A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár
A második világháború végén az Alföldre nyomuló szovjet (és román) hadsereg folyamatosan cserélte le a magával hozott hegyvidéki, nehéz járású szekereket a környéken található könnyű lovas szekerekre, cséza kocsikra. Se vége, se hossza nem volt a rekvirált kocsiknak, gabonával, vágóállattal, kisebb-nagyobb városi és tanyai értékkel megrakott szekerekből álló kocsisoroknak. Az Erdély felől érkező kifáradt, lesoványodott igás állatokat is lecserélték az alföldi lovakra és így vándoroltak tovább a közlegényekkel és a tisztekkel együtt. A második világháború után a megmaradt bognárok többsége önállóan dolgozott tovább, hiszen a kevés számú teherautó és egyéb szállító- és teherjármű mellett szükség volt a szekerek és kocsik készítésére és a régiek felújítására. Az államosítások előtt még több mint hatvan bognár dolgozik újra Vásárhelyen és a környező tanyavilágban. Nemcsak a háború utáni fahiány és a vásárok újbóli beszűkülése, hanem az anyagellátás lehetetlenségei is sújtották a kisiparosokat. (A Dél-Alföldre például a legmesszebbre eső fakitermelő helyekről utalták ki a faanyagot, így magas szállítási költség terhelte azt.) A legnehezebb időkben előfordult, hogy a bognármester egy új kocsira való faanyagot sem tudott összeszedni a városban. A baloldali fordulat után felerősödött azoknak a hangja, akik csak szövetkezeti formában tudták elképzelni a kisipari tevékenységeket. 1949-ben az Ipartestületeket felszámolják, a feloszlatás ellen felszólaló vezetőiket „reakciósként” eltávolítják és megalakítják a KIOSZ-t (Kisiparosok Országos Szervezete). Első ígéretüket, miszerint „Nem államosítják a kisipart!”, természetesen nem tartják be. A még talpon maradó kisiparosokat lehetetlen adókkal sújtják, az alapanyag ellátásnál hátrányban vannak az állami és szövetkezeti cégekkel szemben. Az emiatt sokszor hetekig nem dolgozó bognár műhelyekből elvándorolnak a segédek a helyi ktsz-ekbe, termelőszövetkezeti műhelyekbe, vagy fővárosi nagy cégekhez. Egy 1948-49-ben készülő parasztszekér ára így alakult: faanyag és bognármunka 1400Ft, kovácsmunkával 3000Ft, eladási ára 3500Ft. 1951-ben alakult meg a Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó Ktsz bognár részlege a Berzsenyi utca 5 szám alatti műhelyben, ahol eleinte csak kocsigyártással foglalkoztak. Első üzletvezetője Szlávik György bognár lett, aki csak 1938-tól dolgozott Vásárhelyen a Csiga u. 6. alatti műhelyében. Az id. Balogh Albert vezetése alatt álló műhelyben egyre kevesebb számban készültek a vásárhelyi lőcsös szekerek, a homokfutók, a fogathajtó kocsik, talicskák. Ennek tevékenységét később átalakították (asztalosmunkák, kádáripar, szerszámnyélgyártás stb.), így jött létre a Faipari Ktsz. Az 1960-as évek elején már csak a Hódmezővásárhelyi Faipari Ktsz-ben dolgozó bognárok készítették a vásárhelyi kocsikat az országban. Később készültek itt gumikerekes, acéltengelyes fuvaros kocsik, jeges-, szódás-, kenyeres-, ételszállító kocsik is.43 A vásárhelyi kocsigyártás utolsó két évtizede 43 NAGY Margit i.m. 71. 236
