Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-02-27 / 8. szám

2000. január 27. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 13 i EMLÉKKÉPTÁR A Szekszárd Városi Televízió Naptár rovatában egy-egy percben idézi föl megye és a város jeles, érdekes eseményeit, személyiségeit. Itt a Tisztelt Olvasó ezeknek a filmeknek a szövegét kapja kézbe kedvcsinálóul, tovább gondolásra némi toldalékkal, ami már nem fért a képbe és időbe. 175 éve, 1825. február 18-án született Komáromban Jókai Mór, akit számos Tolna megyei vonatkozású anekdotáján kívül, több fontos szál fűz hozzánk. Vas Gerebennel, Fürgéd szülöttével, a pálya, a közös érdeklődés barátságot formált köztük, Perczel Mór a ^kabadságharc alatt lett Jókai feltétlen tisztele ^rcnek tárgya. Emellett írt Sobri Jóska, a híres betyár lápafői elfogatásáról éppúgy, mint a porrá égett Dunaföldvár megsegélyezése ügyében 1858-ban. Az országgyűlés képviselőjeként felemelte szavát a bátaszéki vasút létesítéséért, de 1899 ben például a Tolnamegyei Közlönyben is jelent meg hosszabb verse Petőfi Sándor évfordulójára. Az idős alkotót ebben az évben kérte meg a Szegzárd-Tolnamcgyei Nőegylet személyes szereplésre is, de ő ezt tréfás levélben elhárította. Eleink tudták, hogy inkább Nagy Bella, az újdonsült 19 éves feleség kötötte le az író akkori érdeklődését. (Ha egyszer veszi a fáradságot valaki, akár külön kötetet adhat ki Tolna megyei vonatkozású Jókai-művekből. Sokan persze mosolyogva lenézik „a nagy nemé

eti mesemondót", de nekik érdemes idéznünk Baits Mihály szavait a költő Beszélgetőfüzeteiből: „Ami fontos, azt érzi az ember minden valószínűtlenségen és naivitáson keresztül is: az írói lélek nagyságát, a vízió lírai erejét és még a valóság-megfigyelés potenciáját is." Szekszárd helyi színészanekdotát éppúgy köszönhet Jókainak, mint borával kapcsolatos bájos történetet, de az említett nőegyleti meghívás a romantikus elvei tanítható példája az Irodalmi séták Szekszárdon című kötetben várja felfedezőit. Örökbecsű mondata akár a sokat keresett Szekszárd-szlogen is lehetne: „Aki Aradon nem lesz hazafivá, Debrecenben ínyenccé, Szekszárdon szerelmessé, annak nem vér folyik az ereiben, hanem medvecukor." Azt is fontos tudnunk, hogy Jókai 73 évesen kézírásos levélben tett tanúbizonyságot Garay hajdani népszerűségéről, de utolsó, keserű tréfáját is az ő tollából ismerjük.) 210 éve, 1790. február 21-én ravatalán feküdt II. József, a kalapos király. Anyját, Mária Teréziát, akit a gerjeniek rajongó levelükben szoptató dajkájuknak neveztek, s aki a rossz nyelvek szerint a nevezetes megajánláskor sírásig csipkedte Pozsonyban, nem várt udvari élettel és stílussal követte a trónon. Tolna vármegye is megrökönyödött azon, hogy nem koronáztatta meg magát, s legföljebb a főispán családjának önérzetes hölgyei voltak iránta elnézőek. Terhére írták, hogy bezáratta a kolostorokat, megyénkben a simontornyait és a dunaföldvárit, s nem számított díszes öltözetű, de hadiértékben szerény nemesinkre hadjárataiban, amelyekhez a bort gyakran szállították Szekszárdról, ahol ő viszont csak vizet ivott. Elfelejtették, hogy az első Sárvíz-rendezési terv uralkodása alatt született felsőbb ösztönzésre, s inkább az e napon