Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-15 / 191. szám

Szolnoki Kinizsi — Szolnoki MTE 2:1 (U9J MTE pálya, Tetette: Almást Szolnoki Kinizsi: Erdei (Bene­dek) — Molnár, Karácsony, Csál; — Gyetvai, Kiss — Szatmári, Gé­­czi, Urbán, Gyémánt, Sokvári. Szolnoki MTE: Solti (Sárkány) — Kűrucz, Török I., Dargai — Nyári (Török II.), Kiss, Gondos, Pege (Willisch), Barieza, Cs. Far­kas. kiadós édzőmérkőzést játszott a két szolnoki NB III-as csapát. A kezdés után váltakozó játék alakult ki. A 4: percben Gondos beadását Cs. Farkas alig fejelte fölé. Az MTE a mezőnyben szeb­ben játszik, de a kapu előtt to­logatnak, igy eredmény nem születik. A Kinizsi játékosok a kapu előtt veszélyesebbek. Az első gól a 27. percben születik meg. Gyémánt szépen beadott és a jó helyzetben lévő Sokvári a bal sarokba lőtte a labdát. Sol­ti, ha a szöget eiáílja, hárítha­tott \rolna, 1:0. A 38. percben Gyémánt 20 m­­rőí nagy erével lőtt kapura, de Solti a labdát a kapu fölé tolta-Az utolsó 'percben Cs. Farkas a bálszélén elfutott, Molnár a trikójánál fogva húzta vissza, de ennek ellenére is a hálóba lőtte a labdát. A játékvezető nem al­kalmazta az előnyszabályt és gól helyett szabadrúgást ítélt, amit az MTE játékosok nem tudtuk kihasználni. Szünet után az MTE középcsa­tár helyére beállott Williscb már a 49. percben egy szép tá­madás után alig lőtt fölé. Az 50. percben Máté hatalmas kapufát lőtt. A lövés gólt érdemelt volna. Az MTE a 65. percben egyenlí­tett ki. Kiss szabadrúgásból lőtt labdáját Benedek kiejtette és a szemfüles Cs. Farkas a hálóba lőtte a labdát, 1:1. A 75. percben Gyetvai küldött erős lövést kapura, de Sárkény kapu fölé tolta a labdát. A győz­tes gól a 77. percben született. Sokvári balszélen elfutott és a beadott labdát Gyémánt a hálóba küldte, 2:1. A mérkőzésből megállapíthat­juk, hogy mindkét csapatnak ko* molyán fel kell készülnie, hogy a bajnokságban jó eredményi érhessenek el. Az MTE-nek kü­lönösen gyenge pontja a half­­sor, míg a Kinizsinél a csatár­sor. t Jók voltak: Gyétvai, Kiss, Sok­­vári, illetve: Cs. Farkas, Török I., Máté és Gondos. P. I. A Tiszavidék Tofíí •tanácsadója a 33. számú 1. (lőre—Ózd. Eleire az utóbbi időben felja­vult, az ózdiak mégis esélyeseb­bek. Tippünk: x, 2-es. 2. Debreceni VSC—Miskolci VSC. Vendégcsapat megerősödött, — azonban az eddigi találkozóikon rendszerint a hazai pálya előnye érvényesült. Tippünk: 1, x. 3. Nyíregyházi Építők—Debreceni Honvéd. Megyei bajnokok tornáján azo­nos csoportban hazai csapat az első, vendégcsapat az utolsó he­lyén végzett. Tippünk: l-es, 4. Hatvan—Nagybátony. A hatvaniak az utóbbi időben fokozatosan lendültek formába, Á mérkőzés biztos esélyesei. Tippünk: l-es. 3. Bükkalja—Egén A nyári kupa mérkőzésein a hazai csapat az utolsó, míg Eger a harmadik helyen végzett, Há­­romesélyés mérkőzés. Tippünk: x, 2, l-es. 