Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-11-19 / 39. szám
2006. NOVEMBER 19. KÁVÉ, DUPLA HABBAL vasAküäp ‘ly „Szerelem volt első látásra” SAS ERZSÉBET OLDALA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Pálinkás László és felesége Pálinkás Lászlóné Tériké, akit Zuzinak becéznek városszerte. Találkozásunknak kettős apropója van, az egyik, hogy lapunk megjelenésekor, azaz november 19-én ünnepli a házaspár az 51. házassági évfordulóját, a másik, hogy bemutassak egy házaspárt, akik boldogan és tartalmasán élik meg szépkorukat. Egy férfi: Pálinkás László- „Bácsi ám az öregapád’’ mondta egyszer nekem kedvesen egy volt kollégám -, aki egyébként bőven az apám lehetett volna - azóta óvatos vagyok, egyébként is László olyan fiatalos, hogy ennek a bácsizásnak semmi létjogosultsága nincs... Elmesélné, hogy is volt, ez a kétszeresen is tűké szekszárdisági- Szekszárdon születtem, s ötéves koromban Budapestre költöztünk. Az édesapám 41 évig volt gépkocsivezető, egy húgom szintén ott maradt, viszont én hazajöttem 24 éves koromban. Visszahúzott a szívem kétszeresen is. A szülővárosom és Tériké, akinek szüleivel az enyémek barátságban voltak itt, Szekszárdon, aztán Budapesten, egy családi ünnepen találkoztunk, s bizony szerelem volt első látásra. (Megjegyzem ezt az utóbbi kijelentést Tériké tette, László viszont megismételte.) Aztán 1956 augusztusában hazajöttünk, s a Volánnál helyezkedtem el, mint esztergályos.- Ennek az esztergályosságnak még nagy szerepe lesz a későbbi életében, de lássuk, hogy ment tovább az élet.- A Volánnál 8 évig dolgoztam, aztán a Dédász következett, s bár esztergályosnak vettek fel - esztergapad híján - gépkocsivezető lettem 6 évig, mert utána „elcsaltak” a Szekszárdi Nyomdába ahol tíz évig ültem autón.- Közben az autót „lecserélte"...- Egy rövid ideig a fiammal magánvállalkozást nyitottunk, majd gyermekkori álmomat valósítottam meg azzal, hogy lovakat vettem és azokkal foglalkoztam. Számomra kis- és nagygyermekként is, a játék a ló, a kocsi volt, s most ezt sikerült élőben is csinálni, úgy, hogy dolgoztam, miközben a legnagyobb hobbim lett. Az első hintó, amit megépítettem Kossuth Lajos hintója volt - filmen láttam - s aztán következtek a többiek. Western postakocsi, az 1866-ban indult lóvasutat is lemintáztam, valamint az 1800-as években Budapest és Bécs között közlekedő batárt, és sok-sok minden mást.- Ezekhez sok és különböző anyagokra volt szüksége, honnan szerezte be?- Mindig gyűjtő voltam, semmit nem dobtam el, s az esztergályos „tudományom” igazából ebben a hobbiban tudott kiteljesedni. A család is segít a különböző anyagok gyűjtésében, bármi elromlik, vagy feleslegessé válik, azt hozzák a műhelyembe. A fiamnak a névnapjára egy mentőhelikoptert építettem, de az 1935-ből származó Mercedes autóbuszt - ami Szekszárd és Zengővárkony között járt - is megmintáztam.- Mennyi idő, mennyi türelem, milyen kézügyesség kell mindehhez...- Örömmel csinálom, s valóban mindez kell hozzá, de nagy sikerélményt szerzek magamnak, s örömet azoknak, akiknek elajándékozom, már külföldön is több helyre. Mert természetes, hogy elajándékozom, hiszen úgy van értelme a sok munkának, ha más is gyönyörködhet benne. Volt már hobbikiállításom, ahol sok elismerő, és dicsérő szót kaptam.- Nagy a család - akikről majd Terikétől kérdezek -, van-e utánpótlás ebben a hobbiban?- Az egyik unokám, Fábián, aki a Kakasdi Lovas Klub tagja és fogathajtó. Az ő versenyeire a díjazottaknak szoktam felajánlani a munkáimból.