályosok vannak. Szigligeti Bamáné, aki a negyedikesekkel foglalkozik, egyik csoporttól a másikhoz fut. Ezért időnként kénytelen magukra hagyni a gyerekeket. S hogy 25 ellenőrzés nélkül maradt kislány mennyit rendetlenkedik ilyenkor, azt könnyen elképzelhetjük.„ Miért vetettük fel ezt a problémát — kérdezhetnék olvasóink —, segíteni bizonyára úgysem lehet rajta! Lehetne. A napközi épületében két helyiséget a Dózsa sportiroda foglal el, s ha ezeket a szobákat kiürítenék — egyszerre megszűnne minden baj. Csakhogy a sportiroda a rendőrségé s övé az egész épület is. Három évvel ezelőtt adta át egy részét a városi tanácsnak, így lett a régi rendőrségi napköziből a Költői Anna úti általános iskola napközije. Az iskolaigazgató s a gondnokság a városi tanácshoz fordult segítségért. A tanács — miután megállapította, hogy a napközi valóban bővítésre szorul — szívesen megtesz mindent, hogy ez sikerülhessen. A sportiroda vezetősége sem zárkózik el a békés megegyezéstől: ha a tanács a sportkörnek megfelelő helyiséget keres, hajlandók elköltözni az épületből. A kölcsönös jóakarat tehát megvan s bizonyára rövidesen meghozza gyümölcsét. kemény i TÁRGY ALOTEHEMBOL IIHIWIHIIHIWWHMaWWHniHtmWIIHMWtWIWUaWHMmMmiWMtimtWHWIWUIWIHWHW IEM IVOTT — CSAK HÁROM DECI KEVERTE! Burda János, á Szolnoki Gépállomás traktoros brigádvezetője ez év nyarán Szászberekről Ujszászra indult. Előbb egymagában ivott öt féldeci keVertet, majd ismerőse társaságában a hatodikat. Erős alkoholos befolyásoltság állapotában találta őt a rendőrjárőr. A szolnoki járásbíróság közlekedési tanácsa Burdát közlekedés rendjét sértő bűntett miatt jogerősen ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Könnyű kiszámítani, hogy ebből a summából 250 féldeci kevertre telik annak, — aki gyalog jár a kocsmába. VIDÁM SÖRÖZÉS, KÉSŐ BÄNAT Toldi József, a Mesterszállási Gépállomás traktorosa, barátjával, Veres Antal társaságában belátogatott az italboltba. Sört is ittak, a keVertet sem vetették meg; így érthetően rózsás hangulatban pöfögtek át Mezőtúron. A Molotov-úton a rendőr-járőrnek feltűnt a bizonytalanul vezető motoros — ám annak is a rendőr. A kapatos Toldi annak érdekében, hogy az igazoltatást — és rálehelést! — elkerülje, gyorsan meg akart fordulni. Balszerencséjére, ittassága miatt a vizesárokba fordult A szolnoki járásbíróság dr. Hajnal Mihály tanácsa előtt megtartott tárgyalás után sem mondhatta, hogy „kint van a vízből.. .*’ A közlekedési tanács foglalkozás szabályainak tudatos megszegésével elkövetett élet és testi épség veszélyeztetésének bűntettébert marasztalta el. Ezért jogerősen hat hónapi, próbaidőre felfüggesztett börtön- büntetésre és 200 forint pénz- büntetésre ítélte. Gyorslista a lottó október 7-én megtartott tárgynyeremény-sorsolásrél. A húzáson a 39. hét szelvényei vettek részt. TISZA-PARTI RANDEVÚ A Szolnoki Rádió műsorában Tisza-parti randevú. A Szolnoki Rádióban hangzott el ezen a címen az a vidám műsor, amely — mekeik nem fecsérlik hiába 1 bár ha új kezdeményezést nem Megindult az élet az énekkaroknál és a népitánc csoportoknál A nyári szünet után megindult az élet az énekkaroknál, népitáncosoknál is. A nagy városi énekkaroknál most