8. Szekszárd—Oroszlány. Az oroszlányi csapat a megyei bajnokok tornáján és a nyári kupában is jobban szerepelt el­lenfelénél. Tippünk: 2-es és x, 7. Zalaegerszegi Dózsa—Zalaeger­szegi VE. sze!vényrhez A ZTE a megyei bajnokok tor­náján az utolsó helyen végzett, a lényegesen gyengébb ellenfelé­nél. Tippünk: l-es. B. Kaposvári MTE—Nagykanizsa. Nagykanizsa az elmúlt Idény­ben Idegenben sokat játszott döntetlenül. Ez most is lehetsé­ges. Tippünk: x, 2-es. 9. Veszprémi Haladás—Székesfe­hérvári Vasas. A megyei bajnokok tornáján egyforma jól szerepelt mindkét csapat, a fehérváriak azóta azon­ban sokat javultak. Tipünk: 2, x. 10. Pécsi VSK—Budafok. A pécsi csapat minden csapat részében sokkal jobb ellenfelé­nél. Tippünk: l-es. 11. jászberényi Visas—Budapesti VSC. Jászberényiek nehéz feladat előtt állnak, papírforma szerint az egyik pont megszerzésére is igen kevés az esélyük, Tippünk: x, 2. 12. Pesterzsébeti Fetőfi—Szolnoki MÁV. Papírforma szerint a Szolnoki MÁV a mérkőzés esélyese, a pesterzsébeti pályán azonban már több meglepetés született. Tippünk: 2, x. Pótmérkőzésekre alantiak a tippjeink: 1, 1, 2, 1. SPORT]» Jászberéuyi fiatal úszók között Alig egy éve alakult meg a Lehel SC keretében az úszó szakosztály. Az úszók több­sége fiatal, alig 9, 10 évesek. Van egy pár idősebb is, akik vasszorgalommal nevelik a fiatalokat és nem kis ered­ménnyel. Makai József edző és egy­ben póló játékos irányítja a szakmai edzéseket.. — Tóbb mint 21 éve szerelmese a víz­nek, tnár 1936-ban a magyar bajnokság második helyezett­je lett mellúszásban. Mintegy 30 fiatal és idősebb úszóval dicsekedhetnek és amint lát­tuk, nem is a legrosszabbak. Gyönyörű stílusban úsznak a fiatalok, mint Czakó Viktor. Kiss Zoltán, vagy a 9 évesek közül a legkisebb Czakó III., Kiss Pál és Zalai. Az öt lány közül Varga Jutka lábtempó­­jét sokan irigyelhetnék az idősebb úszók közül is. Mint a motor, úgy dolgozik és ha­lad. Egy év múlva reméljük, hogy a serdülő polócsapat is versenyképes lesz és komoly erőt fog jelenteni a váru6 úszós portjában. A szakosztályt a B'émnyo­­mógyár patronálja igen jó eredménnyel. Minden edzé­sen kinn vannak- a szakosz­tály vezetői és biztatják, tá­mogatják a fiatalok tudás­szomját. — Anyagiakban is minden lehetőt, az erőkhöz képest megad az üzem. Azon­ban még szükséges volna a fejlődés érdekében több ver­senyt szervezni. A sportkör tárgyal is már a Szolnoki MÁV-val egy országos ifjú­sági verseny megrendezésé­ről. — Nem ártana, inkább használna egészségügyi szem­pontból, ha a lányok kapná­nak még egy fürdőruhát, hogy a vízből kijövet cserélni tudjarak. mert így óvnák őket a felfázós veszélyétől. Reméljük ez sem lesz prob­léma a patronáló szerveknek. Jászberényben az úszósport továbbfejlesztésének nagy le­hetőségei vannak. Jelenleg biztosítva van az uszoda, ami­­sokkal jobb lesz, ha a tanács a tervbe vett