A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)
NÉPRAJZ - Földvári László: Élet a tanyán
Külső munkaerő Az állatállomány ellátásához, bérest kellett fogadni, kinek lakóhelye a jószágoknál, az istállóban volt, a vacok-ágyon. Munkaidejét a jószágokkal való foglalatosság határozta meg, amely 12-14 óra is volt naponta. Bére alkutól függően: 8 q búza, 4 q árpa, 1 kocsi szalma, 1 db 8 hetes malac, 1 pár csizma, évi 80 Pengő és teljes ellátás volt. Hódiéknál egy-egy cseléd 5-6 évet is dolgozott, mert megbecsülték, családtagnak tekintették. Gazdálkodása Búzavetés A még lábon álló búzából kiválasztotta a már az előző évben a vetőmagnak valót. Hagyta szinte pirosra érni, egészen addig, hogy már a szél is pergette a magot. Ezt a búzát külön raktározta, külön csépelte, vigyázva arra is, hogy külön vágja le, nehogy keveredjen. Vetés előtt meszes vízzel megcsávázta: kékkő és meszesvíz keverékével, melyet az asszony csapkodott a ládában lévő búzára (a ládába kb 50 kg fért), melyet a gazda forgatott falapáttal. Egy-egy adagot kezelés után ponyvára kihányva szárítottak a napon. A szennyeződésektől Kalmár-féle rostával tisztították a vetőmagot. 1 kisholdra (1100 négyszögöl) 75 kg búzát számítottak vetni. Szűk termés esetében 50 kg-ra is lementek, mely természetesen az átlagtermésen meg is látszott. Általában kisholdanként 4-5 q termést takarítottak be. 6 q már igen jó termést jelentett. Hódi István géppel vetett. A vetőgép húzatásához 1 faros, 1 kormányos, 1 lóhajtó és a talajtól függően esetenként 3-4 ló is kellett. Apjától megtanulta a kézi vetést is, hiszen nemegyszer szükség volt ismeretére, mivel csapadékos időjárás miatt lóval a felázott talajra nem lehetett rámenni. A vetés ősi, rituális munkáját az alábbiakban mondotta el: 93
