Szolnok Megyei Néplap, 1955. március (7. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-15 / 62. szám

4 aeocwogMBQTEi wepe*p 13e® taeft&á 2£ £>íU?)AZ5*­Ulekitüklili csatársora miatt megérdsmsit varoságot szenvedett a légierő Csepeli Yanas-Síolnokí légierő 11 0 (1 i 0) Szolnok, lokomotív pálya, 6000 néző, — vezette: Zsolt (Boros G., Hajdú). Csepel: Tóth I. — Ughy, Mednyánszky, Takács — Csernai, Kleibán — Szilágyi, Tóth II., Keszthelyi, Gondos, Povázsai. — Edző: Kállói Béla. légierő: Garamvölgyl — Kapuszta, Jan­csik. Sipos I. — Sipos II., Herbszt — Jagodics, Bárfy, Nárai, Csányi, Dombai. Edző: Kolláth Ferenc. Már az előmérkőzés alkalmával kitűnt, hogy nemcsak a két csapat, hanem a szur­kolók Is hatalmas csatát vívnak egymás­sal. Mind a két együttes baráti köre lel­kesen biztatta csapatát. A mérkőzés előtt a légierő vezetősége a hangos be­mondón üdvözölte a vendégcsapat baráti kátét, ami láthatóan igen jól esett a cse­pelieknek. Kellemes ídóben került sor a mérkőzésre. A találkozót főleg küzdelem jellemezte. — Korszerű támadó játékot, veszélyes lövé­seket ritkán láthatott a szépszámú közön­ség. Amíg a csepelieknél meglátszott az igyekezet, bár lövéseik legtöbbje kapu mellé ment. addig a Légierő játékosai a legjobb helyzetben is kivártak, tologattak. A 12. percben Sípos I. rossz hazaadásából a vendégek majdnem megszerezték első góljukat. Garamvölgyl csak nehéz hely­zetben tudott szögletre menteni. A 29. perc után csepeli fölény alakult ki. Májd egy váratlan hazai támadás során .Dombai, Csányi, Nárai lövése akadt emberbe. A 31. percben sorsdöntő helyzete lett volna a Légierőnek, amikor is hazai támadás so­rán Mednyánszki a 16-oson belül szabaly- ralanul szerelte Csányit. A megítélt 11-est Sípos !. lőtte. Félmagasan a kapu balol­dalába tartó lövését a csepeli Tóth I. a mezőnybe öklözte. A nagy helyzet után megzavarodott a hazai csapat és a vende­gek a baloldalon vezettek gyors támadá­sokat, melynek során a 38 percben Garam- völgy! kifutott kapujából, megfogta a lab­dát, kiejtette és az a kaputól 4—5 meterre álló Keszthelyihez került, aki nyugodtan helyezte azt az üresen hagyott kapu köze­pébe. 1:0 a Csepeli Vasas javára. Ezután Sípos II. 35 méterről küldött szabadrúgá­sát hárította Tóth I. bravúrosan, majd újból Sípos II. lövése szállt kapu mellé, s ezzel véget is ért az első félidő. Szünet után lendületes hazai támadá­sokkal kezdődött a játék. Dombaj_ 12 mé­teres lövése alig szállt kapu mellé. Ebben a Játékrészben nagy volt a Légierő nyo­mása, Szinte kapujához szegezte ellenfe­lét. De a csepeliek védelme a nagyszerűen fejlődő Mednyápszkival mindent mentett. A 10. perc után kiegyensúlyozottabb lett a játék és esett az iram. A légierő csatá­rok elemi hibákat vétettek. A csepeli ka­putól még 3 méterre Is tologattak s nagy hibájuk, hogy mindent a középen akartak megoldani, ahol viszont a nagyszerűen játszó Mednyánszki jól tudott akadályoz­ni. A 75. percben Nárai és Sípos II. he­lyet cseréit, de ez sem tette eredménye­sebbé a csatársor játékát. A hazaiaknak mindössze csak két távoli lövése eseti A Légierő FI.