már teljes létszámmal próbálnak, tanulják az új kórusszámokat, hiszen csak szorgalmas felkészüléssel vehetnek részt a felszabadulás’' szemle járási-, esetleg megyei A szó nem száll el Nehezen tisztázható becsületsértési ügyet tárgyalt a szolnoki járásbíróság, özvegy Fülemüle Jánosné és Amália leánya családnevéhez nem illő durvaságú sértésekkel illette a velük egy házban lakó Rideg Józsefnél A gorombaságok oly gyakran hangzottak el, hogy Varga József né tanú — például — pontos idejükre sem emlékezett. Ezzel szemben Veres Gusztáv vallomása döntő súllyal esett latba. A bíróság Fülemtilééket jogerősen fejenként 200 forint — próbaidőre felfüggesztett — pénzbüntetésre ítélte. döntőjén. Szolnokon különben országos dalostalálkozót szerveznek jövőre, amelyre 18 neves kórust szándékoznak meghívni. A megyéből két- három régi, igen magas színvonalú kórus vesz részt ezen a nagy kulturális találkozón. Szép jubileumot ünnepel ebben az évadban a karcagi városi kórus is. ötven éve, hogy megalakult a mai énekkar elődje. Azóta számos hangversenyt adtak, ünnepségeken és más rendezvényeken gyönyörködtették a karcagiakat és más városok népét is. Nem ilyen jó már a helyzet a falusi kórusoknál. Az egyetlen nagyobb múlttal rendelkező, nagyobblétszámú parasztkórus a csépai, jelenleg nem működik, mert nincs szakvezetője. A népi kultúrában komoly erősséget jelentő kórus szakvezető-hiányán sürgősen segíteni kellene. A többi falusi kórusok készülődéseiről még nincs értesülés. Egy-két nagyobb városban, járási székhelyen új énekkarok alakulnak, így Mezőtúron és Kunszentmártonban is. Törökszentmiklóson ebben az évben egyesítik a város énekkarait és nagy központi énekkart alakítanak. Szeptember 25-én tartották a népitánc csoportok oktatói számára az első továbbképzést. Ezután minden hónapban egy-egy napon át koreográfiával, népitánc stílus kialakításával, egy-egy új tánc elsajátításával foglalkoznak. A hiba az, hogy ezen a továbbképzésen kevesen jelentek meg. Az ötvennyolc kiértesített táncoktatóból mindössze harmincán vettek részt az elmúlt havi foglalkozáson. A távolmaradottak példát vehetnének a legszorgalmasabbakról, akik közül néhá- nyan vizsgát is tesznek, mint táncoktatók. így például Dóra Judit Tiszafüredről és Du- cza Ilona Túrkevéről. A tánc- tanfolyamokat a MESZÖV- vel karöltve szervezik és a helyi fmsz-eknek kellene nagyobb számban tehetséges táncosokat delegálni erre a tanfolyamra. A jövő évi kulturális szemle kiírása már nem sokáig várat magára. Minél előbb kezdik el a minőségi munkát az öntevékeny csoportok, annál előbb és annál jobban készülhetnek fel a nagy erőpróbára. LH jelű szelvények 000 461 mosógép, 001 807 televízió, 004 938 5000 Ft-os vásári. ut„ 005 852 10 000 Ft-os vásári, utalv., 007 773 villanytűzhely, 014 439 5000 Ft-os vásári, utalv., 019 26ú 10 000 Ft-os vásári, utalv., 010 350 televízió, 025 812 5000 Ft-os vásárlási utalv. 026 920 villanytűzhely! EL jelű szelvények 400 500 hűtőszekrény, 402 015 televízió. 408 313 8000 Ft-os V. Ut., 415 597 mosógép, 431 061 magnetofon, 436 361 hűtőszekrény, 439 843 2000 Ft-os vásári, utalv. 447 671 televízió, 450 319 kerékpár, 473 805 bőrkabát, 476 090 televízió, 483 036 5000 Ft-os vásári, utalv. 