A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
EMLÉKEZÉS - DOMOKOS TAMÁS: Török bácsi, „a suszter”
DOMOKOS TAMÁS TÖRÖK BÁCSI, „A SUSZTER” Hódmezővásárhelyen a Felszabadulás (ma Lázár) és a Szamuely (ma Zsoldos) utca sarkán lévő Hódsági & Szép szabósága mellett dolgozott a háborút követő években Török bácsi, „a suszter”. A cipészfoglalkozást űzők régen a cipő készítésével és javításával is foglalkoztak.1 Mára már jócskán megváltoztak a hétköznapi szóhasználatban a cipész foglalkozás tartalmi jegyei. Elmegyek a cipőjavítóhoz, vagy megyek cipőt venni a boltba — szoktuk mondani legtöbbször. Aki viszont még mindig kézműves a szakmában, azt cipőkészítőnek nevezik. Egyszóval differenciálódott a szakma. Gyerekként nagy cipőnyüvők voltunk, hiszen a focizás, korcsolyázás, kődarabok rug- dosása miatt előbb-utóbb Török bácsi kócerájában kötöttünk ki. Elnézést a kóceráj szó használatáért, de szalonnak semmiképpen sem lehetett Török bácsi kis műhelyét nevezni. Az ún. körmös korcsolyák voltak a cipő fő ellenségei. Ezeket a korcsolyákat a cipő sarkához és fejéhez korcsolyakulccsal állítható körmös rész segítségével lehetett felerősíteni. Ha a sarok és a talp bőre nem volt elég erős, akkor a körmök nemcsak belemélyedtek a bőrbe, hanem hasadásokat is idézhettek elő, ami a sarok vagy talp leválásával is járhatott. Térjünk most vissza Török bácsi munkahelyére! Szegényes volt a közel ajtószélesség- nyi helyiség, mert szegény emberek cipőit javította a mester egészen addig, amíg csak lehetett, amíg csak tudta. A néhány m2-es, kevés napfényt kapó helyiség megvilágítását egy mennyezetről mélyen lenyúló lámpa biztosította. A légtérben lábszag, bőrszag és időnként gyümölcsészteres hígítású bőrfesték bűze/szaga/illata karakteres, semmivel össze nem hasonlítható együttese terjengett. Török bácsi a háromlábú és homorú ülőfelületű széken ült - sohasem láttam álló helyzetben, tehát nem tudtam, hogy milyen magas -, nagy kötényében és szorgalmasan dolgozott. Előtte egy kis szerszámos asztal volt, két oldalán pedig cipőalkatrészek és a javításra váró és javított cipők kis dombocskái hevertek, gyerekeket szájtá- tásra ingerlő rendetlenségben. Abban az időben csak bőrrel dolgoztak a cipészek, és még nem ismerték a mikroporózus talpakat. Hogy-hogy nem Török bácsi mindig tudta, hogy mi hol van az ő kis Augiász istállójában. Volt egy rezsója, amin a ragasztáshoz szükséges enyvet készítette elő. Mivel akkor a konnektorban a feszültségkülönbség 110 V volt, a rezsó tokozatlan kivitelben készült. Az arasznyi zománcozott asztalkán lévő kör alakú sa- mott lapban a spirális ellenállásdrót kis csatornában futott tekeregve oda-vissza. Ennek a megoldásnak az olcsóságán kívül még volt egy előnye: lehetett látni, hogy izzik a fűtőspirál, hátránya: érintésvédelmi szempontból elfogadhatatlan volt. (Az áram biológiai hatását először az életemben egy ilyen rezsón tapasztaltam meg. „Játszásiból” kötőtűvel megpiszkáltam az izzó spirált, de el is kaptam gyorsan a zsibbadó kezem, s örökre megjegyeztem, hogy az elektromossággal nem jó játszani.) *Az 1978-ban kiadott értelmező szótár szerint a cipő: (Bőrből készült) lábbeli, amelynek a lábfejet körülvevő (zártabb) felsőrésze van. Tehát az ember lábát/lábbőrét állati bőrrel védi meg a külső behatásoktól. Az állat áldozatot kénytelen hozni az emberért! 253
