Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-12-01 / 12. szám
2. oldal meghatározása: “befolyásolhatatlan meggyőződés, kóros következetesség”. A “paranoia” szerepel ugyan az elmeorvoslásban, a fiziológiai antifreudista irányzatnak a beteglistáján és ez az irányzat Magyarországon, MA hivatalos rangnak örvend. Viszont egyetlenegy tipikus fiziológiai elváltozást nem tud kimutatni a betegen. A politikai pszichológia orvosának a feladata az, hogy keresztül hatoljon a “normális” látszatán, a “logikusnak tűnő téveszmén” és leleplezze így a “betegséget”, vagyis az államhatalom normális és bátor bírálóit “elmebeteg” kezelésbe vegyék. Ez a lelkiállapot tükröződik az otthoni “hivatalos nyelvészek” és a “hivatalos történészek” írásaiból. Tehát — egyrészt — átitatva ezzel a “politikai pszichózissal”, a sumir—magyar nyelvazonosság bizonyítékait el sem olvassák, mert “logikusnak tűnő téveszmének” minősítik — tehát írásaikat nem a tudományos higgadtság, hanem a “politikai pszichózis” irányítja. Másrészt pedig — maguk is félnek attól, hogy a “paranoia” rájuk is ráhúzható és őket is “kezelésbe” veszik, ha a marxista nyelvtudomány által “téveszmének” tűnő, sumir —magyar azonosság bizonyítékait hangoztatják. Ezért írnak a magyar származású szakemberek, mint Bartha Antal is, politikai lapokban (Népszabadság, 1977 március) így, hogy a “sumir —magyar eredeztetés fasiszta demagógia szellemében lázit hazai tudományunk kiűnő képviselői ellen”. Tehát írhatunk mi a legkitűnőbb tudományos felkészültséggel. Leolvashatjuk a sumir ékiratokról az István király korában beszélt magyar nyelvet. Bizonyíthatjuk sumir—magyar nyelvtan azonosságát, szintén azonos nyelvi különlegességeket. Arabus beszéd ez, mert a mai marxista Magyarországon, a mi nyelvtudományunk is és a mi magyar és nem finnugor őstörténetünk nem tudomány, hanem “áltudományos fasiszta demagógia, mely lázit az államhatalom ellen”. Kár tehát minden szót vesztegetni tovább erre a témára így, vitairat formájában. Ugyanis a dolgok lényege nem a tudományos szinten van, hanem egy könyörtelen “antimagyarizmusban”, amit ismertetni kell és fennmaradásának érdekében tisztázni kell. A nagyon felszínen “Szántó” cikkből két lóláb lóg ki igen láthatóan. Egyik — az a kérlelhetetlen törekvés, hogy a magyarság őseit “gyalogos, nomád, finnugor népektől” származtassa, de nem olyan egyszerű “halszagúaktól”, hanem olyanoktól, akik a “vadság felső fokán állottak". Igen gyanús — éppen most, amikor a bibliai kiválasztott népnek “gyalogos, nomád, birkapásztor és a vadság felső fokán” való szereplése — éppen az Eblai táblák héberizálásának cáfolata napirendre került — hirtelen beállítani a magyarság állítólagos őseit egy ugyanilyen “vadsági felső fok” állapotába. A másik: az a konok igyekezet, mely a bibliai Nimród ősapánk hagyományait és mondáink, krónikánk értékét semmibe sem veszi és így — Nimruddal együtt — ki akar minket seperni Mezopotámiából. Jogosan tesszük fel a kérdést: kik ezek a magyarul beszélők, akik ma a magyar népen uralkodnak...? Kik ezek a “nem magyar származásúak”, akik nekünk “származástant” készítenek...? És e két kérdés után jogosan a harmadikat is ideírjuk: nem a magyar nép ellenségei-e ezek...? Nem ez a származást hamisító, magyart gyalázó ideológia csúcsosodik ki a magyar gyermekek