Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-02 / 21. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2002. JUNIUS 2. 200 éve kezdődött a Szekszárd belvárosi római katolikus templom építése Ha valaki Szekszárdon szépet, emlékezeteset szeretne mutatni a vendégének, biztosan eljut a Béla térre. A templom, a Vármegyeháza, a Szentháromság-szobor, a városháza épülete a térrel együtt felejthetetlen élményt nyújt. Ha a Kálvária-dombról lenézünk a városköz­pontra, az első, ami a szemünkbe ötlik, a temp­lom. Méretei, arányai, elhelyezkedése, különle­ges kapcsolata az őt körülvevő térrel és épüle­tekkel, egyedivé teszik a látványt. Közel két évtizede az éjféli misén hatalmas tömeg zsúfolódott össze a szekszárdi belvárosi templom­ban. A falak festése, a mennyezet­képek hiányosak, kopottak, siral­mas állapotúak voltak. A szentbe­szédben a pap többek között arról beszélt, milyen fontos a hívek ösz­szefogása, milyen fontos, hogy ma­gukénak érezzék a templomukat, hogy támogassák a templom meg­újulását. És szinte vezényszóra, a mennyezetfreskók tenyérnyi dara­bokban halott pillangókként lassan elkezdtek a hívek feje felett lefelé szállingózni. A pára, a meleg, és a katasztrofális állapotban lévő ké­pek megmagyarázzák a jelenséget, mégis megdöbbentő erejű volt a beszéd közben szemünk láttára fo­gyó mennyezetképek látványa. Nem tudom ennek köszönhető­en, vagy csupán a hit, a jó szándék és az akarat segített, hogy nagyon sok ember fogott össze egy szép megújuló templomért a városban, de a városon, sőt az országhatáron kívül is. Ez a lendület, ez az erő, ez a hit vezérelhette Szluha György korában is az embereket, ami lehe­tővé 1 tette, hogy hihetetlen rövid idő alatt felépüljön a templom, egy po­rig égett városban, ez adott erőt az újjáépítéshez az 1925-ös tűz után és az előbb említett teljes belső majd külső renováláskor. Napjainkban kevés templomot, városközpontot, palotát építünk. Gondolataink, tevékenységünk na­gyon sokszor csak a következő na­pok, hetek tennivalóira, gondjaira, problémáira terjednek ki. Sokszor kérdezem magamtól, van-e ben­nünk most annyi kurázsi, lelkese­dés, mint a templomépítőkben. Tudnánk-e olyan építményt emel­ni, lelkesedéssel, akarattal, hittel, amiből tudva tudjuk, elsősorban nem mi, hanem utódaink, az ő utó­daik, száz és száz évvel későbbi ge­nerációk fognak profitálni. Egy biz­tos, ha nem is építhetünk új temp­lomot, kötelességünk tisztességgel megőrizni a régit. De nemcsak a téglákat, a képeket, a vakolatot, a cserepeket, hanem mindent, amit a templom jelentett évszázadokon át, jelent ma és jelenteni fog a jövő­ben. Ahogy Bíró László püspök mondta egy beszélgetésen: nem akkor hal meg a templom amikor tönkremennek a falai, a szerkezete, hanem amikor kihal belőle az ösz­szetartó hit, a lélek. Ennek jegyében határozta el a Szekszárdi Római Katolikus Egy­házközség, hogy méltó módon igyekszik megünnepelni az alapkő letételének 200 éves jubileumát 2002. május 27-én, de egyben azt is, hogy éppen az építők erőfeszí­tésének tiszteleteként nem kon­centrálja a megemlékezést erre az egy napra, hanem szinte párhuza­mosan, együtt élve az építők há­roméves erőfeszítésével, a 2002-től 2005-ig tartó időt az egyházközség ünnepének tekinti. A pünkösdi csíksomlyói zarán­dokújával indult a hároméves program. Itthon a fiatalok önálló vidám műsorral készültek. Május 25-én, szombaton este velük kez­dődött a szekszárdi ünneplés. így nyilatkozott erről az egész estére jellemző kedves humorral Tencz Károly káplán, a program szerve­zője, egyik szereplője, rendezője: „A szekszárdi belvárosi templom alapkőletételének 200. éve alkal­mából jubiláns rendezvénysoroza­tot hirdetett meg az egyházközsé­günk. Ennek keretében kapott he­lyet 2002. május 25-én a Szent Jó­zsef Katolikus Iskola aulájában az ifjúsági est. A műsort a Szent Rita Katolikus Óvoda szívet melengető énekes táncprodukciója nyitotta meg. Ezt követően a Katolikus Is­kola énekkara izgalomtól fátyolos imádsággal ihlette lelkünk megté­pázott világát. Miután lelkünk kis­ded ártatlansága Mária közbenjárá­sában biztos menedéket talált, kö­vetkezett a történelmi alapokon aligha nyugvó színdarab, mely a szóban forgó templom alapkövé­nek sorsát kísérte végig az őskor át­láthatatlan viharaitól egészen 2014. május 25-ig. A kő minden korban Isten kegyelmi ajándékaival bom­bázta az ős szekszárdiakat, hol szó szerint, hol rómaiakat szégyengető kavicsként. Máskor pedig a helyi bornak adott olyan erőt, melynek segítségével a sors nem átallotta hányni-vetni a török hordákat. A darabban megszólaltak prominens személyiségek, mint egyházközség günk őselnöke, ősbéla plébános™ de nem hiányzott egyházmegyénk főpásztora sem, aki 2014-ben - re­ményeink szerint - 50 ezer szek­szárdi hívő jelenlétében celebrálja majd főpapi miséjét. Bár szereplő­ink nem Jászai Mari-díjas okostojá­sok voltak, produkciónk mégis átü­tő katarzissal hengerelte fel és le vendégeink szívét, melynek egyet­len oka volt a féléves készületünket is átható lelkesedés és adni aka­rás." 26-án vasárnap délelőtt a plébá­nia Wosinsky Közösségi Házában kiállítás nyílott a templommal, Szekszárd múltjának és jelenének hitéletével kapcsolatos relikviák­ból. A felhívásra szekszárdiak tu­catjai hozták el féltve őrzött kincse­iket, emlékeiket a kiállításra. A templom régi tervrajzaitól, évszá­zados szentírásokon, fényképeken át egészen a leégett torony harang­jának darabjáig. Gálos István értő rendezésében ritka, érdekes és megismételhetetlen kiállításban gyönyörködhetnek a látogatók. )

Next

/
Oldalképek
Tartalom