árt t2i kutat az uszoda közelében megfúratja. Ügy gondoljuk, ez az egész város érdeke is, mert a me­leg napokban nagyon sok dolgozó keresi fel az egyetlen fürdőhelyet. De tovább men­ve, télire is meg volna a für­dési lehetőség és ezzel már foglalkoznak a jászberényi vezetők. Ugyanis az adottsá­gok kihasználásával — egész kis költséggel — létre lehet­ne hozni megyénk első fedett uszodáját. Bíznak is az úszók a tanács vezetőinek támogatásában és ahogy a 9 évesek mondták: ..Soés és Beszteri bácsi na­gyolt szereti a fiatalokat“) A Nagykun napok sportja A Nagykun Labdarúgó Kupa ba nokság első fordulójának eredményei Törokszettumklósi vasas—Kun­madaras 6:1. — Szép játékkal, könnyedén győzött a Törökszent­miklósi Vasas NB 111.-as csapata a lelkes, de gyenge játékerőt képviselő kunmadaras iák elen. Kisujszáll&s—Turkeve 7:3. Iga­zi, nagyszerű, vérbeli kupaküz­delem. Karcag—Fegyvernek 3:0. Fegy­vernek az első félidőben jól ját­szott, de a második félidőben ki­fulladt és a karcagiak megréde­­melten szerezték meg a győzel­met. A Kupa-banjokság következő fordulójára 18-án kerül sor, — A párosítás a következő: 1. Kisújszállás—Törökszentmik­lósi Vasas Kisújszállás, 17 h-kor. 2. Fegyvernek — Karcag Fegy­vernek, 18 h-kor. A Budapesti Honvéd ellen ját­szó Nagykun Válogatott labda­rúgó csapat üsszeszoktató edzése csütörtökön délután lesz Turke- Véh, 18 órai kezdet'el. A Nagy­kun Válogatott négy város, Kis­­ujszáláa, Turkeve, Karcag és Kur.m.vdáras csapatainak játéko­saiból tevődik össze. A válogatott az edzőmérkőzésre KlsulszálláH- rbl, a városi tanács épülete elől indul autóbusszal, 17 h-kor, APR oh irdetések) A TISZA Bútorgyár asztalosokat vesz fel. Munkásszálló és üzemi konyha van. * SZOLNOKI Patyolat Vaiiaiát vlzseázott fűtőt azonnali oele­­oesre felvesz. ~ IPARI tanulót "kádár szakmában felveszek. Nádás Károly kádár, Szolnok. Törpe u. 13. BÁDOGOS és vízvezetékszerelő tanulót felveszek. Hernádi László Szölnok, Ady Endre u. 72/a. SEGÉDMUNKÁSOKAT azonnali belépéssel alkalmaznak a kun­szentmártoni és martfűi tégla­gyárak. io<>y>cr«^Gr>oexyi0ixa00000000000G000CicX30uc Melegágy! használt ablakkeretek eladók. Szolnok megyei MÉK Központ. Érdek­lődés Szolnok, Kossuth tér 4. Telefon: 28—34 és 13—13. KÖNYVELŐT keresünk. Több­éves gyakorlattal rendelkezőt. Levelek Megmutató munkaerő"" ellaére a Szolnoki Hirdetőbe küldendők; FIGYELEM! pénteken, szomba­ton és vasárnap — élő hal és ton-hal bőséges mennyiségbe:) kicsiben és nagyban kapható a Halértékesitö Vállalat Szólnák, Ady Endre u. 57. számú fiókjá­ban — piacnál. Vállalatunk 1 M fi gépjavító részlege gépkocsik, elektromos berendezések, öuindító, dynamo, villanymotor tekercselést, javítási vállal. Cím: É. M. Szol­nok megyei Állami Épí­tőipari Vállalat Szol­nok, Vöröshadsereg u. 4 EGYEVES 125-06 Danuvia motor­kerékpár feladó. Szautner állator­vos, Ujszást. 