—-Csepeli Szolnok, 2500 néző, vezette: Horváth L. (Kiss S., Szentesi K.) légierő: Veress — Fischer, Fölőp, Czti- ezor — Lazányi, Paulás — Gábos, Csa­nádi, Haász III., Haász II., Szentannai. Csepel: Kncsera — Kóczián, Bulla, Far­kas — Berendl. Sárvári — Wagner, Tisza, Lovász, Kesztyős, Stadier. Csepel kezdte a játékot, melyet negyed­óra i mezőnyjáték követett. A haza! csapat erőteljes támadása! mindjobban kidombo­rodtak s ennek eredményeképen a 24. perc­ben Paulás átadását a tiszta helyzetben lévő Haász III. szépen tevette és az el­mozduló kapus mellett megszerzi a ha­zaiak első gólját. Ezután megélénkült a játék, mind a két kapu előtt akadt gól­vendégcsapat nagyobb technikával rendel­kező játékosainak köszönheti a győzelmét. Egyénileg a Csepeli Vasasban Csernai és Kleibán nyújtotta a legjobb teljesít­ményt, fejjel, lábbal Jó! romboltak. Tóth I. hibátlanul védett, igaz nem sok lövést kapott. Mednyánszki főleg a magas labdák elhárításában bizonyult kitűnőnek. A csa­társorban Gondos, Tóth II. a sorrend, — Keszthelyit főleg gólja dicséri. A Légierőben Ga ram völgyinek kevés dolga volt, egy súlyos hibát vétett és ab­ból is gól lett. Kapuszta volt a hátvédsor legkiegyensúlyozottabb játékot mutató tag­ja. Jancsik jól szerelt, de leadásai gyak­ran rossz helyre szálltak. A két fedezet főleg a védekezésből vette ki részét. Sí­pos Il.-nek volt egy-két említésre méltó lövése. A támadósorbői Bárty és Csányi az előkészítésből vette ki részét, de így is komoly hibaponttal játszottak. Jagodics, Nárai. Dombai közül egyik rosszabbul ját­szott mint a másik. A legtisztább helyzet­ben sem lőttek. Főleg egyénileg akartak mindent megoldani. Vasa» TI. 8:1 (1 : 1) helyzet, a csatárok azonban elidegeskedtfk azokat. A 33. percben veszélyes játék miatt a csepeli Farkast a Játékvezető ki­állította. Befejezés előtt a hazai védelem könnyelmüskődése miatt Wagner révén egyenlített a vendégcsapat. A második félidőben mindkét részről hevesebb volt az iram. ennek következté­ben a vendégek túlkemény játéka alakult ki. Hazai támadásból a 23. percben Szent­annai 2:!-re, majd a 33, percben Csanádi l!-esből 3:!-re állította be a végered­ményt. Bullát a 87. percben feleselésért a játékvezető kiállította. Jók: Veress, Fülöp, Csanádi, Haász III, illetve Kucsera, Lovász, Wágner. a mm' Mar6gfiba]nok§ág * osztályának eredményei Jászberényt Vasas - Szolnok! Petőfi 2.0 (!:0) Szolnok, 500 néző. - vezette: Balta (Höff linger, Törjék). Góllovok: Pintér, X Jászberényt Vasas: Nikollca — Udva­rias, Rétsági, Smid - Bonczi, Kelemen - Vámos Pintér, Potemkin, Fenyvesi, Látó. Szolnoki Petőfi: Krizsán - Szúrovecz, Závodszki, Csépe — Honti, Csaba — Ko­vács, Török, Tóth I., Páj, Pege. A jobb erőnlétben levő Vasas mindvé­gig fölényben volt a lelkesen küzdő Pe- tőfi ellen. Az első gólt Pintér révém a Vasas a 30. percben rúgta. — További