Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Bevonulás és kiképzés
eltávozás szombat déltől vasárnap estig volt érvényes. Milyen jó volt, hogy közel voltam, mert így minden eltávozásnál haza tudtam menni. Nagy iramban folyt a kiképzés. Mivel fogatolt tüzérség voltunk, minden nap kellett lovagolni, és a lovakat etetni is; az utóbbi nekem nem igazán tetszett. A tisztek kezdték válogatni az újoncokat, hogy ki mire alkalmas, s azt is kezdték kérdezgetni, hogy ki hol szeretne szolgálni. Mondtam, hogy én a kezelőkhöz mennék, erre oda is tettek, úgyhogy én csak az ágyúk körül voltam a legtöbbet. A kezelőknek nem kellett a lovakat sem pucolni, sem meglovagolni. Később az újoncokat tovább felosztották úgy, hogy a kezelőkből válogatták ki az irányzókat is. Egy alkalommal, mikor mentünk éleslövészetre puskával, én nagyon jól lőttem, ezért engemet is irányzónak jelöltek ki. Tehát így kerültem az irányzók közé. Az irányzóknak kötelező volt a lovaglás, tehát nekem is meg kellett tanulnom. Ez nem volt jó, mert a lovasok mondták, hogy kengyel nélkül lovagolnak legtöbbet. A fenekük felvérzett, így nagyon sokan orvoshoz is kerültek. Ettől nagyon féltem, de hát nem mondhatja a katona, hogy ezt meg ezt nem csinálom. Az irányzóknak meg azért kellett lovagolni, mert később őket lövegvezetőnek nevezték ki, tehát ők már lóháton vezették a fogatolt löveget. Hát el kellett kezdeni nekem is lovagolni. Nem volt jó, de volt annyi szerencsém, hogy csak 2-3 nap lovagoltunk kengyel nélkül, azután már kengyelben, ott meg amikor fájt az ember feneke, akkor felállt és már jobb volt. így meg is kedveltem a lovaglást, de a lovakat nem szerettem etetni. Egyszer a fogatos őrmester befutott a szobába, látta, hogy a lábamon csizma van, odajött hozzám és azt kérdezte, hogy miért nem vagyok az istállóban. Mielőtt felelhettem volna, már le is húzott egy pofont. Ez nagyon bántott, mert nem volt igaza, hiszen a tűzmester azt mondta, hogy mi nem vagyunk lovasok, nem muszáj mennünk a lovakat etetni, csak lovagolni kell. Az őrmester talán nem ismert meg, valószínűleg csak azt látta, hogy csizma van a lábamon, és az ilyennek meg az istállóban van a helye. El akartam menni kihallgatásra, a tűzmesternek mondtam is, de ő azt felelte, hogy csak hagyjam az egészet. (Erről még fogok írni.) December 4-én Borbála napja volt, ő a tüzérek védőszentje. Az anyám éppen akkor járt Csáktornyán, bejött engem is meglátogatni. Mondtam neki, hogy várjon meg az állomáson, mert én is megyek haza. A tisztek meg azt mondták, hogy megvárhat a kaszárnyában is, mert éppen akkor volt valami vidám kis műsor. Azután mehettünk haza. Egyszer rossz volt a csizmám, mire azt mondták, hogy menjek a raktárba, kérjek egy új párat. El is mentem. A raktáros valami bakter fia volt, aki elkez16
