Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-09-01 / 9. szám
12. oldal $ZITÍVAKÖ*T 1982. szeptember A Kalocsa környékiek öntudatosan barátságosak, az idegenekkel szemben is közvetlenek. Szakmáron minden második ház előtt belém karoltak és ebédre, uzsonnára, vagy vacsorára hívtak. A helyi értelmiségiek szerint a barátságos modor és a közvetlenség arra vezethető vissza, hogy a Kalocsa környékiek, mint volt „gyöngyösbokrétások” (két világháború közötti népi együttesek tagjai) sokfelé szerepeltek, s általában mindenhol zömmel értelmiségiek vették körül őket, így megszokták a „nadrágos emberek” társaságát is. Szerintem ebben a szereplés megszokásán kívül bizonyára alkati adottságuk és társadalmi viszonyaik is szerepet játszanak. Különösen szívesen veszik, ha valaki népművészetük, hagyományaik felől érdeklődik. A legtöbb magas vagy közepes termetű, egyben igen erős alkatú férfit és nőt Drágszélen és Szakmáron vizsgáltam. Az igen erős, robusztus alkathoz túlnyomóan igen széles arc és barna— fekete hajszín kapcsolódik. A nők erőteljes felépítés mellett „teltkarcsúak”. A női szépségideál fontos kelléke a barna—fekete haj, Szakmáron a szőke lányok (a szőke és szőkésbarna együtt sincs 3%) barnára festették hajukat, hogy férjhez tudjanak menni, de erre igen ritkán van szükség nemcsak Szakmáron, hanem a kalocsai néprajzi egység többi népességeinél is. Társadalmi különbség alig észlelhető, a nincstelen és nagyon gazdag egyaránt kis számban volt köztük, bevándoroltakkal pedig szinte nem is lehetett e néprajzi egység községeiben találkozni. A Kalocsa vidéki népművészet és tájszólás nagyrészt jellemző a bátyaiakra és a miskeiekre is, de Bátyán a családnevek 1 /3 része dalmát, Miskén 1 /4 része szlovák eredetű, mindkét helyen a mai 60—70 éven felüliek többsége beszéli a Bátyán rácnak mondott, de horvát kutatók szerint az Eszék környéki horvát nyelvjáráshoz közeli nyelvet is, illetve Miskén a szlovákot is. Bátya és Miske a Kalocsa környéki fűszerpaprika termesztésének legfontosabb központjai közé tartozik, szorgalmas lakóinak a két világháború között is e fűszernövény termesztése és házi kikészítése biztosította a jó megélhetést. A bátyai férfiak ügyes, élelmes, jómódú mintagazdák hírében álltak, a bátyai nőket pedig az érzelmes női ideál mintaképeiként emlegették. Bátyán kevesebb a „robusztus atléta” alkatúak és több a szikár felé hajló „futóatléta” típusa, mint a volt kalocsai szállásokon, de a karcsúbb termetűekre is nagyrészt az arányos felépítés és teltség a jellemző. A kalocsaiak és a bátyaiak kölcsönös szimpátiájának fokozódása észlelhető, ami a gyakori összeházasodásban is megnyilvánul. Bátyán a magyar és a dalmát eredetű családok annyira összefonódtak, hogy ritka az a család, melynek nagyszülői között magyar és dalmát eredetű nevek egyaránt nem fordulnak elő. Bátya a Hunyadiak korában fajszi székhelyű „szék” magyar kurtanemes községei közé tartozott, egyes ősi nevek a mai lakosoknál is gyakoriak, de például a Miklósi (Miklóssá) nevet ma „Miklosity”ként használják. (Bács-Kiskun megye déli részében egyes magyar nevekhez -ity, -ics, -in, -ac végződést „ragasztott” az átmeneti vagy állandósult, részleges délszláv nyelvű környezet. így lett pl. a Váczy-ból Vácity, a Vizi-ből Vízin, a Varga-ból Vargacz, a jánosi-ból Jánosity, az Andrási-ból Andrasity stb. Az eredeti név tudata általában ma is él, a csikériai Vízin családnév pl. az 1918 előtti szabadkai anyakönyvekben —amikor e község még Szabadka város külterületének része volt — „Vizi”-ként van bejegyezve.) Bátyán a folklór és a néprajz vonalán is észlelhetők a kölcsönös hatások. Érdekes módon még a honfoglaló magyarsághoz kapcsolódó hiedelmek is dalmát nyelvhez kötődve maradtak fenn, viszont dalmát szövegekre is magyar népdalvariánsokat énekelnek. Bár a bátyaiakban ma is él a részbeni dalmát származás tudata, de 1900 óta folyamatosan minden őslakos magyarnak tartja és vallja magát. A lakosság a helyi általános iskolai szerb-horvát nyelvoktatás ellen is tiltakozott, ezért meglepő, hogy még a megyei napilapban is sűrűn emlegetik a bátyaiakat délszlávokként. A miskei törzsökös lakosság 1900 óta szintén folyamatosan magyarnak vallotta magát, szlovákul már csak a