Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)

II. Az események kronológiája - II. 13. A Mura mente fokozatos beilleszkedése

sértegette a belatinci körjegyzőt, valamint „államellenes kijelentéseket tett”. Az il­letőt a kistarcsai internálótáborba szállították.140 A második világháború idején, az 1943 őszéig terjedő időszakban nagy vissz­hangja volt a Muravidéknek a délszláv államhoz csatolása (1919) ügyében vádolt személyek elleni nyomozásnak is. A győri királyi ügyészség Klekl Jožef, Jerič Ivan, Kühar Mihael, ifj. Erjavec Mihael, Godina Marko, Gyura Matija, Kreslin Ignac, Leiko Štefan, Horvat Jožef, Litrop Ivan és Škafar Jožef ellen vádat emelt hazaáru­lás, illetve a magyar állammal szemben elkövetett bűncselekmények tárgyában, majd az eljárás keretében több hónapon át zajló intenzív nyomozást folytatott. Az ügyész­ségi jegyzőkönyvből kiderül, hogy számos ellentmondás, érdekorientált magyaráz­kodás volt jellemző a vádlottak nyilatkozataira. Az első három személy esetében - amint azt egyébként Jerič Ivan többször idézett visszaemlékezéseiben is leírta - kiderült, hogy tevékenységükkel kétségtelenül a Mura mente Magyarországtól tör­ténő elszakadását segítették. Csak Klekl, az első számú vádlott volt az, aki börtön­ben írt életrajzszerű visszaemlékezéseiben másképpen vallott, azonban az egykori cserencsóci nyugalmazott plébános erőteljes ragaszkodását a délszláv államhoz szá­mos egyéb bizonyíték alátámasztotta. Nem vitatható azonban, hogy a visszacsato­lás szellemében a vádnak afféle presztízs-jellege volt, annak ellenére, hogy a vádak bizonyítása nem jelenthetett különösebb akadályt. A dr. Pénzes Béla királyi ügyész­ségi elnök vezetésével tevékenykedő testület részben a vádemelés elévülésére, rész­ben bizonyítékok hiányára hivatkozva az eljárást 1943. november 25-ével megszün­tette.141 II. 13. A Mura mente fokozatos beilleszkedése Muraszombatban szervezték meg 1942. április 12-én a járás központi ünnepsé­gét a Muravidék visszacsatolásának első évfordulója alkalmából. A Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében rendezett ünnepségen állítólag több ezres tömeg vett részt, számos tekintélyes vendéggel, közöttük a megye főispánjával az élen. A szónokok között volt Hartner Nándor, Mikola Sándor akadémikus, aki a 140) MéV, 1943. január 29-én, XXXVII. évf., 5. szám, 2. p. 141) VaML - A győri királyi ügyészség iratai. 14205./1943 - IV.3919/1941 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom