A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)

Tanulmányok - Benkő László: Régi vásárhelyi mesterségek. Népi és polgári méhészkedés - Mézeskalácsosság

nek gyűjtésével, ill. a vadméh családok befogásával, „dongószölídítés”-se\, méhészkedéssel tehát ősidők óta foglalkoztak a vásárhelyiek, hiszen a középkorban királyi tizedet és földesúri kilencedet fizettek a méz után,4 a török uralom alatt is fizettek sarcot, majd adóztak mézzel és méhviasszal a török és a magyar uraknak egyaránt.5 Szeremlei Sámuel így ír a török kori (1563) helyi és a környéken folytatott méhészkedésről: „A méhtenyésztési a nagy vízfelületek és terjedelmes rétségek igen előmozdították s ezért azt a török alatt egész Csanádmegyében nagy kedvvel űzték, annyira, hogy 5-20 kassal minden gazdánál található volt.”6 A Tisza város felé eső nagy kiterjedésű, vadvirágos legelője, kaszálója a Dongó-rét gazdag mézelő hely volt egykor. Másik kiváló mézelő terület volt a Tiszához közeli, délnyugati határrészen fekvő Méhes, amely nevében is őrzi egykori szerepét.7 A 18. század eleji helyi vásárokban és heti piacokon már megjelentek az árusok mézze\ és méhviasszal, általuk mártott viasz-gyertyával, méhsörre\, mézesbábokka\, a többi árucikk mellett.* A különböző szabályrendeletekben, házleltárakban, pörös ügyekben is föl-föl bukkannak a méhészkedés, méznyerés tárgyi eszközei. A török kiűzése után újra települő Vásárhely és környékének első adóztatható tétele a mézből és a méhviaszból állott. Dolny István Csanádi püspök nemcsak a törvényes tizedet vetette ki a méhtartó gazdákra, de az eladó fölösleget föl is vásároltatta tiszttartójával.4 9

Hatással lehettek a környék méhészetére a kor több központi és régiós intézkedése: Rákóczi fejedelem a fönnhatósága alá tartozó területeken személyes jogkörébe rendelte a mézzel való kereskedelmet. Mária Terézia, a szerteágazó figyelmű uralkodónő 1765-ben királyi leiratot intézett a magyar és erdélyi rendekhez, a méhészet gazdasági fontosságára híva föl a figyelmet. A rendek Pozsonyból küldték tovább a gyakorlati tanácsokkal ellátott körlevelet a vármegyékhez. A közeli Bánátban alakul meg az akkori ország első méhészeti társulása, majd a század vége felé Nagyszentmiklóson a méhészeti képzés is elindul. A mezőgazdaság korszerűsítése mellett, fontos volt az újra szaporodó népesség ellátása, jövedelmének növelése (selyemhernyó-tenyésztés, méhészet, gyógynövények begyűjtése, stb.) vidékünkön is. Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész, korának tudós mezőgazdásza, 1771-től 1805-ig méhészeti ismereteket is oktatott mezőgazdasági iskolájában. A korszerűbb, a méhek leölése nélküli mézvételt oktatta, és sokat tett az akác alföldi meghonosítása ügyében.10 11 Az iskolával kapcsolatot ápolt a Vásárhelyen szolgáló, gazdálkodási írásokat is közlő Jeszenszky László ev. lelkész."

4 SZEREMLEI, V. 733. p.

5 SZEREMLEI, V. 811. p.

6 SZEREMLEI, IV. 258. p.

7 BODNÁR Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének helynevei. Szeged, 1983. 47. és 129. p.

8 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő: Adalékok a vásárhelyi híres vásárokhoz. In: Vásárhelyi Szó. 1956. szeptember 19.

9 SZEREMLEI, IV. 258. p.

10 RUDNAY János - BELICZAY László: Mézkönyv. Budapest, 1987. 20-21. p.

11 IMRE Mihály: A városi művelődés története 1848-ig. In: Szigeti János (szerk.): Hódmezővásárhely története I. A legrégibb időktől a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984. 686. p.

244