mai 70 éven felüliek beszélnek, de gyermekeikhez és unokáikhoz már azok is csak magyarul szólnak. A hajósi relatíve őslakos népesség ősei a XVIII. század első felében települtek a faluba, a történeti adatok és a szájhagyomány szerint zömük Württemberg tartományból érkezett. A mai hajósi „alapnépesség” svábnak, vagy sváb származásúnak mondja magát. A hajósi svábok példás szorgalmát a környékbeli községekben is emlegetik, a múltban is a módosabbak közé tartoztak és jelenleg is jó anyagi körülmények között élnek. A betelepültek közül a Csehszlovákiából kitelepített magyarokkal szimpatizálnak, a sváb etnikumhoz nem tartozók közül elsősorban ezekkel házasodnak össze. Főleg 1945 és 1950 között némi feszültség volt a svábok és a Tiszántúlról betelepültek között, de a tiszántúli eredetű családok túlnyomó része időközben elköltözött Hajósról. A hajósi svábok szeretettel fogadják azokat, akik hagyományaikat, népi kultúrájukat kutatják. Nem a német, hanem a sváb származás tudata erős bennük, magukat ,,sváb”-ként emlegetik, sőt sváb bálról, sváb lagziról, sváb hurkáról is hallottam beszélni. Ezt vizsgálataim alkalmából módom volt tapasztalni, mert lakodalom alkalmából meghívtak, hogy kóstoljam meg a „sváb lakzira” készült ételeket. Arról is hallottam, hogy mindenkit meg szoktak hívni borkóstolóra, aki a hajósi borospincék környékén megfordul. A hajósiak termete kissé alacsonyabb a Kalocsa környékiek átlagánál, főleg a nőknél. A kisközepes termetű, barna hajú, kerek arcú „alpi” típus legalább olyan arányban jellemző rájuk, mint amilyen mértékben az Württemberg tartománybelieknél észlelhető, viszont a magas termetű, kék szemű, szőke hajú, hosszú fejű, keskeny arcú, „északi” típus meglepően kis számban mutatható ki köztük. (Forrás, XIV. évfolyam, 1982. augusztus) (Folytatás a következő számunkban) Propagandahadjárat az erdélyi magyar népművészet ellen A román kormány ügynökei az amerikai földrész több nagyvárosában boltot nyitottak a “román népművészet termékeinek” árusítására. Az “árucikkek” zöme Erdélyből származik: kalotaszegi varrottasok, csíki, háromszéki, udvarhelyszéki szőttesek, hímzések, köröndi edények. A boltok személyzete mindezt mint “ősromán népművészetet” ismerteti a vevőkkel, és mélyen elhallhatják, hogy az a kalotaszegi párnahuzat, háromszéki ágytakaró, udvarhelyi asztalterítő, amit a népművészet szépségétől elbűvölt vevőnek borsos áron eladnak, azt a valóságban meggyötört erdélyi magyaroktól kobozták el a Securitate terroristái. Ez a népművészeti kiárusítás is ugyanazt a célt szolgálja, mint a Ceausescu-kormány valamennyi külföldi megnyilatkozása: elhallgatni, eltitkolni, hogy Erdélyben magyarok is élnek, és a félrevezetés leple alatt eltüntetni Erdély magyarjait, amilyen gyorsan csak lehet, minden rendelkezésre álló eszközzel. Ennek a népművészet-gyilkolásnak az ellensúlyozására szükséges, hogy kiadjunk egy angol nyelvű szakkönyvet, mely színes képekben mutatja be az erdélyi magyar népművészetet, és megtanítja az olvasót arra, hogy miképpen ismerje föl első látásra a népművészeti motívumok magyar eredetét. Fölkérünk tehát mindenkit, akinek birtokában van már ilyen régebben megjelent magyar nyelvű munka, vagy tudomása van arról, hogy hoí lehet ilyenhez hozzájutni, írjon az Amerikai Szépműves Czéh címére: Rt. 1. Box 59, Astor, Fla. 32002, U.S.A. Ha nem teszünk valamit hamarosan, Ceausescu Romániája fölfalja az erdélyi magyar népművészetet az erdélyi magyarsággal együtt, és a világ közvéleménye sohasem tudja meg az igazat! ennnnn Tnnnnnnnnnnnnnrrs B b b „Mit kell tudni Romániáról?"- Egy magyarországi könyv kapcsán -2 Azt nem lehet állítani, hogy a 163 oldalas könyv magyar propaganda Erdély ügyében, de legalább a statisztika képeiben a magyar fiatalság előtt is megjelenik a realitás: Erdély magyar. Ennek igazolására szolgáljon néhány kiragadott szemelvény, úgy is mint idézet. A „lakosság” fejezetben található: 1956-ban az összlakosság 9,1%-a, 1966-ban 8,5%-a, 1977-ben 7,91%-a magyar, illetve vallhatta magát magyarnak a román hatóságok által megejtett népszámláláskor, holott 1966—1977 között az ország lakossága 2,5 millióval nőtt. A hegy- és vízrajzban: A Kárpátok íve szinte (?!) kettéosztja az országot, azaz