- A motorokról még nem is beszéltünk, de majd Tériké elmeséli, milyen szerepet játszott a motor az életükben. Pálinkás Lászlóné, Zuzi (néni)- Kezdjük az ünnepnél. SÍ éve, hogy házasságot kötöttek, s azt tavaly november 19-én meg is ünnepelte a család.- Hálás vagyok Parrag Ferencné Katikának, hogy olyan széppé tette a mi nagy ünnepünket, ahol az egész család ott volt, s őszintén mondom szebb volt, mint a fél évszázaddal ezelőtti esküvőnk. Amikor azon a családi ünnepen megláttuk egymást 1955. április 3-án, az olyan volt, mint egy villámcsapás. Attól kezdve nem tudtunk egymás nélkül élni, Laci jött motorral Szekszárdra, amikor csak tudott. Május 25-én eljegyeztük egymást, november 19-én pedig házasságot kötöttünk. Tudtuk, hogy egymásnak szánt bennünket a sors, minek motorozott volna még hidegben is.- Szép nagy a család, s amikor beszél róluk, látom mindkettőjük szemében a csillogást.- Laci fiunk 1957-ben született, neki három gyermeke van, kettő már felnőtt, a legkisebb 11 éves. Éva lányunk 1958-ban született neki kettő gyermeke van egy fiú és egy lány, ők is felnőttek már. Nálunk volt olyan időszak, amikor négy generáció élt együtt abban a családi házban ahol jelenleg is lakunk, a nagyszülők, mi, a gyermekeink és az unokáink.- A közösség szeretete nemcsak a családban érvényesült Terikénél.- Először az áfésznál dolgoztam hét évig, majd a Szekszárdi Nyomdában - ahol a férjem is - ügyintéző-bérelszámolóként közel 20 évig. Szerettem ott dolgozni, jó volt a közösség, sok szép emléket őrzök a volt kollégáimról, akikkel mai is tartjuk a kapcsolatot, s néha össze is jövünk. Amikor egy nagy szívműtéten estem át, és felgyógyultam, eljöttek hozzánk a tanyára megünnepelni.- Mivel telnek a „szabadság" hónapjai, évei?- Amikor még otthon voltak a gyerekek, unokák mindig volt mit tenni, bár édesanyám sokat segített a háztartásban, akkor még dolgoztam. Azt viszont elmondhatom, hogy soha életemben nem unatkoztam. Gyerekek, munka, aztán amikor eljött a nyugdíjazás, akkor többet foglalkoztam a kerttel, többet varrtam - ahol ennyi unoka van, ott mindig van valami varrni való. A párommal imádjuk az unokáinkat és ez kölcsönös, büszkék vagyunk arra, hogy szorgalmasak, tele vannak szeretettel, s ha valaki dicséri őket, akkor azt válaszolják: „volt kitől örökölni”. Egyébként nálam is ahogy a páromnál van folytonosság, mert Éva lányom a nyomdában dolgozik, a könyvkötészetben. Azt még fontosnak tartom elmondani, hogy a mi családunkban az mindig úgy volt és van, hogy annak segítünk, aki éppen rászorul, akár betegségről, akár munkáról van szó. Az anyósom azt mondta, amikor a párom elvett, hogy: „Jó gyereket kapsz, de műhelylakó”. Hát ezt nem bánom, mert valóban jó ember, soha ne legyen egy férfinak sem rosszabb hobbija, mint neki.- Amint mesélte, a munkahelyén megszokott közösségi életet sem kell hiányolnia.- A Szekszárdi Római Katolikus Társaskör vezetőségi tagja vagyok, havonta találkozunk, rendezvényeket, szervezünk, sok mindent csinálunk. Egy jó közösség, ahol elsősorban az egyedülállóknak fontos, hogy tartozzanak valahová, s kellemes programokban vehessenek részt. A Szekszárdi Nyugdíjas Érdekszövetségnél vezetőségi tag vagyok, s kiveszem a részem a társadalmi munkából. Mindig is szerettein emberek között lenni, másokért tenni valamit, s azt hiszem, ezen az évek sem változtattak. Van egy kellemes baráti társaságunk, 12-14-en is összejövünk, akikkel névnapokon jól érezzük magunkat a Tóth-völgyi tanyában.