eredményt nem tudott elérni a jólzáró Pe­tőfi védők ellen. A második félidőben több alkalom is nyílt a hazaiak elolt az egyenlítésre de a Petőfi csatársora nem tudta helyzeteit kihasználni. Az ekkor Is többet támadó Vasas a 87. percben Vá­mos révén újabb szép gólt ért el és ezzel bebiztosította maga számára a két baj­noki pontot. Jók: Udvarias, Smid, Vámos, illetve Szúrovecz, Csaba. Kovács Jászberényi Vasas ifi — Szolnoki Petőfi ifi 6:1 (3:1). w Lfjszászl Lokomotív—Jászapáti Lokomo­tív 1:1 Ujszász, 500 néző. vezette: Poló- nyi. Gőllövők: Modla, illetve Ecseki (ön- gól) . Ujszász! Lokomotív: Kelemen — Földi, Tóth, Pataki — Nagy I., Király — Nagy II.. Molnár, Bakó, Kővári. Kiss. Já^apátj Lokomotív: Sinkó — László, Ecseki, Dobos — Bozókl, Mihácsi — Mod­la, Ferenczi, Jakab, Varga, Nagy. A sáros, csúszós talafon egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés. Az űjszászi rsatársor sok gólhelyzetet kihagyott. Jók: Tóth, Patak!, illetve Dobos, Ecseki. Bakót a II, félidőben kiállította a játékvezető durva játékáért. IJjszászi Lokomotív iíl—Jászapáti Loko­motív ifi 1:3. » Kunszentmártoni Petőfi—-Karcagi Szpar­takusz 3:0 Kunszentmárton, 1000 néző ve­zette: Balczó. — Góllövők: Busái (2) és Bíró. Kunszentmártoni Petőfi: Vágó — László, Kelemen, Fehér I. — Papp, Szakáll. — Fehér II., Lengyel, Busái, Bíró, Károlyi, Karcagi Szpartakusz: Borsós — Gom­bos, Fodor, Paxi — Pallagi. Ruszkai — Soós, Zilahi, Vona, Hollósi, Sinka. A mérkőzés előtt á Petőfi vezetősége hangos bemondón hívta fel a közönség és ? játékosok figyelmét a sportszerű ma­gatartásra Ennek mint látható volt, meg is lett az eredménye. Az erősiramú mér­kőzésen a hazai csapa* már az első fél­idő elején 2:0-ás vezetésre tett szert, el­lenfelénél lényegesen jobb csatárjátékával. A hazaiak a második félidőben még to­vább fokozták az iramot, de a karcagiak jól védekeztek $ így a Petőfi csatárainak csak egy gólt sikerült ■ elérniök a sok jó helyzet ellenére is. Balczó játékvezető hi­bátlanul, mindkét fél teljes megelégedé­sére vezette a mérkőzést. Jók: Vágó, Bu­sái, Fehér II., Fehér I., László, illetve Fodor (a mezőny legjobbja), Vona és Pallagi, Törökszentmiklósi Fáklya - Kisújszállási Petőfi 3:0 (1:0) Tőrökszentmiklós, vezette: Tóth S, Góllövők: Kalina, Darcasi, Kara­Törökszentmikíősí Fáklya ifi—Kísujszáí- Szecsei, Fakkelman, Kosa — Kenyeres, Szakáll — Darvas!, Karakas, Szűcs, Rá- ezi, Kalina, Kisújszállási Petőfi: Győri — Kövér, Márton, Varga — Szabó, Radics — De­meter, Érsek, Ugrai, B. Nagy, Szenczi. A gyengeiramú mérkőzésen a török­szentmiklósi csapat nagyobbarányű győ­zelmet is elérhetett volna. A kisújszállá­siak egy tizenegyest is kihagytak. Törökszentmiklósi Fáklya ifi—Kisújszál­lási Petőfi ifi 1:1. Csak egy félidőt ját­szottak le, mert a vendégcsapat későn ér­kezett meg. Szolnok! Lokomotív— Szolnok! Szikfa 1:0 (1:0) Szolnok, Lokomotív pálya, vezette: Kösztner (Debrecen). Csabai, Varga. Szolnoki Lokomotív: Lázár — Lengyel, Sándor