Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-10-03 / 34. szám
MOZAIK 2010. október 2. , SZEKSZÁRDI vasárnap Mirandolina a német színházban A végzet asszonya, aki minden férfit ért Önkormányzati választás 2010. A kisebbségi önkormányzatok jelöltjeire a Szivárvány Általános Iskolában (Bezerédj u. 15.) adhatják le voksaikat, minden listáról négy képviselőre. Német kisebbségi jelöltek: Hepp Ádám, Krémer György, dr. Józan-Jilling Mihály, Heinek Ottó, Töt- tős Gábor (valamennyi aTolna Megyei Német Kisebbségi Önk. jelöltje). Cigány kisebbségi jelöltek: Kőszegi József, ifj. Kovács György, Kovács György, Lakatos Ferenc, Sárközi János József, Kőszegijózsefné, Vitaiju- lianna (valamennyi LUNGO DROM), Bánhegyi Sándor László (MCF). A szavazóhelyiségek október 3-án 6 órától 19 óráig tartanak nyitva. A választópolgárt a szavazást megelőzően az SZSZB-nek azonosítania kell! Szavazni kizárólag ÉRVÉNYES igazolványok) bemutatásával lehet: A választópolgár a személyazonosságát és a lakcímét a következő érvényes igazolványokkal igazolhatja: a) a lakcím igazolására is alkalmas, érvényes személyazonosító igazolvánnyal b) lakcímigazolvánnyal és- személyazonosító igazolvánnyal vagy- útlevéllel vagy- 2001. január 1-jét követően a magyar hatóság által kiállított (kártya formátumú) vezetői engedéllyel Felhívjuk minden választópolgár figyelmét, hogy okmányai érvényességét még a választás napját megelőzően ellenőrizze. ■ Minden a Nő, az elbűvölő Fogadósnő (La tocandiera) körül forog a Magyarországi Német Színház egyedülálló bemutatóján. A Mirandolina (Frank Ildikó) után sóvárgó férfiak pont any- nyira különböző nyelven beszélnek, magyarul, németül és románul, mint amennyire eltérőek a jellemvonásaik. A rendező, Britta Schreiber ezzel súlyt tett Carlo Goldoni rendkívül szórakoztató, jellem- és helyzetkomikummal teli komédiájára. A háromnyelvű a előadásban közvetlenül jelennek meg | egymás megértésének nehézségei, g Mivel kevesen ülnek a nézőtéren, akik á németül magyarul és románul egy- g aránt értenek, ez rögtön nyilvánvalóvá | válik a közönség számára is. Bár a kife- £ jező színészi játék, amelynek a rendezés tág teret enged, áthidalja ezt az akadályt. A berlini rendezőnő a társulattal együttműködve ugyan jelentősen átdolgozta Goldoni vígjátékát, abban a tekintetben azonban mindenképpen hű a nyelvész komédiaíróhoz, hogy a szereplőket és a helyzeteket jellemzi a nyelvük. Ezt felerősíti az, hogy a különböző olasz nyelvjárások helyett, egészen eltérő nyelven beszélnek az egyes karakterek. Ebben is tükröződik az,' hogy ők különbözőek, amit a németül beszélő öröklött nemesi rangjára büszke, elszegényedett Forlipopoli őrgróf (Bernd von Bömches) és a nemesi címet pénzen vett „újgazdag” Albafiorita gróf (Farkas Gergő), aki hétköznapi nyelven, magyarul beszél, már a darab elején leszögez. Az áhított nő iránti rajongásuktól eltekintve szöges ellentétei egymásnak, mindkettőjükben éppen az van meg, ami a másikból hiányzik. Ripafratta lovag (Andrei Hansel) román hablatyolását, ahogy ez el is hangzik, senki sem érti. Ő az, aki kívül áll a Mirandolináért vetélkedő hódolók körén, sőt egyenesen nőgyűlölő, de a fogadósnő egy kis igyekezettel mindenkit megért, és az ujja köré csavar. Mirandolina akkor is jelen van, ha valójában nincs jelen. Ezt jelzi a Julia Rogge által megálmodott díszlet, vagy az árny, amely az imádók képzeletéből vetül a falra. A fogadósnő csak játszik a férfiakkal, csúfot űz belőlük, ne- vetnivaló tulajdonságaikból. Önálló, szabadon él, és esze ágában sincs férjhez menni. Ugyanakkor a darab kezdetétől kísért a halottas ágy (Sterbebett), mármint Mirandolina édesapjáé, amin kinyilvánította végakaratát: lányát Fabriziónak (Solymár Dániel) szánja. A fogadó pincére, majdnem mindent ért, így biztosnak tűnő győzelme tudatában tolmácsolhat a vágyott nőt, akár megaláztatások árán is, ostromlóknak. A