Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-03-03 / 8. szám

M- 2002. MÁRCIUS 3. . SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Vas

árnapi vendég MlMM MIDffi; Vendégem a Gemenc presszóban, Kelemen Ágnes főiskolai hallgató, aki az utóbbi pár évben sok mindent megtapasztalt, mint munkavállaló, egy hazánkhoz képest nagy és más kultúrával rendelkező országban, amit már régen és ma is a lehetőségek hazájának hívnak. Volt pozitív és negatív tapasztalata, viszont azt ma is állítja, utazni, ismerkedni más világgal, más emberekkel, más életformával, más tájakkal, nagy kaland, addig, amíg az ember fiatal, s szabad. - Ágnes! Manapság már nem olyan nagy „hír", hogy valaki Amerikába megy bébiszitternek. Vannak, akik rajongva mesélnek az ott töltött időről, van, aki azt mondja rémálmában se jöjjenek elő azok az idők, s alig várta, hogy hazajöjjön. •

nilyen úton-módon jutottál ki? Valamit mesélnék az addigi itthoni életemről, talán könnyebb lesz megérteni a választásomat. Kakasdi származású vagyok, Bonyhádon, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban érettségiztem, ahol németet is tanultam. Eredetileg gyógytornásznak készültem, de miután a felvételim nem sikerült, arra gondoltam, legalább a német nyelvet sajátítsam el tökéletesen, amit csak akkor lehet, ha az ember nyelvi környezetbe kerül. Rokonokon keresztül kerültem ki München mellett Bajorországba, egy kis faluba, ahol egy családnál, két kisgyerekre vigyáztam, valamint végeztem a háztartási munkát. Ez egy évig tartott, családtagként kezeltek, mindenhová magukkal vittek, ott tanultam meg síelni, korcsolyázni, s természetesen tökéletesen beszélni a német nyelvet. Mégpedig úgy, l^to a család íratott be egy nyelvisISIiba, ahová hetente kétszer jártam, s ők fizették a tandíjat is. Kölcsönösen jól jártunk egymással, aztán amikor a nagyobbik gyerek iskolába került, nem volt szükség a munkámra. Hazajöttem. - Aztán egy „kicsit" itthon is voltál, s azt az időt sem töltötted tétlenül... - Elkezdtem estin a Gábor Dénes Főiskolát, s természetesen letettem a német nyelvvizsgát. Egyébként az iskola mellett dolgoztam, a Gilde étteremben, közben természetesen beköltöztem már Szekszárdra. Aztán a baráti körből valaki megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem kimenni Amerikába. Legelső gondolatom az volt, hogy milyen jó lenne az angol nyelvet is megtanulni, egy újabb országot látni. Az utat nem terveztem hosszúra, fél évre, amiből aztán majdnem három év lett. Gyönyörű helyen voltam, Kaliforniában, San Franciscótól 40 percnyire, egy kis faluban, amit Menlo parknak hívtak. Szerencsésen leszerveztem az érkezésemet és a munkámat. Már várt a barátnőm és a pár nap múlva munkába is álltam, mint bébiszitter. A férj rengeteget dolgozott, a feleség nem, két kisgyerekre vigyáztam, s végeztem a házimunkát, viszont volt egy nagy előnye ennek a „munkahelynek", hogy a család biztosított számomra egy külön bejáratú lakrészt, ez a nagy ház és kert végében lévő nyári lak volt. Azért volt szerencsés, mert volt magánéletem, barátokat hívhattam, s nem éltem teljesen bent a család életében. Aztán kicsi lett nekik a ház, vettek egy nagyobbat, ahol nekem már az a külön rész nem volt meg. így egy újabb családot kerestem. Kaptam tőlük kocsit, külön lakrészt, ugyanakkor az előző család is viszszavárt fél műszakra, ugyanis a gyerekek nagyon hozzám nőttek és hiányoztam nekik. - Ági! Mielőtt folytatod a sort, mondd el, kérlek, hogy mi kell ahhoz, hogy vadidegen emberekhez tudtál ennyire alkalmazkodni, hiszen tudjuk, hogy sokszor idehaza még a szűk családnak is elég nehéz egymást tolerálni. - Mások a viszonyok. Egyrészt nagyon szeretem a gyerekeket. Oda én nyelvet tanulni mentem elsősorban, s a munkát, amit végeztem, jól megfizették. A felnőttekkel semmilyen érzelmi viszonyban nem álltam, így nem nagyon vettem fel, amit mondtak. Miután jól dolgoztam, nem is nagyon kritizálhattak. A második családnál három gyerek volt, s bár ott volt bejárónő és csak a gyerekekkel kellett foglalkoznom, nehéz dolgom volt, mert a legnagyobbik hiperaktív volt, s alig jutott idő a másik kettőre. Azonkívül volt más is amit nehezen viseltem náluk, ez pedig a rendetlenségük. Nehéz szívvel hagytam ott őket, mert egyébként nagyon kedvesek voltak. Tőlük elköltöztem albérletbe, ahol egy idős hölgy a lányával és az unokájával élt. Visszajártam az első családhoz, és hétvégéken vállaltam munkát egy másik családnál, egy ötvenes házaspárnál, akik örökbe fogadtak egy gyereket. Aztán egy nagyon szomorú dolog történt. A feleség „elveszítette" a gyémántgyűrűjét, s természetesen mindjárt engem gyanúsított. A gyűrű megkerült, viszont én felmondtam nekik, bármennyit is könyörögtek. - Mi volt a következő „állomás"? - Miután az albérletem nagyon drága volt, így elmentem dolgozni egy étkezőbe, ahol szállást is kaptam. Miután volt fogalmam már itthonról a vendéglátásról, ezt értékelték is. Nagyon szerettem ezt a munkahelyet, de közben egy brit családnál is vállaltam gyerekvigyázást, amíg a szülők elmentek a barátaikkal szórakozni. Aztán kerestem egy másik családot, 40 éves anyuka, kétéves gyerekkel és terhes volt a másodikkal. Az apa állandóan úton volt, az anyuka koránál fogva nagyon elkényeztette a gyereket, nem bírtam vele, így a második gyerek születése előtt eljöttem, pedig szerettem ott lenni. Sok volt, délelőtt náluk, délután a másik családnál, 'és ott volt még a vendéglő is hétvégeken. Aztán egyszer éreztem, hogy besokalltam, hiányozni kezdett az itthon, a család és minden bajom lett. A barátnőim is messzebbre kerültek dolgozni, a régi baráti társaság széjjelszéledt, az itthoniak nem kaptak vízumot, hogy meglátogassanak, s akkor közel három év után úgy éreztem, hogy már a megkeresett pénz sem „vigasztal". Eldöntöttem, hogy hazajövök. - Végeztél valamilyen összesítést erről a közel három évről? - Összesen négy családnál dolgoztam, a mai napig tartom velük a kapcsolatot. Mindenki barátságos, optimista, segítőkész és kedves volt. A munkaadók olyanok mint itt, van, aki nagyon becsüli a jó munkaerőt, van, aki nem. Sok magyar» fiatal van kint, sokan nagyon megszenvedik a távollétet a családtól, az otthontól. Spóroltam, utaztam, láttam, szórakoztam, amellett, hogy nagyon-nagyon sokat dolgoztam. Élveztem azt is, hogy a világ minden részéből jövő emberekkel ismerkedhettem meg, láttam a Grand Canyont, Disneyland-et, New Yorkot, szinte végig Kaliforniát. Ezek azok az élmények, amelyek megmaradnak nekem örökre. Úgy éreztem magam ott kint, mintha egy filmben lennék. Sok tapasztalatot szereztem, hiszen mindenben egyedül kellett döntenem, nincsenek szülők, akik jó tanácsot adnak. Talán szerencsém is volt, mert olyan emberekkel találkoztam, akik nemcsak a „cselédet" látták bennem. Sajnos tudomásom van sok olyan lányról, akiknek nem volt ilyen szerencsés a helyzetük. - S most újra itthon... - Folytatom a Gábor Dénes Főiskolában a tanulmányaimat, most vagyok harmadéves, és készülök az angol nyelvvizsgára. A tanulás mel-' lett pedig munkát keresek. Sajnos már próbálkoztam, két nyelvtudásommal együtt is csak 40 000 Ft volt a felajánlott fizetés. - Távolabbi céljaid? - Valószínű a diploma után újra „választok" egy országot magamnak. Amerikába már nem kívánkozom, egy közép-európai országban szeretnék dolgozni. Gyakorolni a megtanult nyelveket, újabb országokkal, kultúrákkal, emberekkel megismerkedni. Addig, amíg fiatal vagyok, s amíg csak magamról kell döntenem. A Zepter Tolna Megyei Képviselete szeretettel hívja és várja március 7-én minden Bioptron Klub tagját, s minden kedves érdeklődőt, egy nőnapi ünnepségre. A klubdélutánon meglepetésekkel, jó hangulattal, és sok-sok jó tanáccsal várnak minden lámpatulajdonost vagy Bioptron-Iámpa iránt érdeklődőt. A HELYSZÍN: Szekszárd. Szakszervezeti Székház, IV emelet, 107-es helyiség. (Augusz I. utca 11-13.)