Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
A kivándorlók első hulláma
képekre írt megjegyzések, a műtermi felvételek jellegzetes hangulata és a visszaemlékezések arra utalnak, hogy a fiatalok többsége soha nem tért haza. (6-8. kép.) Nem sokkal később - de még a „nagy háború” előtt - rokoni útmutatással és tanácsra a népes Rudas és Bíró nemzetség néhány más tagja és azok barátai is útra keltek, hogy a fenti ipartelepeken próbáljanak szerencsét. Többek között Rudas Naca aki New-Yorkban apáca, később főnöknő lett. Ő is sokáig levelezett az otthoniakkal. (11-12. kép.) Takarékos, sokszor önsanyargató munkával legalább annyi pénzt akartak keresni, ami néhány hold föld vásárlásához szükséges. A hazatérés szándékával szálltak hajóra ám ez sokuknál csak megvalósulatlan vágy maradt. Soha nem látta viszont szülőföldjét a radamosi Bíró Erzsébet és félje sem, noha sokszor jelezték, hogy készülnek már haza. Erzsébet 1962-ben, 74 éves korában hunyt el Allentownban. (13. kép.) A kivándorlási láz 1905 körül egyre nagyobb méreteket öltött, noha a közigazgatás megkísérelte azt csillapítani. Ennek érdekében erőteljes propagandát indított a sajtóban is.13 Az Alsólendvai Híradó 1903. december 13-i száma például megrázó cikket közölt egy Mura-vidéki (Csáktornya, Szemenye) kivándorló csoportról, melynek tagjai az embertelen élet- és munkakörülményektől kizsigerelve szinte fillér nélkül érkeztek haza, s még reményük sem maradt arra, hogy a két évvel korábban eladott földecskéjüket visszavásárolhassák (1. melléklet). « Ez az ellenpropaganda azonban meglehetősen hatástalan maradt; 1905 körül indult ugyanis úrnak egy népes csoporttal több fiatal nő és család is, többek között a radamosi Koczet Lina, aki a 6. számú foto tanúsága szerint hamarosan jó módba kerülhetett, de még látogatóba sem tért vissza falujába. Kapcáról is . ez idő tájt, 1903 őszén szökött át a határon egy kivándorlási ügynök, „liferáns” biztatására több mint tíz, részben még a sorozás előtt álló legény. Egy chicagói vas- illetve egy bostoni téglagyárban viszonylag jól fizetett, bár igen kemény munkát találtak. Ezért 1908-ban maguk után hívták barátaikat is. Fiúméból indult a hajójuk, s New Yorkban várta őket az a Lehár Jóska, aki a munkát szerezte számukra. Újonnan érkezett rokona, Koczet Mihály ott is bognár lett. Együtt laktak, és fizetésükből jócskán megtakarítottak. Hálából ezért 1911-ben alapítványt tettek a lendvai plébánián, melynek értelmében a falu Lendva felőli végén fogadalmi keresztet állíttattak. E .jnárványkereszt” szövege: „Isten nagyobb dicsőségére állították Kapcza községből Amerikába vándorolt hívek. 1911.” A talapzat két oldalán 19 név 'olvasható, köztük egy asszonyé is. (9. kép.) Az említett Lebár igen erős egyéniség lehetett, s úgy tűnik, egyben jő üzletember is * volt. Közte és az újonnan jöttek között idővel afféle patrónus-kliens kapcsolat alakult ki. Megkövetelte az egymás iránti feltétlen szolidaritást és a takarékosságot. Közösen jártak szórakozni általában más magyar közösségekbe. Akkor már két férfi is élt köztük pártfogó és pártfogolt 21