visszatért koronának örültek a többi nemesi bandériummal Budán. (Szekszárdon - Mehrwerth Ignác főjegyző szerint - Scher Vencel vendégfogadójában, a mai Augusz-ház déli szárnyában szállt meg II. József. Ez a ház későbbi nevén a-Fekete Elefánt Szálló, amelyben arra hivatott hölgyek is feledtették az utazókkal fáradalmaikat. A kalapos király ilyen irányú szórakoztatásáról nincs adatunk, de az bizonyos, a Remete-csurgó vizét annyira megkedvelte, hogy még vitetett is maga után. Tábornoka, faradi Vörös Ignác azonban tudta, hogy vitézeinek nem erre, hanem a szekszárdi vörösborra van szükségük. Nem elsősorban a harci tűz, hanem az ihatatlan s a táborban többször vérhasjárványt okozó rossz víz miatt. A jeles hadfi tehát innét vitetett bort, ami feltűnt egyik jóakarójának s bejelentette: harmadával többet fizet e borért, mint a mások által kínáltért. Szigorú vizsgálat következett, ami igazolta, hogy a tábornoknak volt igaza: ez a bor tartósnak bizonyult, míg a többi nem, ráadásul a szekszárdiak Belgrádig ingyen szállították. Igaz könnyen és jó úton tették, a Duna tükörsima jegén.) Dr. Töttős Gábor Jókai Mór kézírása Ódon derű 63. Farsangtemetés (1884) Eleink a fekete humort sokkal inkább kedvelték, mint azt mi gondolnánk: valósággal incselkedtek egy-egy bevált nekrológ- vagy gyászformulával, s nem ritkán egyenesen a gyászjelentés mellett közöltek tréfás visszaemlékezést. Talán ezzel tették elviselhetőbbé az elmúlás szomorúságát. Mindez nemcsak személyek, hanem jeles alkalmak valós vagy képzeletbeli siratására is igaz volt, ahogy arról tanúskodik a Szekszárd Vidéke 1884. március 27-i száma, amelyben Elkésett tréfás gyászjelentés címmel egy hónappal korábbi irományt mutattak be. „Tekintetes Hanusi Hamvazó Szerda úgy maga, mint neje, született Böjti N.H. és gyermeke N.P. mélyen szomorodott szívvel jelentik igen tisztelt barátaik és ösrnerőseiknek a mindenki által nagyrabecsült, szeretett feledhetetlen apa s nagyapa Carneval úrnak farsangi herceg, Bacchus lovagja, Gambrinus nagykeresztese, az adósság teremtője, a tánckedvelők igazgatója, a tiidővész alapítója, a fánk feltalálója, a disznótor és lakodalmak fővédnöke, az összes farsangi bálok nagy szószólója s többi nemes és nemtelen szenvedély tulajdonosának, nyolc heti boldog dőzsölés után a pénzes erszények végelsorvadása következtében az 1884. évi február hó 26-án nagy zaj s lárma közt, zenészek közreműködése mellett éjjel 12 órakor víg kedélyállapotban történt gyászos elhunytát. A gyásztisztelet folyó hó 27-én reggeli 9 órakor fog a helybeli zálogházban megtartatni. Béke hamvaira!" A korabeli tréfa, tréfa is, de komoly is. Hajdanában igen komolyan vették, hogy a húsvét előtti 40. naptól, vagyis hamvazó szerdától nem illett bált tartani. A báli időszakban ellenben bőven folyt a bor (Bacchus itala) és a sör is (Gambrinus főzete). Bizonyos, hogy mindez megpróbálta a családi pénztárcákat, mert a hölgyek és urak báli öltözete lehetőleg évenként megújult. Tévesen hitték azonban a tüdő vész okának a bálokat. Kétségtelen, hogy a kimelegedett párok, ha a táncterem levegőtlenségéből óvatlanul a szabadba mentek társalkodni, könnyen meghűltek, de ez legföljebb tüdőgyulladást okozhatott. Lanius Excubitor