Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-09-06 / 30. szám
2009. szeptember 6. SZEKSZÁRDI Közös éneklés, élmények, sikerek SAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Jéhn Mihály és felesége, Wenczler Éva, akik augusztus 20-án, a Mondschein Német Nemzetiségi Kórus alapító tagjaiként az egyesület nevében átvették a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat nívódíját, a Klézli János-díjat. Egy férfi: Jéhn Mihály Egy nő: léhn Mihályné- A legszebb, '40-es éveikben jártak, amikor alakult a kórus. Kik hívták Önöket a kórusba, s milyenek voltak az első évek ?- A Kakasdról Szekszárdra származott svábok alapították a kórust. Elsőként éppen Klézli Jánost kell említenem. Hívtak bennünket, s mi már akkor eldöntöttük a feleségemmel, hogy miután mindkettőnk szülei svábok, beszéljük a nyelvet, szeretünk énekelni, jelentkezzünk együtt. Legénykoromban Kakasdon, a barátaimmal a közös éneklések alatt sok-sok szép sváb dalt ismertem és tanultam meg. Ezt tudták rólam, amikor a kórusba hívtak. Én meg azt tudtam, hogy a feleségem is ismeri ezeket a nótákat, s azt is, hogy jó lesz együtt énekelni. Azon túl, hogy a próbákon együtt voltunk, a közös éneklés öröme, a hosszú évek alatt megtett sok-sok út, a rendezvényeken együtt átélt élmények, azokra ma közösen emlékezhetünk.- Az emlékezés mellett még minden rendezvényen ott vannak, ahol a kórus fellép.- Amíg az egészségünk engedi, szeretnénk részt venni a kórus életében, mert szeretünk énekelni. Élményt jelentenek a fellépések, akár itt Szekszárdon, akár az ország más részein, vagy külföldön. Mindent meg is teszünk, hogy egészségesek maradjunk, hiszen sokkal szegényebbek lennénk azok az élmények nélkül, amit a kórussal a fellépések, az utak során szerzünk. Amíg minden fellépés után meg tudom táncoltatni a „lányokat”, addig nincs baj.- A kórusban ma kevés a férfi, amikor alakultak, akkor is ilyen volt az arány?- Az alakuláskor mintegy 30 tagja volt a kórusnak, s szinte azonos volt a nők és férfiak aránya. Ez nagyrészt abból is adódott, hogy sok házaspár járt a kórusba. Klézli Jánosnak volt köszönhető, aki arra ösztönözte a tagokat, hogy hozzák magukkal a házastársukat, amely még a kórus összetartozásának érzését is nagyban erősítette. Az első karnagyunk Szekszárd előző polgármestere, Kocsis Imre Antal volt, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a kórus „összeszokott”.- Városi rendezvények, országon belüli és külföldi utak. Melyik volt a legemlékezetesebb?- A spanyolországi fellépés! Ausztrián, Olaszországon, Francia- országon keresztül utaztunk Callela városába. Ez még 1993-ban történt, s maga az út legalább olyan nagy élmény volt, mint az ottani szereplésünk. Minden utunkról sok fényképet őrzünk, így könnyebb az emlékezés.-Ön és a felesége a kórus alapító tagjaiként vehették át a városi elismerést. Milyen érzés volt?- Őszintén megmondva, nagyon jó érzés volt. Az pedig, hogy a feleségemmel közösen vehettem át, akivel az alapítástól kezdve együtt énekelünk a kórusban, megduplázta az örömömet. Üzenem a fiataloknak, legyenek akár sváb származásúak, akár nem, akik egyszerűen csak szeretnek énekelni, egy közösséghez tartozni, hogy jöjjenek, mert ha mi már nem bírjuk, akkor is tovább működjön ez a lassan 32 éves kórus.- Hálás vagyok, hogy elhozta a régi képeket, így azokon keresztül követni tudjuk a kórus fellépéseit, a helyszíneket, a ruhákat, a tagokat...- A kórus alakulásakor fehér blúzban és sötét színű szoknyában léptünk feL Az első karnagyunkat két év után Müller Katalin követte, aki rokonságban van a kórust alapító néhai Klézli Jánossal, akiről a németség nívódíját is elnevezték. Katalin szorgalmazta, hogy jó lenne eredeti sváb népviseletben fellépni. Gyűjtöttük a régi ruhákat, és varrtuk az újakat a régiek mintájára. Volt hétköznapi, ünnepi, templomi, báli, vasárnap délutáni sétáló ruhánk. Nagy szerencsém volt, mert a mai napig a nagymamám és édesanyám hétköznapi és ünnepi ruháiban léphetek fel, de a kórusban többen is eredeti ruhát öltenek fel egy-egy fellépés alkalmával. A már említett két karnagy után Haászné Anna, Bodó Ágnes, Sudár Boglárka, Lakatos Orsolya, Molnár Márta és Hauszer Beáta irányította a kórust.- S a kalap?- Azt csak a férjem „emelgeti” egy borosüveggel együtt annál a számnál ami erről a két tárgyról szól s amely mindig megnevetteti a hallgatóságot.- A legtöbbet Németországban léptekfel, ami természetes is, hiszen a kitelepített svábok nagy része egy településen lakik ott is...- Az első németországi utunk azért volt emlékezetes, mert fellépésünk helyszínén nagyon sok kitelepített kakasdi család élt, akik természetesen ismerték és velünk együtt énekelték a dalokat. Óriási örömmel fogadtak bennünket, s részt vettünk a Garten- schaun, amely náluk egy minden évben megrendezésre kerülő kerti mulatság, ahol velük együtt a régi népviseletben vonultunk fel Felejthetetlen sikerünk volt, megható emlék, az éneklés után együtt táncoltunk.- Van-e olyan dal, amit a kórus alakulásakor tanultak, s mind a mai napig énekelik?- Több ilyen is van. Az egyiket különösen szeretjük: séta közben a természetben való gyönyörködésről szóL Dalaink általában a hazaszeretetről a szerelemről az elválásról a természet szeretetéről barátságról szólnak.- Német testvérvárosunk, Bi- etigheim-Bissingen kórusával szoros a kapcsolatuk.- Remek a kapcsolat a két kórus között, rengeteg felejthetetlen közös emlék fűz bennünket hozzájuk: csodálatos, együtt töltött napok, közös fellépések utáni öröméneklések. Volt Németországban egy olyan hosszú utunk is, amikor négy városban léptünk fel Fárasztó volt, de szép élményekkel és sikerekkel tértünk haza.- Mennyi a kórus átlagéletkora?- Sajnos már 55 év körül van, s félek, az utánpótlás nehéz lesz, mert a fiatalok már nem ismerik a nyelvet, ráadásul ezernyi más elfoglaltság közül választhatnak.- Férjével vették át a kitüntetést, mint a kórus alapító tagjai...- Meghatódtam. A tapstól a szeretettől amivel körbevettek bennünket, s azoktól az elismerő szavaktól melyek arról szóltak, hogy a kitüntetés a több mint három évtizedes éneklésnek, hagyományőrzésnek szóL Jéhn Mihály és felesége ma is ott vannak minden fellépésen