Bozóki — Ragó Rontó —Tóth L., Horváth, Csábi, Pintér, Iván. Szolnoki Szikra: Helmreich — Kádár, Kurucz, Dobos I. — Török, Takács — Bíró, Tamasi, Dobos II., Baricza, Dósa. Az első félidőt a Szikra kezdte jobban, de rövidesen egyre erősödő Lokomotív mezőfölény alakult ki. A körülményesen támadó vasutas csatársor nem boldogult a kemény Szikra védelemmel. A 30. percben esik a mérkőzés egyetlen gólja, amikor Tóth László cßy lefutás során a hálóba vágja a iabdat. IJjabb nagy helyzetben Csábi a kapu fölé lő. A 39. percben Ba­ricza váratlan lövése a felső lécet súrolva hagyja el a pályát. Lázár már verve volt. A második félidő nyomasztó Lokomo­tív fölényt hoz, de a mezőnyben jól kom­bináló csatársor képtelen gólt elérni az el­szántan védekező Szikra védelemmel szemben. A játékvezető a Szikrából Far­kast kíméletlen játéka miatt kiállítja. A 10 emberrel játszó papírgyáriak továbbra is lelkesen harcolnak és eredményesen akadályozzák meg a Lokomotív erőtlen, puha támadásait. A mérkőzés végefelé a túlságosan előrehúzódott védelem mellett egyenlítésük is majdnem sikerült. A Lo- komotívban a védelem nem volt túlságo­san próbára téve. A csatársor legjobb ré­sze a két fiatal fedezet, .Ragó és Rontó volt. Szorgalmasan, lelkesen küzdöttek. A. csatársor összjátéka javuló, de a kapu előtt nem vállalkoznak lövésre, A Szikra szezoneleji formát mutatott, de a rendkí­vül lelkes, kemény védelem mindvégig jól állta az ostromot. A csatársor legjobbjai Baricza és Dobos II., akik nagy akarás­sal küzdöttek. Szolnoki Lokomotív ifi—Szolnoki Szikra ifi 6:1. • Jászberény? Petőfi - Törökszentmiklósi Vasas 2:2 (0:0) Jászberény, vezette: Tie- ger. Góllovok: Csizmadia, Kovács, illetve Lesits és Fekete. Lilli* «IIÍ*2s"bO. <3SHs2J|!< MS ■Se _.3 3 * §.«■ r”-v Cl B'í> o X o N tfí £ 93 rH í> 1. sz. „MEGYEI TOTO“ szelvény a március 20-i mérkőzésekre 1. SZOMBATH. LÓK.—SZÓ. LÉGIERŐ (NB I.-es labdarúgómérkőzés) 2. SZOMB. LOK. II.-SZO. LÉGIERŐ II. (NB I. tartalék labdarúgómérkőzés) 3. KUNHEGYES! TR.-MEZÖTURI TR. (megyei bajnoki labdarúgómérkőzés) 4. UJSZASZÍ LOK.—TMIKLOSI FAKLYA (megyei bajnoki labdarúgómérkőzés) 5. KARCAGI SZPART.-SZO. HALADAS (megyei bajnoki labdarúgómérkőzés) 6. JBERÉNYI VASAS-KSZALL. PETŐFI (megyei bajnoki labdarúgómérkőzés) 7. SZÓ. LOK.—KMARTON) PETŐFI (megyei bajnoki labdarúgómérkőzés) S. SZÓ. PETŐFI—SZÓ. KINIZSI (megyei bajnoki labdarúgómérkózés) 9. TMIKLOSI VASAS-SZO. SZIKRA (megyei bajnoki labdarúgoniérkőzés) 10. MARTFŰI V. L.—JBERÉNYI PETŐFI í (megyei bajnoki labdarúgómérkőzés) ■ Pótmér kőzések: 1. TISZAFÖLDVAR-JASZFÉNYSZARU (megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés) 2. JASZLADANY—JBERÉNYI VASAS L. (megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés) I I ! _____! i i Jászberényi Petőfi: Mészáros — Bozsik, Gulyás, Novothny — Simon, Sárközi — Szigeti, Bíró I.. Kovács, Bíró II., Csiz­madia. Törökszentmiklósi Vasas: Csikós — Csa- !a, Tóth, Balázs — Mihók, Rozinái — Cse- mán, Bíró, Lesits, Pásztor, Fekete. A Petőfi Lehel nagy fölényét nem tudta értékesíteni. Sok helyzetet kihagytak csa­táraik. Egy jogosnak vélt 11-est a játék­vezető nem ítélt meg. A második félidő elején a törökszentmiklósiak feljöttek és bár 2:0-ra vezetett a Petőfi, nagy hajrába kezdve kiegyenlítettek az utolsó pillanat­ban. Jászberény? Petőfi Üi—Törökszentmiklósi Vasas ifi 2:0 (0:0). 