250-es -..JAVA“ Igényesnek el-1 adó. Böszörményi, Jászkarájenói ELADÓ azonnal beköltözhető ház. Szolnok. Batthyány út 8. sz; Ló- és csikó árverés! Az állami gazdaságok fölös szá­mú különböző évjáratú lovait és csikóit NYÍLT ÁRVERÉSEN az alábbi helyeken és időben fogjuk értékesíteni: aug. 22, Szolnok vásártér 8 óra aug. 22. Karcag vásártér 10 óra aug. 23. Kunmadaras vásártér S óra aug. 23. Jászberény vásártér 9 óra aug. 26. Tlszasülyi A- G. 10 óra aug. 27. Tiszafüred vásártér 10 óra aug. 30. Nagykunsági Állami Gazdaságnál 10 óra A venni szándékozók megjele­nését ftérjük. Ali atértEkesito V. Felhí?jnk a termelők figyelmét, hogy a görögdinnye mmci exportra, mind belföldre treu állapotban vásárol­ható csak fel, ezért a diny­­nye vágásánál vigyázza­nak arra, hogy csak kizá­rólag érett állapotban vágják le. M ÉK KÖZPONT, SZOLNOK A Kisújszálláson megrendezett NAGYKUN NAPOK alkalmával vásároljon a MEZŐTÚRI FŐLDMOVESSZÖVETKEZET pavilonjában. Játékot, ajándék-tárgyakat, bizsu-árut, válamint kötött-árut. Árusítás augusztus 11-től 20-ig. Ne felejtse el a címet: MEZŐTÚRI FÖLDMÜVESSZÖVETKE­­ZET pavilonja, mindjárt a vásár bejáratánál. ÍfDDTTTTTTTDTT7TTDfHT7fTDflDTlTDTTTfDTyfTTI7771Ífl A Nagykun napok alkalmával keresse tel a Kisújszállási Földmű vessző ve kezet vendéglátóipari cgys égéit, amelyek mind a város, mind a kiállítás területén nagy étel- és italvá­lasztékká! várja kedves vendégeit. fÖt'f'gÉ szabadságát a Ttszaörsi Gyógyiürüőlpen. Gj'ógyulhkt, pi­henhet, - szórakozhat'. A föidmú­­vfeBszövetkezeti vendéglő étterem bőséges meleg és hideg ételt szolgáltat. Válogathat a termelői borokban a földművesszöve ke­zét borkóstolójában. Hangulatos muzsika és tánceste várja a szó­rakozni vágyó vendégeket. 45 mázsáig bíró gumiskocsi al­váz tengellyel és féderrel eladó, Érdeklődni: Szolnoki Hirdető­ben. ÁRUS bódé eladó. Érdeklődni) Szolnok, Állami Áruházzal szemben, a bódéban. Lottósorsolás Kisújszálláson augusztus 16-án, pénteken délelőtt 10 órakor a mező kiállításon, rossz idő esetén az Ady moziban Miliői! Műsor! 'essgesM«*seB0«*«tBKSBseeBsifB0«eii«BSBsaBe B SZOLNOK MEGYEI mtutOAd AUGUSZTUS 15—18-IG Abidszalók aug. 15—16 Szökevények. 17—18 Vérés út Cibakháza aug. 15 Páris és tavász. 16—18 Ganga. Matinéműsor: aug. 18. Napóleon ellen Fegyvernek aug. 15—18 Két vallomas. Matiné: Eltűnt kapitány Janoshida aug. 15—18 Rumjancev ügy Jászalsó szent györgy aug. 15—16 Agenttnától-Mexikóig. 17—18 AU Baba 16 évf. Matlnémü6or : Iskotakerülők Jászapáti aug. 18—18 Megosztott szív. Matiné: Északi Robinsonok Jaszarokszállás aug. 13—18 Az élet háza — Matiné: Vitorlás titka Jászberény aug. 13—18 Külvárosi szálloda 16 évfel. Matinéműaor: Hajókkal a bástyák ellen Jászdózsa aug. 15—18 Tánc és szerelem Jászfény szaru 15—18 aug. Ha a világon mindenki ilyen volna: — Matinémüsor: Jo reggelt! Jászklsér aug. 15—16 Véletlen iá lálkozás. 