elvetélésének törvényesítésében is...? Nézzük csak meg, kik foglalkoznak a magyarság finnugorosífásával . A legismertebbek — Hajdú és Bárczi — nem a magyar gyökérből valók, hanem a bibliaiból és ilyenek »ITTVAKÖfcf a többi “kiválasztottak” mind, akik nem engedik meg, hogy a magyarok kutassák és írják saját származásukat és történetüket. Ok azok, akik — Goldzihertől kezdve — csak zsidóknak engedik meg azt a kegyet, hogy “magyar nyelvtudománnyal” és a “magyar őstörténettel” foglalkozzanak. Kár nekünk innen arra erőlködni, hogy “azt keressük, ami összetartja a magyart” ezekkel szemben, mert ők — a kiválasztottak — összetartanak és minket kiebrudalnak a nagy magyar családból. És mindezt azon az alapon, hogy “ők is magyarúl beszélnek”. De éppen ez a bibliai gyökerű származásuk fedi fel azon igyekezetüket, mellyel a magyarság őseit “a vadság felső fokán” valónak hirdetik. Ez nem más, mint a saját őseik “vadsági” állapotának elfeledtetése és a magyarokra való akasztása. És itt nem kell a bizonyítékokat keresni hipotézisekkel. Nem kell hamisítani, mert a bibliai írásokban Józsué könyve és különösen annak 11. fejezet 11 — 14 verseiben le van írva szépen minden esemény, amelyből megállapítható az, hogy a héberek valóban a “vadság felső fokán” állottak. De olvassunk csak bele. így szól a “szentírás;;: “És levágának minden lelket, amely benne (a városban) volt, megölvén őket fegyver élivei. Nem maradt meg egy élő sem. Hásort pedig tűzzel égeté meg..." “És a városnak minden zsákmányolni valóját és a barmokat is magoknak zsákmányolták el, csak az embereket hányák mind fegyver élire, miglen kipusztíták őket. Nem hagytak meg egy élőt sem.” (stb., stb;) És ezeknek tudatában azt is megérthetjük, hogy miért akarnak minket kitaszítani Mezopotámiából és miért ellenzik a körmük szakadtáig a sumir —magyar nyelvi és egyéb azonosításokat. Ezek a kiirtott népek mind azonos nyelvet beszéltek és nemcsak a bibliában maradtak meg a leírások, hanem pl. a káldeus királyok krónikáiban is, melyek már a szakirodalomban közismertek. A szakirodalom a “héber” szót az akád “hapiru, habiru” szóból származtatja és ennek meg van az ékirattal leírt írásos eredetije, mely sumir ékjegyekkel van írva. Ezt a sumir ékjelösszetételt olvasták a babilóni akkádok “habiru”-nak, de a sumirul író kánániak és a káldeusok LU—SA — GAZ olvasattal ismerték, amiként azt közli René Labat: Manuel d’Épigraphie Accadienne (Páris, 1963) szószedete a 104. ékjei alatt. Ebben az összetételben pedig LU... “ember”, SA... “háló” és GAZ... ‘gyilkos” jelentésű. Sumirul tehát LU —SA —GAZ annyit jelent, mint “hálós gyilkos" és ennek olvasata akkádul a “hapiru”, majd pedig az etimológiai értelmezéssel a héber. * * * Palóc vagyok — Nógrádból. Népem szenvedéseiből merítek erőt, amikor buzdítom az emigrációban élő szakembereket az összefogásra és a közös munkára, hogy az utókornak megmaradjon minden bizonyításunk. Mert ez lesz az új és igaz magyarországi tudományos kutatások alapja majd — ha megszűnik a “kivételezettek” uralma. Azoké, akik “népszabadságról” beszélnek, egyenlőségről és demokráciáról, de mindegyik fényűzően él, autón jár és — külföldi szolgálatban — Mercedesen, dollárban kapják a fizetést és két cselédet is tartank. De csak ők, akik magyarul beszélnek, de nem a “magyari” gyökérnek. És — ha már