Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Kórházi ápolás és leszerelés
tam, hogy talán elengednek betegszabadságra. Elég hamar be is kerültem hozzá. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, és azt, hogy betegszabadságot szeretnék kérni. Az orvos kérte a leleteket. Mondtam neki, hogy nekem csak a kórházi elbocsátólevelet adták oda. Erre azt felelte, hogy ő pedig a leletek nélkül nem adhat betegszabadságot. Másnap megint feliratkoztam hozzá. Egy szakaszvezető volt mellette. Amíg az orvos nem jött, addig vele beszélgettem és kértem, beszélje rá az orvost, hogy legalább egy hetet adjon. Még pénzt is ígértem neki. De hiába volt minden, amikor bekerültem hozzá, csak nem adott szabadságot. Erre azt mondtam, hogy ha nem ad, akkor is hazamegyek. Kérdezte, hogy hogyan. Azt feleltem, hogy kimegyek a városba, kölcsönzők vagy vásárolok egy kerékpárt valakitől, és azzal elmegyek, az ünnepek után meg visszajövök. Akkor azt mondta, hogy ezért bezárhatnak. Én pedig azt feleltem neki, hogy 1 évig annál sokkal rosszabb helyen voltam, mégis itt vagyok. Erre kérdezte, hogy hová való vagyok. Meghallgatott és elbocsátott. A szakaszvezető hallotta, mikor mondtam az orvosnak, hogy lendvai vagyok. Kijött utánam és kérte, hogy várjak. Megkérdezte, hogy ismerem-e Lendván ezt és ezt a leányt (név szerint mondta), és elvinnék-e neki egy üzenetet. Azt feleltem, hogy miért ne. Kérte, hogy várjak a kihallgatás végéig, nehogy elmenjek. Amikor már mindenki eltávozott, a szaki behívott. Az orvos azt mondta, hogy mégis elmehetek szabadságra. Beírt a naposkönyvbe, majd közölte, hogy azt vigyem fel az osztályirodára. Azzal elment. Mi pedig sokat beszélgettünk a szakival, aki a végén elmondta az üzenetet is. Megígértem neki, hogy átadom a lánynak. Felmentem az osztályirodára, de útközben megnéztem, hogy az orvos mit írt a könyvbe. A következő ált benne: A leletek megérkezéséig engedélyezem a szabadságot. Én meg hozzáírtam - 14 nap. így jöhettem haza Húsvétra. Az irodában az írnokot megkértem, hogy minél előbb adja oda a szabadságos levelet, mert el szeretném érni a Csáktornyáról Lendvára induló vonatot. Meg is kaptam azonnal, így rögtön elindultam az állomásra. Az úton találkoztam egy hadnaggyal, tisztelegtem neki, ő meg vissza. Megállított, hogy hová megyek ilyen öltözetben. Mondtam neki, hogy haza. Azt felelte rá, hogy úgy nézek ki, mint egy koldus, majd kérte a szabadságos levelemet. Azt mondtam neki, hogy itt nem adom oda, azt csak az osztályirodában teszem meg, ha visszamegyünk a kaszárnyába. Még hozzátettem, hogy amennyiben visszatérünk, úgy csak taxival érem el a lendvai vonatot, de akkor a hadnagy úr költségén fogok autóval visszamenni a vasútállomásra. 95