17—18 Harc a sínekért. Mátinémüsor: A tőr Jászladány aug. 15—16 HyppoÜt, a lakáj. 17—18 Véleüeh találko­zás. Matinémüsor: Vihart 4 nőtték fél Kenderes aug, 16—18 Riadó a hegyékben Karcag AtalakitasU munkák miatt szünetel Kisújszállás aug. 16—21 Dankó Pista. Matiné: Emirátus bukása Kunhegyes aug. 15—18 Kirakat mögött. Mat.: Tizenötéves kapitány Kunmadaras aug. 15—18 San Salvatore. Mat.: Viborgi városrész Kunszentmárton aug. 15—18 Othéllo. Matiné: Veszélyes őrjárat Mezőtúr „Dózsa“ aug. 15—21 Két óceán titka. — Matinémüsor: Északi Robinsonok Mezőtúr „Szabadság“ aug. 15—21 Kuruzsló Öcsöd aug. 15 Olmer bűne. 16—18 Látogatás a fehőkből. Matinémüsor: Iskolakerülő Rákőczifglva aug. 15—18 Oké Néró. — Matiné: Timur és csapata Szolnok „V. Csillag“ Átalakítási munkák miatt szünetel Szolnok „Tisza“ aug. 15—18 Gyilkosság a Dante utcában. — Mj­­tinemüsor: Cirkusz Szolnok „Kert“ aug. 15—18 Köln! kapitány Szolnok „MiUéneum“ aug. 16—18 Bakaruhában Tlszaföldvár aug. 15 Bakaruhában. 16—18 A kapitány és hőse. — Matinémüsor: Füst az erdőben Tiszafüred aug. 15—18 Boszorkány. — Matiné: Balkezes újonc Ti szakiirt aug. 15—16 Tavasz. 17-18 Vihar Itália felett lorokszentmiklós aug. 15—18 Ok voltak az elsők. — Matinémü­­sor: Gyapoltündérke Törökszentmiklós „Kert“ aug. 15—18 Elárult szerelem Turkeve aug. 15—18 Árnyék Ujszász aug. 15—18 A siker Utján. Matiné: Á mi utcánk csapata OOC>"yXllCOOC)Qrk-VbéléYVY"V-vní-v-a^rlrvv^»-vz^v-v^ KIFOGAST ALAN 125 öS elso­­hátsó teleszkópos Csepel motor­kerékpár eladó. Törökszentmik­lós, Vöröshadsereg u. 2. Kiváló készítményű sü­teményekkel, fagylait­­különlegeségekkel és cu­korka-árakkal várjük "ü NAGYKUN NAPOKON Kisújszálláson vendége­inket. RAKOCZIFALV1 FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZET CUKRÁSZDÁJA bciddcióoriQí^^ ELADÓ új 4 tonnás tehergépko­csi alváz, ráépített rakterűiénél, hozzávaló magasítókkal, beépí­tett személyszállításra alkalmas padokkal, sátorvasakkal, pony­vával és szerszámladákkal, — Csepel vezetőfülkével, sárvédők­kel, gépháztetővel és hütővédő­­vel. Ugyanott 1 db Rába kor­mánymű és 2 db Ziss hátsó teljes rugóköteggel eladó. Megte­kinthető: Szarvas, Vajda P. u. 26. szám. Ifjú Természetkutatók ál­lomása, Telefon: 150. XXXOOOOCqCOCCO«VJOQün[)Vrww„ -----„ Keresse fel a Kisújszállási Földmüvesszövetkezet 50 méteres ruházati és vasműszaki pavilonját a Nagykun napokon ahol minden ruházati és vasmuszakí áru bő vá­lasztékban rendelkezésére áll a vásár látogatói­nak. liSZAViUEK k Szolnok Megyei Pártbizottság be a Megyei Tana:« iao;á szerkeszd a izerkesziőblzottsáe Fáielöe kiadói 1 Szolnok Megyéi Párt-végrehajtó Bizottság szolnoki Nyoma* vaitstat Szólnék. MaUnovszkf u. u Felelő* nyomdavezetőt --. M5«4fC6 gáaűM EL NE felejtse, raegízielni Kisúj­szálláson a Nagykun napokon a Csépál Pöldművesszövetkezet ki­váló kisüsti