Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1980-11-01 / 3. szám - Tankó László: A kísérleti irodalmi oktatás eredményei egy témakör alapján
részletet közöl, úgy szinte százszázalékos az elért eredmény, de ezt nem fogadtuk el teljes válasznak, s így csak részben kielégítőek a feleletek. Egyéb kapcsolatokról, magyar-szlovák kölcsönhatásról [népköltészeti kölcsönhatások, közös munkadalok, magyar és szlovák kifejezések], sajnos, csak ritkán találunk említést a feleletekben. 19. Melyek a legjelentősebb különbségek az ókor és a középkor irodalma között? Az eredmény iskolánként lényegesen eltérő és nem túlságosan kielégítő; 58 és 70 százalék között ingadozik. A három iskola átlaga 64,08 százalék. Ez is egyike azoknak a kérdéseknek, ahol a tanulóknak önállóan kellett megfogalmazniuk és összehasonlítaniuk jelenlegi és korábbi ismereteiket. A statisztikai mutatóknál itt is többet mond a feleletek tartalmi elemzése. A tanulók többsége helyesen mutatott rá a két korszak irodalmának alapvető különbségére, s hangsúlyozta a középkori irodalom vallásos jellegét, misztikusságát, valamint az ókor emberközpontúságát, de többnyire ez volt minden, további jegyeket, eltérő vonásokat ritkán említenek. Ezek mellett viszont helyenként bosszantó tájékozatlansággal is találkozunk, pl. ilyenekkel: ... „az ókorból nem maradt ránk írásos emlék” (Dunaszerdahely), „A középkorban a témát már a mindennapi életből is választják, míg az ókorban csak az istenek életéről írnak” (Somorja) stb. De ilyen hibák ritkán fordulnak elő. 20. A Halotti Beszédet melyik kódexben ..., hol... milyen nyelvű ... ás milyen jellegű szövegben ... találták? Az utolsó kérdés négy részből állt, és a válaszok összátlaga 74,14 százalékos volt. Ezen belül az egyes kérdésekre adott feleletek ingadozást mutatnak. Teljesen kifogástalan választ mind a négy kérdésre csak a tanulók 55,88 százaléka adott, viszont az elégtelen válaszok összátlaga aránylag alacsony, 21,84 százalékos. A legnagyobb gondot általában a kérdéseknek az a része okozta, ahol azt kellett megválaszolni, hol, melyik kódexban találták a Halotti Beszédet. Somorján például többen a Jókai kódexet említik. Itt is gyakran hibás a Pray kódex helyesírása. [Prai, praj, kisbetűvel, brai stb. írásformák szerepelnek.) A kérdés három további részére adott válaszok általában jobbak, egységesebbek. Összegezésként megállapíthatjuk, hogy a tanulók 82,31 %-os feleletet adtak összát- lagban. Kitűnő választ összesen 10 kérdésre kaptunk [az 1., 3., 5., 7., 8., a., 11., 13., 15., 17., kérdésre); közepesen 6 kérdést válaszoltak meg (a 2., 4., 6., 10., 14., és a 19. kérdést); ennél gyengébb eredményeket csak a 12. és 18. kérdések mutatnak. Az egyes kérdésekre adott válaszok eredményessége százalékokra átszámítva a következő képet mutatja: Bratislava Dunaszerdahely Somorja Átlag 1. kérdés 100,00 88,32 100,00 96,10 2. 72,48 70,40 67,08 69,98 3. >5 98,15 93,44 • 85,80 92,46 4. ff 78,52 93,44 93,60 64,85 5. 60,40 96,00 92,04 82,81 6. »» 73,99 87,04 78,00 79,67 7. ff 100,00 94,72 88,92 94,54 8. ff 96,64 97,28 98,28 97,40 9. ff 93,62 97,28 98,28 96,39 10. ff 46,81 62,72 82,68 64,07 11. ff 86,07 88,32 71,76 82,05 12. ff 67,95 42,24 60,84 57,01 13. 100,00 100,00 81,12 93,70 14. ff 87,58 80,64 71,76 79,99 15. ff 98,15 100,00 88,92 95,69 16. ff 98,15 6,40 49,92 51,46 17. ff 90,60 98,56 100,00 96,38 18. ff 46,81 64,00 51,48 54,09 19. 70,97 58,88 62,40 64,08 20. 90,60 81,92 49,92 74,14 93