Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-08 / 45. szám
már a könyörgést megunott tanítók. Itt már hiábavaló minden diplomáciai fogás, minden politikai taktika; itt segíteni, hamarosan, gyorsan segíteni kell! Vagy talán aat hiszik a hatalom urai, hogy tanítás nélkül is el lehet ez az ország ? Jobb, ha a nép nem tud annyit ? Haladjunk ismét szépen visszafelé, a régi jó időkbe, amikor még a nép nem ismert bérharcot! Amikor még követelő nem volt, hanem szépen lehajtotta fejét az igába, melyet földesuraik hasznára von- czoltak. Csakhogy akkor a jobbágy népség, a szabadság nélkülözése dacára nem veszett éhen s a tanult emberek se tudták, hogy Argentiniából lehetne húst hozatni az „aranykalászszal ékes róna- ságiba, a tejjel-mézzel fürösztött Kánaánba, hol dühöng a husdrágaság és gombamódra nőnének a fü-uzsorások, mihelyt a magyar elhatározná magát, hogy hús helyett füvet fogyassszon. De akkor már igazán fűbe kellene harapnia! Mindazok, kikből még nem veszett ki egészen az érzék a jó, az igazságos ügy iránt, érdeklődéssel várják, gvőze- delemhez fog-e vezetni a tanítók küzdelme avagy újból visszavettetnek-e az Ígéret földjére, amelyen még a krumpli sem nő? (2) 45. szám, A bíróság palotája. Mint a méhkas fáradhatlan lakói, úgy sü- rög, forog egy csomó munkás augusztus óta a bírósági épület körül. Rohamosan s mégis a hajszálig pontosan, tervszerűen halad a munka s emelkedik az épület a magasba. Ez az épület bizonyára nemcsak lesz disze, hanem ritkítani fogja párját jó darab földön. Módunkban volt alaposan megfigyelni magát a munkát, betekintettünk a tervbe és a költségvetésbe s tapasztalatainkról a következőket mondhatjuk el. A vállalkozó Jakabffy Imre Nagykárolyból. Szinte hihetetlen, hogy a mai pénzsóvár világban, midőn az aranyborjú előtt térdre esnek az emberek, akad egy vállalkozó, aki a modern építészet minden tudományát összeszedve s azt a becsületességgel párositva a legkisebb haszon mellett úgy képes előállítani egy épületet, hogy az úgy anyag, mint összeállítás tekintetében a legszigorúbb kritikát is kiállja. És ez a bírósági épületnél igy van. Augusztus 4-én fogtak a munkához, ma — Ich bin ein Raabar — válaszoltam. — Waas ? — Kiáltott nagy szemeket meresztve reám és Hű! kiáltással megcsapdosta lovait. A lovak ijedten rántották meg a kocsit és eszeveszett nyargalásba kezdtek, mintha porzsolni vittek volna bennünket. Egy szót se szólt többé a mi svábunk, csak ütötte, verte lovát; azok rohantak, amint csak tudtak. Mi meg a deszkaülésen dülőngőztünk jobbra-balra, előre- hátra; összecsuttulódott vállunk, fejünk; ha meg egy-egy gödörre érkeztünk, akkorát zökkent a kocsi, hogy minden aprólék megmozdult bennem. De hát tűrnünk kellett. Csak azt tudtuk volna: miért? Mi ütött a mi svábunkba? Sötét volt már, mikor a budai vámhoz közeledtünk. Epen arról beszéltünk, hogy le- szálunk ott és megköszönjük az élvezetes kocsikázást, mikor a vám elé értünk. Ott a mi svábunk hirtelen megáll, odakiált a zsandá- rokhoz: — See, i hab zwa Räuber ’pracht. — Wie? Was? Wo? Wer? Wann? — hangzott tiz-íizenöt torokból is egyszerre és a vámházból csak úgy dűlt ki a zsandár, finánc, policei, meg a vámos ... és egy pillanat alatt körülfogtak bennünket. — Won san ten ti Räuber? — kérdezte lélekszakadva egyik zsandár. — Tan san see — válaszolt a sváb és ránk mutatott. — Ti ta! — Na ja I si ham selber ksagt. — Obi steigen! — kiáltott a zsandár hiSZINÉR VAR ALJA már az épület tető alatt van. Igaz, hogy az időjárás is nagyon kedvező volt, de az is igaz, hogy az épitésnél a legutolsó percet is kihasználják. Sietniök is