9 Szolnoki Haladás — Kunhegyes! Traktor 4:0 (1:0) Szolnok, cukorgyári pálya, ve­zette: Szathmári. Szolnoki Haladás: Kiss — Neubauer, Mészáros, Szabó — Nagy, Horgos — Ur- bány, Kökény, Machovits, Böhm. Ignácz. Kunhegyes: Kiss — Pál, Takács, Kiss — Faragó, Takács — Ágoston, Molnár, Kovács, Zlatalics, Szabó. A kezdeti kiegyenlített Játék után kidom­borodik az egyetemisták jobb csatárjátéka, de csatáraik nehezen találnak rést a kun- hegyesi védelmen. Végre a 30. percben Ignácz szép lövéssel a hálóba talál. A második félidőben a Haladás Mészáros könnyebb sérülése miatt felforgatja csapa­tát, s — úgy látszik — ez használ. Az erősen visszaeső kunhegyesiek ellen ekkor eredményesebb játékot mutatnak. Védelmi hibából először Urban, majd Mészáros szerez gólt. A 4:0-ás végeredményt Macho­vits állítja be 3 perccel a befejezés előtt. A Haladás megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. Jók: Szabó (a mezőny legjobbja), Horgos, Böhm, illetve Takács, Zlatalics. Szolnoki Haladás ifi— Kunhegyes! Trak­tor ifi 3:0 (1:0)„ ft Martfül Vörös Lobogó—Szolnoki Kinizsi 3:0 (1:0) Szolnok. Cukorgyári pálya, ve­zette: dr. Magyar. Góllövők: Bóka (2), Mancza 1. Szolnoki Kinizsi: Erdei — Csák, Szuro- vecz, Urbán — Géczi II., Hajnal — Szath­mári, Gyémánt, Szekeres, Kiss II.». Géczi Martfűi Vörös Lobogó: Csendes — Nagy Seress, Papp R. — Révész, Varga, Mező­teleki, Mancza. Vachtler, Bóka. Az első félidő 37. percében Urbán, a Ki­nizsi balhátvédje súlyos sérülést szenve­dett és kiállt. A második félidő 9. percé- tői a cukorgyárak 9 fővel játszottak s ve­reséget szenvedtek a lelkes és helyenként jól játszó martfűi Vörös Lobogótól. Jók: Seres (a mezönv legjobbja). Vachtler' Mancza, illetve Csák, Gyémánt és Kiss II. Az IVB I állása !. Budapesti Kinizsi 3 3 ­12: 1 6 2. Bp. Vörös Lobogó 3 3 ­— 6: 2 6 3. Budapesti Honvéd 3 3 — _ 12 : 6 6 4. Győr 3 1 2 _ 7: 4 4 5. Budapesti Vasas 3 1 2 — 7: 5 4 6. Dorog 3 1 2 — 4: 3 4 7. Diósgyőr 3 1 1 i 3: 3 3 8. Salgótarján 3 1 1 i 4: 6 3 9. Pécs 3 1 ­2 5: 8 2 10. Csepel 3 1 ­2 4: 7 2 11. Budapesti Dózsa 3 _ 2 1 1: 3 2 12. Izzó 3 — 3 6:12 — 13. Szombathely 3 — 3 3:10 — 14. Légierő 3----­3 0: 4 _ A következő forduló mérkőzései: Bp. Ki­nizsi—Diósgyőr, Izzó—Bp, Dózsa (ezt a két mérkőzést a Népstadionban akarják megrendezni), Csepel—Bp.: Vasas (délelőtt lesz Csepelen), Pécs—Bp. Honvéd. Szom­bathely-Légierő, Salgótarján—Győr, Do­rog—Bp. Vörös Lobogó. d megyei labdarúgó bajnokság f. osztályának állása !. Mezőtúri Traktor 2 ? 