484 089 bőrkabát, 486 390 karóra, 488 181 Moszkvics autó, 497 094 televízió, 623 783 csillár, 624 931 mosógép, 625 421 bárhol felépíthető 2 szoba összkomfortos családi ház. 640 640 női bunda, 641 920 rádió, 644 841 rádió, 650 464 padlókefélőgép, 654 633 villanytűzhely, 665 437 könyvutalvány, 670 65Ó televízió, 679 861 5000 Ft-os vásári, utalv., 680 447 rádió, 694 521 5000 Ft-OS V. Ut., 721 776 rádió, 750 374 televízió, 764 133 hűtőszekrény, 760 720 porszívógép, 773 537 10 000 Ft-os V. ut., 778 951 csillár, 788 356 bőrkabát, 795 517 televízió, 801 507 televízió, 804 414 kerékpár, 810 426 magnetofon, 813 717 villanytűzhely, 816 113 csillár, 828 975 5000 Ft-os vásári, utalv., 830 167 fényképezőgép, 843 745 kerékpár, 847 577 hűtőszekrény. D jelű szelvények 4 001 562 5000 Ft-os V. Ut., 4 015 044 hűtőszekrény, 4 016 556 tangóharmonika, 4 018 021 tangóharmonika, 4 028 120 5000 Ft-os V. Ut. 4 034 105 kerékpár, 4 040 442 kerékpár, 4 052 147 5000 Ft-os vásári, ut., 4 054 464 5000 Ft-os vásárt, ut., 4 057 580 rádió, 4 061 510 magnetofon, 4 062 360 televízió, 4 068 789 zenegép, 4 076 027 8000 Ft-os V. ut., 4 lftl 514 rádió, 4 102 106 hűtőszekrény, 4 103 907 süteményes készl.. 4 111 432 fényképezőgép, 4 126 308 6000 Ft-os V. ut., 4 127 415 televízió, 4 135 017 mosógép, 4 138 444 bőrkabát, 4 154 194 kerékpár, 4 161 058 perzsaszőnyeg, 4 164 911 mosógép, 4 166 245 ágyneműutalv., 4 170 442 televízió, 4 172 071 10 000 Ft-os v. ut., 4 181 373 Mosógép, 4 193 382 10 ÓOO Ft-os v. ut., 4 193 855 magnetofon, 4 195 449 pianinö, 4 195 504 5000 Ft-os v. ut.j 4 198 010 hűtőszekrény, 4 198 191 rádió, 4 203 350 ágyneműutalv., 4 203 858 porszívó- gép, 4 222 294 5000 Ft-OS VáS. Ut., 4 224 652 rádlő, 4 228 040 mosógép, 4 228 096 rádió, 4 242 283 8000 Ft-os V. Ut.. 4 246 329 televízió, 4 252 480 motorkerékpár, 4 254 446 televízió, 4 256 229 rádió, 4 269 792 karóra, 4 283 350 televízió, 4 284 447 varrógép, 4 299 840 perzsaszőnyeg, 4 312 187 televízió, 4 326 997 karóra. 4 328 500 fényképezőgép, 4 337 004 padlókefélőgéD, 4 341 588 könyv- utalvány, 4 SÍ4 491 hűtőszekrény, 4 353 040 televízió, 4 356 401 rádió, 4 363 881 hűtőszekrény, 4 375 638 rádió, 4 376 064 konyhaberendezés. 4 376 453 padlókefélőgép, 4 383 601 villanytűzhely, 4 402 459 10 000 Ft- os v. ut., 4 404 185 hűtőszekrény, 4 427 773 televízió, 4 431 281 mosógép, 4 434 344 6000 Ft-os vásári, ut. 4 437 229 hűtőszekrény. 4 437 310 kristály készlet, 4 455 738 rádió, 4 456 059 8000 Ft-os vásári, utalv. KERESZTREJTVÉNY is jelentett — mégis színvonalas, jól összeállított és ízlésesen rendezett, szórakoztató műsor benyomását keltette. Képzeljünk el egy randevút a Tisza-parton, ahol ezután nem a szerelmespárok találkoznak egymással a fák sárguló lombjai alatt, hanem szinész és közönség adott itt egymásnak találkozót, hogy szalonnasütés mellett, vidám hangulatban töltsenek el néhány vidám percet. „Hol pohár és pohárban bor van Tarka jókedv születik meg ottan” így ír Petőfi, s mi ezt így módosíthatnánk: Hol szinész és közönség van együtt, a jókedv szintén nem hiányzik. Erről a jókedvről gondoskodott Szedő Lajos, akinek tollából született a műsor, s gondoskodtak