kell a munkával, mert a terminus bizony meglehetősen rövid. Az épület egy emeletes. A főbejárat a Kossuth-tér felé néz, a kapubejárat a Satma- reana felől lesz. A főbejárat keleti tompitott sarkon emelkedik s tornnynyal lesz ékesítve, ami az épületnek nemcsak tetszetőséget, hanem tekintélyt is nyújt. Látszik, hogy a tervező a magyar stil elérésére törekedett. Az épület körül aszfaltjárda lesz. A főbejáratnál vörös márványlépcső visz fel az előcsarnokba s innen a lépcsőcsarnokba, mely egy vonalban van a földszinti szobák padozatmagasságával. Itt előttünk áll a vasrácsozott főlépcső, mely az emeletre vezet, de a pihenőnél két ágra nyilik. A földszinten van elhelyezve a vizsgálóbíró tárgyaló terme, az összes bűnügyi helyiségek, a telekkönyvi biró szobája, a telekkönyvi irattár s a többi telekkönyvi helyiségek. Az emeleten van a vezető járásbiró két terme, az egyik polgári biró szobája, irattárak és mellékhelyiségek. A börtönhelyiség külön álló épület s csak egy fallal lesz a főépülethez kötve. A tervet Toásó Pál készítette. A vállalkozó — úgy látszik — lelkiismeret kérdésének tartja, hogy a tervet hajszálnyi pontossággal s úgy vigye keresztül, hogy ne csak a külső legyen tetszetős, ami — valljuk meg — sok építkezésnél főcél, hanem főképen az anyag jósága, a munka hibát- lansága és igy az erő, a tartósság is tökéletes harmóniában legyen a külső csínnal. Örömmel tekintünk fel az igazság épülő hajlékára, mert az nemcsak az igazságügy helyi munkásainak lesz kellemes tartózkodási helye, hanem fődisze és ékessége lesz a mi különben igen elhanyagolt községünknek is és a reménynek egy halvány sugarát bocsátja felénk arra nézve, hogy — ha már belement az állam az ily arányú építésbe — talán hosszabb ideig nem osztják meg a bíróságot az Avassal. Első Székely Háziipari Országos Szövetkezet. Az első Székely Háziipari Országos Szövetkezet felkért, hogy céljait ismertetve, a szövetkezetnek tagokat szerezzek. E kérelemnek eleget akarván tenni, közlöm az érdekeltekkel, hogy e szövetkezet elsősorban a földmiveléssel foglalkozó népnek akar téli munkát adni ugyan, de ha valaki az év minden részében kivan a szövetkezettől munkát, úgy arról is történik gondoskodás. E szövetkezet munkás-tagjait díjtalanul taníttatja ki, a kiképzett munkás-tagnak munkavatalos méltósággal és puskáját lövésrekészen leemelte válláról. Az én utitársammal csak néztünk egymásra, meg a nagy csődületre, mert csakhamar körülfogtak bennünket a bámészkodók. Kétségbeesetten gondoltam át helyzetünket, mert- most már tudtam, megértettem, hogy rablóknak tartanak bennünket. Leszálltunk, inkább estünk a kocsiról és beszélni kezdtem, hogy mi egyszerű tanulók vagyunk, utazni indultunk. De a zsandár csak annyit válaszolt: — Tas kan a jeder sagn. Marsch! Még egy ideig tétováztunk, hogy valaki talán segítségünkre jön. De hiába! Nem szólt senki, csak néztek bennünket. Nem is csoda. Olyan időket éltünk akkor, hogy az ember nem tudta, hogy hol virrad meg és egyáltalán raegvirrad-e másnap reggel. A zsandárság meg a legnagyobb buzgósággal igyekezett, hogy a nép közt bűnösöket, rebbelliseket, zsiványokat, rablókat foghasson; mert nagy kitüntetés, gazdag jutalom volt ennek a dija. — Marsch! — kiáltotta megint az egyik. Tehát az annyira látni óhajtott Budán voltunk. Csakhogy szabadakaratunkat elnyisz- szantotta a két zsandár, akik töltött fegyverrel jöttek utánunk és tereltek bennünket utcáról- utcára. Egy nagy épülethez érkeztünk. Behajtottak bennünket egy tágas szobába. A két zsandár föltüzött szuronnyal, töltött puskával az ajtó mellett állt meg kétfelől. Mi