Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
HOGYAN VESZETT EL ERDÉLY?-------------------------------román szemmel---------------------------------1979. június hó __________________________«IttVAKÖfct_____________________________ 11. oldal Mint ismeretes, a kommunista Románia a múlt év őszén “fényes” ünnepségekkel ülte meg “az egységes román nemzeti állam” megalakulásának 60. évfordulóját, melyet a Román Nemzeti Tanács, 1918. dec. 1-én, Gyulafehérvárt megtartott gyűlésétől számítanak. Románia mindent elkövetett, hogy az I. világháború végén Ausztria—Magyarország, Bulgária és a Szovjetunió területeiből megalakult “modern Románia” 60. évfordulója ünnepségén az Egyesült Államok is magas szinten képviseltesse magát. “De, mondják a hivatalos helyen — írja a N. Y. Times, 1978. dec. 7-i számában —, az Egyesült Államok vonakodott megjelenésével ezeket az elcsatolásokat, amibe beletartozik Erdély bekebelezése is, véglegesiteni.” Miután “Hogyan veszett el Erdély?” c. cikkemben (Szittyakürt, 1979. májusi szám) részletesen foglalkoztam ennek tragikus évfordulónak előzményeivel, szükségesnek tartom azokat román megvilágításban is ismertetni, márcsak azért is, mert azt részben magyarokkal fogalmaztatták meg és sok olyan eseményt elevenítenek fel, melyek sajnálatos módon régen feledésben mentek. így a Marosvásárhelyen, Sütő András szerkesztésében megjelenő Üj Élet 1978. évi 22. száma is — természetesen kizárólag a marxista dialektika és a kommunista román sovinizmus szellemében — több nagy cikkben foglalkozik ezekkel az eseményekkel. A “Gyulafehérvári vallomások” c. cikkből megtudjuk, hogy 1975. máj. 28-án avatták fel Gyulafehérvárt az “Egyesülés Múzeumát” és Mihai Viteazul túlméretezett lovasszobrát. “Nem véletlenül esett a választás éppen erre az időpontra: ekkor érte meg a város (a hajdani Apulum) okmányokkal igazolt létének — alapításának — kétezredik évét. S ekkor ünnepelték a háromszázhetvenötödik évfordulóját annak a nagy eseménynek, hogy Mihai Viteazul — az először egyesült három román ország: Moldva, Havasalföld és Erdély első közös uralkodója — bevonult Gyulafehérvárra.” (4. old.) “A román nemzet harcainak eredménye” c. cikk szerint “Erdélyben is fellángolt a társadalmi és nemzeti iga elleni küzdelem. E küzdelem legfőbb célkitűzése a Romániával való egyesülés...” amiért "... nem csupán a románok küzdöttek, de a haladó gondolkodású magyarok és németek is állást foglaltak.” “Nagyváradon, Kolozsvárt, Besztercén a demokratikus jogokért, a köztársaságért emeltek szót a munkások és katonák. Brassóban munkásgárda alakult. Vlahicán 600 munkás elkergette a gyárigazgatót, Segesváron megtámadták a csendőrség székházát, Marosvásárhelyen általános sztrájkot hirdettek ki... Román és magyar parasztok támadtak egy-egy grófi uradalomra, földterületeket foglaltak el, jegyzőket és más hivatalnokokat kergettek el... Mezőbándon románok és magyarok ítélték halálra a község jegyzőjét. Nov. 11-én, a toldalagi parasztok feltörték Teleki Adám gróf gabonaraktárait...” “A nemzeti egységért vívott küzdelemből az erdélyi román értelmiségiek messzemenően kivették részüket. Közülük a legjelesebbek: Octavian Goga, Emil Isac, Vasile Goldis, Ion Suciu, Alexandru Vaida... a Román Nemzeti Párt... 1918. október 12-én Nagyváradon... Nyilatkozatot fogadott el, amelyben kifejezésre juttatta, hogy Erdélyt Romániához kell csatolni... A Román Nemzeti Központi Tanács 1918. november 13-án és 15-én Aradon tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. Lévén, hogy a tárgyalások eredménytelenül végződtek... nyilatkozatot tett közzé... miszerint 1918. december 1-re összehívják Gyulafehérvárra a nemzetgyűlést... Az idesereglett 1228 küldött és a 100.000-nél is több résztvevő döntött afölött, hogy Erdély és Bánát Romániával egyesüljön minden időkre.” (6. old.) A lap 5 olyan személy fényképét is közli, akik résztvettek a gyulafehérvári gyűlésen. Ezek közül négy: Bucur Mihai (Bokor