a “gyökérnél” tartok — hadd tegyek fel egy kérdést Szántó Jenőnek így: “hogyan lehetséges az, hogy ön kézhez kapta az “ Ősi Gyökér” Magyar Kulturális Szemle 1982. évi januári számát akkor, amidőn a Magyarországra küldött “gyökerek a vámhivatalban mind kiszáradnak”... ? A januári számot küldtük valóban az édes hazába, de azt egyetlenegy címzett sem kapta kézhez. Hogyan kapta meg ön, amikor önnek nem küldtük...? A fák nem nőnek az égig. Ötezer év óta pusztítják a mah-gar népet és mégis él. Ebben hisz egy “elmebetegnek” nyilvánított palóc földim is, amikor így nyilatkozott orvosai előtt: “nem vagyok ideges, nyugodt vagyok, mert tudom, hogy a nemes fát elültetik, meghozza a gyümölcseit. Én mindig tanulni akarok és tudom, hogy nem hiába harcolok, győz az igazság. Majd vége lesz ennek a dolognak is, mert mindennek vége van egyszer. A török uralomnak is vége lett.” * * * Befejezésül azt akarom még bevallani, hogy amikor az említett Szántó Jenő-féle cikket megkaptam, nem akartam rá válaszolni. De — mint hogy tizennyolc példányban jutott el hozzám, tizennyolc kedves honfitársam küldeményeként — láttam, hogy mily megbotránkozás keletkezett a nyomában. Ezért határoztam el a válaszadást. Válaszom azonban a címnek adott kérdésre is felel, hiszen minket nem a gúnyolódó cikkekre adott felelet serkent, hanem az igazság kérdése. “Hogyan kerültünk Mezopotámiába...?" kérdésre a magyarországi cikk csak az én azon megállapításomat idézte, hogy a “Duna-medencéből vándoroltak a mah-garok Mezopotámiába”. Egészítsük ki ezt a véleményt egy másik kutató eredményeivel. Ezért idézem Arady Eriknek, az Ausztráliai Történelmi Társaság vezetőjének leveléből az alábbiakat: “Ami a leveledben írt — kárpátmedencei és mezopotámiai — népek azonos nyelvét illeti... egyre inkább az a felfogás alakul ki, hogy tulajdonképpen ez a ragozó — agglutinative nyelv volt Eurázsia — ősnyelve, évezredekkel ezelőtt — BELEÉRTVE A Kárpát-medence és általában Közép és Dél — Kelet-Európa és Ázsia területét is... Ezenkívül az Általad említett — skita —pelazg— sumir nyelvek területe is ide sorolható természetesen... A már említett John Dayton, továbbá az orosz Borisz Perlov és Alexander Kifisin szerint ... ezek már a Kr. előtti 7. évezredben használták az egykori képírást. Ennek egyik fontos központja Közép Európa és Erdély területe volt... Innen terjedt el Keletre és Dél-Keletre is, bizonyára a Kaukázuson és Anatolián keresztül Mezopotámiába és az Indus folyó völgyébe is. Később a Kr. e. 4. évezredtől kezdődően itt a Folyamközben fejlesztették ki a képírást — az ékírássá, a sumérnak nevezett nép. (Lásd: Forrás 1981. 11. szám.) Ezekszerint az a felismerés, hogy ez az — ős-nyelv — egy igen elterjedt nyelv volt Eurázia területén az őskorban, a Kr. előtti évezredekben... Innen van a nyelvi kapcsolat. A sumér nép aztán ezt igen magasra fejlesztette a Folyamközben, amint az már ismeretes. Ez később nyilvánvalóan befolyásolta a szomszédos népeket és általában egész Eurázsia népeit és kultúráit is. Felhívom figyelmedet Dr. Kazár Lajos munkásságára. O a Japán nyelvet tanulmányozza a hamburgi egyetemen... A japán nyelvet az uráli nyelvcsaládba sorolja. Érdekes, hogy közelebb van az uráli nyelvekhez és nem a keletebbre lévő altáji nyelvekhez. Ez igen feltűnő jelenség. Ugyancsak felhívom