lehorgasz- tott fejjel vártuk: mi lesz most. 1910. November 8. anyagot ad s az abból készített munkát hetenként beválfja, illetőleg a munkák készítési árát hetenként fizeti ki. A szövetkezet munkás-tagjait 25 évi munkásság után nyugdíjjal látja el. E szövetkezet tagja lehet mindenki, aki 13. évét betöltötte, aki legalább egy részvényt vásárol s aki az alapszabályok és ügyrend megtartására magát névaláírásával kötelezi. Egy részvény, vagy más néven üzletrész ára 10 korona, mely összeg a munkás-tag állal készített munkák árából heti 50 filléres részletekben fizetendő be, illetőleg tartatik vissza a szövetkezet pénztárába. Szintúgy visszatartják a munkák árának 10%-át a szövetkezet nyugdíjalapja javára. A tiszta haszonnak 80%-a a tagok között, részvényeik arányában, évenkint lesz kiosztva a m. kir. postatakarékpénztár utján. A rendes tagok jegyzett üzletrészeik árát a belépéstől számított 2 hónap alatt, mig azok, akik 100 vagy ennél több üzletrészt jegyeznek, az üzletrészek árát egy év alatt tartoznak lefizetni. A munkás-tagok kiképzése úgy történik, hogy egy-egy intelligensebb asszonyt, vagy leányt az igazgatóság kiképző tanfolyamra hiv, ott egy év alatt valamely iparra kiképezteti, mely idő alatt a behívott minden kiadását a szövetkezet fedezi. A kiképzett mester a községbe visszatérve, őszszel és télen, 5 hónapon át a munkás-tagok javára tanfolyamot tart, hol a munkás-tagokat, azok gyermekeit kitanitja, mely munkájáért évi 1200 korona fizetést s 25 évi szolgálat után nyugdijat kap. A szövetkezet igazgatósága Székelyudvarhelyen van, honnan bővebb felvilágosítást, vagy alapszabályt bárki díjtalanul kaphat. Kérem Szinérváralja nagyközség i. t. közönségét, hogy más községek példáját követve, minél számosabban lépjenek be a szövetkezetbe, melynek célja a munkaadáson kívül az, hogy szükségleteink fedezésére jó, szép, olcsó hazai iparáruk állíttassanak elő. Irinyi Sándor. A reklám. Rég elmúlt már az az idő, amikor azt tartották, hogy a jó bornak nem kell czégér. Ennek okát nemcsak a jó Isten tudná megmondani, hanem az a sajnos valóság legiukább, hogy most már talán nincs is jó bor s azért kell a czégér a rossz bornak. Annyi tény, hogy kézzel fogható bizonysága van is a kereskedelmi és üzleti életben a reklámnak. Egész üzletággá, kereselfoglalkozássá lett a hirdetés és gyakorlati hasznát, anyagi eredményét elismerik. És ebben senki sem talál kivetni valót, egész természetesnek tartja, mert hiszen az üzleti forgalom megteremtéséJött az inspekciós tiszt. Vallatóra fogott bennünket, hogy: Mi járatban vagyunk? Hol raboltunk ? .. . Mit raboltunk ? . . . Hová rejtettük az elrablóit tárgyakat ? stb. ... Aztán holminkat vizsgálták át. Bezzeg tudtam most németül, eszembejutott »Toepler Teofil Eduárd Gyakorlati Németnyelvtan«-ából, minden beszélgetés, amit kívülről megtanultam. Ások beszédnek az lett a vége, hogy semmi terhelő dolgot nem talált bennük a tiszt. Mikor aztán a Legitimationschein bebizonyította, hogy utazó tanulók vagyunk, kísérőnkhöz fordult, hogy tulajdonképen miért kisértek be bennünket, honnan gondolták, hogy mi rablók vagyunk. — Ter Kutscher hat ksagt — volt a válasz, — Unmöglich Von wo sind Sie? — fordult hozzám. — Ich bin ein Raaber — válaszoltam. Erre kigyuladt a tiszt lámpája. Nevetve igy szólt. — Ja, mein junger Freund, mann sagt nicht »ich bin ein Raaber«, sondern »ich bin aus Raab.« Elbocsátott bennünket. A zsandárnak pedig igy szólt: — Si Schafskopf, wie können Sie so a Dummheit machn! Abtretten! Csak az utcán értettük meg mi is a dolog nyitját. A mi svábunk a Raaber szót Rauber- nek értette.