képtelen eseményekhez két, a fogadóba betérő, már megjelenésében is komikus, fifikás színész (Pitz Melinda és Máté Ri- chárd) asszisztál, próbálják megérteni az eszes fogadósnő és a lábai előtt heverő férfiak csatározását, amelyben egyedül Mirandolina nem sérül. Kovács Etelka Mindenkinek, aki nyitott a szépre... „Hímzésmúzeum Sióagárd”: Vargáné Kovács Veronika értékmentő könyve A Szekszárdi Szüreti Napok sokszínű programjainak keretében került sor a Wosinsky Mór Megyei Múzeum Könyvtártermében szeptember 15-én 15 órakor Vargáné Kovács Veronika: Hímzésmúzeum Sióagárd című könyvének bemutatójára. A szép számú közönségnek az értékmentő jelzőt kiérdemlő könyvet Szabadi Mihály mutatta be. Sas Erzsébet A Szekszárdi - Sióagárdi Varga Családról mindig hallunk Valamit, amely megdobogtatja a szívünket, elkápráztatja a szemünket, s hihetetlen elszántságuk, szorgalmuk, ámulatba ejt bennünket. A múlt értékeinek megmentésére és megőrzésére tették fel életüket, legyen szó néptáncról - fiúk ifj. Varga János, gasztronómiáról a férj - Faddi - Varga János királyi főszakács, vagy népviseletről a feleség - Vargáné Kovács Veronika, csipkekészítő -hímző, lányaik Veronika és Margit, s ma már hat unokájuk is részt vesz ebben a családi hagyományőrzésben. A szerző bevezetőjében így ír könyvének születéséről: „Gyüttment vagyok Sióagárdon, barátságok révén kerültem e gyönyörű, színes hímzés hazájába. Megcsodálva a színpompás viseleteket és hímzéseket, írott anyag után kutakodtam.” „Gyűjtőmunkám harminc éve tart”. „Évek során ez egyre jobban kiteljesedett ma már elmondhatom, hogy mindenből van legalább egy darabom, így teljes vonulatát be tudom mutatni a sióagárdi textilkultúrának.” „Nemcsak hímzett darabok, hanem teljes viseletek, és szőttesek is kerültek birtokomba.” Vargáné Kovács Veronika gyűjteményét először a 1993-as Szekszárdi Szüreti Napokon csodálhatta meg a közönség, amely iránt óriási volt az érdeklődés. Vendégkönyvébe olyan ösztönző bejegyzések kerültek, amelyek további munkára sarkallták, s arra, hogy képezze magát. Dr. Németh Pálné volt az első mestere, akitől a hímzés alapjait sajátította el majd elvégezte Budapesten a Felsőfokú Népi Játék- és Kismesterség Oktató Képző csipkekészítő szakát, ahol Mátray Magdolna tanítványa volt. A végzettség nemcsak tudást, de bátorságot is adott számára, miszerint jó úton halad, hogy kiváló oktatók ismerik el tudását, érzékét ehhez a sok türelmef szinte megszállottságot kívánó értékőrzéshez. Könyvének előszavát a következő mondattal fejezi be: „Ezzel a bátorsággal írom meg könyvemet, és beszélem el azt, amit az én szemem látott, az én fülem hallotf és a szívem diktál.” Vargáné Kovács Veronika tagja az Országos Csipkekészítő Egyesületnek, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesületnek, és több éve vesz részt a Mesterségek Ünnepén, ahol főleg bemutatókat tart. Művészeti iskolákban, szakkörökben és a Hímzésmúzeumban csipkevarrást és hímzést tanít. Helytörténeti, néprajzi, magán- gyűjteményében - amelyet 2005-ben nyitott meg, s az országban egyedülálló - Sióagárdon a Leányvár - Pincefaluban, már több ezer ember gyönyörködhetett. Vargáné Kovás Veronika könyve egy olyan egységes szerkezete a sióagárdi népviseletnek, amelyben a múlt üzenete, a leglátványosabb formában jelenik meg. Régi fotókon ünnepek láthatók: lakodalom, keresztelő, szüreti napok, első áldozok, hétköznapi és ünnepi öltözékek, mellettük népi ételek, szokások, babakészítés, öltöztetés, a viseletek tárolása. A Sióagárdi gyűjtőmunka kezdete - Király Irén, Király Anna - és saját gyűjtésű munkái. A könyv egészének tartalmát, értékét felsorolni szinte lehetetlen... Aki kezébe veszi, az érzi, egy darab történelmet tart a kezében, amely képekben, rajzokban, szavakban mondja el a régi siógárdi emberek életét, s amit olyan emberek mentettek meg az utókornak, mint Vargáné Kovács Veronika.