Mihály) régeni kisiparos, Cadar Andrei (Kádár András) gödemesterházi, Feier Nicolae (Fejér Miklós) hodáki földműves és dr. Harsia Ion (Harcsa?) ügyvéd minden bizonnyal elrománosodott magyar és csak egyedül a ma is élő, 90 éves Sava Dumitru oláh. Közük Galtiu (Szolnok—Doboka m.) kis oláh falu mintegy 60 tagú, “ünneplőbe” öltözött küldöttségének a fényképét is, ami minden valószínűség szerint a falu határában készült és közülük legfeljebb egy vagy kettő jutott el Gyulafehérvárra. Azt pedig, hogy 100 ezernél is többen vettek volna részt a gyulafehérvári gyűlésen, eleve meg kell kérdőjelezni, hiszen Gyulafehérvár akkor 9 ezer lakosú kis város volt. Az is figyelemre méltó, hogy Maniu Gyula nevét meg sem említik, pedig az akkori eseményeknek ő volt a vezére és 1944-ben az ő gárdistái kezdték meg az erdélyi magyarság irtását, ami Ceausescu szemében a legnagyobb hőstett, hiszen 1965 óta, ha más eszközökkel is, ugyanezt csinálja. Az összes közül mégis “A gyulafehérvári határozatok” c. cikk a legfigyelemre méltóbb, amiben részleteket közölnek Bányai László “Közös sors — testvéri hagyományok” c. 1973-ban megjelent munkájából. “1918. november 4-én, a ‘Magyarországról származó kommunisták’ moszkvai értekezlete határozataiban már a ‘volt’ magyar állam területéről beszél. Az ideiglenes központi bizottságban egy szlovák, egy délszláv és két erdélyi román tagot is beválasztottak ... A Magyarországi Kommunisták Pártjának 1918. november 21-i budapesti alakuló gyűlésén azonban a volt királyság elnyomott népeihez tartozó kommunisták képviselői már nincsennek jelen . . . Közben, 1918. november 17-én. már létre is jött Moszkvában az erdélyi és ó-romániai kommunista csoportok fúziója . . .” “1918. december 1-én Gyulafehérvárt az Erdély lakosságának nagy többségét kitévő román nép küldötteiből összetevődő nemzetgyűlés . . . pontokba foglalja azokat a demokratikus alapelveket ‘amelyek alapjául hivatottak szolgálni az új román állam megalakulásának’ ... A gyulafehérvári határozatok alapelvének első pontja biztosította a nemzeti kisebbségek jogegyenlőségét: ‘Teljes nemzeti szabadság az összes együttlakó nemzetiségeknek. Minden nemzetiség oktatása, közigazgatása és igazságszolgáltatása a saját anyanyelvén történik, az illető nemzetiség köréből származó egyének által. Minden nemzetiség képviseleti jogot kap az ország törvényhozási és kormányzó testületében számarányának megfelelően’ ... A nyilatkozat elfogadása után a nemzetgyűlés kijelölte a 212 tagból álló Nemzeti Nagytanácsot. A Nagytanács december 2-i ülésén 15 tagból álló kormányzó tanácsot alakított, amely nagyszebeni székhellyel átmeneti tartományi kormány szerepét töltötte be, alárendeltjeként a bukaresti központi kormánynak.” “A gyulafehérvári határozatoknak széles körű visszhangja volt az erdélyi magyar lakosság soraiban is ... Az erdélyi német lakosság magáévá tette a gyulafehérvári gyűlés határozatait az önkormányzati elvek hangsúlyozásával. A Szász Nemzeti Tanács 1919. január 2-án, Medgyesen tartott bővített ülésén a következő határozatot hozta: ‘Tudomásul vévén Erdélynek Romániával való egyesülését, az erdélyi szász nép az önrendelkezési jog alapelvének megfelelően helyesli Erdélynek Romániával való egyesülését.’... 1919. augusztus 10-én a sváb lakosság temesvári gyűlésén is határozatot hozott, amelyben helyeselte Erdély — és beleértve a Bánság — egyesülését Romániával.” De meg tudjuk azt is, hogy “1918-as év utolsó szakaszán Ó-Romániában éleződött ki legjobban a munkásosztály forradalmi harca ... A Romániai Szocialista Párt vezetősége Elvi Nyilatkozata leszögezi, hogy a párt célja ‘a politikai hatalom kiragadása a burzsoázia kezéből’ és ‘a szocialista forradalom megvalósítása’ szolidaritásban az ‘Orosz Kommunista Párttal’... Az 1918. november végén uralomra került Bratianu-kormány azonban a antanthatalmaktól kapott egyre nagyobb arányú katonai felszerelés és anyagi segítség birtokában . . . leveri a