nagybecsű figyelmedet — A. Dolgopolszkij — orosz kutató munkásságára. Szerinte az eurázsiai nyelvek egy közös — ősnyelvből — alakultak ki, a korai kőkorszak kezdetén. Véleményét a különböző nyelvekben fellelhető közös szógyökerekre és az ezzel párhuzamos hangzó-változásokra alapítja. Ehhez az egykori Eurázsiai — “ős-1982. december nyelvhez” tartozik, az egykori sumir, a többi urál — altáji nyelvek, ideértve a magyart, a finnt, ezenkívül Dr. Kazár szerint — a koreai, a japán, valamint a többi “turáni” nyelvek, természetesen az általad már említett szkíta, szittya, a pelazg, bizonyára a hurrita, khorezm és a többiek. Úgylátszik ennek az egykori ragozó, agglutináló — “ős-nyelvnek” a területe magábafoglalta már évezredek óta a Kárpát-medencét, a Folyamközt és általában Eurázsiát, beleértve Koreát és Japánt is. Ilyen alapon nem meglepő a sumir — magyar — japán nyelvi kapcsolat, sőt azonosság sem. Úgylátszik a mi feladatunk a valódi tények és adatok feltárása, ismertetése, közlése és megbeszélése. Igyekezni kell ezt szakszerűen és tárgyilagosan végezni a lehetőségekhez képest.” Most, ha ehhez az euráziai-ősnyelvhez hozzátesszük azt a történelmi valóságot, hogy ugyanezt az ősnyelvet tovább fejlesztő sumirok (akik saját magukat az ékirataikon mag-garnak nevezték) a semita öldöklés elől észek felé vándoroltak — folyamatosan — csaknem 2000 éven át — és a subar-szabirokkal, pártusokkal, sarmatákkal, dahákkal, várkunokkal (jobban mondva ilyen nevek alatt) visszatértek a Kárpátmedencébe — bezárul minden kör. A nyelvazonosság is érthető, hisz oda tér vissza a nyelv, ahonnan elindult és krónikáink, mondavilágunk őstörténete is igazolást nyer. Tökéletesen megértjük a Tarihi Üngürüsz — a Pannóniába érkező Hunor népére vonatkozó kitételét, amint írja a török történetíró: “Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak és az ő nyelvükön, azaz Hunor népének nyelvén beszélnek az ottani népek.” *** De Szántó Jenővel kezdtem — hadd fejezzem be vele a mondókámat. Üzenem neki, hogy — ne törődjenek a mi történelmünkkel. Ebből a rövid eszmefuttatásból minden olvasó láthatja azt, “hogyan kerültünk Mezopotámiába” és azt is, hogy miképpen jöttünk vissza a Duna-medencébe. Ezeket a kérdéseket tehát — kedves Szántó Jenő — ne tegyék fel nekünk azon az alapon, hogy maguk is magyarul beszélnek. Maguknak, akik ma Magyarországon azt csinálnak, amit akarnak — csak egy kérdésük lehet, de nem a magyar néphez, hanem saját magukhoz — így: Hogyan kerültünk Magyarországra ? De a maguk válasza nem tartozik a magyarok történelmébe. (Ősi Gyökér. X. évf. 6.) ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■> Egyetlen szervezetünk a Continental Educational Fund (Taníttatási Alap), mely nem “jutalmakat” ad, hanem szorgalmas fiataljaink tanulási költségeit fedezi és a Magyarságtudomány számára képeztet ki tudósokat és egyetemi tanárokat. A TANlTTATÁSI ALAP jelenleg négy egyetemistát támogat. Három az egyik európai egyetemen van és egy a Sorbonne-on. Sajnos — az 1982. októberben megindult egyetemi tanévre még bejelentkező másik kettőt nem tudtuk beindítani — fedezet hiányában. Ezért kérünk mindenkit, hogy támogassák a Continental Education Fund-ot. Az adományokról az adóba betudható “Charitable Donation” nyugtát az Alap megküldi az USA-i és a kanadai adakozóknak.