rajta kívül a műsorban szereplő színészek is. Az előadás legsikeresebb száma volt Stux és Fux, azaz Tyll Attila és Szedő Lajos kettőse, akik szerelmes, vidám jelenetükkel gyakran ragadtatták kacagásra a rádióhallgatókat. Péter Gizi és Varga D. József sanzonokkal, Hegedűs Agnes pedig versekkel szerepelt a műsorban. Meglepetést jelentett Tatár Endre, aki hangulatos magyarnótákkal szórakoztatta a „randevúzókat.” Halványabb teljesítményt nyújtott azonban Dévényi Cecilia, aki táncdalokat énekelt. Párkány László a rendezői feladatot látta el szinte kifogástalanul. A rendezés egyetlen hibája. hogy a felvételek érthetetlen módon visszhangosak, ami sokhelyütt zavarólag hatott. Különösen feltűnő volt ez a prózai részeknél. Mindent egybevetve azonban jó hangulatú, mulattató hatású, egészséges humorral és friss dallamokkal (erről Bíró Attila és Barna István gondoskodott) színezett, nagyszerű műsort hallottunk. Reméljük, hogy a jövőben több hasonló előadást sugároz a Magyar g&jió szolnoki stúdiója. 1 2 3 |4 6 8 7 8 9 10 KB ■■■■ ■ ■■■ 11 !«! SÜSS 12 ü 13 ■■■■ 14 • «8 u ■ IBI RR 17 18 1? :::: ■ HMM 20 ssss BS2 21 un 22 23 24 ::;e rs 28 26 m 27 28 2» HS RS 30 52SS 31 Iff32 ÜH isii 33 ü 34 38 :ns RR 38 31 ír: ■■■■ ■■■■ 38 39 40 ÉSÜ 41 42 m 43 44 ::s SRI 48 48 sss: üss 47 1 | ■■■■ ■■■■ 48 ■■■■ ■■■■ ■■■■ ■ ■■■ 49 60 Hí: ■■na 61 [fii £2 ■■■■ ■■■■ :si S3 64 m 65 VÍZSZINTES: 1942. október 9-én megölt mártír 1. A többtermelés egyik eszköze. 11. Szertartás. 12. öregek keze ilyen. 14. Az első három évvel ezelőtt, október 4-én indult. 18. Egymást előző mássalhangzók. 20. Területi Egyeztető Bizottság. 21. O. N. Z. 22. Magyarország. 23. Hűséges-e. 25. Férfinév. 27. Lószerszám. 28. Derékszíjra. 30. Berlini állatkert. 31. A hét vezér egyike. 32. Főzelék. 33. Fizetés. 34. Itt, németül. 36. Fütykösöm mássalhangzói. 38. Megyénk országgyűlési képviselője (Antal). 40. Ilyen Kőnigről írt Goethe. 41. Floridai fürdőhely. 43. Moszkvai áruház. 44. Egyiptomi napisten. 45. Dísznövény. 47. Görög betű. 48. ... Szabó Gábor: filmszínész. 49. Női név. 51. Kellene. 53. Visz- sza: 01—lal végén menekül. 55. A függ. 24. műve. FÜGGŐLEGES: 2. 2000 római számmal. 3. Visz- 6za: hangszer. 4. Adagol. 5. Szakad. 6. Hibázik. 7. Tisza — ... (község megyénkben; kettős betű felcserélve), 8. Öv. 9. Kecskehang. iot Régi római pénz. 13. (folytatása függ. 26.) 15. Vissza: egzotikus állat. 16. Visszálopako- dik. 17; 1918. október 29-én alakult. 28. Nemzeti zeneszerzőnk. 26. A függ. 13. folytatása. 27. Torzsalkodás. 29. Táviratban: ér. 31. Terület. 35. Harag latinul. 36. . . . —Vöglein festőművész. 37. 2501 római számmal. 39. Visszarug (!). 41. Grill- parzer-dráma. 42. Orosz női név. (I=J). 45. Hajadon. 46. Kalászos. 48. Csataló. 50. „Hruscsov” előtt olvasható. 51. K. U. 52. 1001 római számmal. 54. Olasz névelő. Megfejtésül beküldendő: vízsz.: 1„ 14., 55., függőleges: 13., 17., 24. "Multheti rejtvényünk helyes megfejtése: Aradi vértanúk, Der- kovits, Fábólfaragott királyfi, Damjanich, Bartók. Könyvet nyertek: Tóth József Szolnok, Szabó Géza Jászberény. (A könyvet postán küldjük ki.) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP REJTVÉNYSZELVÉNYE. 1960. október 9.