A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)
TANULMÁNYOK - BENKÓ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - a fíákeres
tak. Családfáját a honfoglalásig vissza tudta vezetni. „Én különösen kedvence voltam minden játéknemben a szerencsének” - vallja be. Kártyázott, tekézett, Fortuna kegyeibe fogadta. Unokaöccse miatta lett öngyilkos, ezután nagybátyja bosszújának lett kitéve. Nem sokkal később a devalváció következtében minden vagyonát elvesztette. Hú- ga a zárdában nevelkedett, de kivette onnan, így került a portoréi Frangepán-várba. Már-már sikerrel járt „küldetése”: „Húgomnak a vagyonát, amit a diplomaták és financierek elsinkófáltak, én a magam tudományával a játékasztalnál, tisztességesen, gavallérosan visszaszereztem” - tudjuk meg tőle. A főalakok eszményítettek, hiszen Metell verhetetlennek bizonyult a párizsi játékkaszinókban. Ha kellett, lova- giasnak, nagylelkűnek látszott. Ám a Jókai-hősök sem egyformán tökéletesek, így eshetett meg, hogy áldozatul esett nagybátyja bosszújának. A lélekrajz sokkal bonyolultabb, mint az események kronológiája. Vakon hitt lord Adamban, démoni barátjában, aki elárulta, megölette őt. Jókai jellemábrázolását Péterfy Jenőtől (1850-1899) Nagy Miklósig sokan próbálták pro és kontra megfejteni. A héroszoknak, hősnőknek az írófejedelem a végletekig eltúlozza erényeit vagy éppen hitványságukat. Axamita őrmester leányasszony ritka erényt mondhat magáénak, bámulatos testi erejével a fortepianót (zongorát) a hátán vitte föl a parttól a várkastélyig, akárcsak a többi bútort. Éppoly gazdag lelkiekben is. Bámulatos a munkabírása, sokoldalúsága, kitartása, hűsége. A regény keletkezési ideje egybeesett a nagyhatalmak szövetségi rendszerének kiépítésével. A kor hangulata, a történelmi háttér a pánszlávizmus sajátos értelmezését váltja ki Jókaiban, éppen a lord, a legellentmondásosabb alak fejlődésrajzán keresztül. A radikalizmus zsákutcába vezet, ezt testesíti meg Deli Marko alias lord Adam sorsa, aki a szojusz blagodensztoiga tagja. Tehát lord Camelborough Adamról kiderült, hogy ő Deli Marko, az uszkókok vajdája, aki megsarcolta Fiúmét, s kirobbantotta az osztrák-ellenes adriai tengerparti lázadást. „Kém, orvgyilkos és szemfényvesztő. ” Kész elárulni és meggyilkoltatni barátját, Metellt. Radikalizmusa, kegyetlenkedése nem tűr halogatást. Sátáni alak, valójában ördögien rossz, pedig próbál másnak látszani. Korábban elcsábította Metell húgát. Az 110