Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)

A megszállás után

a községbírókat, hogy írják alá, a község pecsétjével lássák el, majd juttassák el hozzá. Ennek ellenében azt ígérte, hogy az a község, amelyik eleget tesz az említett kérésnek, azonnal megkapja a neki járó só, cukor illetményét. A községbírók többsége nem tudott szlovénül és kérték a fogalmazvány lefordítását magyarra. Ezt Sever azzal hárította el, hogy nem tud magyarul. Senki sem írta alá a kért szöveget, de későbbi fordításban megismerkedhettek tartalmával. Tulajdonképpen egy nyilatkozat-tervezet volt, amelyet a muraszombati kormánybiztos bocsájtott ki a lakosság, a községbírók felé. Részlet a nyilatkozattervezetből: “Mi....községének lakói kimondhatatlanul örvendünk, hogy az

itteni ezeréves magyar járomnak rabigájától megszabadultunk. Kérjük, adassék a párizsi békekonferencia tudomására legőszintébb hálánk azért, hogy ma mi is mint Murán-inneniek szabadon lélegezhetünk a mi Jugoszláviánkban. De szomorúsággal nézzük a fel nem szabadított testvéreinket Szentgotthárd környékén és kérjük, hogy ezek a tisztán szlovén községek is a magyar járom alól felszabadíttassanak és a mi szép ifjú hazánkhoz csatlakozhassanak..." községi pecsét, községbíró aláírása.89

A községbírók az értekezleten ösztönösen tagadták meg az aláírást, a nyilatkozat tartalmának ismeretében pedig meggyőződéssel. Nem akarták elismerni a megszállás erkölcsi igazságát, sem pedig a megszállás további kiterjesztését.

Az eddigiekben arról esett szó, hogy mi történt a megszállás után a Muravidéken. Feltehető a kérdés: történt-e valami ezalatt Magyarországon? Igen történt, mégpedig az, ami az ország, a központi és a helyi szervek erejéből és lehetőségéből tellett. Magyar részről helyesen - eltérően a jugoszláv hatóságok nagy többségétől -, úgy fogták fel a megszállás állapotát, mint ideiglenességet, amikoris a nemzetközi szerződésekből következően fenn kell tartani a terület magyar közigazgatását. Azonban ez lehetetlen volt az adott területen, hisz a megszálló hatóságok első intézkedései között szerepelt a magyar közigazgatás megszüntetése, a hivatalnokok leváltása, többségük kiutasítása.

Ez tette szükségessé, hogy a közigazgatást a megszállt területeken az ország határaihoz viszonylag közeli részeken újra kellett szervezni. Zala megye alispánja a muraközi járások és az alsólendvai járás részbeni megszállására figyelemmel úgy intézkedett, hogy a perlaki hivatali ügyeit a nagykanizsai járás főszolgabírója, a Csáktornyái járás hivatali ügyeit a letenyei főszolgabiró lássa el a továbbiakban. Áthelyezésre került viszont az események előtt nemrég létrejött belatinci és annak kiválása után megmaradt alsólendvai járás hivatali ügyeinek intézése Zalabaksára. Az alsólendvai járás ügyeit a korábban ezt a feladatot ellátó Vizkelety Árpád végezte, a belatinci járás esetében pedig Kovács Jenő helyettes szolgabíró látta el a feladatokat. Míg a

92