9:2 4 2. Tsztmikíósi fáklya 2 2 i­— 7:2 4 3. Szolnoki Lokomotív 3 2 1 5:3 4 4. Szolnoki Kinizsi 3 2 — 1 6:6 4 5. Jászberényi Petőfi 3 2 — 1 3:4 4 6. Űjszászi Lokomotív 2 1 1 — 5:3 3 7. Tsztmikíósi Vasas 3 1 1 1 5:6 3 8. Ksztmártonl Petőfi 3 1 1 1 4:5 3 9. Martfűi V. Lobogó 1 1 — 3:0 2 10. Szolnoki Haladás 2 1 1 6:4 2 11. Jászberényi Vasas ó 1 — 1 3:2 2 12. Jászapáti Lokomotív 2 — 2 — 2:2 2 13. Karcagi Szpartakusz 3 1 — 2 3:6 2 14. Kisújszállási Petőfi 3 —• 1 2 3:8 1 15. Kunhegyes! Traktor 2 — 1 1 1:5 1 16. Szolnoki Szikra 2 — — 2 2:4 17, Szolnoki Petőfi 2-r­•> 2:6 — HARC A LABDÁÉRT A második félidő végén a Légierő Ismét teljesen beszorította ellenfelét. A csepeli vé­delem jó! állt a lábán. Képünkön a mérkőzésnek az a pillanata látható, amikor Ka­puszta előreadott labdájáért Jagodics éa Sípos IL liarco! a csepeli védőkkel. A CSEPELIEK KAPUSA VÉD |; vV .> v ff < fp§ vs Is x .... :• < V ' '•V *. V till 'VS-' «N , * V V\ v,v ­• 5: ■" ' $ * ■ * y -» - •< - ♦ SMggN ; M- -• j-iá * * * * _ " , v •* t > ' ' * * ' > < < ­f £ • . .: WK % . A hazaiak gyenge csatársora mellett a jóformában látszó Sípos !L volt gólveszé- szélyes távoli lövéseivel a csepeliok kapujára. Felvételünk a mérkőzésnek azt a pil­lanatát örökíti meg, amikor Tóth 1., a csepeliek kapusa Sípos II. 30 méteres sza­badrúgását teszi ártalmatlanná, A képen megfigyelhető az az érdeklődés, mellyel a játékosok figyelték a jóiheiyezett erős lövést, A Totó 12 lalátatos szelvénye ti. hét f. Bp. Kinizsi-Pécs 4 5:0 2. Győr—Dorog X 1:1 3. Légierő*—Csepel 2 0:1 4. Diósgyőr—Bp. Dózsa % ü:0 5. Bp. Vasas—Salgótarján X 1:1 6. Sopron—Dinamó 2 2:3 7. Kaposvár—Tatabánya elmaradt töröive 8. Gödöllő—Ózd 1 2:1 9. Debrecen—Bp. Lokomotíy X 1:1 10. Catania—Juventus X 2:2 11. Napoli—Roma I 2:0 12. Torino—Milan B íse 13. Salgót. Vasas—Békéscsaba 1 2:9 A beküldött szelvények száma !,479.900 drb körül jár. R labdarúgó NB, I, legifjabb srednwiiTtí Bpesti Vörös Lobogó—Vasas izzó 3:2 Csepeli Vasas—Légierő 1:0 Budapesti Kinizsi—Pécsi Dózsa 5:0 Diósgyőri Vasas—Budapesti Dózsa 0:0 Győri Vasas—Dorogi Bányász 1:1 Bp. Vasas—Salgótarjáni Bányász 1:1 Bp. Honvéd—Szombathelyi Lók. 4:3 APRÓHIRDETÉSEK EGYEDÜLÁLLÓ gyermekszerető, megbíz­ható 50—60 év közötti, vagyontalan asz- szonyt keresek háztartás vezetésére, be­teg feleségem és gyermekeim mellé csa­ládtagnak. Vagy teljesen árva 14 éves kislányt» Cím; Tiszaderzs, Cseretelepve­zető. AZ ALATTYAN! gépállomás vezetősége ér­tesít! a körzetéhez tartozó gazdákat, hogy a tavaszi munkákra a szerződést minél előbb kössék meg. A szerződéskötés helye minden községben a tanácsházán az agro- nómusoknál kedden és csütörtökön 13 óráig. A JÁSZBERÉNYI Vendéglátóipari Vállalat a tavaszi idényre felkészülve várja a dol­gozókat. Italboltjaiban ital-félék nagy vá- asztékban és hideg ételek állandóan kap­hatók. Cukrászdáiban naponta készült mindenfajta sütemények. Éttermében reg­gel 7 órától 23 óráig jó minőségű válasz­tékos hideg és meleg étel kapható. Este népi zenekar szórakoztatja vendégeinket. AZONNALI belépésre alkalmazunk stabil