Erdély nem oda, hanem ide tartozó a természet törvényei szerint is. Románia folyó! a Duna vízgyűjtő területéhez tartoznak, holott a Duna romániai szakasza csak 38%-os. A természeti kincsek felsorolása is azt igazolja, hogy a regátbeli ploiesti olaj kivételével minden ásványkincs Erdélyben van. A főbb városok és azok történelmi ismertetése világosan mutatja, hogy létesítésük, alapításuk, lakosságuk és főleg históriájuk színmagyar. Ezt a könyv elég hűen visszaadja. A Történelem című fejezet határozottan ismétli: „A X. században magyarok szállották meg a Maros és Szamos völgyét, majd pedig kiterjesztették uralmukat egész Erdélyre.” „Az első román államalakulatok a XIII. század közepétől a XIV. század közepéig jöttek létre a Havasalföldön (a Kárpátoktól délre eső területeken). A jelen román „tudományos” dák, trák, Dácia elméletről nem sok elmélyedéssel emlékezik meg a könyv, illetve szerzője, Kopreda Dezső, sőt: félreérthetetlenül rögzíti, hogy a Románia államnevet 1861-ben lehetett először hallani. Románia első és második világháborús szerepét a szerző nagyon OOOQOOQOQQQaQQQQOOQOOOOOOOQ^BBQPQOOQQOIlQOaaaaaflAOBBfla.fl8Q> „elkeni” s nem domborítja ki Románia „hullámzó átállásait”, fegyverhűtlenségét és kaméleonságát, mely tanulság kell legyen a jelen nyugatnak is arra, hogy Románia nem megbízható. A román kommunista uralom bevezetéséről nem ad a könyv hű tudósítást, de az 1974-es XI. pártkongresszusról, annak pártprogramjáról, benne a nemzetiségi kérdésekben történt elhatározásokról elég részletesen megemlékezik. „A nemzetiségek hosszú időn át létezni fognak... biztosítjuk minden nemzetiségnek a teljes jogegyenlőséget... a feltételeket ahhoz, hogy részt vegyenek az egész társadalom vezetésében... az anyanyelvi oktatást és az anyanyelv szabad használatát...” Ugyancsak megtalálható a könyvben az új alkotmány, melyet 1965 augusztusában fogadott el a nemzetgyűlés. A 79. oldalon olvasható: „A Román Szocialista Köztársaság állampolgárai nemzetiségre, fajra, nemre vagy vallásra való tekintet nélkül egyenlő jogokat élveznek a gazdasági, politikai, jogi, társadalmi és kulturális élet minden terén. Az állam szavatolja az állampolgárok jogegyenlőségét. Tilos ezen jogok bármilyen korlátozása és gyakorlásuk során bármilyen megkülönböztetés... A nacionalista-soviniszta propagandát, a faji vagy nemzeti gyűlölet szítását törvény bünteti... Az együttélő nemzetiségek szabadon használhatják anyanyelvűket, biztosítottak továbbá a könyvek, újságok, folyóiratok, színházak és az anyanyelvi oktatás minden vonalon...” Üres betűk. Arcul csapása a valóságnak. Mindazonáltal a magyarországi kiadású könyv legalább idézi azokat a jogokat, melyeket a Ceausescu rémuralom naponta megszégyenít. Legalább benne van végre egy magyarországi kiadványban is erdélyi véreink írott joga... Lehet, hogy az idézet tetemre hívás? (Erdélyi Magyarság) 2---------Olvastuk--------^ A Fejér megyei Hírlap írta: “Kíméletlenül ostromolja házunk falát a vihar, folyik be a víz az ablakon. Kézben a felmosórongy és a vödör. Házfelügyelőnk tereli az úttestre a vizet. Ebből kerekedik az újabb vihar. Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal rohanja le őt az egyik autótulajdonos, mivel ráfröcskölte a vizet a Trabantjára. Mások megköszönik a gyors munkát, a házfelügyelő sírva fakad... ” * A Szabad Földből: Somogybán, ötven évvel ezelőtt még három és fél ezer cigányember sem élt; 1967-ben azonban számuk meghaladta a 11 és fél ezret, tavaly pedig már 20 ezer 335 cigánylakost tartottak nyilván. Amíg az elmúlt másfél évtizedben a megye lakóinak száma nem változott, addig a cigányok létszáma csaknem megduplázódott, s ma a lakosság 5,6 százalékát teszi ki. Habár körükben is csökken a születésszám, születési arányuk jelenleg a megyei átlag kétszerese... «ItTVAKlifct Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135, U.S.A, ELŐFIZETÉS: Egy évre $15.00 — egyes szám ára $1.00 — Légiposta előfizetés: Egy évre $25.00 A csekket kérjük “Szittyakürt” névre kiállítani. * A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a kiadó, illetve a szerkesztő véleményével, azokért mindenkor a cikk írója felelős. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102.