forradalmat.” “Amikor december 13-án a munkásoszlopok (Bukarestben) a Nemzeti Színház térre érkeztek, a miniszterelnökkel egyetértésben a fővárosi csapatok parancsnoka és a rendőrprefektus tüzet vezényelt. Több mint száz munkás esett a sortűz áldozatául. Mintegy kétszázan megsebesültek, ötszáz munkást pedig letartóztattak.” (7—8. old.) Amint látjuk, Romániában már 1918-ban kitört volna a kommunista forradalom, ha a győztes nagyhatalmak nem segítik a román kormányt. Ezzel szemben Magyarországot pedig formálisan belehajszolták a kommunizmusba (lásd a Vix-ultimátumot), hogy a trianoni békediktátum szerzői a világ közvéleménye előtt ezzel igazolhassák az ezeréves keresztény Magyarország feldarabolásának jogosságát, amit a világ szabadkőművessége már 1917. jún. 28—30-án Párizsban megtartott kongresszusán elhatározott. Az elmondottakból világosan kitűnik az is, hogy az orosz kommunista forradalom és a szabadkőművesség vezetői, ha semmi másban, Magyarország feldarabolásában teljesen egyetértettek és szorosan együttműködtek. Végül, Ceausescu, hogy a román uralom alá kényszerített 3 millió őslakos magyart még jobban megalázza, miután 60 éves véres tragédiájukat a “normát túlteljesítve” velük is megünnepeltette, 1978. nov. 12-én a legmagyarabb erdélyi város, Marosvásárhely főterén — ahol már a 30-as évek óta ott éktelenkedik a hivalkodó orthodox templom és a II. világháború után felállított román katona “hősi emlékműve” — lelepleztette Avram Jancu túlméretezett lovasszobrát is. (Avram Jancu és a ló?!) Annak az Avram Jancunak, aki 1848-ban az osztrák kamarilla által fellázított oláhival a legvadabb kegyetlenséggel majdnem teljesen kiirtatta Zalatna, Nagyenyed és környékének magyarságát. A leleplező ünnepség díszszónoka volt többek között Nicolae Veres (Veres Miklós) a RKP Maros Megyei Bizottságának első titkára, az itt is jól ismert Dr. Stefan Pascu akadémikus, no és Hajdú Győző a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Maros megyei Tanácsának elnöke, az Igaz Szó főszerkesztője. (8. old.) * * * Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, mégis röviden szólni kell a “román nemzet” megszületésének 1980-ban megünnepelendő 2050 (?!) évfordulójáról, aminek előkészítését Ceausescu már évekkel ezelőtt elrendelte. Ennek a “világraszóló” ünnepségnek csúcspontja 1980 nyarán Bukarestben megtartandó “Történészek Világkongresszusa” lesz, aminek egyetlen célja és feladata román elképzelés szerint a román nemzet 2050 éves múltjának elismerése, hitelesítése. Ismerve a románokat, minden “áldozatot” meg fognak hozni, hogy a Világkongresszuson résztvevő történészek, fittyethányva a tudománynak, szentesítsék már nem is a dákó-román “dajkamesét’^ hanem a csak 100 éves múltra visszatekintő román nemzet kereken 2050 éves múltját. Hogy ez mennyire nem lehetetlen, elég legyen csak az ősi származásukra, kultúrájukra annyira büszke németeket említeni, akik tisztán pillanatnyi politikai érdekből, üzletből, no meg az erdélyi szászok és bánáti svábok kimentéséért — a Nürberger Nachrichten szerint Ceausescu 1971-ig kereken 20 ezer németet engedett ki fejenként tízezer dollárért — már 1966-ban szentesítették a dáko—román elméletet. Így egyáltalán nem lehetetlen, hogy ez most újból meg fog történni, csak most már világméretben, aminek a politikai következményei szinte beláthatatlan. Ma már köztudott, hogy Jorgának és társainak néhány évtizedes tervszerű, célratörő történelemhamisítása döntő módon járult hozzá hazánk megcsonkításához és annak mai napig való fenntartásához. Ez ellen az újabb “tudományos” merénylet ellen egyedül mi, szabad földön élő magyarok tehetünk valamit. És meg is kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy legalább részben semlegesíteni tudjuk. Csikmenasági KEDVES OLVASÓINK! Tisztelettel jelentjük, hogy lapunk a nyári szabadságolások miatt legközelebb augusztus 1-én jelenik meg, kibővítve 6 oldalas angolnyelvű FIGHTER-ral. A Szerkesztő