gőzgéphez; kazánfűtőt karcagi és martfűi Téglagyárunkba. Alkalmazás végett jelent­kezni lehet a Szolnokmegyei Téglagyári Egyesülés Munkaügyi Osztályán. Jelentke­zőknek az útiköltségét és napidíját megté­rjük. A jelzett gyártelepeken munkás- szállást, kedvezményes étkezést és kedvez­ményes utazási jegyet biztosítunk és ha­vonta egyszer az oda- és visszutazást fi­zetjük. — Csak vizsgával rendelkező fűtők jelentkezzenek. GYORS- és gépíró elhelyezkedne, kiadóban. Cím a A TISZASÜLYi állami gazdaság felvesz szakképzett bognárt. Jelentkezni lehet sze­mélyesen, levélben, vagy telefonon. Tele­fonszám: 3 Közi emény Pápa? Lajosné Öcsöd! lakos, a mezŐhétkl büdöshalmi iskola szülői munkaközösségé­nek tagja leveleiben több alkalommal fel­hívta a kunszentmártoni járási tanács és a megyei tanács figyelmét Papp László járási tanulmányi felügyelő, majd a me­gyei tanács oktatási osztálya dolgozójá­nak mulasztására. Papp László a levélíró elhalígaitatására és saját hibájának el­kendőzésére a Szolnokmegyei Néplap 1052. január 31-i számában rágalmazó cikket írt Pápai Lajosnéról, a Dózsa termelőszö­vetkezet tagjáról. A megyei tanács végre­hajtóbizottsága pedig Papp László rossz­indulatú tájékoztatása alapján bírósági el­járást indíttatott ellene. Kérésére nemrég vizsgálat indult. Ennek során megállapí­tották, hogy Pápai Lajosné észrevételei jogosak, Papp László állításai azonban nem felelnek meg a valóságnak. Papp László azóta már nincs is az oktatási osz­tályon. A megyei tanács végrehajtóbizott­sága azonban intézkedjen, hogy Pápai Lajosné a rajta esett sérelemért megfelelő elégtételt kapjon. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE. Sz&liwktnc//r/ej NÉPLAP politikai napilap A megjcl pártbizottság is a megyei tanáci lapja Megjelenik hétfő kivételivel mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztősig: Szolnok. Irodaház. I. etntlel Szerkesztőség: Telelőn: »0—93, KI—20, 20—6» Terjeszti a Megyei Hlrlaphlvata! Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Maünovszkt.u. 19. Felelő, vezető: Mészáros Sándor Megrendelhető a megye valamennyi nosta* hivatalánál és postáskézbe&ltőjénél Előfizetési ára I hóra II forint. Sokan fordultak hozzánk azzal it panasszal, hogy községükben, vagy városukban teljesen elfogyott az 1955. évi Kincses Kalendárium. Szerkesztőségünk közbenjárására a Posta Központi Hirlapirodája lehetővé telte, hogy a kalendáriumokhoz azok is hozzájuthatnak, akik eddig nem kaptak. Számos érdeklődésre közöljük tehát, hogy faluban, város­ban, tanyavilágban, mindenütt a postásoktól lehet megvásárolni a kalendáriumot. Használja ki mindenki az alkalmat, amíg hozzá le­het jutni a rengeteg képet és olvasmányt tartalmazó Kincses Kalendáriumhoz, amelynek ára Magyarország bétszínnyomású tér­képévé! együtt 7.— Ft. Amennyiben a postáskézbesitónél, vagy postahivatalban kalendáriumot nem kap, úgy forduljon a Posta Megyei Hírlap Hivatalához, (Szolnok, I, Posta,)

Next

/
Oldalképek
Tartalom