pálinkáit és terme: lói borait. B Mozaik- és Cementárugyár sírkőrészlege értesíti vevőit, hogy nemes márvány és műkő sír­kövei modern kivitel­ben rendelkezésre áll­nak. Kérjük keresse fel bizalom­mal szolnoki (Beloiannisz u. 66.) és jászberényi (Nagyhíd mellett) telepéin Jó bor — jó egészség! Az lesz a véleménye a Nagykun hét látogatói­nak is Kisújszálláson, ba a Tlszakürti Földuiü­­vessszűvetkezet borkósto­lóját felkeresi, ahol kiváló termelői fajborok kaphatók MCüXCiCiÜOOÚOOiXluÜC^ 57 évés asszony férjhez 'méné józahéletü és jó állásban lévő szakmunkáshoz, nagy házzal és gyümölcsössel. Leveleket .,Cuz,f jeiigére a tojóba fc&efcj 1 ELHÍVAS Előző lapszámainkban beszá­moltunk már arról, hogy a Szol­noki MÁV SE labdarúgó szak­osztálya kibocsátotta az 1957/58. évi labdarúgó bajnokságra a bérleteket. A bérleteket azóta Veszelei sporttársnál á papír­boltban és Halász sporttársnál lehet beszerezni. Ezüttal is fel­hívja városunk labdarúgást sze­rető közönségének figyelmei, a Szolnoki MÁV, hogy a közelgő labdarúgó idény re fent megjelölt helyeken, bérleteit minél előbb váltsa meg, Szolnoki MÁV SÉ W ináén féle mezőgazdasági GÉP megvásárolható a MEZÖSZÖV Vállalat Szolnok meg fel képviseleténél (irodaház, l. emelet 11.) A KISÚJSZÁLLÁSI NAGYKUN HÉT KI­ÁLLÍTÁSI TERÜLE­TÉN MINDEN gL PET KIVÄNSÄGRA BEMUTATUNK. Aruellátó V• Szolnok WrM Még lehet jelentkezni! A Művelődésügyi Minisz­térium a dolgozók iskolája esti és levelező tagoztaira a Jelentkezési határidőt módosí­totta. E szerint az általános iskolák, általános gimnáziu­mok, valamint a Művelődés­ügyi Minisztérium Irányítása alatt álló közgazdasági techni­kumok esti (dolgozói) és leve­lező tagozataira uj tanulók az 1957—58. iskolai évre 1957. augusztus 17-től augusztus 31- Ig még jelentkezhetnek. A felvételhez szükséges jelent­kezési lapot általában az ille­tékes iskolák igazgatói adják, de az általános gimnázium le­velező tagozatára — az eddi­gi gyakorlattól eltérően — minden munkahelyről lehet jelentkezni. A felveheti ta­nulók szánta a következő tan­évre lényegesen magasabb, mint az előző években volt.— Az érdeklődőknek az iskola igazgatója, valamint a járási és megyei művelődésügy i szervek felvilágosítást adnak. Molnár János osztályvezető KOROS „H1TLER-1FJAK“ Az esseni német rendőrség leleplezte a ..néniét birodalmi ifjúság“ nevű újnáci szerve­zetet. A szervezet elnökét le­tartóztatták. A csoportnak 750 tagja volt. Az egykori „Hltler-ifják" valamennyien idősebbek 30 évnél. .............♦»»«■♦♦♦♦*♦♦»♦♦♦♦»♦«♦♦< A Naoykun napok műi óra lu»a« n« 15, csütörtök í. Délelőtt 9 órakor a „Felső- Tiszántúl öntözési problé­mái és a kikapcsolt rlzste­­lepek hasznosítása’’ c. elő­adás a mozihelyiségben. Előadó: Mihályfalvl István tud. kutató. 2. Délután 3 órakor a fenti előadással kapcsolatban ön­tözés! bemutató a Kísérleti

Next

/
Oldalképek
Tartalom